B1 blogcsalád



Elképesztően pofátlan hazugsággal bukott le az ember, aki még soha nem hazudott

2018. augusztus 15. - nickgrabowszki

Orbán 2006-ban bírta ezt nyilatkozni. Azóta viszont, úgy tűnik, nagyon belejött.orb_2.jpg

A június 25-ei parlamenti ülésen a szocialista Harangozó Tamás képviselő kérdésére a magyar miniszterelnök kikérte magának, hogy ötszörösére emelnék a miniszteri fizetéseket. Orbán Viktor  nagyon eltökélten azt mondta, hogy

A havi ötmilliós miniszteri fizetés hazugság, ilyenről nincsen szó,

ilyen döntés eddig sem született és nem tudok róla, hogy a Parlament ilyen döntésre készülne.

A bő hónappal ezelőtti esetet az RTL Klub Híradója ásta elő

Orbán abban igazat állított, hogy a Parlament nem készült ilyen döntésre, de csak azért, mert a fideszes többség a miniszterelnök kezébe adta a kormánytagok fizetésének meghatározását. Ilyenformán nemcsak az volt hazugság, hogy ötmilliós miniszteri fizetések lennének, de az is, hogy ő erről nem tud, mert 

a döntést személyesen Orbán Viktor hozta meg.

A kormány maga hozta nyilvánosságra hétfőn, hogy a miniszterek fizetése az eddigi 1,1 millióról 1,7 millió forintra emelkedik. Kivéve Bártfai-Máger Andrea, a Miniszterelnöki Kormányiroda tárca nélküli minisztere és Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter fizetését, akiké 1,1 millióról azonnal 5 millió forintra ugrott.

  • Ötmillió forintos miniszteri fizetések tehát igenis vannak.
  • Erről Orbán Viktor olyannyira tudott, hogy ő maga döntött róla.

De azért gátlástalanul belehazudott a választók, a közvélemény, az állampolgárok szemébe, és letagadta az egészet.

Vajon mire számított?

Ha már a mi arcunk is ég, az a szekunder szégyen miatt van.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9014182073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2018.08.16. 01:19:08

@Quercus a gondolkodó:
Az ugye megvan, hogy ez Örkény 1956-ból, és Gyurcsány csak parafrázisként használta?
Mondjuk hogy a faszba' lenne meg, vagy te annyira műveletlen segg, hogy fingod sincs semmiről, csak a fideszes seggek nyalásához van elég eszed, máshoz semmihez.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.16. 01:24:54

@elismert felhasználó: "általköltözök románijába, mert ott sokal magasbak a bérek és nyugatis szinvonalú az élet"

Helyes. Minden hazaáruló követhetné a példádat. Nem a bérek magasabbak, hanem a fizetések vásárlóereje magasabb. Többet kapsz a pénzedért, magasabb életszínvonalat tudsz elérni, mint ugyanazzal a munkával itthon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.16. 01:28:54

@Cycmen: "hogy természeti erőforrások tekintetében jóval jobban állnak nálunk, ergo gazdaságilag csak rajtuk múlik hogy mikor lépnek túl rajtunk"

Újabb, kifogás, miért nem tehet róla a geci gazdád, hogy minden ország jobban teljesít nálunk.

Magyarország erőforrása mindig is az AGY volt. Persze a gecinek az oktatást is sikerült tönkretennie, neki deprivált, mélyszegénységben élő szavazók kellenek, nem versenyképes kiművelt emberfők. Téged a geci szeret.

ételizésítő 2018.08.16. 01:37:07

@Ménár Atya:
"alagút az alföldre, viadukt a dombok közé"
Talán nem kéne megfeledkezni arról, hogy ezeket a terveket az 1998-2002 között rabló és garázdálkodó Orbán-kormány hagyta jóvá, ahogy az építőket is ők választották, a szocik már csak az építtetést végezték, jóváhagyott tervek alapján és leszerződött építtetőkkel, bár valóban az lett volna a megfelelő eljárás, ha mindent kibasznak, amit Orbánék aláírtak, mint Orbánék tették a 4-es metróval, Nemzeti Színházzal stb.

ételizésítő 2018.08.16. 01:39:50

@putris72:
"magyar cég 1,-1,5-ből megépíti"
Hol, te barom?

alöksz róz 2018.08.16. 02:47:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem a bérek magasabbak, hanem a fizetések vásárlóereje magasabb." - magyarázd el a különbséget!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.16. 03:02:46

@alöksz róz: Több csokit tudsz venni egy napi trollkodásért kapott béredből. Vagy több féldisznót.

2018.08.16. 05:48:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

És erről már tájékoztattad a románokat is? Szegények még nem tudják.

2018.08.16. 05:50:37

@ételizésítő:

Nocsak! Fölriadt a delíriumból a budapesti liberofasiszta romkocsmaértelmiség is?

2018.08.16. 05:51:29

Nem ő nyilatkozta, hogy megveti azokat, akik komolyan veszik a tárgyalóasztalnál elhangzottakat és csak röhög azokon, akik számon kérik rajta ígéreteit? Ti azt mondjátok rá, hogy miniszterelnök, én azt, hogy cigány.

2018.08.16. 05:53:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ellopták a manyupot? Nem mondod. Közgazdásznak ne menj.

2018.08.16. 05:57:14

@ember100:

Ha nem csak a liberofasiszta oldalakat olvasnád, mint a zindex, a sorosürülék 444, meg a hvg, akkor nem beszélnél ennyi baromságot. Ja és te se próbálkozz közgazdász pályával.

2018.08.16. 05:59:10

@putris72:

A gyurcsótány nevű degenerált barom még ahhoz is hülye volt, hogy lehívja az ejus pénzeket.

2018.08.16. 06:01:32

@rasztaszív:

Te melyik országban élsz?

2018.08.16. 06:05:20

@rasztaszív:

Te születésedtől fogva vagy ilyen hülye, vagy jártál tanfolyamra?

jandera 2018.08.16. 06:29:07

@Rot: "Zseniálisan helyettesíted a napszúrást kapott Bircát"
Birca nem élő ember, egy MI kisérleti eszköz. Tulajdonképpen egy MI vezérelt bullshit generátor.

Ménár Atya 2018.08.16. 06:36:55

@ételizésítő:
@Ménár Atya:
"alagút az alföldre, viadukt a dombok közé"
Talán nem kéne megfeledkezni arról, hogy ezeket a terveket az 1998-2002 között rabló és garázdálkodó Orbán-kormány hagyta jóvá, ahogy az építőket is ők választották, a szocik már csak az építtetést végezték, jóváhagyott tervek alapján és leszerződött építtetőkkel, bár valóban az lett volna a megfelelő eljárás, ha mindent kibasznak, amit Orbánék aláírtak, mint Orbánék tették a 4-es metróval, Nemzeti Színházzal stb

Természetesen igazad van, mindent az orbán kormány talált ki ami kínos :D
Azért annyit súgok, hogy az általad lertakból kb egy szó sem igaz.
Tudod a feleségem akkori cége pont a tervdokumentációkkal kapcsolatos munkát végzett, elég jó rálátásuk volt mindenre.
Mesélhetnék arról amikor a szoci államtitkár leszólt, hogy adott szakaszra kell még négy vadátjáró.....a haver építette, de gondolom fingod sincs mennyiért.
Amúgy tegnapelőtt vihar volt, az olaszoknál meg leomlott egy híd, na azt is a fidesz rendelte meg 2008-ban :D:D
Nemzeti színház? mi a gond vele? .....annyira rossz hogy ki sem lehetett zavarni a ratyi alföldit onnan :)
De amúgy ha igazad is lenne, akkor kössz hogy igazolod, hogy viktor a jövő látó, a szocik meg a gondolkodásra képtelen halmaz :D
Ti annyira buták vagytok mint hat másik :D:D

Ménár Atya 2018.08.16. 06:41:03

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:

-"Ti azt mondjátok rá, hogy miniszterelnök, én azt, hogy cigány."
És milyen érzés, hogy úgy ugrálsz,ahogy a cigány fütyül? :D
Amúgy most cigány,zsidó,kommunista,vagy fasiszta?
Nagyon nem vagytok egységesek, ezért lett a cigánynak 2/3-a :D

Big fish 2018.08.16. 06:54:54

Szerintem ez nem sok fizetés egy miniszteri pozícióban dolgozó személy számára

Etniez 2018.08.16. 06:58:36

@Cycmen: szánalmas, ostoba nyalinc vagy. Ha ingyen csinálod, akkor balek is. Új nap, térdelhetsz megint. Végén töröld meg, ne száradjon rád.

$pi$ 2018.08.16. 07:12:57

@rasztaszív: "a jobberek legpofátlanabb hazugsága a "ballib elkúrás"."

Ó, igen. Hiszen mont tudjuk, hogy amikor Gyurcsány elvtárs elkúrásról beszélt akkor "jobber" volt. Egy órácskán keresztül... véletlenül... :D

$pi$ 2018.08.16. 07:26:29

@ételizésítő: "Talán nem kéne megfeledkezni arról, hogy ezeket a terveket az 1998-2002 között rabló és garázdálkodó Orbán-kormány hagyta jóvá"

Az M6 kivitelezési tervei 2004-2006 közt készültek. Az engedélyezési tervek 2003-2004 közt készültek el. Nem, az Orbán kormány nem döntött semmiféle alagutakról.

axolotl77 2018.08.16. 07:48:34

@Cycmen: Szövegértő olvasás? Az hol marad?

ember100 2018.08.16. 08:49:06

@Quercus a gondolkodó:
Helló !

ÉRTEM ÉN !
Én egy alternatív világban ( Magyarországon ) élek ahol drága a benzin , 27 % az áfa korruptak , lopnak a politikusok , gázszerelő , vej ,uram-bátyám ......
VISZONT az illiberális a negatív fejlődés is fejlődés .... országában élsz Te meg a többiek .
Vicces fiju vagy :)
Ja és a közgazdász az aki CSAK gondolkozik beszél , és NEM termel értéket ?
TILCSUK BE !

Herbert Putzenschramm 2018.08.16. 09:02:54

klasszik fideszes reakciók: ez nem volt hazugság mert a gyurcsány is hazudott

:D

aztán csodálkozunk hogy 2/3 van...

2018.08.16. 09:03:46

@ember100:

Rossz válasz. Te sötétségben élsz.

Európában csak Lengyelországban, és Bulgáriában olcsóbb a benzin. Ja, hogy legyen egykulcsos alacsony szja, legyen alacsony társasági adó, meg legyen alacsony ÁFA. Miért is nem csinálták meg ezt a bűvészmutatványt a libbant kormányok? Ja, hogy a politikusok lopnak. Konkrétan, hol, honnan, és mennyit? Ja hogy az ejus pénzből élünk. Meg egy lófaszt. Az eju, élén Fritzlandal, él belőlünk.
Ja hogy nincs fejlődés. Hát a fejedben egész biztosan nincs.

blah 2018.08.16. 09:34:20

dedededede a másik is hazudott!!!!!

Toportyán Zsóti 2018.08.16. 09:41:48

@6.Lenin: Elcsalt választásokra nem kéne hegyezned magad,12 000 milliárdocska landolt már a g csuti csüngőhasú mafficsaládfő és egyéb g narancs offshorkkok számláin...ezt nem nevezném az ország megmentésének vakegér.

Toportyán Zsóti 2018.08.16. 09:48:42

G csuti csüngőhasú maffiacsaládfő végighazudta az életit,ezért kell 1000 milliárdokkal elcsalni a választásokat,üveg pálinkáért vagy 5000 forintokért megvenni a koherókat hogy meg ne bukjék ....mert akkor mehet ha tud még időben letiplizni azeri baráti kebelre a szabadon engedett baltás kereszténygyilkos után.

marius1 2018.08.16. 10:02:32

A magyar azt kapja amit megérdemel. És ha az az önsorsrontás, amin nem tud és nem is akar változtatni, akkor azt kapja. 48 % szavazat + gerrymandering = 2/3. Felejtsétek már el ezt a libsi vs keresztény baromságot. Van téma, vannak vélemények, és vannak tények. Beszéljünk erről, és ne arról, hogy ki szerint ki a libsi, ki a komcsi. A kommunisták állami alkotmányos segédlettel váltottak módszert, a 80-as évek végén. Ha a rendszerváltás a papíron kívül nem történt meg, attól hogy itt megy a köpködés, miért változna bármi is? A politika 28 éve ebből él. Én a keresztény te a komcsi, te meg ott a libsi. Hova juttatta ez a közvéleményt? 10 ezerért megvásárolt nyugdíjasok, krumpliért megvett cigányok, újabb kétharmad, az alkotmányos jogrend sajtcetliként való átírogatása, a törvényen kívüli réteg felsőbb jogainak alkotmányos és bírói védelme. Közben hozzáadott érték híján lassan olyan állami gazdaságok húznak el mellettünk mint Lengyelország, Szlovákia, és lassan Románia. Ne értékeljük túl Orbán jelentőségét, mikor mit mondott - mivel a magyar sajtó már egy komédia, semmi ellenőrző funkciója nincs. Tény, hogy a magyar családok túlnyomó többsége itthon havi 100 és 200 ezer forintokból él havonta. Tény, hogy a versenyszférában (tehát ahonnan az adóbevételek és gazdasághoz hozzáadott értékek realizálódnak) a fizetések NEM emelkednek, a reálbér emelkedése csak propagandafogás. A legtöbb ember 3-5-10 éve ugyanazért a nettó bérért dolgozik, tehát a reálbére értéke csökken. Az alkalmazott nem részesül a profitból. Egy állami adatszolgáltató intézmény olyan átlagbért ír a papírra amilyet akar. Az állami média olyan hírt gyárt le amilyet akar. A politikus akkorát hazudik amekkorát akar. A magyar társadalom meg három lábbal a föld alatt hordja az orrát, megelégszik a csöpögtetett morzsával, egymásra köpköd, mert még mindig nem fogja fel, hogy jelen helyzetben teljesen fölösleges, értelmetlen és már szánalmas is libsizni meg konzervatívozni. A fidesz nem keresztény, nem konzervatív párt. A ner minden eddiginél nagyobb tőkét halmoz fel, gőzerővel hízik az új oligarchia, a társadalmi olló minden eddiginél jobban nyílik szét, a fidesz által 15 éve propagált középréteg a legnagyobb ellensége, a leszakadt régiók lakosságára, a szrban hagyott cigányságra és a nyugdíjasok vállára állva (ismerős? mszp-szdsz) kreálja magának az újabb alkotmányozó többséget, hajtja állami irányítás alá a gazdaságot, semmisíti meg a sajtót, lehetetleníti el a független gazdasági tereket, gyilkolja le az ellenfélből ellenséggé avanzsált karaktereket, és közben szőnyeg és indulatra épülő érzelmi politizálás alá söpri a józan észt, gondolkodást és önreflexiót igénylő valós társadalmi, alkotmányos, gazdasági, szociális stb. problémákat. Mi meg majd köpködjük tovább egymást. Ha Gyurcsány lopott - bíróság elé vele. Ha Demszky lopott- detto. Ha kommunista volt - kiszedni azt az aktát, és elbírálni a luxusnyugdíjat. Ha Orbán lopott - ugyanúgy bíróság elé vele. Ja, hogy a pénz csak úgy magától párolog, a szerződések maguktól íródnak alá? Akkor marad a köpködés. Sok értelme továbbra sem lesz, de legalább talán levezet némi feszültséget. Ez lenne a közélet? Egy bokszzsák?

rasztaszív 2018.08.16. 10:05:43

@Quercus a gondolkodó: vadparasztéknál ilyenek az "érvek"...?:)

rasztaszív 2018.08.16. 10:07:10

@$pi$: ti nyolc éve nyomjátok ezt a pofátlan hazugságot.

blah 2018.08.16. 10:19:44

@marius1: a politikai retorika nem véletlenül fordult a hülyék felé. az emberek többsége nem látja a demarkációs vonalakat, nem jobb és bal oldal, konzervatív vagy liberális hanem a hatalom és a nép között húzódik.

rnz 2018.08.16. 10:37:51

Hogyhogy senki nem váltotta még át lélegeztetőgépekre az összeget? Már megint hanyag az ellenzék, meg a zindex blogcsapata...
A jobbik tartozásából vajon hány hónapig lehetne fizetni a minisztereket?

werinter 2018.08.16. 11:05:05

Inkább kapjanak havi akár 30-40-50 milliós fizetést TISZTÁN, minthogy milliárdokat lopjanak, csaljanak el. Csak az a baj nálunk a kettő együtt megy. Magas bérezés és még magsabb lopási kényszer!

Hohó60 2018.08.16. 11:48:01

@ember100:

"Ja és a közgazdász az aki CSAK gondolkozik beszél , és NEM termel értéket ?"

Ez főleg a libberráltakra nem igaz. Ők csinálnak valamit. Mindent köpködnek, hazudnak, még az országnak ártani sem átallnak.
Pl ott van a Vértes.
Az idei évet leszámítva az előző négy évben mindig megjósolta januárban, hogy 1% lesz a növekedés. Aztán mindig annak a többszöröse lett. Ez most vagy az ország hüljélye (direkt írom internáciul, mert ott minden fonákul van...), vagy direkt csinálta, ezzel is valami kárt okozhatott legalább átmenetileg, hátha egy befektető ezt olvasva még sem ide jött...

Bocsánatot egyszer sem kért, hanem a következő évben megcsinálta ugyanezt. Na, az idén már nem volt képe hozzá. (Lehet mégis szalonna kutyából?)

Az egész libbant közgazdász társadalom undorkodott, hazudott, dehonesztált 2010 óta mindent. Akkor, amikor Fletóeék örökségeként Görögország sorsára kellett volna jutnunk. Internacionalista segítségnyújtásként leminősítések, sorozatos "nem lesz ez így józás", stb...
Aztán hülyének bizonyultak, mert még sem lett itt is görög válság, hiába akarták.
Ami persze nem jelenti azt, hogy szuper lenne a helyzet, de az biztos, hogy ha az általuk felvázolt megoldásokat alkalmazta a volna a kormány, akkor rosszabb lenne.
Ja, és persze megbukott volna Orbán, ami szerintük jó lett volna. Nyiván ezért adták a hülye tanácsaikat is...

Hohó60 2018.08.16. 12:05:17

Hallom itt az ügyeletes elvtársaktól, hogy Romániában sokkal jobb minden, kolbászból van a kerítés. Tehát nem gazdasági egyensúlytalanság van, hanem bezzegség.
De hagyjuk a szokványos libbant hazudozást, torzítást, amivel már megint a tájékozatlan embereket akarják megvezetni egy összefüggéseiből kiragadott adat túlhangsúlyozásával.

Tessék már megmondani: a románok miért nem tudnak arról, hogy ők a magyar ballibek szemében a bezzegállam, és ott annyira szuper, hogy csak na? Mert ezek az önsorsrontók valami 4 milliónyian távoztak külföldre. Lassan mondom: n e m l e s z g á z á . . ., ja bocs, szóval lassan mondom: n é g y m i l l i ó. Tehát nem négyszázezren, mint nálunk (vagy hatszázezren, ahogy a ballibák tódítani szokták), hanem 4 milliónyian. Tudom, hogy ezek az apró ellentmondások nem zavarják náluk az összképet, de mégis. hogy is van ez?

alöksz róz 2018.08.16. 12:44:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ha felvettem két forint hitelt, de egyet betettem a malacperselybe, majd az asszony felvesz 1 forint hitelt, de feltöri a malacperselyt, akkor ki vett fel több hitelt és ki baszott el több pénzt?" - egyik se jó. de ha lehet választani, akkor mégis inkább az asszonyra hallgass, mert te nagyon hülye vagy a pénzügyekhez! :D :D

ha te felvettél 2 Ft hitelt úgy, hogy nem is volt szükséged csak 1 Ft-ra (és a maradék 1 Ft-ot a malacperselybe raktad, hadd veszítsen az értékéből, miközben persze fizeted a kamatait), akkor elég nagy ostobaságot csináltál.

KalmanBlog 2018.08.16. 12:48:52

@Cycmen: Pontosan. A versenyszférában is vannak ilyen fizetések. Legalábbis 1-2 millió nettó biztosan elérhető komolyabb vezetői szinten, mert olyant már láttam :-). Ha nem tud versenyezni a versenyszférával, akkor csak a tehetségtelenek mennek miniszternek.

ednet2023 2018.08.16. 13:10:49

Végigolvastam a kommenteket. Hát basszus, nekem mint magyar állampolgárnak ég a pofám a szekunder szégyentől.
Általánosítsuk az állítást: Egy - tetszés szerinti - miniszterelnök tagadja, majd egy hónap múlva mégis "saját kezűleg" emeli néhány miniszterének a fizetését pont annyira, amennyit letagadott.
Tényleg azon kell vitatkoznia gondolkodni képes embereknek, hogy ez hazugság-e vagy sem? Ha ez nem az, akkor egyesek szerint 2+2 sem biztos, hogy 4.

Kedves Fidesz trollok. Nagyon látszik nálatok a kettős mérce: más miniszterelnök esetében nem kevésbé habzana a szátok, és ugyanazokat mondanátok, mint az általatok szidott másik oldal kommentelői (tudjátok, a libsi-bibsi banda). Nem is próbáltok objektív érveket felhozni, nem látszik a saját értékrendetek irányvonala. Elvakult hívők vagytok: nem az országotok miniszterelnökét véditek, hanem Orbán Viktort. Bárki más esetében leszednétek róla a keresztvizet ugyanezért a cselekedetért.
Persze lehet előrángatni gazdasági statisztikákat amivel meg lehet próbálni relativizálni a hazugság tényét. Ez azonban elég nehéz, mert a hazugság elég nyilvánvalóan leírható - egybites - logikai művelettel: IGAZ/HAMIS.
Az lenne becsületes tőletek, ha kimondanátok azt, amit gondoltok: Igen, basszus, Orbán Viktor hazudott. De neki szabad...

alöksz róz 2018.08.16. 13:27:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a különbséget kérdeztem! hogy jelentkezik ez nálam. akkor is több csokit meg féldisznót tudok venni, ha holnap kétszer annyi fizetést kapok, te fogalmatlan...

Tom66 2018.08.16. 13:33:28

@ednet2023: Igen jól látod, sajnos pontosan így működnek az emberek. Persze ti sem vagytok különbek, hiába szeretnéd a balliberális oldalt szebbnek és jobbnak láttatni, a kettős mérce ez esetedben is tetten érhető.

6.Lenin 2018.08.16. 13:34:11

@ednet2023:

Még a poszt írója szerint sincs 5 milliós miniszteri fizetés.
2 drb tárcanélkülinek van. 1 miniszternek sincs.

Az 5 milliós miniszteri fizetés hazugságnak bizonyult, ugyanis ezt azt jelentette volna, hogy minden miniszter fizetése annyi lenne. Nem lett.

A B1 megint lukra futott, finoman mondva. A lökött libsik megint bevették a dumát, de ezen már 8. éve nem tudok csodálkozni, bármennyire is szeretnék ezt elérni. Nem fog menni, ismerlek benneteket.

Che21 2018.08.16. 13:54:40

Még jó, hogy nem azt hazudta a patás júniusban, hogy nincs is kánikula, amikor augusztusban majd megdöglünk a hőségtől.

ember100 2018.08.16. 14:04:58

@Quercus a gondolkodó:
Helló !

Hát ez tényleg klasszikus válasz , máshol drágább a benzin , egykulcsos , áfa....
Hát igen Észak Koreában egy hazugságon kapott képviselő , vezető golyó általi halál.
Micsoda elképesztő dolog lehet a fejedben hogy a magyarországi tényeket találomra összehasonlítgatod .
Neked jobb olcsóbb a benzin, tojás , krumpli , kisebb az áfa .... ha máshol meg drágább , esetleg nyugaton dolgozol és minden nap hazajössz elkölteni .
Nem értem :)

n3spr3ss0 2018.08.16. 14:06:11

@Cycmen: Annyira jók, hogy 2017- ben érték el a Gyurcsány kormány 2007-es gazdasági eredményét.

n3spr3ss0 2018.08.16. 14:08:29

@Hohó60: Legalább pontosan idézni tudnál. Az eredeti mondat: nem lesz gázáremelés az idén. Ja, hogy az eleje jobban hangzik, de így hazugság. Igaz, mást sem tudtok.

n3spr3ss0 2018.08.16. 14:11:56

Itt olvasgatva, nyugodtan kijelenthető, minden fideszes,kormánypárti geci. Hazug geci.

6.Lenin 2018.08.16. 14:12:11

Drága (lökött)Ballib Honfitásaim!

Ti tényleg abban ringatjátok magatok, hogy ha Orbán megbukik akkor ti fogtok hatalomba kerülni? Hát nagy lófaszt.
Ti már soha nem fogtok Mo-on még a hatalom közelébe se kerülni.
Az emberek 1re jobban utálnak már benneteket.
Még mindig nem veszitek észre?

Ormi 2018.08.16. 14:22:27

Végigolvasva az összes kommentet....az jön le, hogy itt, ebben a szerencsétlen országban, valóban két nép él párhuzamosan.
A fideszesek(?) akiknek ez jó így ahogy van, meg mi többiek, akik nyögjük.
Nagy ára lesz ennek a közeljövőben.

blah 2018.08.16. 14:22:31

@Tom66: dedede neked a kurva anyád

6.Lenin 2018.08.16. 14:25:23

@Ormi:

Miért nem dolgozol inkább te is?

Azt nagyon jól tetted, hogy a fideszes után kérdőjelet tettél. Én se vagyok fideszes, de őket támogatom, és, ha így marad, támogatni is fogom. Hülyéket soha.

alöksz róz 2018.08.16. 14:32:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: na ez meg majdnem kimaradt... most már értem, miért voltál olyan szemérmes a forrásoddal kapcsolatban. a forrás a szabad föld, az mszp lapja, és természetesen
nem kérdőjeleződhet meg a hitelessége :D

de nem kérdőjelezem meg a cikk hitelességét, 100%-ban elfogadom igaznak a benne foglaltakat.
mert okos vagyok. és a saját forrásoddal igazolom, hogy
1) öngólt lőttél
2) hazug szar komcsi vagy

lássuk:
1) a cikkben le van írna, miért nincs azon a környéken munkahely: azért, mert a komcsik/ballibek szétverték a környék iparát. az is le van írva, miért nem magyarországon (tehát ugyanolyan távolságra, minimum ugyanakkora bérért) vállalnak munkát az emberek. mert a komcsik/ballibek tönkretették őket a devizahitelekkel.
öngól.

2) te azt írtad általános megállapításként, hogy a magyarok már romániába járnak át dolgozni, mert ott jobb. ezzel szemben a tény az, hogy a román állampolgárok járnak át magyarországra dolgozni. pár száz magyar munkavállaló (6 településről) vs több tízezer román állampolgárságú munkavállaló az egész országból... a magyarok járnak oda, vagy a romániaiak ide? na melyik az igaz? te egy elszigetelt esetet hazudtál általánosnak.
szóval egy hazug komcsi szar vagy.

látod? én okos vagyok, te meg buta.

n3spr3ss0 2018.08.16. 14:38:22

Simor András fizetését elvették, mert pofátlanul sok volt (szerintük), most meg az 5 millió jár nekik.

ednet2023 2018.08.16. 14:38:56

@Tom66: "Igen jól látod, sajnos pontosan így működnek az emberek. Persze ti sem vagytok különbek, hiába szeretnéd a balliberális oldalt szebbnek és jobbnak láttatni, a kettős mérce ez esetedben is tetten érhető. "
Vedd figyelembe, hogy 2006-ban - amikor kiderült, hogy Gyurcsányék hazudtak - az általad lefitymált balliberális szavazók kiábrándultak a vezetőkből. Ez vajon a jelenlegi fideszes hívőkre igaz lehet? Légy szíves ezt figyelembe véve véleményt alkotni a másik oldal erkölcséről és jelleméről.
Egyébként nincs kettős mércém. Gyurcsány is hazudott. Nem relativizálok és nem mentegetem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.16. 14:39:51

@KalmanBlog: Ajaj, neked se sok fogalmad van arról mire való a valutatartalék.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.16. 14:40:45

@alöksz róz: Mellément. Neked szólt. Ajaj, neked se sok fogalmad van arról mire való a valutatartalék.

ednet2023 2018.08.16. 14:43:04

@6.Lenin: Amit írsz az szőrszálhasogatás, szavak boncogatása és mentegetés. Ugyanebben az esetben Gyurcsányt is mentegetnéd? Nem hinném. Ha pedig nézőponttól függően változtatod az álláspontodat nem tekintheted magad objektívnek vagy hitelesnek.

6.Lenin 2018.08.16. 14:54:04

@ednet2023:

Gyurcsánnyal már semmi baj, neki vége. Tök mind1, hogy mit mond. Néhány hívén kívül a kutyát nem érdekli már.
Orbánon kívül nincs ma megfelelő nagyságú politikus.

Nyilván őt szeretnék eltüntetni, mint 1etlen akadályt, de szerintem ebben tévednek a legnagyobbat.
Ma nincs olyan politikus, politikai erő, aki/akik hosszútávon képesek lennének hatalmon maradni.

mégpedig nagyon 1xű a magyarázat. Nincs mondanivaló az ország számára, amivel legalább akkora szavazó réteg azonosulna, mint amennyi a Fidesznek van.

Ez 1xű matek is. 1-5% os pártok bármit is csinálnak, csak magukat teszik nevetségessé, hiteltelenné. Ez megy már 8. éve. Mit lehetne tőlük várni?

ilyen semmit sem érő balfaszságokon rágódnak, meg CEU-n, genderen. Hány embert érdekelnek ezek? Néhány százat? Ezret? 3-4 millióval szemben?
Neked nem röhej az egész? Nekem az.

ednet2023 2018.08.16. 15:19:55

@6.Lenin: A tényeknek, az erkölcsnek a megítélése nem a szavazóbázis nagyságától függ. A szavazóbázis nagysága időszakos, változó.
Te azzal hitelesíted Orbán véleményét, hogy sokan szavaztak rá. Azzal hiteltelenítesz másokat, hogy azokra meg kevesen. (Hozzáteszem ezzel a logikával 1994-ben nagy MSZP fan lehettél, hiszen az MSZP sok szavazatot kapott - ergo nagyon igaza volt.)
Én másképp gondolom. Bocs, hogy nem attól teszem függővé a világlátásom, hogy kire hányan szavaztak.

Nekem ügyekről van véleményem. És annak a pártnak adok igazat, amelyik abban az ügyben az én álláspontomat képviseli. Nem találtam olyan pártot, amelyik pont az én gondolataimat tükrözi le, és nem szeretnék csak azért hívő lenni (vagyis elvtelenül elfogadni minden véleményt amit elém dobnak), mert valahová tartozni kell. Ez a focidrukker fanatikus szemlélete. De ettől még Te lehetsz ilyen, én nem haragszom rád. :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.16. 15:29:36

@6.Lenin: Így van.
hamarosan eutópa élén tisztelhetjük a Miniszterelnök Urat

chrisred 2018.08.16. 15:45:30

@morph on deer: Nincs tárcája, mégis el tud rakni gond nélkül ötmillió forintot.

chrisred 2018.08.16. 15:47:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Eutópia? Ez lesz a putyini Eurázsiai Birodalom nyugati tartománya?

morph on deer 2018.08.16. 16:09:38

@chrisred:
:)
Ez a legjobb indok!
Hölgy, egy méretes buxával.
Hmm...

BiG74 Bodri 2018.08.16. 16:15:13

Öt millát keres havonta? Na, bumm! Bár a többi is csak ennyit lopna. Orkúr hazudott? Mikor nem?
Rá kellene végre ébredni, hogy nem a kurmányt kell elsőként lecserélni, hanem ezt a kurva, impotens, százfelé húzó, hol dekadens, hol hirtelenzöld, hol nagyon okos értelmiségi, hol pedig feltünési viszketegségben szenvedő ritka szar ellenzéket!

morph on deer 2018.08.16. 16:16:08

@Ormi:
“ebben a szerencsétlen országban, valóban két nép él párhuzamosan.”

Miért, állítólag a régi szép időkben is párhuzamosan éltek a neandervölgyiek a homo erectussal, aztán mégis csak az utóbbi maradt talpon az “erősebb” és a “hagyományos” oldallal szemben.
Ebből kiindulva azért van remény.

Pár tízezer év kell csupán...

chrisred 2018.08.16. 16:19:02

@BiG74 Bodri: Így van. Miközben egy ritka profi, rátermett, ellenzéki szerepre született politikai erő is van az országban, csak balszerencsénkre folyamatosan ők nyerik a választást.

morph on deer 2018.08.16. 16:24:19

@6.Lenin:
“Orbánon kívül nincs ma megfelelő nagyságú politikus.”

Hát igen.
Ha orbán mérete az etalon, akkor tényleg szarban vannak az emberszabású politikusok, ez tagadhatatlan.

Nekem például rendszeesen ‘Dezső’ jut eszembe róla ha meglátom.
Dezső, - ha nem emlékeznél, - a Pelikán család házi kedvence volt, amíg orbán méretűvé nem cseperedett...

Ménár Atya 2018.08.16. 16:30:22

@morph on deer: :D:D:D
A Dezső az jó poén volt :D:D:D
De a viccet félretéve, tudsz mondani olyan karizmatikus politikust aki jó lenne ME-nek?

$pi$ 2018.08.16. 16:47:10

@ednet2023: "1994-ben nagy MSZP fan lehettél, hiszen az MSZP sok szavazatot kapott - ergo nagyon igaza volt.)"

Mekkora kreténség már olyan választási adatokra hivatkozni, ahol csak egy pártra lehetett szavazni!

2018.08.16. 16:47:42

@ember100:

Kicsihuszár. Ha te csak töredéke információval rendelkeznél jogi, gazdasági kérdésekben mint én.......
Nem érted? És ezen meglepődsz?

6.Lenin 2018.08.16. 16:50:20

@Ménár Atya:

Ő Gyurcsányista, nem hiszem, hogy ki meri mondani egyenesen.

6.Lenin 2018.08.16. 16:57:35

@ednet2023:

"az erkölcsnek a megítélése nem a szavazóbázis nagyságától függ."

Ez természetes, erkölcstelen gazember csak te (a másik) lehetsz, én (mi) soha. Erre találták ki az erkölcsöt.

egy társadalom nem lehet MOL kupa, minden meccset máshol játszunk le (néha bundázva 1et jóízűt).

2018.08.16. 17:10:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Dejó!!!!!!!!!!!!! Végre valaki, aki érti a devizatartalék lényegét!!!!!!!
Magyarázd már el nekünk sötétben bujkáló fideszbérenceknek. Ha kérhetem világítsd már meg miért volt a szarházi offshore lovag simor idején a devizatartalék több mint 40 milliárd euró, mennyi fölösleges költséggel járt, ez, miben tartja az MNB a devizatartalékot, kiket támogat vele.

És ha kérhetném devizatartalékról beszélj. Olyan, hogy valutatartalék az MNB-nél nincs, legfeljebb a te zsebedben.

chrisred 2018.08.16. 17:31:05

@Ménár Atya: Miért kell karizmatikusnak lennie a végrehajtó hatalom vezetőjének? Hogy a köztársasági elnöknek igen, azt megértem, ő képviseli az államot, reprezentál, satöbbi...

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2018.08.16. 18:07:29

@Quercus a gondolkodó: Csakhogy okosodj!
A Matolcsy hülye mert ő is a valutatartalék kifejezést használja.
www.portfolio.hu/gazdasag/matolcsy-gyorgy-szerint-tulzottan-magas-a-valutatartalek--2.164294.html

Ja, nem! Te vagy a hülye.

A valutatartaléknak kb fél év importot kell tudnia fedeznie, ez a közgazdászok állítása.
Na akkor bányászd ki ez mennyi Magyarország esetében!
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tec00038.html

Te is a hülye fideszesek egyike vagy, akik bezabálják a propagandát.

2018.08.16. 18:48:21

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő:

A kérdés nem az volt kicsihuszár, hogy miért van szükség a devizatartalékra. A kérdés az volt, miben tartja ezt a tartalékot az MNB, és kiket támogat ezzel.

Ja, és csípem a guglihuszárokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.16. 19:15:14

@Quercus a gondolkodó: Leírta, te seggfej! nem tudsz olvasni?
"valutatartaléknak kb fél év importot kell tudnia fedeznie"
Na és mi is van azzal a valutatartalék kifejezéssel? Nagyon csúnyán beégtél kistáska!
Na és mibe tartsa a valutatartalékot az MNB? Török lírában?

morph on deer 2018.08.16. 19:16:50

@Ménár Atya:
“ tudsz mondani olyan karizmatikus politikust aki jó lenne ME-nek?”

Ebből a választékból???
Elég, ha csak én hülyéskedek..!

Az a baj, hogy különféle tulajdonságokat figyelembe véve vannak jónéhányan, akiknek a megfelelő tudása, diplomáciai- és koordináló képessége megvan, de a ‘karizmával’ hadilábon állnak.
A másik oldalról meg a Gyurcsány például kellően kerizmatikus, - vagy leginkább, ha úgy tetszik,- de hagyta magát leamortizálni mindenféle szempontból. De például Botka szerintem már túl erőszakos és semmilyen diplomáciai érzékkel nem rendelkezik, a Karácsony meg túl kompromisszumkész - per pillanat.

Talán Lázár Janit kéne importálni, miután átesett egy kis “sunyiságelvonón” - tud nagyon geci lenni, ha akar - de belőle azt is kinézem, hogy tudná azt is, hogy hogyan kell politikailag szobatisztának maradni, ami orbánnak nem megy, például.

Lehet, hogy valami Frankenstein gyártmány lenne a legjobb-: “ebből is egy kicsikét meg abból is egy kicsikét..”

Egyszer már/még azt szeretném megérni, hogy ne pártpolitikus legyen a miniszterelnök ebben az országban, hanem egy normális ember!

De már nincs százhusz évem erre, attól tartok!

6.Lenin 2018.08.16. 19:43:22

@morph on deer:

"A másik oldalról meg a Gyurcsány például kellően kerizmatikus, - vagy leginkább, ha úgy tetszik,- de hagyta magát leamortizálni mindenféle szempontból"

Ügyesen körülírtad a kérdést, de, ha hagyta magát leamortizálni akkor Orbán ellopta tőle a kerizmát.

Szerintem egy szakirányú végzettséggel rendelkező orvos sok mindent elmondhatna Gyurcsányról, de a 100 oldalas leírásban talán 1x sem szerepelne a karizma.
Mind1.

2018.08.16. 20:14:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Rossz válasz kicsihuszár.
Most mondhatnám, hogy gondolkodj, de ugye nincs mivel.
Érdeklődj!

Rövidesen megkezdem a degenerált libbantak, jogi-, és közgazdasági OKJ-s képzését.

morph on deer 2018.08.16. 20:23:01

@6.Lenin:
“talán 1x sem szerepelne a karizma.
Mind1.”

Annyi.
Egyébként a karizma nem betegség, szóval nem csoda, ha így lenne.

Nem lopta el tőle orbán, - biztos nem volt nála sámli, csak az kehetett az akadálya, - a dolog egész másról szól.

Az, hogy nem fogta fel, vagy csak nem vette komolyan sem a fidesz sem az MSZP aljasságát, egyértelműen szegénységi bizonyítvány, ez tagadhatalan, mint ahogy az is, hogy nem lépett időben és határozottan, - de ezeknek mind nincs köze a karizmához, mint olyan.
Én az egyik legjobb előadónak tartom a műfajban. Lökött pár olyat fejből, amit a viktor még papírból sem, - pl. a Corvinuson tartott egy előadást, valami TV-ben láttam évekkel ezelőtt, messze jobb volt mondjuk mint mostanában, de viccen kívül nagyon erős volt.
Szándékosan nem “szónokot” mondok, mert az már közelebb van a ripacskodáshoz. Igen, a viktor anekdotázásai is.

Visszatérve: karizma ügyben nem nagyon tudsz jobbakat mondani, de mint tudjuk, ez csak a kissé nehezebb felfogásúakra hat, akik már nem képesek a szöveget sem követni, csak a kulcsszavakra újjonganak. Ezért van az, hogy a legnagyobb marhaságokra is kevesen figyelnek fel, ha pedig közvetlenül egy beszéd után megkérdezel egy rajongót, hogy mit is hallott, gőze nincs róla, de qrva jó volt...

Amúgy orbán-fanként mondjuk kissé hmm.. bátor dolog orvossal támadni, csak szólok, hogy ezt ne nagyon forszírozd, mert nem egy nyerő pozició!

Ménár Atya 2018.08.16. 20:24:56

@morph on deer: Jelenleg két ilyen ember van, aki képes tömegeket megmozgatni, és előadásmódja magával ragadja a hallgatóságot.
Az egyik Orbán, a másik Gyurcsány.
Van néhány próbálkozó, de rettenetesen gyengék, többek között ezért is sikertelenek az ellenzéki pártok.
Gyurcsány azzal veszíti folyamatosan a legtöbbet, hogy beleállt az orbánozásba.
Ez ma a múlt ismeretében édeskevés.
De ez inkább személyes sértettségből , a veszteni képtelen stílusából akad.
A többi ellenzéki meg szimplán azt hiszi, hogy újra megetethetik az embereket az orbán a patás ördög dumával, de ez nem működik.
Viszont ezek gyurcsány szónoki képességeihez fényév távolságra vannak.
Még a demokratikus kgyók ellenére is :D
Orbán a másik kiváló szónoki képességgel rendelkező ember, viszont ő nem gyurcsányozik, és ezzel magabiztosságot és stabilitást közvett, és a káosz után ez szimpatikusabb az átlag választónak.
Tehát, ha szárazon, politikai beálltottságtól fűtött érzelmek nélkül nézzük, akkor az eddigi ME -ök közül fletó,és vitya volt alkalmas valóban a tömegek megszólítására szerintem.
Viszont fletó lenullázta magát erkölcsileg 2006-ban.
Marad vitya.

Ménár Atya 2018.08.16. 20:26:54

Ui: Botka, és lázár alkalmatlan a posztra.
Botka alkesz, és agresszv, Lázár pedig egy veszélyes karrierista, őt kiváltképp nem szeretném ME-nek.
Hatalommániás.
Jó hogy félretették.

6.Lenin 2018.08.16. 20:48:16

@morph on deer:

Nem szeretnélek bántani.
Én kimondottan kedvelem Gyurcsányt-ez nem vicc-, de nem, mint politikust, pedig lenne érzéke hozzá, de....
Na ez a "de" zavar vele kapcsolatban, de tulajdonképpen lényegtelen is.
Gyurcsány talán véletlenül lett me, miután Megyót nagy ívben kirúgták, de aztán szerintem mások is rájöttek már azóta, hogy nem a legjobbat választották helyette, sőt.

Nézd, én Horn Gyulát is nagyon kedveltem, volt karizmája is, de amiért én igazán szerettem, hogy képes volt 3 napig egyfolytában beszélni úgy, hogy tulajdonképpen nem mondott semmit, de akik hallgatták meg voltak győződve, a világ legnagyszerűbb beszédét hallották.
Feri is rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, talán még ő sem érti néha, hogy miről kezdett beszélni, de imádják, amikor dumál, én is. Zseni ebben, a gesztikulációi, hanglejtés, jól kiválasztott szünetek (gondolom ilyenkor keresi az elvesztett fonalat). Nagyon jókat szoktam szórakozni, pláne, ha a hangot közben leveszed teljesen.

Ja , és van egy óriási különbség Horn, Gyurcsány és Orbán közt.

Gyurcsány és Horn beszédeit, mondatait senki nem akarta kiforgatni. Igaz ez veszélyes is lett volna több okból is. Véletlenül is találhattak volna benne valamilyen értelmet, vagy annyira nem értették, hogy mit is akartak mondani, még kiforgatni se tudták.

Orbán beszédeinek elemzésére meg minden betűre külön csoportokban figyelnek. Kénytelen írt szövegből olvasni, hogy ellenőrizhető legyen a kiforgatási szándékok ellenében. azt is elárulom, hogy én kimondottan nem szoktam Orbán beszédeit hallgatni, kivéve a parlamenti viszontválaszait, vagy Tusnádfürdön mondottakat.
Más beszédeit nem.

Visszatérve a Fletóra, ő már soha nem lesz Mo-on me (szerencsére), sőt komolyan vehető politikai tényező sem. Bevégzi az ellenzéknek nevezett társaság teljes szétverését, aztán ott fog állni egymagában, kész, nyekk Feri, szép volt, a játéknak vége.

Ménár Atya 2018.08.16. 20:48:29

íííííííííííííííííííííííÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ
na,ha satuval nyomom megy ez :D:D

6.Lenin 2018.08.16. 20:52:04

@Ménár Atya:

Atyám, B+, mintha én írtam volna.

"Jelenleg két ilyen ember van, aki képes tömegeket megmozgatni, és előadásmódja magával ragadja a hallgatóságot.
Az egyik Orbán, a másik Gyurcsány."

A többit most ne feszegessük velük kapcsolatban.

ednet2023 2018.08.16. 21:00:38

@$pi$: "Mekkora kreténség már olyan választási adatokra hivatkozni, ahol csak egy pártra lehetett szavazni! "
1994-ben? Te hülye vagy? A Fideszre nem lehetett?

Ménár Atya 2018.08.16. 21:04:53

Lenin, fiam!
A klerikális reakciós erők tisztán látnak, hiszen a jó isten vezeti őket, és most már lenin fiai is az első sorban áldoznak istennek, vasárnap.
Ámen
:D:D:D

6.Lenin 2018.08.16. 21:11:10

@Ménár Atya:

Köszönöm Atyám.

Ma mosollyal a mocskos fideszes pofám sarkában hajtom a fejem nyugovóra.
Legyen a mi utunk áldott.

Jó8!
Mindenkinek.

(én inkább szerdán szoktam áldozatot hozni, vasárnap más szórakozás boldogít. Ha el tudnád intézni, nem lennék hálátlan)

Ménár Atya 2018.08.16. 21:29:40

@6.Lenin: Mondj el tíz miatyánkot, én meg beszélek a főnökkel addig, egy kis misebor sokat segtene az ügyeden.......úgy 40 vagonnyira gondolok, megmondom hova kinek mikor, és elvan intézve, de jó olajos legyen ám!-en :D:D

Scott Tenorman Must Die 2018.08.16. 22:52:32

@a nagy hohoohooo: az eredeti FAZ riportban nem ez van. az ország lakosságát dicsérte. nézz utána, bár már ezerszer meg lett ez cáfolva.

Orochimaru 2018.08.17. 07:40:36

A gyurcsány többet hazudott...

ember100 2018.08.18. 00:31:34

@Quercus a gondolkodó:
Helló !

ÓÓÓ.. nagy Isten világosíts fel :)
Hülyén fogok meghalni miért is lyó a zembereknek a 27 % áfa , a drága benzin , ejró tojás , pityóka ....
Miért ,. miért ÓÓÓ .. nagy Isten világosíts fel :)
süti beállítások módosítása