HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

A főpolgármester naponta beszélget a választókkal a buszon és a metrón – Madridban

2016.12.10. 09:25 bozotharcos

"Sok emberrel beszélgetek a metrón, autóbuszon, az utcán, a piacon..." írta a héten az egyik Facebook-posztjában Manueal Carmena, Madrid főpolgármestere. Egyik utastársa a járdákat fedő avarra panaszkodott, ott helyben meg is beszélték az ügyet, majd Carmena a Facebook-oldalán üzente meg, mit intézett az ügyben.

"Október 19-én találkoztam Annával, egy las Rosas kerületi lakossal. Azt mondta, hogy a Suecia utca nagyon piszkos. Megígértem neki, hogy elmegyek és megnézem. Múlt vasárnap el is mentem. Délelőtt 11 óra volt. Beszéltem a helybeliekkel, akik épp ott sétáltak: egy fiatal pár két tündéri kisgyerekkel. Azt mondták, hogy az idén tisztább az utca, mint tavaly volt, de az avar gondot okoz. Készítettem néhány fényképet. Ez egy közülük.
Igen, a Suecia utca tiszta, de tele van falevéllel. Ezt az utcát gyönyörű platánfák szegélyezik ilyenkor ősszel lehullanak a levelek, ez egy természetes folyamat. A köztisztasági hivatal munkatársai megerősítették, hogy be van ütemezve az avarsöprés, de hirtelen annyi levél hullott le, hogy óhatatlanul egy darabig a földön marad. Igyekszünk minél hamarabb összesöpörni." -írta a főpolgármester a Facebook-posztban, melyhez a saját maga által a helyszínen készített fotókat is csatolt. (A posztot Pásztó Eszter fordította magyarra, ezt ezúton is köszönjük!)
madridavar.jpg

Spanyolországban a 2015-ös helyhatósági választásokon a baloldali Podemos jelöltje nyert Madridban, Barcelonában és Valenciában. Manuela carmena 24 év után lett az első, aki nem a konzervatív néppárt jelöltjeként került a spanyol főváros polgármesteri székébe. Carmena egyik elsőintézkedéseként lemondott a szolgálati autóról, és több juttatásról a takarékosság jegyében. (Barcelona polgámestere akkor a kilakoltatásokat ellenző aktivista, Ada Colau lett, aki azzal kezdte a hivatal működésének a megreformálását, hogy a saját fizetését csökkentette.)

 

manuelacarmenamikrofon.jpg

 

manuelacarmenametro.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr1512037957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skankhunt42 2016.12.10. 20:08:00

ha a facebookra írta akkor igaz, és egyben azt is jelenti, h más polgi ilyet nem csinál. a fényképezőgép is pont akkor véletlenül került elő

bozotharcos 2016.12.11. 00:07:59

telefonal is lehet fényképezni például, persze nem kötelező elhinni, de -a magyarországi helyzethez képest - már az is remek, ha néha tömegközlekedik :)
süti beállítások módosítása