Igen, ez egy kattintásvadász cím (ráadásul a “margójára” miatt kicsit sznob is).
De célja van, s ha már így alakult, hogy beleestél, igyekszem rászolgálni valami rövid érdekes, de hasznossal.
Mert pontosabb cím lett volna pl. a valóság ruhái. De mégis ez a szemérmetlen behúzós lett.
Mert ezt a témát a politis.hu adta, ami most gyűjtötte volna össze az olyan előfizetőket, akik pl. pont ezeket a kattintásvadász cikkeket utálják. Így ez most rögtön egy példa, hogy miről beszélünk.
Meg részrehajlás nélküli híradást is ígértek volna, s igazából ennek kapcsán mutatnék most egy könnyű kis esetet, mely szépen szemlélteti, hogyan tud egy viszonylag rövid, egyszerű hír is két különböző szemléletű helyen úgy megjelenni, hogy mindkettő csak igazat ír (legalábbis egymásnak s az eredeti forrásnak nem ellentmondót), mindkettő deklaráltan rövidített kivonata az eredeti külföldi hírnek, s csupán azzal, hogy egyik itt, másik ott csíp le belőle picit többet, mennyire más érzetet ad, s más üzenetet közvetít.
Mindez két amúgy országunkban elég korrektül tájékoztató hírforrás, és az a gyanúm, hogy még csak nem is volt semmi mögöttes szándékuk e hír csomagolásával, pusztán ösztönösen mozgott az olló, mely a hírt fazonigazítá.
***
Az eredeti hír (mindkét fenti által amúgy szépen behivatkozva) arról szól, hogy a Firenzei Operában -- a világon először -- átírt véggel adják a Carmen-t, azaz a végén nem a féltékeny férfi öli meg a nőt, hanem a nő a férfit.
S mindezt azért, hogy így tiltakozzanak a nők elleni erőszak miatt.
IIlletve nem egészen pontosan amiatt, de egyelőre szándékosan nem pontosítom, mert a két vizsgált magyar interpretáció közös része nagyjából eddig tart, és ezt a részt aztán csak az egyik finomítja tovább.
A "nők elleni erőszak" ugyanis sokféle puhább-keményebb testi-lelki erőszak összefoglaló neve, és több politikai frontvonal is áthúzódik rajta. Politikai korrektséges, genderes, feminista töltetű veszekedések egész sorával lövik e témában egymást az inkább liberálisok az inkább konzervatívokkal.
És hát egy múlt (most már előtti) századi opera végének átírása csak azért, mert a végén egy féltékeny fickó megöli szeretőjét -- hát ez kicsit eltúlzottnak érezhető pusztán a fenti általánosított nők elleni erőszak elleni tiltakozásul..
Rátesz egy lapáttal az igazgató indoklásának azon része -- amit szintén mindkét cikk említ --, hogy visszásnak tartja, hogy a mű végén a közönség egy nő meggyilkolásának tapsol.
Mert kóbor beteg lélek persze mindenhol akad, de egy operában azért a nézők 99-100 százaléka a műben elhangzott zenének-daloknak tapsol -- meg ahogy a Pavarotti azt a cét, hát istenem, az igen --, nem pedig annak, hogy a végén jól ledöfte azt a némbert.
Csak mivel a végén döfi le, és a taps is a végén van, e kettő időben közel esik egymáshoz.
Szóval ez a tapsos indoklás még inkább erősíti az ember gyerekében az érzést, hogy ezt most azért túltolták kicsit.
Ám itt a két cikk szétválik.
A mandineres a fenti indoklást nem finomítja, inkább ráerősít még a "hülye olaszok, olasz hülyék" érzésre -- de még inkább az ún. politikai korrektség elfajzására. Megemlíti ugyanis, hogy "Leo Muscato, a darab rendezője elmondta: eredetileg tiltakozott a változtatás ellen, de végül az igazgató érvei meggyőzték őt."
Na ja, hát még a rendező is hülyeségnek tartja, és hát persze, meggyőzte, hisz' láttunk mi már karón főnököt, tudjuk milyen, mikor a hangya nem ért egyet, de végül a főnök érvei meggyőzik őt.
Ezt a tiltakozás-dolgot a 444 kihagyja.
Említ viszont valami mást, ami az eredeti indoklást finomítja. És ami még valamivel elfogadhatóbbá is teszi.
Nevezetesen hogy az igazgatóból nem úgy általában a nők elleni erőszak váltotta ezt ki, hanem konkrétan a féltékeny férfiak által konkrétan Olaszországban elkövetett aggasztóan divatos asszony-/szeretőgyilkosságok igen nagy száma. Ami már annyira gyakori, hogy külön szó is van rá az olaszban: "femminicidio" (vagy az eredeti cikkben még "femicide" is).
És viszonylag újabb, növekvő előfordulású -- de legalábbis gyakrabban publicitást kapó -- jelenségről beszélünk, amiről az eredeti cikk szerint szinte havonta kerülnek napvilágra horrorisztikus esetek.
***
Ami azért kicsit érthetőbbé teszi a dolgot. Ha például belegondolunk, mennyire hülyének tartottuk úgy általában a mediterrán népeket, mikor életünkben először a vérbosszúról hallottunk, és hogy általában mi magunk is megkérdeztük, nem lehetne-e tenni valamit ellene, már nem tűnik teljesen agyamentnek, akiből tiltakozási kényszert vált ki a népében elúrhodó -- vagy a média általi felkapás miatt elúrhodni látszó -- féltékenységből elkövetett asszonygyilkosság.
És hát neki épp' egy opera volt kéznél, mikor ez eszébe jutott...
Szerény véleményem szerint így is kicsit túltolta a dolgot, de azért eléggé más így a leányzó fekvése (vagy jövőbeli polkorrekt átírással legényző állása?), hogy nem úgy általában a nők elleni erőszak miatt menti meg egy százötven éve naponta meghaló leány virtuális életét, hanem mert pont ugyanilyen akut féltékenységgyilkosság-problémára akarja felhívni a figyelmet.
***
Nem a konkrét operafeldolgozást szeretném kielemezni, hisz' még kottát olvasni se tudok, csak azt próbáltam megmutatni, mennyire más utóízt képes hagyni pusztán egy picit más tálalás, melyek egyike se mondott valótlanságot, csupán nem pont ugyanazon részleteit bontotta ki a teljes igazságnak.
És ez általában is igaz, javaslom mindenkinek, olykor szándékosan egyoldalúan egy hírforrást olvasni pár napig, majd áttérni egy másikra, és érezni, mintha maga a levegő változott volna meg körülöttünk. Mintha hirtelen más lenne a páratartalom, az ég színei, a színek, a szagok. Nem feltétlen jobb vagy rosszabb, de más.
És ha egy-egy ilyen "kúra" után írnánk valamit, talán még az is átvenné kicsit azt a bukét, amit utoljára ettünk. Mint kocsmában a füst, mely velünk jön ruhánknak redőibe költözve.
Azt akarom mondani ezzel, hogy még csak nem is feltétlenül kell szándékosan ferdíteni híreket, lelkünk világhoz állása megteszi ezt helyettünk.
***
Ami azt a rossz hírt is jelenti, hogy nem feltétlen van szükség tulajdonosi beavatkozásra egy szerkesztőségben egy sajátos önálló színezet eluralkodásához, elég, ha hasonló politikai gondolkodású emberek ülnek egy szerkesztőségben. Amit pedig hosszú távon nehezen érzek elkerülhetőnek -- pusztán mert emberek játszanak benne, akik vagy megszoknak egymással vagy megszöknek egy mással.
Ezért érezném nehéz ügynek ezt egy esetleg létrejövő tulajdonosilag akár független politis-nál is.
A jó hír viszont, hogy ha az ember többfélét is olvas, viszonylagos immunitást tud magának kialakítani a kisebb elszíneződésekkel szemben. Mint mikor megérzi az egyik táj borán az enyhe diós lecsengést, a másikon a magas tanninokat, de attól még nem válik se enyhe dióvá, se magas tanninná. (És szándékosan sznob példát választottam, ha már úgyis béna.)
***
Ami szintén azt sugallná, hogy ha viszont ingyen is kikeverhető egy összekombinálva tárgyilagos hírforráskupac, minek akkor egy fizetős politis?
De persze ettől még lehetne haszna, mert leírásuk alapján mélyebb merítéssel több hírt és elemzést terveztek volna adni (külföldről és vidékről is) abból a nem szenzációvadász fajtából, mint amire az ingyenes oldalaknak kapacitása lehet.
És persze te se lépnél, Kedves Olvasó ilyen kattintásvadász címekbe, mint ez itt, ahol -- sugallt ígérete ellenére -- végül egyetlen nyamvadt nőt sem volt képes kinyírni senki. Amiért utólag is elnézést kérek.
De kárpótlásul kapsz azért egy képet, hogy lett volna, ha mégis:
Ui.: Amint a sok lett volnából sejthető, most nem lett politis. De nem is ez a lényeg, probléma felvetve, megvalósíthatóságot tán még majd csiszolják, aztán vagy lesz, vagy nem. Mindegy, ez itt most úgyis a nőgyilkosságról szólt, meg a margójáról.