A francia elnök missziója után is az USA kizárólagos birodalmi érdekeit szolgálva működik tovább a világ.

Most, hogy Francois Hollande francia elnök lefényképeztette magát Washingtonban és Moszkvában is, honfitársai vélhetően megnyugszanak: országuk vezetője időt és fáradtságot nem kímélve vette nyakába a világot a párizsi merényletek után, hogy tető alá hozza a magát Iszlám Államnak nevező terroristaszervezet elleni valódi szövetséget.

Hollande bizonyára a gyönyörű francia szavak minden zamatát kiélvezve számol be otthon erőfeszítéseinek heroikus voltáról. Ez persze nem feledtetheti velünk, hogy lényegében semmit nem intézett. Terrorista fenyegetés ide, vagy oda, az USA nem hajlandó szövetséget kötni Oroszországgal a náci Németország, a fasiszta Olaszország és Japán elleni II. világháborús koalíció mintájára. Még annak is örülni kell, ha fennmarad közöttük a szíriai hadműveletekkel kapcsolatos eddigi tájékoztatási gyakorlat.

A Pax Washington az USA-t szolgálja

Hollande misszióját eleve kudarcra ítélte, hogy november 24-én, Szíria fölött a török légierő egyik vadászgépe lelőtte az ott legálisan manőverező, de talán néhány másodpercre a török légtérbe is berepülő, orosz bombázót. Fogalmazhatunk úgy is: ha valakik meg akarták akadályozni, hogy valóra váljék a francia elnöknek az a reménye, hogy egy valódi orosz–amerikai összefogás kovásza legyen, akkor ennél jobbat nem lehetett volna kitervelni. Hollande ugyan prezentálhatja a franciáknak: ő igazán vért izzadott, de minden marad a régiben. A világ az USA kizárólagos birodalmi érdekeit szolgálva működik tovább.

Mert csak az a lényeg, hogy az USA birodalmi központja képes-e ellenőrzése alatt tartani a földteke minden lényeges folyamatát. Ha igen, akkor máshonnan változatlanul szivattyúzhatják az Amerikai Egyesült Államokba azokat a forrásokat, amelyekkel fenntartható az ottani lakosságnak a tényleges teljesítményén felüli életnívója. Ugyanúgy, amiként ez az ókori Rómában is történt annak érdekében, hogy megakadályozzák a proletárok, a vagyonnal nem rendelkező szabad római polgárok tömegeinek lázadását.

Ám a birodalmak csak úgy tarthatják fenn a maguk birodalmi létét, ha nem adják fel az világra való befolyásuk megtartására, sőt megerősítésére irányuló szándékukat. A baj azonban attól válik igazán fenyegetővé, hogy az ókori Római Birodalomhoz hasonlóan, a mai Pax Washington globális érvényesítésekor is katonai beavatkozás kíséri  a más területekre, más országokba történő politikai és gazdasági behatolást. 

A koncepció magját 1823-ban, akkor még önvédelemből meghirdető James Monroe, az ötödik elnök után Monroe-elv kifejezéssel illetik az USA-nak ezt a gyakorlatát. Az „Amerika az amerikaiaké” gondolat aztán az USA egyre távolabbi területekre is kiterjedő, fegyverrel támogatott expanziós politikájának alapja lett. Idővel Theodore Roosevelt elnök fejlesztette tovább a doktrínát, legutóbb pedig Zbigniew Brzezinski egykori amerikai elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Kelet-Európával, ezen belül Ukrajnával, illetve Oroszországgal összefüggésben figyelmeztette az esetleges feledékenyeket arra, hogy a birodalmi hagyományokból egy jottányit sem szabad engedni.

A Kreml vezetői is kísértésbe eshetnek

Konkrétan: az USA nem nyugodhat addig, amíg kormánya és az általa favorizált multinacionális cégek nem vonják ellenőrzésük alá Oroszország kolosszális erőforrásait. Ugyanis ezek birtokában a moszkvai vezetők mindig kísértésbe fognak esni, hogy az amerikai világhatalmi érdekek ellenében fogalmazzák meg céljaikat, és saját népük érdekében használják fel az ország tartalékait. Ráadásul, ezek birtokában késztetést éreznek arra is, hogy másokat szintén mozgósítsanak a világot a maga képére formálni igyekvő, a minden más kultúra elsorvasztására törekvő, a glóbusz gazdagságának nagy részét saját hasznára kiaknázni akaró amerikai rend ellen.

Már két éve csaknem teljes a cordon sanitaire Oroszország nyugati határai mentén. Amikor a Szovjetunió kivonta csapatait a kelet-európai államokból, Washington ígéretet tett arra, hogy nem terjeszti ki katonai befolyását ezekre az országokra. De mára mindegyik az USA által vezetett NATO tagja. A Pentagonnak vannak alárendelve a baltikumi köztársaságok fegyveres erői. Lengyelország szinte kikövetelte, hogy alávethesse magát az amerikai tábornokok befolyásának. Románia és Bulgária – a behódoló hagyományokat követve – készséggel adott helyt az amerikai támaszpontoknak. Az Ukrajnában tavaly februárban végrehajtott, a CIA által szervezett, az USA kijevi nagykövetségéről irányított államcsíny óta Oroszország ellenes kormányzás folyik – már-már önpusztító módon.

Ám a jelek szerint Oroszországot még az ukrajnai játszmával, az ennek nyomán bekövetkező embargóval sem lehetett két vállra fektetni. Mi több, úgy tűnik fel, hogy lelki tartásában mintha megerősödött volna. Ezt a lakossági életszínvonal-emelés alapozta meg. Hozzá az utóbbi tíz-tizenöt évben a fegyverrendszerek fejlesztésében minőségi változást értek el. A hadsereg személyi állománya pedig igencsak ütőképesnek látszik.

Ehhez jön, hogy Oroszország olyan érdekközösséget kovácsolt maga mellé, amelynek tagja Kína, India, Brazília, Dél-Afrika, Irán és mások. Mindez határozottan akadályozza az USA birodalmi céljainak érvényesülését, amire a világhatalmi játszmák szempontjából a logikus válasz a feszültség további élezése. Méghozzá oly módon, hogy annak negatív hatása – akárcsak Ukrajna esetében – mindenekelőtt a Kreml vezetőinek okozzon gondot.

Moszkvai szakértők forgatókönyve

Több moszkvai szakértő nyilatkozata alapján a következő, feltételezhető washingtoni forgatókönyv alapján zajlanak az események:

1.) Össze kell ugrasztani az egyébként is NATO-tag Törökországot és Oroszországot! Ezek az utóbbi időben megengedhetetlenül szoros politikai és gazdasági kapcsolatokat építettek ki egymással. (Például orosz atomerőmű- és gázvezeték-építés Törökországban.) Az USA-nak azonban sokkal inkább megfelel Oroszország déli határainak minél nagyobb szakaszán egy olyan elmérgesedett orosz-török viszony, mint amit Nyugaton, Ukrajna felhasználásával, már sikerült összehozni. Nyilván azt gondolják Washingtonban: Moszkva módszeres kifárasztásával előbb-utóbb mégiscsak valóra válthatják Oroszországgal kapcsolatos, negyedszázados geopolitikai terveiket.

2.) Az első konfliktus után tovább kell élezni a Szíria és a Törökország közötti konfrontációt! Ez azért lehetséges, mert Oroszországnak már csak Szíriában van közel-keleti katonai bázisa. Az oroszok kiszorítása érdekében ki kell használni, hogy Bassár el-Asszad szíriai elnök nem hajlandó kormányába emelni a Muszlim Testvériség nevű, a török államfő, Recep Tayyip Erdoğan által is támogatott szervezet képviselőit. A támogatás oka: a török vezetés számára a 2000-es évek elején világossá vált, hogy országukat nem fogják beengedni az Európai Unióba. Ezért a nagyrészt az iszlám szunnita ágához tartozó lakosságú Törökország vezetői az egykori Oszmán Birodalom egy részének, egyelőre legalább Szíria türkök, illetve Irak kurdok lakta északi területeinek visszaszerzéséről kezdtek tervet szőni, hogy egyfajta vigaszdíjként, ezzel elégítsék ki a nacionalista érzelmű tömegeket. Mindehhez képest a síita-alavita Asszad az oroszországi vezetést kérte fel arra, hogy nyújtson  fegyveres támogatást a Törökország által is favorizált radikális szunnita iszlamista erők, illetve az ország kormányát amerikai segítséggel megdönteni akaró felkelők ellen.

3.) Fegyveres provokációba kell keverni Oroszországot! Ehhez kézenfekvő egy orosz katonai repülőgép elleni támadás megszervezése, ami nem okozhat gondot, hiszen az USA és Oroszország közötti megállapodás alapján, a szíriai légtérben ténykedő minden harci gép repülési koordinátáiról folyamatosan tájékoztatják egymást a felek. Az adatokat az amerikaiak az érintett szövetségeseiknek, így a török hadvezetésnek is átadják. Csak döntés kérdése, hogy melyik kínálkozó alkalmat használják ki egy orosz repülő elleni támadásra.

4.) A provokációt követően az orosz vezérkarnak gyarapítania kell a Szíriába vezényelt haderő létszámát, növelni ütőképességét! (Ez huszonnégy órán belül meg is történt, amivel Oroszország máris nagyobb szerepbe kényszerült, mint amekkora eredeti szándéka volt.)

A következő lépés az lehetne, hogy a török hadvezetés csapatokat küld Szíria északi részébe. Itt a törvényes damaszkuszi kormány ellen gerillaharcot folytató, Ankara támogatását most is élvező, a fekete olaj-, fegyver- és műkincs-kereskedelem szállítási útvonalait Törökország felé biztosító türk csoportok uralkodnak. Ebben részben az a török államfő Erdogan-családja is érdekelt. (Akárcsak a fű alatt bizniszelő, a politikai hatalmat is gyakorló ukrajnai oligarchák, s például a puccs következményeiről Kijevben személyesen és többször is tájékozódó Joe Biden amerikai alelnök, akinek fia a kelet-ukrajnai palagáz-kitermelésben vált érdekeltté a hatalomváltás után.) Ha ezeket a segítséget nyújtó török csapatokat érné bombázás, az már azt jelentené, hogy Oroszország közvetlen fegyveres konfliktusba kerül a NATO egyik tagjával.

Noha Oroszország utóbbi kétszáz éves története szinte másról sem szól, mint arról, hogy ellene szövetkezett külföldi államok összehangolt területszerző támadásai ellen védekezik, ennek még a gondolatát is elutasították az orosz állami televízióban, a csütörtökről péntekre virradóan zajló viták résztvevői. Mert ha mégis bekövetkezne mindez, már csak egyetlen kérdésnek lenne értelme: lesz-e valaki, aki megmenti a világot a legrosszabbtól. Attól, hogy egy mai birodalom felmorzsolódásának minden borzalmas következménye ránk szabaduljon. #

Fotó: Hollande és Putyin elnök a november 26-ai moszkvai találkozón (Forrás: Prezident Rosszii - honlap)

MEGJEGYZÉSEK AZ ELFOGULTSÁGGAL VÁDOLÓ KOMMENTELŐKNEK (Azért így, mert valami miatt a nick name-ekre nem megy el a talán túl hosszú kommentem.)

A cikk mindenekelőtt az orosz szakértőknek a gép lelövése után, a 26-áról 27-ére virradóan elhangzott megállapításainak összefoglalása. (Lásd: a poszt nyilvánosságra hozásának időpontját, továbbá az előző bejegyzést: Orosz célkeresztben a török elnök!) Attól még, hogy ez valakinek a hiedelmeit kérdőjelezi meg, ezért inkább a homokba dugná a fejét, a vélemények léteznek. Ehhez képest az első 24 órában az oroszországi álláspontról lényegében semmit nem közvetített, vagy ha igen, azt igen torzan közvetítette a nyugati (magyar) média.

A Bekiáltás blogot két éve indítottam a számomra elképesztő információs vákuum kitöltésére, amikor már látszott, hogy Ukrajnában nagy felfordulás lesz, de erről egy szót sem szóltak a “szabad világ” magukat objektívnek tekintő médiumai. Azt követően, hogy módszeresen dolgoztam fel a különböző forrásokból származó híreket és értékeléseket, elképedve tapasztaltam, mennyire propagandisztikus céloknak rendelik alá a mi sajtónkat is. Ebből következően a közönség olyan agymosásban részesül, ami lehetetlenné teszi a tárgyszerű véleményalkotást.

A hódításról, a gyarmatosításról  A konkrét témát illetően Alick megjegyzését tekintem én is irányadónak azzal a megjegyzéssel, hogy korábban magam is cikkeztem az Orosz Birodalomnak a nyugatiakétól eltérő alapokon álló gyarmatosítási gyakorlatáról. Összességében egyik hódító hatalom sem jobb a másiknál, beleértve ebbe a kalandozó magyarokat, vagy a történelmi Magyar Királyságot is. Csakhogy itt és most az amerikai birodalom terjeszkedésétől szenved a világ, annak következményeit nyögjük egyre inkább magunk is.

Az persze nem mindegy, hogy az őslakosság módszeres kiirtásával, rabszolgává tételével történik-e a gyarmatosítás, vagy úgy, hogy többé-kevésbé békén hagyják a kultúrájukat, sőt írásbeliséget teremtenek nekik és anyanyelvi oktatást, meg egészségügyi ellátást. Főleg a Szovjetunióban így történt. Persze magam is tudom, hogy e tekintetben sem fekete-fehér a világ. A szibériai sámánok közül például sokakat kivégeztek a bolsevikok egy etnográfus által összeállított névjegyzék alapján. A tudós aztán élete végéig nem bírta kiheverni, hogy mire használták a kutatásait.

Az orosz támadások előzményei Engedtessék meg emlékeztetnem arra, hogy Észak, Nyugat és Dél felé az oroszok - alapvetően mondjuk így: német, illetve litván stb. származású cárjaik vezérletével elsősorban az ellenük indított hódító hadjáratokra válaszoltak. Az Északról betörő svédek ellen évszázadokon át védekeztek, ahogyan a lengyelek ellen is. A lengyelek például Moszkvát is elfoglalták, ahonnan népi felkelés űzte ki őket.

Megjegyzem: az orosz városok anyjának Kijevet és nem Moszkvát tekintik, minthogy ott, illetve a Krímben történt a keresztség felvétele. (Ennyit arról, hogy Ukrajnához van-e közük az oroszoknak.) Persze a lengyeleknek is van, hiszen volt idő, amikor a Kárpátok keleti pereme mentén csaknem a Fekete-tengerig uralták a területet, közben, mint említettem, Moszkvát is elfoglalták.) Nagy Katalin akkor adott parancsot a Krím integrálására, vagyis az Oszmán Birodalom elleni támadásra, a végeken (U kraj-n-a, Kis-Oroszország, Zaporozsjei szics) letelepült kozákok, eredetileg nagyrészt szökött jobbágyok közösségének szabadságjogok fejében történő, önkormányzó katonai szervezetbe tömörítésére, amikor a kincstár már képtelen volt kifizetni a váltságdíjat a szultánnak az orosz területekre évről-évre betörő hordák (krími tatárok) által elhurcolt orosz rabszolgákért.

Oroszország, amely az egyik hozzászóló állításával ellentétben az utóbbi negyedszázadban az orosz-szovjet birodalomhoz képest jelentős területi és népességbeli veszteségeket szenvedett el, aligha van rászorulva az én védelmemre. Ezért csupán a saját önbecsapásunkkal való felhagyásra próbálok ösztönözni, amikor a megszokottól eltérő  szemszögből igyekszem közvetíteni más véleményeket.  Nem az oroszok miatt,  hanem önnön tisztábban látásunk érdekében kellene átgondolni, hogy amikor később Nyugat felé nyomultak az úgynevezett oroszok, azt mindig megelőzte a nyugatiak támadása, vagy a nyugatiak felkérésére például a Szent Szövetségből eredő kötelezettségek teljesítése. Lásd a Moszkváig eljutó Napóleon hadjárata, akinek seregében minden európai náció képviseltette magát – köztük nagy tömegben voltak lengyelek, kisebb számban magyarok is –, majd az ezt követő ellentámadásból kialakult hadjárat a párizsi díszszemlén való részvételig. 

A nálunk körutak nevével megtisztelt Habsburg-dinasztia, konkrétan Ferenc József hívására, mi több kifejezett megalázkodó könyörgésére került sor a cári hadsereg közreműködésére a magyar szabadságharc leverésében. A Krími háborúban elsősorban az angolok akartak területet és kőolajmezőket szerezni. Az I. világháborúval az Osztrák-Magyar Monarchia (persze elsősorban a németekkel szövetkező Bécs) akarta megszilárdítani hatalmát a megszállt balkáni és lengyel-orosz területeken, s ha lehet tovább terjeszkedni többek között Galícián túl. Aztán az lett belőle, ami. Többek között az, hogy hónapok óta hallom a Kossuth rádióban, milyen vitézül harcolt a magyar katona az oroszok ellen Galíciában, csak azt nem, hogy a háborút és az ország kétharmadát ezt követően elveszítettük. (Félreértés ne essék: ott volt nagyapám is, aki több mint hét évet töltött oroszországi hadifogságban. Apámat pedig kamasz-leventeként a nyilasok akarták küldeni az oroszok ellen harcolni lényegében játékpuskával a Felső-Tiszához, mígnem többedmagával sikerült megszöknie az akkori világ legerősebb hadserege elleni felvonulás alatt. Talán ezért is vagyok érzékenyebb a nacionalista frázisokra.) 

Emlékeztetnék arra, hogy az orosz-zsidó szociáldemokratákat (később bolsevikokat) az 1900-as évek elejétől éppenséggel a németek pénzelték azzal a céllal, hogy ha megbénítják a cári közigazgatást, fellázítják a hadsereget és a munkásokat, akkor behatolhatnak az oroszországi gazdaságba. Ebből is az lett, ami. Emlékeztetnék a nyugatiaknak az első világháború utáni, a Szovjet-Oroszország elleni katonai intervenciójára, amelyből már az USA is kivette a részét. Vagy arra a nyugati szándékra, hogy a náci Németországot a Szovjetunióra nyomják, aminek következménye lett - a nyugatiak hallgatólagos támogatásával - Lengyelország ismételt felosztása -, a II. világháborúban Oroszország európai részének teljes elpusztítása többek között - minden előzetes szovjet figyelmeztetés ellenére - magyar közreműködéssel, amelyre aztán megkaptuk a választ a Szovjetuniótól, nem mellesleg az USA és Nagy-Britannia felhatalmazásával. Arról már említést se teszek, hogy ezt megelőzően, 1944-ben az amerikai és a brit légierő bombázta szét a nagyobb magyar gyárakat, pályaudvarokat stb. Vagy hogy '56-ban valahogy elmaradt a nyugati segítség. Az USA (NATO) mostani nyomulása sem az önzetlenségről, a demokrácia terjesztéséről szól...

Mindez persze nem menti az orosz/szovjet birodalom módszereit sem. Viszont rávilágít arra, hogy a hatalmak közötti vetélkedésben nagyjából-egészében nincs jó, vagy rossz gyakorlat, ezért a képet célszerű árnyalni. Ugyanis arra az önbecsapásra, önáltatásra, amivel a történelmet, benne Magyarország szerepét a XVIII. század óta megközelítjük, nem lehet jövőt alapozni! Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogyan veszítette el eredeti státuszát Magyarország egészen odáig, hogy miközben Nagy-Magyarországos matricákkal rohangálnak az autók Budapesten, immár a trianoni határokat is feladjuk. A határ menti területek kiürülésének, nyomorszintre süllyesztésének ez lesz a következménye, úgyhogy jó lenne végre felébredni! Mert akkor már késő lesz felocsúdni, amikor a fél Dunántúl után az egész is osztrák kézben lesz. A szlovák betelepülés, ház- és üdülőfelvásárlás szintén nyilvánvaló az egész északi határ mentén, ugyanúgy mint a román határon.

Az úgymond oroszok kifejezéshez. Az oroszok (németek, magyarok stb.) kifejezés eleve hibás. Nem csak azért, mert a XVIII-XIX. század előtt nem létezett a mai értelemben vett nemzet fogalma, amelybe csak a népesség néhány százalékát kitevő arisztokráciát, a nemességet értették. Nem csak az uralkodók lényegében nyugati eredete miatt. [Oroszországra a Holstein–Gottorp–Romanov-dinasztiától  (1613) – Tessék odafigyelni a dinasztia teljes nevére, s abban a nevek sorrendjére! –, Magyarországra az Árpád-ház kihalásától (1301) ez már teljesen érvényes volt. Bár azelőtt sem tiszta, úgymond magyar, vagy orosz (kék) vér csörgedezett az ereikben.] Hanem azért is, mert Oroszországban a keleti tatár uralkodó osztálytól a százezer szám betelepült németeken, zsidókon és az ázsiaiak számos csoportján keresztül a grúzokig (Lásd. Sztálin és köre!) igen sokféle népséget integrált magába mind az orosz, mind a szovjet birodalom. Viszont elsősorban integrált és nem asszimilált! A repressziók – egy-egy konkrét helyzettől eltekintve – nem elsősorban attól függtek, hogy ki milyen népcsoporthoz tartozott, hanem például osztályszempontok játszottak benne szerepet, ami az oroszokat ugyanúgy érintette, mint másokat.) ##