Mondom előre, bár a blog neve bécsi fekete, nem vagyok barista, a kávét viszont szeretem. Járom Bécset, és iszom a fekete levest. Nem a legismertebb, turisták által agyon látogatott helyeken.
Ha valaki Bécsben egy kicsit is otthonosan szeretné magát érezni, és szívesen beleszagolna abba az atmoszférába, mely az UNESCO listás kávéházi kultúra sajátja, látogasson el a Cafe Korbba. 110 éves múltja nem csak ezt nyújtja.
Van mire visszatekintenie. Egykoron idejárt az irodalmi és művész élet elitje. Szerdánként Sigmund Freud sakkozott a családias hangulatú helyiségben, a Nobel-díjas Elfriede Jelinek törzshelye is a Cafe Korb lett, de megfordult itt Arthur Miller és Andy Wahrhol és szerette Falco is. Ma is vonzza a művészeket a hely. Az alagsorban lévő klubhelyiségben irodalmi szalon működik. Tartanak itt koncerteket, felolvasóesteket és egyéb rendezvényeket. Meghitt és művészi a környezet.
Ez a legtitkosabb hely Bécsben, mondta a klub vezetője, aki alkalmi tárlatvezetést prezentált, amint beléptem a kortárs, osztrák művészek bölcsőjébe. És hogy megtoldja mondandóját, sorjázza, hány ismert művész hagyta hátra keze nyomát. Említi Peter Kogler csíkos falát, Peter Weibel fotótapétáját és Günter Brus mennyezeti díszítését.
Lelkesen meséli, milyen különleges a kávézó WC-je, hogy egy banális csőtörés írt történelmet, amiből kultúrtörténeti esemény lett, mivel a tervezésre felkért művész, a lehető legkifejezőbb módon jelölte a nemeket és egyébként is futurisztikus illemhelyet teremtett. Az alkotás nem maradt visszhangtalan, nemcsak a helynek hozott nemzetközi ismertséget, de Manfred Wolf-Plottegg is bezsebelte érte az Alumínium építészeti díjat.
Persze nem csak a múlt, de a tulajdonos személye is vonzza az embereket. Susanne Widl nem akárki, nélküle nem lenne Bécs az, ami. Nemcsak a társasági élet motorja, de Hollywoodot is meghódította, még Peter Falkkal is kokettált, tizenéves barátságuk legendás. Mint ahogy az itteni művészvilághoz is különleges, meghitt kapcsolat fűzi a modellként, színészként, műgyűjtőként ismert kávézó-tulajdonost.
A Cafe Korb épületének átadásánál, 1904-ben, maga a császár, Ferenc József is tiszteletét tette, hogy az esemény fényét emelje. Ennek több mint 110 éve. Annak meg több száz is, amikor textilkereskedők épp ezen a környéken bocsátották áruba kelméiket. Az ő emléküket örökíti meg a kút, mely a kávézó terasza előtt megállítja az arra járót. 
Bár a kávéház többnyire csúcsra jár, ami a kiszolgálást lassítja, a Herr Oberek (pincér urak) rendkívül udvariasak és figyelmesek. Nem tipikus bécsiek. Jövet-menet egy-egy kedves szót elejtenek. Ajánlanak kávét is szívesen, a tipikus bécsi sorból a Haferlkaffee-t, kávé felöntve jó sok habosított tejjel.
Városszerte rebesgetik, itt sütik a legfinomabb Apfelstrudelt, ez a ház specialitása. Felültem a szóbeszédnek, rendeltem egy almás rétest. Melegen, egy pohár víz kíséretében tette elém a pincérem.
Miközben kávéztam, újságot is választottam. Meg is lepődtem, mert nem a szokványos lapok szerepeltek a terítéken. Nemcsak napilapok gazdagították a kínálatot, de nemzetközi újságok, életmód-, és divatmagazinok, olyanok, melyeket a kávéházak többségében nem látunk.
A Cafe Korb nem sima kávéház, mint ahogy várnánk, nem véletlen, hogy a bécsiek imádják. A törzsvendégek számát közel 100 főre taksálják. De betéved ide sok turista is, igaz, nem tudatosan, csak megérzésre, vagy, mert a hely fekvését jónak vélte. Ajánlom én is, de nem csak megtekintésre!
Fotó: saját
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt
