Bíró Andrea

Hyper Productiv

Hyper Productiv

A kor csak egy szám

2018. június 24. - Bíró Andrea

Egy születésnap margójára

 

10 évesen álmodozunk, aa.jpg
20 évesen megváltjuk a világot,
30 évesen még reménykedünk,
40 évesen újrakezdünk,
50 évesen, nos holnaptól megmondom

 

Ez jár ma a fejemben: ez elég hosszú lett, de ennyi idő alatt sok minden történt.

Sosem voltam türelmes és már nem is leszek, mert valahogy az idő mindig is fontos volt számomra. Ezért mindig is sok kérdést tettem fel, amit általában nem szerettek, pedig nem bántásból, hanem tényleges kíváncsiságból kérdeztem. Talán pont azért, mert én annyi mindent egyszerűen lerendezek magamban, sokszor megkaptam, hogy olyan racionális vagyok. Igen, így könnyű, de sokszor nehéz is.

Nincs bennem féltékenység, nem akarok uralni és tulajdonolni, tudok igazán szeretni és túllépni gyorsan a dolgokon. Rossz szokás vagy sem, én bizony lejátszom az össze variációt, így nem érhet túl nagy meglepetés. Erre jó a racionális én, mert segít a földön maradni, és időnként fellebbenti a rózsaszínköd fátylat.

Van amikor egyszerű a kérdés, de azért én csak végig gondoltam, igen sok változatban. Ez az én döntésem! De miért nem lehet csak úgy belevágni, aztán lesz, ami lesz. Mert mindig mindennek van kockázata ezt megtanulta már az ember lánya, mégha tudja azt is, hogy bátraké a szerencse, de a minták, az elvárások, az elszámolás magammal, az mindig ott mocorog.

Belevágni jó, mert lehetőséget kapni mindig izgalmas. Fontosnak tartom megélni és átélni minden helyeztet, mert szükségünk van kudarcra, kihívásra, örömre, támogatásra, kérésre, ezért nem szeretek nemet mondani. Aki ismer, tudja, hogy szeretem a kihívásokat, sőt kifejezetten szeretem úgy alakítani, hogy kezdeményezője is legyek.

Becsaptak és segítettek, de nem ez számít, mert abban hiszek, hogy csak én tudom megoldani a helyzeteket, sokszor egyedül és időnként másokkal. Nem ítélek elsőre és másodjára sem, mert hiszem azt, hogy az élethelyzetek azok, amelyek igazán gátolnak vagy segítenek, ezért folyamatosan változunk és változhatunk. Nem ragaszkodok csak azért, hogy ne legyek egyedül, de bármikor az életem része lehetsz, de rajtad is múlik. Önző vagyok, de csak azért, mert tudom, ha én rendben vagyok, akkor tudok igazán segíteni, ott lenni. Az élet racionálisnak tűnő érzelmi hullámvasút, döntések sorozata, amivel kezdeni kell valamit.

Sokszor tapasztalom, hogy nem könnyű túllépni dolgokon, nehéz azt látni és megérteni, ha hosszú éveken keresztül haragszom rádat játszanak. Én gyorsan felejtek ez az én szerencsém és talán neked is, érdemes tesztelni, ha van kedved. Nem szeretem a közhelyeket és az idézeteket, mert nem vált ki cselekvést, csak egyetértést. Sok mindent megírtak már és lehet csűrni csavarni, de az tény, hogy nagyon gyorsan megy az idő, még akkor is, ha figyelsz magadra, a gyerekedre, a családodra és másokra is. Ha a megfelelő időben a lehető legtöbb időt fordítod rájuk. Nem emlékszem minden percre, de vannak felejthetetlen pillanatok, amitől azt mondhatom, hogy tettem, de tehettem volna ennél többet is.

Tehát folyamatosan megy a film, mert lesz ez így is, úgyis, tesztelve, ábrándozva, harcolva, gondolkozva a különböző forgatókönyv kimeneteken. Melyik lesz a legjobb, amelyik talán az Oscart is megkapja. Happy end vagy egy nem, amit örök életre megbánhat az ember, mert nem tudja mi lehetett volna. Egy elszalasztott lehetőség a boldogságra, az élményre, egy harcra, amikor úgy igazán küzd az ember, hogy működjön, vagy egy sima veszélytelen konfliktusmentes harmónia, ami akár egy szempillantás alatt robbanhat. Kockázat nélkül nincs lehetőség és nyereség sem.

Megtalálni azt, aki az életed része lesz, elfogad úgy, ahogy vagy, szeret szóval és anélkül, ez az egyik jó szerep, amit érdemes keresni. Mert egyedül csak fél lehetsz, szükséges a balansz, ami kiegészít. Nem baj, ha csak egy ideig, mert minden és mindenki csak hozzád tesz. Amit kapsz az élettől azt fogadd el és hozd ki belőle a legjobbat, azért vagyunk emberek, hogy megoldjunk minden helyzetet.

és akkor legyen 5 szempont, ami érdekes lehet a végére, ami egy kis saját pr:

Ne bánj meg semmit, mert a Te döntésed volt, de tanulj belőle, hogy egyre jobb döntéseket hozz.

Élj és merj kockáztatni, mert enélkül nem ismerheted meg magad.

Állj meg időnként és vedd észre, mert az élet érdekes, izgalmas és valóságos.

Ismerj meg minél több szempontot szűrd át magadon és éld a saját életedet.

Te vagy a főszereplő, ezért legyél önző, kedves, figyelmes, nyitott, elfogadó, bátor és legyél egyre jobb.

A bejegyzés trackback címe:

https://biroandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr4814067995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása