TCR EU - MEGVAN NAGY DANI ELSŐ GYŐZELME A M1RA-VAL!
TCR Europe 2018: Assen - 1. futam

2018-2018_assen_qualifying---2018_assen_999_daniel_nagy_85.jpg

A harmadik helyről rajtolva öt kör alatt az élre állt Nagy Dani a M1RA #999-es rajtszámú Hyundaijával – ezzel pedig első győzelmét szerezte a TCR Európa-kupában Michelisz Norbert versenyzője! Tassi Attila az ötödik helyen ért célba, Dušan Borković meg hatodik helyének köszönhetően átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben, miután legfőbb riválisa, Mikel Azcona csak kilencedikként ért célba.

Ahogyan arról a Facebook-oldalunkon már beszámoltunk, több téves körtörlés visszavonása, valamint számos rajtbüntetés miatt alaposan átalakult a TCR Europe asseni rajtrácsai. A változások értelmében az első futamnak Jean-Karl Vernay vághatott neki a pole pozícióból, megelőzve Maxime Pottyt és Nagy Dánielt, a M1RA magyar versenyzőjét, mialatt Tassi Attila a hatodik rajtkockából várhatta a piros lámpák elalvását.

Amint megkapták a versenyzők a zöld jelzést, nagyon komoly helyezkedés vette kezdetét, azonban Vernay az Audival meg tudta őrizni a rajtpozícióját, miközben Nagy Dani a külső íven szenzációsan autózva jött fel másodiknak, Tassi Attila pedig a negyedik helyre kapaszkodott fel a HELL Racing Team with KCMG Hondájával. Valamivel hátrébb eközben komolyabban megcsúszott Maxime Potty a Comtoyou-Volkswagennel, aki így a hetedik helyig lépdelt hátrafelé, Loris Cencetti meg kiforgott a Hondájával, így a luxemburgi visszaesett a mezőny végére.

Az első kör végén, illetve a második kör elején, miközben néhol esőcseppek jelentek meg a kamerán, Nagyot megpróbálta nyomás alá helyezni Files, miközben Kris Richard a Target-Hyundaijal utat is talált Files csapattársa, Tassi mellett, feljőve a negyedik helyre.

Azonban Naggyal nem tudott mit kezdeni Files. Olyannyira nem, hogy az ötödik körre a M1RA Hyundaijával fel is zárkózott az élen autózó Vernayre. Az utolsó sikánnál előzéssel is próbálkozott a 20 éves magyar, azonban eltalálta az egyik gumibálát, így az előzést csak két kanyarral később ejtette meg és vette át az első helyet.

Egy körrel később a harmadik pozícióért alakult ki öldöklő küzdelem: Kris Richard kezdett el kapaszkodni Josh Files-ra. A svájci a következő körben taszajtott egyet Files Hondáján, amely így lecsúszott a pályáról – emiatt azonban nem csak Richard húzott el mellette, hanem az Autodis by THX Racing Hondájával Stefano Comini is, aki meg pont egy kanyarral korábban szúrt be Tassinak. A brit autója pedig valószínűleg meg is sérülhetett, mert később többször is elhagyta a pályát, ami miatt a magyar csapattársa, s még Maxime Potty is meg tudta előzni.

Jean-Karl Vernay a következő néhány körben feljebb kapcsolt a második helyen, aminek révén a tizedik körre le is faragta a Nagy Danival szembeni bő egy másodperces hátrányát. A 7-es és a 8-as kanyarok kombinációjánál előzéssel is kísérletezett a francia, ám a M1RA-s nagyon okosan zárta az íveket, így továbbra is őrizte a vezetést, Vernay meg újra egy jelentősebb hátrányt szedett össze.

39602945_1836225649747825_2218055776058998784_n.jpg

Nagy Dánielt a kockás zászlóig így már képtelenség volt utolérni – a magyar M1RA-s 2.3 másodperces előny birtokában szerezte meg végül pályafutása első győzelmét a TCR Európa-kupában, miközben Michelisz Norbi csapata már a második sikerének örülhetett, köszönhetően Francisco Mora hungaroringi bravúros szereplésének. Vernay jött be másodiknak, a dobogó legalsó fokára meg Kris Richard állhatott fel.

Stefano Comini is kétségkívül parádés versenyt futott: a 11.-ről indulva a 4. helyen látta meg a kockás zászlót. Az Autodis Racing by THX pilótáját Tassi Attila követte, aki így a szombati napot követően egy erős pontszerzést könyvelhetett el magának, mialatt csapattársa, Josh Files egészen az egy pontot érő 10. helyig esett vissza. A két HELL-KCMG-Honda között zárt Dušan Borković, Potty, a második futamot az élről váró Stian Paulsen, valamint Mikel Azcona is.

Borković átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben – a szerb Target Competition-pilóta öt ponttal előzi Nagy Dánielt és Mikel Azconát is, miközben a negyedik helyen már 35 pontos hátrányt tudhat magának Jean-Karl Vernay.

Vasárnap délelőtt 11 órától a második futammal folytatódik és egyben zárul a TCR Europe asseni programja.

Az első futam végeredménye:

null

null

Fotó: TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2814188499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása