Na, megint kezdődik

2017/07/27. - írta: bence441

 

A baloldali Orbán – ellenesek aggódhatnak, a cinikusak pedig kávét kérhetnek a legújabb MSZP-n belül kirobbant üzengetéseket és belharcokat látván.

 

 

Elefánt a porcelánboltban – nagyjából így lehetne jellemezni Botka László szegedi polgármester, a párt korábbi örökös miniszterelnökjelöltjének utóbbi pár hónapos tevékenységét. Pártja szemmel láthatóan nehezen viseli lépéseit, amely csak azt mutatja, hogy a szocialista pártnak, mint szervezetnek régen lőttek már. Egy olyan alakulat képe rajzolódhat ki, amelynek többsége csak be akar csücsülni a Parlamentbe, mert az biztos állás, addig sem kell valami más munka után nézni.

Botka László szemmel láthatóan ezt akarja szétbombázni és kormányváltó alakulatot faragni pártájából. Ami nem fog neki sikerülni. Most a legújabb, 168 órának adott interjújában már Molnár Zsoltot árulózza le. Az érintett persze védekezik ahogyan csak tud. Mindenki döntése el, mennyit ér ez, de a lényegen nem változtat.

 

Mégpedig azon, hogy a baloldalon, velük együtt az MSZP-vel most bizonyítják be, hogy képtelenek a kormányváltásra. Vagy nem is akarják azt, pár elszántan kívül, aki feltehetően tévedésből vannak ott. A sajtó ugrásra készen citálja a belharcokat, senki sem programjukról beszél (amely hosszú időn után többnek tűnik a semminél), hanem arról, kit miért és hogyan tesznek ki.

Itt van a Gyurcsány – dilemma. A volt miniszterelnöknek és pártjának nyilvánvalóan két célja van: bekerülni a Parlamentbe, frakciót alakítani és a szocikat elfoglalni. A kormányváltásra nem lehet gondolni egy stabilan 6%-on álló párt esetében ezért ez majd csak a későbbiekben jöhet szóba. Amikor már sikeresen leszalámizták az MSZP-t. Persze erre lehet mondani, hogy de hát erősödni kell meg minden, de engem kurvára érdekel, hogy ezek most mit akarnak? Orbánt leváltani vagy egymással küzdeni? Mert nekem úgy tűnik, hogy utóbbi és jobban utálják saját, éppen a másik pártban politizáló kollégáikat.

 

Szóval eddig sem állt valami fényesen a nagy demokrata alakulatnak, de most kezdenek elúszni az korántsem vérmes remények. Majd 2022-ben. Vagy 2028-ban. Addig is marad a kényelmes Parlament, a benzinkártya is sokmindenre elég, ráadásul télen még meleg is van.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bekaember.blog.hu/api/trackback/id/tr1612694357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása