Berkecz Balázs blogja

Már a megyei önkormányzatokon keresztül is lopná a fejlesztési pénzt a Fidesz?

2016. február 09. 10:52 - BerkeczBalazs

A magát terrorveszélyre hivatkozva előrehozott választásokkal bebetonozni kívánó aljas, hazug, kapzsi Fidesznek hívott maffiapárt teljes pályás lenyúlást tervez az uniós pénzeknél is. Most azzal fenyegetik a vidéki önkormányzatokat, hogy csak akkor nyerhetnek területfejlesztési pénzeket, ha a fideszes vezetésű megyei önkormányzatokkal konzorciumban indulnak el a pályázatokon, ami azt is jelenti, hogy minden projektelőkészítési és projektmenedzsment feladatot (beleértve a közbeszerzések előkészítését és lebonyolítását is) a megyei káderek akarnak lebonyolítani. Ébresztő emberek, lassan a szemünket is kilopják! 

vigyazz_maffiakormany.png

Néhány hete írtam arról, hogy Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke (aki egyben a Fidesz baranyai vezetője is) városvezetőkkel folytatott informális egyeztetéseken már több nem fideszes városvezetővel közölte, hogy esélyük sincs a most megnyílt uniós forrású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak első körében forráshoz jutni. Egy második egyeztetési körben pedig azt mondta, hogy lehetséges nyerni is, de akkor van nagyobb esély, ha a megyével konzorciumban pályáznak.

Nagy Csaba és a többi fideszes megyei káder a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendelet furfangos értelmezésével próbálja tőrbe csalni a felkészületlen és kellőképpen beijesztett polgármestereket, ugyanis ezen jogszabály szerint e rendelet hatálya alá tartozó támogatásból megvalósuló közfeladat fejlesztési projektek vonatkozásában a projekt-előkészítés, a tervezés, a közbeszerzési eljárások lefolytatása, az ingatlanvásárlás, a terület-előkészítés, a műszaki ellenőri szolgáltatás, a projektmenedzsment, a tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása, a könyvvizsgálat feladatok ellátása is olyan tevékenység, amelyben köteles a megyei önkormányzat részt venni, ha azt a települési önkormányzat kéri. Sőt, ezeket a költségeket csak akkor lehet elszámolni, ha a megye viszi őket, vagy ha 100%-os önkormányzati tulajdonú cég csinálja. 

Sajátos gondolkodásra vall, hogy a fideszes megyei káderek ezt úgy értelmezik, hogy a települési önkormányzatoknak muszáj ezeket a projekteket a megyére vinni és az ő gyámkodásukkal elkölteni a pénzeket, különben védtelen kisebb-nagyobb önkormányzatok a nyerési esélyeikkel játszanak. (Az már egy más kérdés, hogy a megyei önkormányzatok munkaszervezetei szinte kivétel nélkül teljességgel alkalmatlanok arra, hogy félszáz vagy száz uniós projektet szimultán lebonyolítsanak.)

Összeférhetetlen, vagyis szabálytalan a rendszer!

Itt merül fel az összeférhetetlenség kérdése is, ugyanis a 272/2014. (XI. 5.) kormányrendelet 3. § (1) bekezdése szerinti területi szereplő a megyei önkormányzat is, aki a kormányrendelet XI. fejezetében leírt területi kiválasztási rendszerben meghirdetett felhívások döntés-előkészítő bizottságába egy főt delegál (Baranya esetében ez a delegált éppen Nagy Csaba), aki így egyik oldalról kedvezményezett, a másik oldalról döntéshozó, vagyis összeférhetetlen. 

Gondolom többen hallották azt a Tolna megyei fideszes káderek beszélgetését megörökítő hangfelvételt is, amelyet a Juhász Péter által fémjelzett Igazmondó Alapítvány háza táján is ténykedő Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra, és amelynek tanúsága szerint az esetek nagy részében már előre megvannak a pályázatok győztesei, így a pályázati eljárások csak alibik. (Szabó Lóránd, Dombóvár civil színekben mandátumot szerzett polgármestere is aggódik a megyei pénzek miatt, ezért nyílt levélben fordult Fehérvári Tamáshoz, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökéhez.)

Attól tartok, hogy csúnya vége lesz ennek, de mi az Együttben ezt nem hagyjuk, ha kell, akkor az OLAF-hoz és más hivatalos, független nemzetközi szervezetekhez fordulunk, mert nem engedhetjük meg, hogy a Fidesz ellopja és az ország épülése helyett saját magára és a haverjaira költse a közös pénzünket!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr708372718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása