A KLIK-nek mennie kell!

A végső felelős az oktatási rendszerünk totális bukásáért maga a miniszterelnök, aki bornírt, populista, autoriter politikusként nem érti a 21. századot, és fogalma sincs róla, hogyan kellene olyan oktatási rendszert fejleszteni, amely a magyar társadalom javát szolgálja. Szép számmal akad azonban Orbán Viktornak társa abban, hogy szétverje, és arra használja az oktatási rendszert, hogy alattvalókat neveljen a gyerekekből, akik azután nem tesznek fel kínos kérdéseket a rezsimnek.

Nem kellenek Hoffmann Rózsák és Czunyinék, Hanesz Jánosok vagy Mareknék – mert ők mind csak az orbáni koncepció egy újabb szervilis végrehajtói. Egyvalamiben azonban nagy felelősségük van mindnyájuknak: a Klebersberg Intézményfenntartó Központ három éves működése során elköltött több mint 1600 milliárd forint (!) sem volt elegendő arra, hogy legalább minimális szinten működtessék a rendszert. Tavaly eljutottunk arra a szintre, hogy az intézmény minden öt forint helyett hat forintot költött el – tette ezt az adófizetők százmilliárdjaiból.

01_emmi.jpg2013-ban 33,5 milliárd forinttal lépték túl a közel 412 milliárd forintos keretet, 2014-ben pedig 97,6 milliárd forinttal, közel húsz százalékkal a 496 milliárd forintosat, idén az 544 milliárdos keret (amelynek az előző évi keretösszeghez képest közel 50 milliárddal való bővülését bérfejlesztéssel, karbantartási munkálatokkal és intézményfejlesztéssel indokolta a kormányzat) mellé 26,7 milliárd forintos mentőcsomagot kap a Központ a költségvetési tartalékból. Ez azonban csak a lejárt tartozások, valamint az elmaradt bérek és nem bérjellegű juttatások egy részét fedezi, a beszállítók várhatóan továbbra is kifizetetlenül maradnak.

Az államtitkár azt mondja, év végéig rendezni tudják a tartozásokat. A probléma azonban azok keletkezésével és a KLIK átláthatatlan gazdálkodásával, valamint az intézményi autonómia teljes hiányával van. Hónapok óta ki nem fizetett óraadó tanárok, elmaradt utazási hozzájárulások, végkielégítések, bérpótlékok és egyéb járandóságok jogtalan és etikátlan visszatartása teljesen méltatlan egy állami munkaadóhoz.

Az adóforintokból olyan rendszert építettek fel, amelyben a pedagógusok létbizonytalanságtól szenvednek, a karbantartási munkálatokat nem, vagy csak több hónapos késésekkel tudják megkezdeni (már ha van olyan vízvezeték szerelő, vagy kőműves, aki még vállal oktatási intézményben megbízást, ugyanis sokan már nemet mondanak a megrendelésre, amikor tudják, hogy a KLIK-kel kell szerződni, hiszen nem fizetik ki a munkájukat).

Számos szakmai érvet sorakoztatott fel az ellenzék a központosítás ellen, a KLIK csőd közeli helyzete azonban súlyos számokban is megmutatja, mennyire hibás a konstrukció. A közoktatásunk lomha, képtelen a változásra, és minden szereplője szenved. A gyerek, a pedagógus, az intézményvezető és a szülő. Ez egy diktatúra oktatási rendszere, nem való egy EU-s tagországba. A fentiek miatt nem pusztán a KLIK elnökének, hanem az egész intézménynek kell mennie.

eselyegyenloseg_1346332462.jpgA Klebelsberg Intézményfenntartó Központ minden félelmünket és aggodalmunkat beváltotta: az erőszakos központosítás, a „mi mindent jobban tudunk” fideszes, KDNP-s hozzáállás miatt a közoktatás ma nehezebb helyzetben van, mint korábban bármikor. A kormány az oktatás legalapvetőbb feltételeit sem tudja megteremteni – a tanulók nem kapják meg a könyvüket, a pedagógusok a fizetésüket. Láttunk már vizsgaidőszakban zárva tartó egyetemet az elmúlt években. Most vajon jön újra a szénszünet, mert a KLIK nem fizeti ki a számlákat?

A KLIK jó példázata a tervezetlen, felelőtlen viselkedésnek, ami az Orbán-kormányt jellemzi: hatástanulmányok és következmények nélküli törvényalkotások, ötletszerű reakciók. A Fidesz persze nagyvonalú, ha a közmédiának kell néhány milliárdot pluszba adni, és ha muszáj, akkor a KLIK-et is életben tartja – de egy rendes ország nem így működik. Felelős kormány nem szórja az adófizetők pénzét. Az oktatás fontosabb annál, hogy iskoláink működése Orbán Viktor vagy Balog Zoltán kegyességén múljon.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a KLIK teljesen alkalmatlan feladatai ellátására. Az oktatási rendszer erőszakos központosítása a szakadékba tolta az egyébként is haldokló, 150 éve nem változó oktatási rendszert. A '90-es évek viszonylagos szabad levegővételei és a liberalizáció után ma újra olyan sötét kilátásaink vannak, mint a 20. század legkeményebb diktatúráinak oktatási intézményeiben. A félelem és a kiszolgáltatottság, a szolgalelkűség és a feltétel nélküli fegyelem lejárt lemezek. Aki ezt miniszterként, miniszterelnökként, államtitkárként nem érti, azonnal távoznia kell.

001.jpgCzunyiné Dr. Bertalan Judit türelmet és elnézést kér. Én azt gondolom, hogy ezek azok, amik elfogytak. A KLIK egy hibás rendszer, az oktatásunk pedig az ország jövőjét kell, hogy jelentse, nem pedig egy költségvetésben tátongó és minden szakmaiságot nélkülöző fekete lyukat, amitől a rendszerbe kerülő összes szereplő szenved. Az autonóm intézmények azok, amelyek képesek helyi szintű megoldást találni a problémára.

A pedagógusok hivatása egy önálló értelmiségi szakma: tiszteljük meg azzal mind a pedagógusokat, mint az intézményvezetőket, mind a gyerekeket, hogy így is tekintünk rá. A tanszabadság és az intézményi autonómia az, ami megoldást jelenthet a jelenlegi, gyalázatos rendszer felszámolására. Legyen szó akár szakmai mocsárról, vagy pénznyelő, működésképtelen mamutszervezetről. Egyikre sincs szükség. A KLIK egy intézményen belül testesíti meg mindkettőt. Fel kell számolni.