B1 blogcsalád



Tarlóst gyakorlatilag leváltották, Fürjes Balázs lett hivatalosan is Budapest első embere

2018. május 21. - Mr Flynn Rider

2016 óta irányítja Fürjes a budapesti fejlesztéseket, mindezt pár napja megerősítették. Tarlós önállósága zéró, teljesen mindegy, hogy indul-e a következő ciklusban. tarlos_gulyas_furjes.jpg

Sőt, az is mindegy, hogy a budapestiek kit szavaznak meg főpolgármesternek: Fürjes Balázs 2016. július 1. óta „az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosként” irányítja a budapesti fejlesztéseket, ő felelt többek között a Duna Arénáért, a Ludovika Egyetemi Központjáért, az Akvárium közösségi központért. Nagyon úgy néz ki, hogy

2016 óta őt nevezhetjük Budapest első emberének,

Tarlósra bízták az ügyvitelt. A B1 blog úgy értesült: lehet, hogy előbb-utóbb Tarlóst ki is fogják vonni a képletből és Fürjest teszik meg főpolgármesternek.

Fürjes Balázs kinevezése egyébként logikus lépés a kontrollmániás miniszterelnöknek: a saját államtitkárát csak Orbán válthatja le és csak neki tartozik elszámolással, mint kormánytag. Azaz a következő 4 évre a budapestieknek két választási lehetősége van:

1. Megszavazzák Orbán emberét, Tarlós Istvánt (vagy Fürjest) főpolgármesternek, Budapest toporog majd tovább a 70-es évekbeli giccsfejlsztésekkel és túlárazott úszó-vb-kkel, a NER-lovagok degeszre nyerik magukat a fejlesztéseken, vagy

2. jöhet megint a kormányzat háborúja a fővárossal szemben – ha esetleg az ellenzék győzne.  

De erre elég kevés esély van, hiszen igazán életképes jelöltet (sőt: semmilyen jelöltet sem) az ellenzék még nem állított ki, míg Tarlós már kampányol és feltételeket szab: a Magyar Időknek ad interjút, amiben Orbánt dícséri. Bár a fővárosi Fideszt a hát mögött tudhatja, hiszen Kocsis Máté is kiállt mellette

Ez egyébként egy teljesen nonszensz politikai állapot, két szempontból is:

  1. A kormány, vagyis Orbán egyszemélyen irányítja még a Budapest önkormányzatát is. Ha Fürjes nem lenne elég, a fővárosi önkormányzatban is egyértelmen a fideszes érdekek érvényesültek, Kocsis Máté irányításával. Kocsist most felfelé nyomták, ezért is kell Fürjesnek és Gulyásnak ott bábáskodnia Tarlós mögött.
  2. A budapesteik másodrendűek a város fejlesztése szempontjából. Nem érdekel senkit a szmog, a fák kivágása, az utak rettenetes állapota, a közlekedési káosz, az állandósult dugók, vagy a forgalomcsillapítás – helyette van Liget Projekt, Várba költözés, Várkert Bazár, meg úszó VB. Vagyis Orbán személyes ambíciói visznek mindent, amikor Budapest fejlesztéseiről van szó, a helyiek véleménye senkit nem érdekel.

Mindez a következő évben bizonyosan nem változik: a zoom.hu-nál már a választások előtt egy hónappal tudták, hogy Orbán továbbra is Fürjes Balázst szeretné erre a főpolgármester feletti posztra. A miniszterelnök korábban azt mondta

„abszolúte logikus lépés lenne, ha Balázs felelne Budapest teljes arculati képéért, építkezéseiért”.

Most pénteken mindezt hivatalosan is bejelentették egy közös sajtótájékoztatón (lásd pl. a HVG hírét), ahol ott volt Gulyás Gergely, Fürjes és Tarlós is. Ennek formája a „Budapest fejlesztéséért felelős államtitkárság”, amelyben a kormány és a főpolgármester – a propaganda szerint - „szorosan együttműködik” és közös, 2030-ig tartó fejlesztési stratégiát alkot. (Mivel Orbán is 2030-ig tervez, mint azt többször elmondta.) Mindez azt jelenti, hogy

a következő tíz évben bizonyosan azok a fejlesztések kapnak prioritást, amiket Orbán fontosnak tart.

Budapest tehát úgy néz ki, hogy hiába szavaz meg bárkit (fő)polgármesternek.

A trió a sajtótájékoztatón még azt is belehazudta a kamerába, hogy

  • a hatásköröket Tarlós István főpolgármesterrel egyeztetésben alakítják ki, ahogy a 10 éves fejlesztési stratégiát;
  • folyamatosan együttműködnek és tárgyalnak;
  • az új szervezeti egység működése önkormányzati hatásköröket semmilyen formában nem érinti;
  • nem vonnak el jogköröket a fővárostól, nincsen szó az önkormányzat hatáskörébe való beleszólásról, a hatályos önkormányzati törvény értelmében a főváros továbbra is maga intézi a hatáskörébe tartozó ügyeket.

Újakat nem is vonhatnak el, hiszen a fővárosi önkormányzat legtöbb feladatát és forrását már az elmúlt nyolc év alatt elvette a kormányzat, nagyjából a BKK, a BKV és a közlekedési ügyek maradtak, illetve a parkok karbantartása. Ahogy a 444-en írta nemrég egy szakértő: annyira nincs saját forrása az önkormányzatnak, hogy kötött pályán mozog, a már betervezett projektek legalább 2020-ig minden bevételt lekötnek.

Hitelt nem tud felvenni a főváros, mert már magas az eladósodottsága, és a korábbi hitelek átvállalásáért cserébe a kormány azt is kikötötte magának, hogy csak az engedélyével lehet hitelt felvenni. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy csak a neki tetsző projektekre ad, és az sem lehetetlen, hogy a hitel-jóváhagyás vagy a forrás biztosításának feltétele a megfelelő üzleti körök helyzetbe hozása.

Tarlósnak még van annyi politikai önállósága, hogy a nagyon durván korrupt és csúnya ügyeket megvétózza

(lásd, a Rogán-Habony-páros ügyvédi irodájának közbeszerzési nyomulását Budapesten pár évvel ezelőtt), eseteg kötözködjön a hippi bringásokkal, meg a libsi újságírókkal a Tarlósinfón, de már annyi nincs, hogy megakadályozza a Városliget szétbarmolását, vagy bele tudjon szólni bármilyen lényeges kérdésbe. 

Magyarán: amikor Fürjes és Tarlós együttműködésről beszél, az azt jelenti, hogy Tarlós keresztülveri Budapesten, amit Orbán elhatározott és Fürjes felügyeli az egészet. Korábban minderről egyébként maga Fürjes nyilatkozott egészen nyíltan a 168 Órának, még a múlt évben. Gyakorlatilag bevallotta: Orbánnak kell Budapest a politikai céljai megvalósításához.

Ne kerülgessük a kását – kié is Budapest? A budapestieké, akiknek ez az otthonuk, vagy az országé, amelynek a fővárosa? A helyes válasz: is-is. Budapest először a budapestiek otthona, ezért elsősorban számukra kell hogy otthonos, élhető, működő város legyen. De Budapest a nemzet egyetlen fővárosa is, sőt a világtérképen látszó egyetlen magyar nagyváros. Magyarországot csak Budapest tudja elmesélni a nagyvilágnak. Budapest e két minősége kijelöli a két különböző feladatot – élhető, otthonos, működő várossá és a nemzet méltó fővárosává tenni –, és következik belőle egy logikus munkamegosztás is. Tarlós István és csapata – sokszor a kormány anyagi támogatásával – rengeteget tesz a város egyre jobb működéséért, a közlekedés fejlesztéséért, a budapesti közszolgáltatások minőségének folyamatos javulásáért. A főpolgármester munkájának köszönhetően a végeláthatatlanul épülő, egyre többe kerülő, de soha be nem fejeződő metró és a korrupció korszaka után Budapest egyre otthonosabb, a városban rend van, a főpolgármester az együttműködést keresi mindenkivel, és nem egy öncélú politikai celeb. E munkamegosztásban a kormánynak jut a nemzet fővárosának építése – vagyis mi valósítjuk meg azokat a fejlesztéseket, amelyek Budapestet méltó és büszke fővárossá teszik, természetesen együttműködve a főpolgármesterrel. A kormányon belüli munkamegosztás szerint pedig Budapest építését jómagam és néhány más kormánybiztos vagy miniszteri biztos irányítja.

Mindezek után egészen egyértelmű: Tarlós hiába futja a köröket a sajtóban és lebegteti a főpolgármesteri indulását, meg hangoztatja a feltételeit, teljesen mindegy, hogy kit választanak meg a budapestiek főpolgármesternek, vagy az önkormányzatokba. Úgyis az lesz, amit Orbán akar, ahogy ebben jólfésült diktatúrában azt már megszokhattuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr10013990752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

térbeli pont (törölt) 2018.05.22. 10:54:32

Miként lehet ennyi sületlenséget összehordani, ráadásul már korán reggel ... :D

CoolKoon 2018.05.22. 11:10:22

@haXXor: Nem félsz, hogy ezen "médiumok" fogyasztása közben szaros leszel? :P

CoolKoon 2018.05.22. 11:12:44

@AdamTheTux: "a közlekedés egy társasjáték, és a kölcsönös kooperáció a leghatékonyabb stratégia" - Ez így igaz. És az a baj, hogy sokszor igazából a biciklisekkel szembeni utálat szerintem egyáltalán nem megalapozott, de hát mindenkinek gyűlölnie kell valaki(ke)t, mert csak akkor szép az élet ugye....

AdamTheTux 2018.05.22. 11:20:31

@CoolKoon:

Biciklin nagyjából háromféle dolgot tehet az ember azért, hogy megszűnjön az utálat: 1) betartja a *** piros lámpát. Ez a legkönnyebb, ehhez csak egy kis türelem kell; én mindig betartom. 2) Ha már gyalogosok között kell biciklizni, akkor lassan és jó nagy ívben kerülve. Ha kisgyerek is van, akkor meg még ezerszer körültekintőbben, és ha kell, akkor megállva. 3) Hiába tűnik rohadt gyorsnak 45-50-el biciklizni, az autóhoz képest ez még mindig szánalmasan lassú, ezért sok helyen ostobaság az autók közé menni. Tipikusan ilyen a körút, ahol a torládósok és dugók kialakulásában a hipszer bringásoknak komoly szerepe van.

Autóban megint egyszerű a képlet: használd a kurva indexet (miért olyan nehéz?), vedd fel a forgalom ritmusát és tempóját (akkor is, ha 70 helyett 75-tel megy, mert veszélyesebb szituációkat szül az önkéntes rendőrködés, mintha felveszi a tempót) illetve egy kis türelem és előzékenykedés.

Gyalogosan... Hát ha az ember legalább körülnéz, mielőtt úttestre vagy kerékpárútra lép, akkor tulajdonképpen mindent megtett a harmonikus együtt közlekedésért.

CoolKoon 2018.05.22. 11:38:59

@AdamTheTux: "betartja a *** piros lámpát" - Hát, ha kedves az élete, ezt talán a bringás is betartja....
"Tipikusan ilyen a körút" - Attól tartok, hogy a kis- és nagykörúton egyszerűen nincs jó megoldás, pláne csúcsforgalomban. Az úton menni ugyanolyan szar és veszélyes, mint a járdán.
"vedd fel a forgalom ritmusát és tempóját" - Ha ezt az egyetlenegy szabályt betartaná az összes idióta autós, akkor nem lenne semmi gond. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy "minden autósnak tudnia kéne, hogy soha, semmilyen körülmények között ne álljon meg/ne lassítson, csak akkor, ha tényleg muszáj". De nem. Töttyög a belső sávban, aztán akkora patkány, hogy hogyha valaki megelőzné, akkor rögtön tövig nyomja a gázt. Ezt a húgomnak is mindig mondom (amikor rám szól a vezetési stílusom miatt :P ), de majd csak akkor fog rájönni, hogy igazam van, amikor élesben fog (sűrű, belvárosi forgalomban, esetleg autópályán) vezetni ő is.
"ha az ember legalább körülnéz, mielőtt úttestre vagy kerékpárútra lép" - Erre azt szoktam mondani, hogy "a hullaházban/temetőben az már nem segít rajtam, ha a bíróság utólag nekem ad igazat" ergo sose abból indulok ki, hogy hátha megáll az autós. Mert mi van, ha nem áll meg, mert mobilozó(fosbookozó) picsa/pszichopata/idióta....

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2018.05.22. 11:39:53

felháborító, h eddig ovi bukott keddenként, de most a Tarlós

Mikrobi 2018.05.22. 12:09:06

Mi azon a meglepő és újdonság, hogy az állami pénzek elköltését a kormány képviselője felügyeli? Budapestnek régóta alig van saját forrása a fejlesztésekre, de főváros lévén fontos is, hogy az egész ország számára, állami forrásokból is fejlesszék.

2018.05.22. 12:16:22

@CoolKoon:
Ami a gyalogosok úttestre lépését illeti, egyrészt jogos, másrészt nem ártana, ha büntetve lennének azok, akik a fék helyett a gázba taposnak a zebrához közeledve, hogy nehogy véletlenül bárki is lelépjen.

rnz 2018.05.22. 12:26:18

Látom pünkösdkor is sikerült valami tudatmódosítót túltolni. :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.22. 12:27:33

@Mikrobi: "Budapestnek régóta alig van saját forrása a fejlesztésekre"

Mert nem kap pénzt az állami feladatokra, és a helyi adókat elvonja az állam. Gondolkodj már, mielőtt hülyeségeket beszélsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.22. 12:28:49

@rnz: "pünkösdkor is sikerült valami tudatmódosítót túltolni."

Nem csak pünkösdkor. A csúti geci 8 éve folyamatosan be van tépve. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.22. 12:33:45

@Ego55: "Kellett ezt nekem elolvasni? "

Szerintem csak túlbuzgóságból olvastad. Kubatov többi fizetett trollja anélkül is tud itt hazudozni.

chrisred 2018.05.22. 12:35:26

@Mikrobi: Se nem meglepő, se nem újdonság, hogy a fővárostól folyamatosan forrásokat és jogköröket vonnak el. De attól még tény.

AdamTheTux 2018.05.22. 12:39:51

@CoolKoon: A körúttal vissza is kanyarodtunk a témához. A ligeti presztízs-beruházások, és a vári farokvillogtatás helyett a főváros infrastruktúrájának kell nagyobb hangsúlyt kapnia, mert most nagyon rossz állapotban van, és most még nem is gondolok arra, hogy egy-egy szakaszon sírna (vagy épp a kezét dörzsölné) a szerelőm, ha látná, hogy mit kap még kátyú-kerülgetés mellett is a felfüggesztés.

Csakhogy a Fideszt alapvetően nem érdekli, hogy a főváros mennyire élhető, csak az, hogy egyrészt mennyi pénzt lehet elsikkasztani egy-egy beruházással, illetve, hogy vajon milyen lesz a kilátás a Várból. Mondanám, hogy lelkük rajta, csak közben a pesti dolgozó nép szív.

AdamTheTux 2018.05.22. 12:41:07

@diszkriminans: ó, többször is jártam már úgy, hogy előzékenyen másik autóst akartam elengedni, vagy megálltam a gyalogosnak, mert ugye illik, és mögöttem valami agyhalott már a dudán fekszik. Pedig azon a pár másodpercen még akkor sem múlik semmi, ha az ember tényleg siet.

CoolKoon 2018.05.22. 12:51:06

@diszkriminans: "nem ártana, ha büntetve lennének azok, akik a fék helyett a gázba taposnak a zebrához közeledve" - Szerintem a közúti veszélyeztetést simán rá lehetne húzni az összes olyan esetre, amikor a zebrára lelépő gyalogosok előtt látványosan gázt ad egy baromarcú, de ezeket bizonyítani is kéne. És hát nem lehet minden zebra mellé kamerát tenni.

CoolKoon 2018.05.22. 12:51:52

@wolves84lb: Aztán ki tudja, lehet, hogy Szeredőc helyett tényleg Pestről osztja az észt meg az echte komcsi dumákat....

CoolKoon 2018.05.22. 12:59:48

@AdamTheTux: "a főváros infrastruktúrájának kell nagyobb hangsúlyt kapnia, mert most nagyon rossz állapotban van" - Az a baj, hogy útügyben nincs a belvárosban túl nagy mozgástér, hacsak nem arra gondolsz, hogy "útszélesítés" címen (Rákosi elvtársat megszégyenítő alapossággal és következetességgel) végig kéne rombolni a palotasorokat. Ha egyszer az M0-s körgyűrűt befejeznék, sajnos a belváros problémáját az se oldaná meg. A kertvárosi kötöttpályás járatok (vonatok, HÉV) sűrítése talán javítana valamit a helyzeten (szégyenletes, hogy ehelyett inkább szétbarmolták az egészet), de vannak helyek, ahonnan még mindig képtelenség normálisan eljutni a belső kerületekbe (esetleg azért is, mert nem jár arra se vonat, se HÉV).

"a Fideszt alapvetően nem érdekli, hogy a főváros mennyire élhető" - Mondjuk azt, hogy királyunk és császárunk úgy utálja Pestet, mint a szart, minimum az első Orbán-kormány óta tudjuk. Nem is értem, miért szoktak erre annyian rácsodálkozni.

Cycmen 2018.05.22. 13:12:10

@CoolKoon: Mondjuk azt, hogy királyunk és császárunk úgy utálja Pestet, mint a szart, minimum az első Orbán-kormány óta tudjuk.

Nem Pestet, a prolikat. Én is egyetértek vele.
Olvasd vissza mit össze ugattok, ez is szar, az is szar, minden tömegközlekedési jármű ritkán jár koszos, kutyaszaros.
Ti koszoljátok szarozzátok össze. Menjetek le vidékre, a busz nem tíz percenként jár mégsem vonyít senki, mindenből kevesebb van de elvannak. Itt meg?

ember100 2018.05.22. 13:38:40

@werecke:
Helló !

Talán menj ki a dagályba :)
Több mint 100 .000.000.000 Ft be került és most nincs Dagály STRAND.
Kellett ez nekünk ?????

2018.05.22. 13:39:12

@Cycmen:
Speciel a környékemen van 2 buszjárat, mindkettőnek hasonló a közönsége, prolik, cigányok egyaránt utaznak mindkettőn, aztán valahogy az egyikben több hónapos retek van, a másik meg egészen tiszta. A különbség az, hogy az egyiket a BKV, a másikat egy alvállalkozó üzemelteti.

A prolizással meg vigyázz, már jó ideje nem éppen tanult emberek alkotják a narancskommunisták törzsszavazói rétegét, magatokat fikázod ezzel.

Vidéken meg gyakorlatilag teljesen szét lett verve a tömegközlekedés az elmúlt 20 évben, ebben a te kedvenceid meg a másik oldal is egyaránt benne vannak.

chrisred 2018.05.22. 13:42:22

@Cycmen: Nem kis csúsztatás a kátyús szarokat kutyaszarra módosítani. A felsorolt hiányosságok megszüntetése teljesen jogos elvárás egy XXI. századi világvárosban, ahol a lakosok az ország GDP-jének 40%-át termelik meg. Nem a budapestiek hibája, hogy magyar vidék legnagyobb része száz év lemaradásban van, valahol a feudalizmus és az államszocializmus mezsgyéjén.

2018.05.22. 13:43:24

@ember100:
Az nem baj, Fideszesek a TV előtt vagy a lelátón sportolnak...

2018.05.22. 13:44:24

@chrisred:
De, kurvára a budapestiek hibája is, csak nem egyedül az övék, egy ország vagyunk, közös a felelősség.

chrisred 2018.05.22. 13:51:46

@diszkriminans: Elég nehezen tudom elfogadni, hogy a fővárosiakat felelősség terheli a vidék állapotáért, míg ez fordítva nem volt igaz, soha, semmikor. Ki-ki ott tegyen a saját közösségéért, ahol van.

2018.05.22. 13:58:46

@chrisred:
Mivel a főváros lakóinak harmada vidékről költözött Budapestre, és többsége legfeljebb az 1. generáció, aki Budapesten született, ezért nem igazán beszélhetünk elszeparált közösségekről. Meg azért sem, mivel Budapest attól tud gazdaságilag az lenni, ami, mert az orszagos közlekedési infrastruktúra, és az egyirányú országos munkaerő áramlással aranytalanul jobban tud fejlődni, mint a vidéken bármelyik város. Bizony valamilyen szinten mindannyiunk felelőssége, ami az orszagban történik. Persze lehet homokba dugni a fejünket, csak szólok, hogy a budapesti értelmiségi gettó sem fog örökké ellenállni a feudálkommunusta nyomásnak, amit a vidék baloldali feladása okozott.

ételizésítő 2018.05.22. 14:02:19

@LebensraumamOsten:
Húbazmeg, mondd, hogy csak viccelsz...
Tarlós ideje alatt is nagyon sok a romboló projekt, lásd pl. az V. kerület felújítása úgy, hogy 1 évvel később már csupa rozsda minden vas térelem és szét van törve a járdákra lerakott járólapok nagy része (és nem azért, mert a járókelők acéltalpú cipővel ugrálnak rajta), városliget, a Ferenciek terei aluljáró betömése, az egykori Gödör klub elvétele attól, akik kitalálta és megépíttette, és odaadása pártalapon a Fidesz-seggnyaló Muraközy Péternek (aki saját egykori zenésztársait és cimboráit is szemrebbenés nélkül szúrta ezzel hátba), a Döbrentei tér szar átalakítása úgy a Lánchíd utca és a Döbrentei utca totál értelmetlen lezárásával úgy, hogy mindig a Szabadság hídig áll a sor, ahol addig sosem volt dugó, stb. stb., de azért Demszkyék rombolásához képest ez még mindig nincs sehol.

ételizésítő 2018.05.22. 14:08:26

Ja, és a tömegközlekedés...
A BKV-jegy egy átszállással számolva már jó ideje a legdrágább a világon, de még mindig nem sikerült bevezetni az időalapú jegyet, amit 2010-ben megígértek Tarlósék, ahogy az elektronikus jegyrendszert sem, amit szintén akkor, 2013-ra. Most 2018-van.
Ezek Tarlósék 4-es metrói.
És a városromboló paraszt Vitézy Buzi Dávidka is jelentős rombolást végzett a 4 éve alatt, legalább őt már kirúgta Tarlós a picsába, igaz, Orbán Viktor unokatestvéreként csak felfelé bukhatott, de talán ott nem tesz annyi kárt, mint a cserebogárpajor-invázóval megfejelt sáskajárás, amit a BKK élén tett.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.22. 14:08:34

@ételizésítő: Moszkva térből hatmilliárdért csináltak egy tökugyanolyan Moszkva teret. ... Na jó, kicsit szarabb lett.

ételizésítő 2018.05.22. 14:13:56

@AdamTheTux:
Ami az autókat illeti, a sok paraszt miatt vannak dugók, aki bemegy a kereszteződésbe akkor is, ha jól látja, hogy nem tudja azt elhagyni, mire zöldet kap a keresztirány, ezért egy zöld alatt átfér 1-2 autó, persze abból az irányból is bemegy a másik paraszt, és a másik irányt blokkolja.
Ilyen helyekre kamerát kellene felszerelni, és a beragadókat büntetni. Néhány 30 ezres csekk után megtanulná mindenki, hogy létezik KRESZ is a világon.
A bicikliseket nem akarom minősíteni, ott 99% a tahó, őket is büntetni kellene, mindenhol. Piroson átmenés, járdázás, egyirányú utcában szemben hajtás (ahol nincs engedélyezve), elsőbbség meg nem adása stb.
Vegyenek fel még 100 ezer rendőrt, ha kell. A büntetés ki fogja termelni a fizetésüket, és legalább kevesebb lesz a munkanélküli.

ételizésítő 2018.05.22. 14:22:21

@CoolKoon:
Nem a faszt.

@Mikrobi:
Talán nem kéne elvonni Budapesttől az iparűzési adót, és akkor lenne saját forrása.

@Cycmen:
Neked nem ciki, hogy egy cigány faszát szopod?
Ráadásul úgy, hogy bevallod, hogy még utál is téged, mert nálad hülyébb proli nincs a világon?

chrisred 2018.05.22. 14:24:54

@diszkriminans: Azért ne tegyünk úgy, mintha Budapest lenne az egyetlen város a világon, ami ilyen szerepet tölt be. Kapásból ami eszembe jut, Párizs vagy London, mégsem predesztinálják arra az ország többi részét, hogy csak vegetáljon.

CoolKoon 2018.05.22. 14:26:33

@Cycmen: "Nem Pestet, a prolikat." - Igazán? Ezért is figyelte gyanakodva az összes, Pesten erős pártot a kezdetektől fogva? Ezért töltette fel nemcsak a saját pártját, de még a "polgári köröket" is szinte kizárólag vidékiekkel? És még sorolhatnám.

"Én is egyetértek vele." - Benned is megvan az a fajta kisebbségi érzés, amit azok a vidékiek éreznek, amelyek hirtelen felköltöznek a "nagyvárosba", és hirtelen minden idegennek hat számukra?

Ti koszoljátok szarozzátok össze.

"mit össze ugattok" - Nem emlékszek rá, hogy valaha is királyi többest használtam volna ezen a blogon vagy máshol....

"minden tömegközlekedési jármű ritkán jár koszos" - Ilyet én soha nem mondtam, mivel amúgy se igaz (legalábbis az előbbi biztosan nem).

"kutyaszaros" - A parkok mondjuk azok, és többek között ezért is utálom a kutyásokat rendesen.

"Menjetek le vidékre" - Isten őrizz!

"a busz nem tíz percenként jár" - Ha jár egyáltalán....

"mégsem vonyít senki" - Mert autóval járnak, ha sürgős. De a pesti forgalomba már nem merészkednének vele.

"mindenből kevesebb van de elvannak" - ...és gondolom, ettől jól is érzik magukat (legalábbis amíg a faszeszes házipálesz meg a guggolós bor kitart)....

2018.05.22. 14:27:54

@chrisred:
Az a nagy különbség, hogy Párizs mellett nem halt meg az összes többi francia várost. Jó, persze az ország mérete is más, de akkor ott van pl. Ausztria, ott sem halott Graz, Salzburg, Linz. És akkor még Németországról nem is beszéltem, ahol még a nagyvárosok környéke is egészen decentralizált tudott maradni.

CoolKoon 2018.05.22. 14:28:38

@ételizésítő: Felőlem utálhatod őket az autósokkal meg a gyalogosokkal együtt, de ez inkább téged minősít....

2018.05.22. 14:29:42

@chrisred:
Aztán meg nézz rá a magyar közúthálózatra. Persze most is le van szarva az M8, M9, miközben a Budapest központú utak nagyrészt megépültek, vagy épülnek, az okosak még azt is megmagyarázzak, hogy a nem Budapest központú utaknak nem lenne forgalma...

AdamTheTux 2018.05.22. 14:30:31

@ételizésítő: Alig 5-10% tahó a bringások között, de az nagyon. Abban egyetértek, hogy főleg a bringa-forgalomból nagyon hiányzik pár járőr. Nem kell sok, csak annyi, hogy a reggeli-délutáni csúcsban tekerjenek bringás rendőrök a többiek között, aztán ha a delikvens piroslámpázik, vagy nagyon pofátlanul rodeózik a gyalogosok között, akkor egy-egy 5'000-es helyszínit szabjanak ki. Két hét alatt megtanulná a sok fafejű, hogy nem véletlen piros a lámpa, és hogy lehet a gyalogosok között ésszel is biciklizni.

Autósok között pesten meg sokszor kényszerhelyzet van, nem feltétlenül ugyanis az a ludas, aki belemegy a kereszteződésbe, hanem az a minősíthetetlen paraszt, aki vagy ledudálja, vagy bevág az elé, aki betartja a szabályt. Sajnos gyakori. A dudálást leszarom, de amikor bevág elém, mert a követési távolságot/szabadon hagyott kereszteződést udvariasságnak veszi, az finoman szólva is bosszantó.

Amúgy autóban is lehetne min javítani: pl. sokan láthatóan akkor kezdenek elindulni, amikor az előttük levő megmozdul. Miért olyan nyomorult nehéz a lámpát nézni, és amikor piros-sárga, akkor egybe rakni? Vagy mondjuk, ha a lámpa messzebb van, akkor a 2-3-4-el messzebb levőt nézni? Ja, mert figyelni kellene?

chrisred 2018.05.22. 14:34:01

@diszkriminans: Ezekből a példákból nekem pont az jön le, hogy a megoldás nem a főváros önállóságának megszüntetése és gazdasági erejének bedarálása a közös állami szatyorba. Hanem ellenkezőleg, az erős és többszintű autonómia

chrisred 2018.05.22. 14:34:40

@chrisred: Végülis két szövetségi államról volt szó.

haXXor 2018.05.22. 14:38:36

@CoolKoon: Nem ment át amit írtam :(

2018.05.22. 14:50:01

@chrisred:
Az, hogy bedarálja a Fidesz az önkormányzatiságot (nem csak Budapesten), már csak következmény, ahhoz, hogy bármi változás legyen, előbb a Fideszt kellene eltakarítani. Azt viszont nem lehet egybites vidékizéssel.

2018.05.22. 14:51:03

Mit köszönhetünk a független fideszes pártkatonának?
A kutyaszar mennyisége többszöröse tonnákban mérve, sőt halmokban hever. A városban lépten-nyomon dögöket sétáltat a sok idióta barom. Az úthálózat romokban hever, a levegőt szennyezi a sok dízeles roncs és a szemétégető fideszes prolik. Az autósokat ellehetetlenítette, a bringások meg a robogósok azt tesznek, amit akarnak.
Igazi istencsapása volt Budapestnek, mint az országnak a fideszes tolvaj maffia.

CoolKoon 2018.05.22. 14:55:07

@haXXor: Igen, tudom, hogy azért olvasod őket, hogy felvidítsanak, mert az acsarkodó gyűlölködésük (meg a Hírcsárda-szintű álhírgyűjteményük) alapvetően vicces. Csak hát attól még némelyik helyről bizony fröcsög a szar kegyetlenül, és megeshet, hogy rád is jut belőle :P

chrisred 2018.05.22. 14:56:42

@diszkriminans: Csak egybites pestizéssel?

2018.05.22. 15:06:47

@chrisred:
Ok, tehát akkor nem kell tenni semmit, hagyni kell, hogy Budapestet is bedaralják a narancskomcsik. Ennyi, az utolsó kapcsolja le a lámpát.

konrada 2018.05.22. 15:07:06

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
...jaj de kár!
...pedig micsoda tiszta, jól szervezett világváros volt Budapest 2010-ig, amikor még nem sétaltattak kutyákat benne, az úthálózat teljesen fel volt újítva, az autópark csakis a legfrissebb villany-hibridekből állt, a szemetet nem égették, s a bringások-robogósok önképző kreszoktatásokat tartottak...

...azért nem semmi, ahogyan te Cato után -teljesen mindegy alapon - mindenről ugyanazt tudod elmondani!,)))

2018.05.22. 15:08:45

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
A másik oldalon azért ott vannak azok is, akik azon háborognak, hogy a tervek szerint nem használhatják majd tovább törvénysértően póráz nélküli falka futtatásra az egész Városligetet, hanem mint egy kultúrált helyen, ki lesznek jelölve a kutyafuttató zónák.

2018.05.22. 15:10:30

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Azt meg már csak mellesleg jegyzem meg, hogy a Vitézy korszak vége óta Tarlós autópártisága uralkodik egy olyan városban, ahol a lakosság 2/3-a tömegközlekedik, és az 1/3 mégis képes hatalmas dugókat okozni. Baszott bevezetni a dugódíjat is.

chrisred 2018.05.22. 15:17:13

@diszkriminans: De, a pestieknek harcolniuk kell a saját autonómiájukért, a saját helyi értékeikért, hogy a közösség számára fontos döntésekből ne hagyják ki őket (lásd olimpia). De ezt a vidékiek helyett nem tudják megtenni.

2018.05.22. 15:31:24

@chrisred:
Amíg az ellenséget látod a vidékiekben, addig hiába harcolsz a helyi ügyekért, nem lesz beleszólásod, az olimpiát is csak azért sikerült megakadályoznunk, mert a Fidesz sem akarta lenullázni magát egy instant államcsőddel.

kocsisj 2018.05.22. 15:34:44

@maxval birca szürke balkáni proletár: A visszafejlődésre méreteire gondoltál ugye?

chrisred 2018.05.22. 15:36:25

@diszkriminans: Nem látok abban ellenséges hozzáállást, ha azt mondom, hogy a saját dolgaikat saját maguknak kell rendezniük.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 15:38:22

@kocsisj:

Nem, a fejlődésre. Az utcák rendezettek, javult a közlekedés, több a zöld.

20 éve szürkeség volt.

sas70 2018.05.22. 15:41:33

Tarlós csak egy fideszes báb és amikor meglazul a cérna, akkor össze-vissza hajlik.

kocsisj 2018.05.22. 15:42:52

Az engedélyeztetéssel lehetne a "fiúk" dúlását megakadályozni, ha jövőre egy ellenzéki főpolgármester nyerne. Kidolgozni egy komplett városképi elképzelést, amibe a "fiúk" szabadrablásos projektjeinek 99 %-a úgysem férne bele. A többit meg egyszerűen nem engedélyezni. Tudom a város finanszírozással lenne a gond, de normális közgaszdászokkal biztos kivédhető volna,

kocsisj 2018.05.22. 15:57:01

@maxval birca szürke balkáni proletár: Úgy látom el kellene menj a szemészetre, vagy talán a pszichiátriára?

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 15:59:14

@kocsisj:

Budapest a szülővárosom, s bár nem lakom ott 11 éve, gyakran látogatom, s látom a hatalams előrelépést.

ljubityel 2018.05.22. 16:02:28

@LebensraumamOsten: Te helyből vagy ilyen hülye, vagy nekifutásból? Magadnak is hazudsz? Nem veszed észre, hogy ez a magatartás az ellenzék veszte? Én szólok!

chrisred 2018.05.22. 16:09:54

@kocsisj: Szerintem az már nagyrészt a kormányhivatalokhoz tartozik, vagy a kerületi önkormányzatokhoz.

dr. mesterséges színezék 2018.05.22. 16:16:08

Tarlós elvtárs jó elvtárs, de a Fidesz Magyar Polgári Idiokrata Mészáros, Dohányboltos és Nagyonparaszt Párt aggodalommal figyeli a jégcsákányokhoz való megmagyarázhatatlan és veszélyes vonzódását.

2018.05.22. 16:16:23

Megvalósult az álom. Ami ott kezdődött, hogy a budapesti liberális értelmiség nem fogadta be a jogi egyetemista (falusi) Orbán Viktort, aki akkor bősz liberális volt. Biztos nem értettek a parancsszóból. Azóta Orbán életcélja lett a budapesti értelmiség kiiktatása. A cigányokról van egy mendemonda. Nagyon meg kell őket verni ahhoz, hogy tiszteljenek. Ha csak kicsit vered meg, sértetté válik és képes az egész életét arra feltenni, hogy neked keresztbe tegyen. Ha azt nézzük, Orbán hogyan alakította át pártját, majd az országot és honosította meg a cigány pénzelosztási rendszert országos szinten, nem lesz nehéz felfedezni a cigány gondolkodást. Már csak arra kell várni, aki nagyon megveri. Eddig senki sem próbálkozott azon a területen, amivel hatalmát szerezte, mert akik ebben a világban élnek, azok számára a mágia nem létezik.

ételizésítő 2018.05.22. 17:16:00

@CoolKoon:
Minden értelmes ember utálja őket.
Egy elmebeteg, nagypofájú törpe kisebbség, amelyik több jogot akar magának a többségnél, de fizetni nem akar semmiért.
Tarlós helyében úgy basznám pofán a követelőző anarchista kerekes cigányokat, hogy arról kolduljanak.

CoolKoon 2018.05.22. 17:18:11

@ételizésítő: Hijnye, hogy kijött belőled a vadállat! Csak nem bántottak téged? :P

ételizésítő 2018.05.22. 17:21:02

@AdamTheTux:
Nem, a biciklisek közt 99% a tahó, és mind nagyon.
Talán van 1% normális, legalábbis egyesek mondják, hogy van ilyen is, de kb. olyanok, mint a Loch Ness-i szörny, beszélnek róla egyesek, de még senki sem látta.
Tahó biciklist viszont naponta többet is.
És nem 5000-re kellene büntetni őket, hanem 30 ezerre, piroson áthajtásért 50 ezerre, mint az autósokat.

A követési távolság meg többek közt azért is van, hogy oda be tudjon "vágni", aki megelőzött.

Aki meg beragad a kereszteződésbe, az bizony hibás. A KRESZ egyértelműen előírja, hogy ha nem tudod elhagyni, akkor nem hajthatsz be. Csak mindenki leszarja az összes többi közlekedőt.

ételizésítő 2018.05.22. 17:21:42

@CoolKoon:
Nem, csak utálom a hozzád hasonló agyatlan kerekes cigány faszkalapokat.

2018.05.22. 17:25:07

@chrisred:
De a saját problémáik nem függetleníthetőek az egyoldalú infrastruktúra okozta Budapest vízfej jelenségtől. Ahogy Budapest is egyre kevésbé tudja magát függetleníteni a lezüllesztett, szétvert vidék problémájától. A szarjunk bele mentalitás hosszútávon pusztuláshoz vezet Budapesten is.

ételizésítő 2018.05.22. 17:25:57

@diszkriminans:
Autópártiságról szó sincs, maradtak a Vibuzy által a villamosok miatt agyatlanul és minden alap nélkül átállíttatott lámpák (a villamos végállomástól végállomásig nyer vele jó esetben 2 (KETTŐ) percet.
Az pedig teljesen jogos, hogy nincs dugódíj, mivel az ország egyik feléből a másikba Budapest belvárosán át lehet átjutni. Vagy 70 vagy még több km-es kerülővel.
Majd ha meglesz az infrastruktúra, utána lehet pénzt kérni.

ételizésítő 2018.05.22. 17:27:49

@diszkriminans:
Meg a hatalmas dugók oka az is, hogy a 2-ből 1 sávot ott is lezárnak a buszok részére, ahol 15 percenként megy el egy busz (Kerepesi). Pedig ott még a felszíni tömegközlekedést sem indokolja semmi, ott jár alatta a metró.

ételizésítő 2018.05.22. 17:30:33

@maxval birca szürke balkáni proletár:
Több a zöld?
Hol, te ünnepelt bolgár buzi? A Tabánban kivágatták a fákat a Rác fürdő miatt, a Ligetben most vágják ki a fákat a totál agyatlan Liget-projekt miatt...

Neked az agyadra ment már az AIDS, amit valamelyik téged az internetezésért cserébe rendszersen seggbekúró ápolótól kaptál el a szófiai elmegyógyintézetben.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 17:37:17

@ételizésítő:

Igen, a Liget szépítése népszerű terv, ezt az is jelzi, hogy a legvadabb ballibák intenzív tombolással reagálták ezt le: ők szeretnék megtartani a piszkos, lebotonozott parkolókat, mellette szeméthalommal, ahol jól el lehet bújni drogozás céljából. De, vedd észre, párszáz deviáns érdeke nem írhatja felül a családos, kutyás budapestiek érdekeit...

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 17:39:42

@ételizésítő:

Íme saját képeim a szépülő fővárosról, remélem nem kezd el habozni a szád láttukon... www.flickr.com/photos/bircamax/sets/72157676263804542

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 17:44:46

@diszkriminans:

Pusztulás csak a Körűton belül drogozók fejében van: nem bírják ki, hogy az ország fejlődik. Ez persze érthető valahol, hiszen ők nagy tétekben fogadtak a tőzsdén az ország zuhanására.

Dehát ilyen a spekuláns élete: néha milliárdokat harácsol, néha bukik...

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 17:45:44

@ételizésítő:

Egyetlen dolog van, ami szerintem marhaság: csak az első ajtón lehet felszállni a buszra. Ez felesleges tumultust okoz.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 17:50:26

@ételizésítő:

A bicikistákat illetően osztom álláspontodat. Ők kb. 4 csoportra oszthatók:
- nyugatimádó makákók,
- homoszexuálisok,
- exhibicionista emberutálók,
- szimpla elmebeteg - ők a legjobban kezelhetőek.

Nekem is van biciklista haverom, de nem hétjöznap, a főváros belsejében csinálja, hanem mondjuk a hegyekben, külterületen, stb.

chrisred 2018.05.22. 18:17:20

@diszkriminans: Ez kezd egy saját farkát kerhető kutyára hasonlítani. Azt hittem, korábban már megegyeztünk, hogy ez egy adottság, amit lehet jól és rosszul is működtetni. Hidd el, semmi pozitív fordulat nem állna be a vidék helyzetében attól, ha egy természeti csapás, vagy egy "jótét lélek" lesöpri Budapestet a föld színéről.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.05.22. 18:33:08

Tarlós egy ősbunkó, de tud várost vezetni, szemben azzal a fasz zsúrpubival, aki csak bután vigyorogni tudott. (Meg nyilván zsebre dolgozni.)

CoolKoon 2018.05.22. 21:06:17

@ételizésítő: Te teljesen hülye vagy. Látom, megette az agyad a kokó, úgyhogy hagylak is, majd a szanitécek rendbe tesznek, miután abbahagytad a habzó szájjal okádást és vergődést.

CoolKoon 2018.05.22. 21:08:04

@maxval birca szürke balkáni proletár: "A bicikistákat illetően osztom álláspontodat. Ők kb. 4 csoportra oszthatók:" - Gondolom, az elméleted szilárd, maximálisan logikus, és tőled független forrásokból is ellenőrizhető alapokra épülnek.....

CoolKoon 2018.05.22. 21:12:31

@maxval birca szürke balkáni proletár: Komolyan mondom, majdnem az összes képeden ügyesen elkaptad a semmit. Ehhez tényleg istenadta tehetség kell, így még az átlagember se fotóz.......

Etniez 2018.05.22. 21:27:42

A secondhand moszkvai metrók kimaradtak, a pestiek annyit érdemelnek.

Etniez 2018.05.22. 21:32:27

@chrisred: Négyes metró nem felesleges. Nagyon sokan használják.
Csak nem annyian, amennyit behazudtunk az EU-nak.
Ettől még jó, hogy van 4-es metró, épülhetne már az ötödik is.

Etniez 2018.05.22. 21:34:20

@Magánvéleményem: És a légkondival hogy állsz? Szeretsz izzadni a metrón, kis hamis?

Etniez 2018.05.22. 21:39:13

@Cycmen: Majd amikor nem a pestiek tartják el a vidéki suttyókat, akkor majd nem fognak reklamálni.

Etniez 2018.05.22. 21:42:23

@ételizésítő: Ha csak tized annyit értenél a közlekedéshez, mint Vitézy...

Alick 2018.05.22. 21:56:21

Darth Orbanus and Grand Moff Fürjes. :)

2018.05.22. 22:32:01

@chrisred:
Csak nem azt írtam, hogy Budapestet le kellene söpörni, épp ellenkezőleg, a vidék lesöprése elvezet Budapest lesöpréséhez, most épp ezt tapasztaljuk sajnos.

chrisred 2018.05.23. 02:59:50

@Etniez: Bizonyos szemlélet szerint a világon nem léteznek felesleges dolgok, mindent lehet használni valamire. De más szemlélet szerint attól még létezhet fontossági sorrend. Például olyan lehetséges közlekedésfejlesztési feladatok Budapesten, amik sokkal fontosabbak lettek volna, és felhasználhattuk volna rá a négyes metróra elpazarolt uniós forrásokat.

Amúgy a négyes metró a példa arra, hogy egy ilyen fejlesztés nem csak kielégíthet meglévő, valós közlekedési igényeket, hanem újakat is teremthet. Ha építesz a semmibe egy vonalat, előbb-utóbb nem a semmibe vezet majd, mert népszerűbbé teszi azt a területet, hogy metróval lehet közlekedni.

chrisred 2018.05.23. 05:19:29

@diszkriminans: Azt írtad, hogy a budapestiek a hibásak a vidék állapota miatt, ebből logikusan következne, hogy szerinted Budapest nélkül a vidékieknek jobb lenne.

AdamTheTux 2018.05.23. 08:34:26

@ételizésítő: Nézd, ha azt írod, hogy 99% tahó, akkor esélyes, hogy én is közte vagyok, amikor biciklizem. Viszont ebből kifolyólag szuper lenne tudni, hogy mi az a viselkedés, amit te "tahónak" titulálsz.

2018.05.23. 09:01:51

@chrisred:
Egyrészt nem írtam azt, másrészt ebből sem következne az, amilyen következtetést levonsz.

chrisred 2018.05.23. 09:11:17

@diszkriminans: "De, kurvára a budapestiek hibája is, csak nem egyedül az övék, egy ország vagyunk, közös a felelősség."

2018.05.23. 11:36:11

@chrisred:
Is. Arról beszéltem, hogy az egész ország felelőssége, hogy mi történik vidékkel, ahogy az is, hogy mi történik Budapesttel. Nem szétválasztható.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.05.24. 06:00:34

@térbeli pont:

ADATOK
térbeli pont
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.05.22. óta tag.
süti beállítások módosítása