Berkecz Balázs blogja

A menekültek és az újabb szervezett földlopás

2015. augusztus 29. 08:00 - BerkeczBalazs

Elegem van abból, hogy ma már szemrebbenés nélkül lehet cigányozni, zsidózni, niggerezni, buzizni ebben az országban. Elegem van abból, hogy a halált jelentő Iszlám Állam elől menekülő gyerekeket, nőket és férfiakat közellenséggé tette a kormánypropaganda, és miután 71 földönfutó fulladt meg egy magyar rendszámú teherautóban, az Orbán-kormány szóvivője szerint csak annyi a helyzet, hogy önmagukat tették áldozattá ezek a szerencsétlen sorsú emberek. Miközben egyre több honfitársunk fröcsög és kárhoztatja azokat a menekülteket, akiket eddig csak a híradóban látott, addig fideszék arra készülnek, hogy keresztapai pecsétgyűrűre nyomott pusziért szétszórják a haveroknak az állami földeket, vagy egy az eddigieknél sokkal durvább nyilvántartási rendszert készítsenek rólunk, állampolgárokról. Ezt persze nehezen veszik észre azok, akik bevették a fideszes-jobbikos gyűlöletpirulát, és révülten azon kárörvendenek, hogy milyen tragédia történt 71 hús-vér emberrel. Emberek, több emberséget és több éberséget!

Most nem fogom részletezni, hogy a fent említett Kovács "Eh" Zoltán kormányszóvivő, vagy Németh "Rezsi" Szilárd, esetleg Bayer Zsolt, a Fidesz véresszájú udvari bolondja miket hordott össze a menekültkérdésben (a jobbikosok stílusa már annyira kritikán aluli, hogy szóra sem érdemesek), mert nincs értelme azt a súlyos gyűlölködő kreténséget felemlegetni, amit az elmúlt hetekben összehoztak. 

Több emberséget!

Mi az Együttben továbbra is azt mondjuk, hogy az Orbán-kormány idegengyűlölő, kirekesztő kampánnyal és rendpártisággal tetszelgő politikája helyett végre ideje lenne felelős módon reagálni a menekült-helyzetre akkor is, ha a Fidesz menekültellenes kampánya hosszú évekre megmérgezte az értelmes párbeszédet erről a fontos, nemzeteken átívelő kérdésről, amelynek most Magyarország is a fókuszába került.

kepernyofoto_2015-08-29_3_05_37.pngMenekültek a szerb-magyar határon (fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

A kirekesztés csak olaj a tűzre, és lehetetlenné teszi, hogy emberséges, a problémák lényegét érintő megoldás születhessen. A menekültválság szélsőjobboldali retorikával történő hazai bemutatása a Fidesz részéről kizárólag az indulatkeltésre és a politikai közösség további megosztására alkalmas.

Nekünk magyaroknak elsődleges kötelességünk, hogy emberséges és biztonságos fogadóországként viselkedjünk. Függetlenül attól, hogy a menekültek számára Magyarország átmeneti állomás vagy célország.

Másrészt a magyar kormány felelőssége, hogy a nemzetközi és európai jogi előírások betartása mellett a magyarországi polgárok számára biztonságérzetet teremtsen a menekültek hullámszerű érkezése idején is. Ezt riogatással és a menekültek bűnözőkként való kezelésével nem lehet elérni. A biztonságérzet megteremtése állami felelősség. A kormánynak érdemi megoldást kell nyújtania, nem pedig visszaélnie az emberek félelmeivel.

Az Együtt az elmúlt hónapok elhibázott kormányzati kampánya helyett négy pilléren nyugvó cselekvési tervet javasol, amely hosszú távon is megoldást hoz, szakszerű és nem magányos, nemzetállami válasz, hanem közös, európai. (részletek ITT).

Több éberséget!

Közben érdemes odafigyelni arra is, hogy mi történik félig-meddig a háttérben, miközben a menekültekkel igyekszik tematizálni a hazai közbeszédet a kormány.

Orbán figyeli a földeket (kép forrása: index.hu / facebook)

Orbánék ugyanis a legutóbbi kormányülésen arról döntöttek, hogy 300-380 ezer hektárnyi állami földet eladnak. Lázár szerint a kormány lépésének célja a birtokstruktúra átrendezése, hogy a százezer földműves jusson földhöz, a többi 7,9 millió állampolgár pedig ne - tudósított az index.hu. Vagyis folytatják a már megkezdett utat a saját, kezes és hithű elit építésében, vagyis kvázi keresztapai pecsétgyűrűre nyomott pusziért jóárasítják, és kedvezményes hitellel szinte ingyen szórják majd szét a haveroknak az állami földeket. 
Orbán, Lázár és Pintér azért ránk is odafigyelnek majd, ugyanis - Nagy Testvért játszva - a teljes magyar lakosság arcképének nyilvántartását és profilozását tervezik (ez derül ki a napi.hu által kiszúrt törvénytervezetből). A tervezett adatbázis a hivatalos igazolványképekből épülne fel és gyakorlatilag bármelyik állami szerv hozzáférhetne, akinek rendészeti jogosítványa van. A törvénytervezet szerint az orbáni hatóságok egyszerre akár több tízezer polgár mobiltelefon- és internetforgalmát online ellenőrizhetnék, lehallgathatnák. 
Szerencsére mi is szemmel tartjuk őket, ezért biztos lehetsz abban, hogy Orbánék előbb-utóbb meg fognak fizetni minden bűnükért, mert mi nem csak beszélünk, cselekszünk is. Bízhatsz bennünk, mi végigvisszük!
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr1007742286

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Napirend előtti parlamenti felszólalás 2015.08.31. 01:27:03

Orbán! Maga akkora lúzer, mint ide Nagykáta! Mi a fenét keresnek még itt a menekültek? Miért nem hagyja, hogy oda menjenek, ahová akarnak, és ahol pont várják és befogadják őket: Németországba? Értem én, hogy el kell terelni a figyelmet a földrablásról...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása