Digoo DG-YS11 fogkefe teszt – Egy csipetnyi fogápolás

e4acea88-c045-40a4-ae95-73c479da7b12_1.jpgA Digoo DG-YS11 elektromos fogkefe feljebb tolja a mércét a Seago márkához képest, ami az egyik legolcsóbb, ám abszolút vállalható eszköz a piacon. Indukciós töltés, kifejezetten jó anyagok, LED-es állapotkijelzés, időzítő és a csomag részeként kapható utazótok teszi teljessé a 7.700 forint körül kapható eszközt.

Banggood - 7.700 Ft

 

A Digoo DG-YS11 kicsomagolása

Érdekes dolog ez a csomagolásmágia, hiszen ez az első támadó hullám, ahol a gyártók megpróbálják legyőzni a vásárló ellenállását a termékkel szemben és fogyasztásra sarkallni. Az biztos, hogy a Digoo DG-YS11 nem intéz nagy rohamokat a látószerveink ellen, elég átlagosra sikerült a dobozolás.

img_0926.jpg

A beltartalom már jobb, az elektromos fogkefe testén túl két, takaróval ellátott műanyag fej, egy USB-s, indukciós töltő, az elmaradhatatlan leírás és egy nagyon hasznos utazótok is helyet kapott a papírkörítésen belül. Érdekes, hogy csak két kefe jár az alapkiszereléshez, amit én keveselltem, lévén közel sem olyan drága dolog a Dupontból készített sörtetartókat elkészíteni, láttuk ezt már a Seago esetében is.

img_0927.jpg

A Digoo DG-YS11 viszont kifejezetten jó anyagokból készült, árát meghazudtolóan kellemes megfogni, és egy kicsit vaskosabb is, mint az ennél is olcsóbb modellek, remekül kézre áll, a súlya pedig pont ideális, se nem túl nehéz, se nem túl könnyű.

A mozgatófej fém, nem pedig műanyag, tehát nem fog olyan gyorsan elkopni, mint a 15 dolláros modelleknél, kellemesen becuppan a helyére a fej is, ráadásul az illesztés sokkal precízebb, mint azt megszokhattuk. A fogást tapadós felület segíti, kifejezetten jó benyomást tett rám az összerakottság, bár itt is van egy fura aranyozott kör a bekapcsoló gomb körül, amiről a kínaiak nem tudnak leszokni.

img_0931.jpg

Ez a típus indukciós, vagyis kapunk egy tartót, amibe beleállíthatjuk a készüléket, nem pedig fizikailag kell bedugni az USB kábelt a testbe. Ez több szempontból is előnyös, egyrészt remekül megáll benne az elektromos fogkefe, másrészt nagyon kényelmes így a töltögetés, hátránya viszont, hogy álló helyzetben lefolyik a nyálas fogkrém alulra, bele a tartóba, szóval érdemes megtörölni a fejet, mielőtt a töltőre illesztjük. A készülék alja lapos, emiatt prímán megáll rajta, így a fürdőszobában jellemzően állítva tároltam.

 

A Digoo DG-YS11 tesztüzeme

A Digoo DG-YS11 használatba vétele sem történik máshogy, mint az összes ilyen szónikus készüléké. Ez egyébként egy kis füllentés, mert szeretik kevergetni a kínai sajtóanyagok az ultrahang kifejezést a sonic angol szóval, de ultrahangot ezek nem bocsájtanak ki magukból, csak nagyon nagy frekvencián rezegnek, A Digoo például 31.000-et percenként. Ez persze még mindig ferdítés, hiszen a frekvencia mértékegysége másodperc alapú, tehát át kellene számolnunk, de a lényeg igazából az, hogy a hagyományos, a körkörösen mozgó és szónikus fogtisztítási módokat meg lehessen egymástól különböztetni, mai tesztalanyunk az utóbbi csoportba tartozik.

1c7a671f-0a17-415b-b2ba-2f7ad697907d.gif

A fő különbség a működési sebességben tapasztalható, a kezünkkel nagyjából 3-400-at tudunk húzni a fogkefével, ennek a százszorosát mozogja a rezgőfejű megoldás, a forgókefe pedig valahol a kettő között, pár ezret fordul percenként. Ez egyben azt is jelenti, hogy az adott területen való tisztítási hatékonyság ennyivel fog megnőni, jobb lesz a lepedékeltávolítás, hatékonyabban szedi ki a fogaink közül az ételmaradékot a technológia.

0fac6a44-1091-4da2-92cb-59082606489e.jpg

Az is igaz, hogy a nagy frekvencián rezgő fejet szokni kell, eleinte furcsa lehet, hogy valami rezonál a szánkban, ráadásul a felülete is kisebb, így nem teríti olyan egyenletesen a fogkrémet, mint a nagyobb felületű hagyományos megoldás. Az viszont biztos, hogy a fogainkat sokkal jobban tisztítja, ezt a nyelvünkkel is ki tudjuk tapintani.

img_0933.jpg

Az eszköz ötféle működési módot tud, amit mindig az aktuális felirat mögötti LED diszkrét kigyújtásával jelez. Az első három – clean, sensitive, massage – gyakorlatilag ugyanarra vonatkozik, ez a hagyományos tisztítás, amiből nekem még a második fokozat is túl erősnek bizonyult, így többnyire a masszázs lehetőséget használtam.

img_0932.jpg

A polírozó és fehérítő módok az eredeti fogszínünk helyreállítását célozzák meg, ez azoknak lehet fontos, akik sok kávét fogyasztanak vagy dohányoznak. Én az első csoportot kombináltam a másikkal, és így használtam a készüléket. A be- és kikapcsolásért az arannyal keretezett vezérlőgomb hosszú megnyomása felel, míg a lehetőségek között rövidebb nyomással lapozhatunk. Ha körbe értünk, a funkciók előröl ismétlődni kezdenek.

f82d3084-af07-44e3-ac8b-c5bf8c65644c.jpg

A Digoo DG-YS11 elektromos fogkefét időzítővel is ellátták, ez sztenderdnek számít az ilyen jellegű termékek között. Az ideálisnak mondott 2 perc fogmosást 4 egyenlő, 30 másodperces részre osztja, köztük kis szünetet tart, hogy legyen időnk a szánkban oldalt vagy pozíciót váltani. Ez sokkal kellemes megoldás, mintha csak „sacc-per-kb.” ideig, hasraütésszerűen tisztítanánk fogainkat, ráadásul pár nap után magunktól is tudni fogjuk, nagyjából mikor telnek le a 30 másodperces szakaszok.

546042ac-76a4-4c2c-955b-2fc08b9da6c0.jpg

A 800 milliamperórás akkumulátor egy feltöltéssel nagyjából másfél hónapig bírja, a készülék IPX-7 védelemmel rendelkezik, vagyis vízálló, de azért ne a zuhany alatt állva használjuk és a Balaton közepén se akarjunk fogat mosni vele. Tapasztalataim szerint a fogkefe az ínyt is kíméli, nekem, aki érzékeny vagyok az ilyesmire, egyáltalán nem volt gondom vele a használat során.

b2c88fef-197a-492f-a14e-63e0842ccd7d.jpg

Mivel a Dupont fejek nagyjából 3 hónap alatt elhasználódnak – és higiéniai okokból egyébként is illik cserélni őket – ezért érdemes betárazni némi tartalékot, ezeket kétdarabos szettben árulják, nagyjából 500 forintért darabját, ami durván egy hagyományos fogkefe árával egyenlő.

f84b1edf-8b31-410f-bfa0-55f17745859a.jpg

Álljon itt végül egy olvasónk véleménye, aki zanzásítva nagyon hasonló véleményre jutott, mint én a tesztidőszak végére. Egy igen kompakt és jó minőségű terméknek ismerte meg a tesztalanyt, ami átbrandelve Sarmocare S100 néven is kapható.

 

Összegzés

A Digoo SG-YS11 elektromos fogkefe egy időtállónak kinéző darab, mondom ezt annak tudatában, hogy volt már a kezemben olcsóbb konkurens. Jó összerakottság, kiváló illesztések, kellemes fogás, megbízható működés, amit a minőségi anyaghasználat és a fém rezgőfej is megerősít. 7.700 Ft teljesen reális ár érte, főleg, hogy itthon sokszorosáért lehet az ilyen tudású készülékeket venni, és azok sem tesznek ránk jobb összbenyomást.

Banggood - 7.700 Ft