B1 blogcsalád



Az ország hálás lehet Orbán Viktornak: megtanította a magyarokat a demokrácia tiszteletére

2018. április 22. - Mr Flynn Rider

A második ellenzéki tömegtüntetés 8 következménye: mi történik, ha folytatják? Van-e esélye annak, hogy Orbán kiegyezzen? tuntetes_180421.jpeg

  1. Konkrétabb célokra lenne szükség

A tegnap esti tüntetésen már kezdett kikristályosodni, hogy miért is tüntetnek a tömegek: úgy érzik, nem képviseli őket senki. A tüntetések célja, hogy ezeknek az embereknek legyen reménye és ne érezzék magukat egyedül. Vagyis: megteremtődik az új ellenzéki közösség, amiből pár éven belül felállhat a Fidesszel szemben egy ütőképes párt, vagy születhetnek ütőképes pártok. De a mostani  két tüntetés egyelőre egészen rémisztően konkrét célok nélkül zajlott, csupán a belső feszültség levezetésére szolgált.

  1. Kiegyeztek egymással az ellenzéki tüntetők szélsőjobbtól a baloldalig

Egészen elképesztő az egység, hogy jobbikosoktól lmp-sekig mindenki ott volt és tüntetett, akinek fontos a hazája. A szavazók már összehozták azt az összefogást, ami az ellenzéki pártoknak nem sikerült a választás előtt.

  1. Nem tudni, meddig tartható még a tüntetések ekkora volumene

Megint több tízezer ember vonult Budapest utcáin Orbán Viktor és pártja ellen. Bár Márki-Zay Péter szerint minden hétvégén ki kell menni tüntetni, de félő, hogy erre nem lesz ideje, energiája az ellenzéki szavazóknak. Ezért a színpadon felszólalók már most megpróbálták transzformálni az emberek lelkesedését valami hasznosabbra: hogy lépjenek be civil szervezetekbe, legyenek tudósítók, szervezzék meg magukat.

  1. Orbán tanította meg a tömegeket a demokrácia értékére és a tudatos politikai cselekvésre

Akár tetszik, akár nem, Orbán Viktornak elmaradhatatlan érdemei vannak abban, hogy megmutatta, milyen Magyarország demokrácia nélkül; milyen a félelem és az elnyomás légköre. Milyen, amikor újságokat zárnak be, vásárolnak fel és propagandaként működtetik őket; milyen, amikor a hatalom visszaél az erejével és mindenkivel szembefordul, aki mást gondol. Az emberek mindezt a bőrükön érzik. Vége a politikai apátia korszakának Magyarországon – a rendszerváltás óta az emberek Orbán alatt tanultak meg tömegesen, egységesen politikai cselekedeteket végrehajtani. A magyar társadalom most tanulja a szolidaritást és a tömeges érdekérvényesítést.

  1. Még sosem volt ekkora vákuum az ellenzéki oldalon a pártok szintjén

Bár az új ellenzék már a színpadon áll és tanulja, hogyan kell beszédet mondani, tömeget irányítani, szervezkedni, a régi ellenzék a parlamentbe készül és láthatóan vak és süket. Az LMP most akarja azt az új pólust létrehozni, amit az Együtt és a Párbeszéd szeretett volna velük megalakítani fél évvel a választás előtt. Akkor kikosarazták őket. A Párbeszéd és az MSZP azzal vannak elfoglalva, hogy milyen frakciójuk lesz az újonnan alakuló parlamentben. És akkor még nem is beszéltünk az LMP-n, illetve  a Jobbikon belüli súlyos válságról. Egyedül Márki-Zay Péter forog a történések sűrűjében. Mintha az ellenzéki pártok  még mindig ugyanazt csinálnák, mint az utóbbi nyolc évben: próbálják utolérni az eseményeket. Ez megint gyalázatosan gyenge teljesítmény, pedig most lenne igazán szükség és igény jó ellenzéki politikusokra.

  1. Márki-Zay Péter, Gulyás Balázs és a többiek az új ellenzék

Mivel az ellenzék még most próbál felállni a földről a ringben, nagyon valószínű, hogy az ellenzéki tömegtüntetésekből fog kinőni az új ellenzék. Még a Momentum is csak a lufiosztás szintjén erős a tüntetéseken, mintha ők is csak sodródnának az eseményekkel.

  1. Még sosem volt olyan kormány, ami ellen még a megalakulása előtt tüntettek volna tömegek

A magyar demokrácia történetében még sosem volt olyan, hogy egy kormány még meg sem alakult, de már két tömegtüntetésen küldték el melegebb éghajlatra. A választók nagy része pontosan tudja, hogy még négy év ugyanebben a rendszerben igazi katasztrófa, a másik része, a fideszes, értetlenül áll a tömegtüntetések ténye előtt. Annak idején Orbán Viktor hasonló mutatvánnyal szórakoztatta a politikát fogyasztó közöséget: tömegtüntetéseket szervezett, polgári köröket alakított, készült a négy év múlva esedékes választásra. Nem adta fel. De ilyen tüntetéseket ő sem tudott szervezni a regnáló kormány ellen, még a megalakulása előtt.

  1. Orbán nem fog meghátrálni

Bár korábban azt írtuk, hálásak lehetünk Orbán Viktornak, mert megtanította a demokrácia tiszteletére és a közösségi cselekvésre a magyarokat, de abban biztosak lehetünk, hogy Orbán fel fogja venni a kesztyűt. Minden lehetséges eszközt be fog vetni, hogy a konfliktust tovább élezze és az ellenzéket megsemmisítse, hiszen pontosan ilyen a habitusa: a harc élteti. Ezt a harcot is ő hívta életre, a polgárháborús hangulat is neki köszönhető. Régen kiegyezhetett volna az ország nem-fideszes részével, de nem tette, sőt, még hergelte is őket. Sosem fog engedni. Mivel az ellenzék kiismerhette már az utóbbi nyolc évben, ezért meg is találhatja ennek a logikának a gyenge pontját. Vajon rájönnek-e, hogy mi az? 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4713853984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zokogjatok 2018.04.22. 11:02:24

"A választók nagy része pontosan tudja, hogy még négy év ugyanebben a rendszerben igazi katasztrófa"

Míg ezzel szemben ha végre a kormányra kerülne az igen természetes jobbik-mszp-dk-lmp-lbgqtstb koala, az azonnal felvirágoztatna mindent :D

nevetségesek ezek az álmodozások meg a folyamatos "úristen mosmá mingyáá de tényleg mingyáá összeomlunk!!!" nyafi

F1 L M 2018.04.22. 14:49:03

Összefújta a szemetet a szél.

belaim7005 2018.04.22. 18:20:23

@F1 L M: Ja te hol voltál? Kukában?

Andy73 2018.04.22. 18:38:07

"Az ország hálás lehet Orbán Viktornak: megtanította a magyarokat a demokrácia tiszteletére."
Így van. A böszme ámokfutása után 2010-ben demokratikusan váltotta le a baloldali elkúrókat kétharmaddal, és a sikeres kormányzása miatt azóta már harmadszorra nyer kétharmados többséggel.
"a rendszerváltás óta az emberek Orbán alatt tanultak meg tömegesen, egységesen politikai cselekedeteket végrehajtani. A magyar társadalom most tanulja a szolidaritást és a tömeges érdekérvényesítést."
Nem most. 2006-ban hónapokig tartó folyamatos tüntetések voltak az öszödi beszéd kiszivárgása után. Ezek a szombatonkénti piknikek ahhoz képest semmi.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.04.22. 19:11:16

"Orbán megtanította a magyarokat a demokrácia tiszteletére."
A blogot elnézve, itt vagy kivételek vannak, vagy nem magyarok, vagy nem tudják mi az a demokrácia. Van még mit tanulni. Talán újabb négy év elég lesz.

nemecsekerno_007 2018.04.22. 19:11:34

Gyártsátok serényen az elméleteket, az jót tesz a léleknek. :)

legeslegujabbkor 2018.04.22. 19:20:52

Miért adnánk fel, amikor 90 előtt mindenki azt hitte, hogy a szovjet rendszer örökké tart, és csak néhány bátor mert titkos nyomdákon szamizdatokat készíteni és aztán terjeszteni.

Most körülöttünk támogató polgári demokráciák vannak, nincs vasfüggöny, szabad az internet.

Ez a rendszer is meg fog bukni

AvéCézárVavan 2018.04.22. 19:24:19

@legeslegujabbkor: És a történelem azt mutatja, hogy azok a derék diktátorok húzták a rövidebbet, akik hátradőltek azzal, hogy "most már leválthatatlan vagyok"!
Azok a végén heveny ólommérgezésben (négy méterről, sortűz formájában) szoktak elhunyni!

legeslegujabbkor 2018.04.22. 19:27:43

@AvéCézárVavan:
Igen, a végén nincs az a pénz, amivel fenntarthatnák a rendszerüket

bendeguz33 2018.04.22. 19:40:43

Tisztességes országban már rég börtönben lenne a helyük, de sajnos ez Magyarország.

MACISAJT 2018.04.22. 19:53:50

Emlékszik még valaki "váccpáor" nevű élőlényre?:P
Na ahhoz is mennyi reményt fűztek a "civilek" no és az Index:
www.index.hu/video/2011/10/23/megmutattak_a_civilek_hogy_vaccpaor/

Ezt az emléket csak azért hoztam fel, mert 2011-ben(is) a "civilek" meg élőlények ott hörögtek a nemzeti ünnepen hogy de aztán hú...Aztán jött 2014..és ismét akkorát buktak mint az ólajtó.

Aztán jöttek új élőlények("váccpáverek"), új "civilek,új produkciók...
És most 2018. Megmondtam előre mi lesz? Meg.Visszaolvasható. Megint ólajtó

És most megint gulyások, gurmai zita fiacskák vezetik a "civileket", a menetben gyurcsány, bajnai, lendvai ildikó, zazrivecz és torockai küzdenek a "demokráciáért".

És soha nem hittem volna hogy egyszer tóta w. árpádot fogok idézni, mégpedig egy teljes cikkel.
Itt a link is, nem csalás:
www.index.hu/velemeny/glossza/puccser/

Bűzszínű zászló
Tóta W. Árpád
2005.12.21. 10:05

Kerényi Imre műsora olyan, mintha egy fogyatékos kisgyereket lesnénk meg, aki tévéset játszik.
Figyelj ide, apafej. Vegyük át még egyszer ezt a rendszert, amiben élünk. Amiért a lufit eregetted, amikor még a Charta nevében játszottad az eszed.

Megkeresed a gazdit, beikszeled, és húzol haza.
Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.

Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni.

De neki már úgyis mindegy. A Fidesznek kell felfognia, hogy forradalom nincs, választás viszont nagyon is van. A választást pedig legkönnyebben úgy lehet elveszíteni, hogy szabadon engedjük a félkegyelmű cerkófmajmokat, és nem tagadjuk teljes erővel, hogy efféle háborodottak akár forradalommal, akár legálisan a hatalom közelébe kerülhetnek. Úriember, polgár, vagy akár a jól nevelt proli válasza Kerényi Imrére: nem velem van.
-----
Ismételjék, elvtársak:

"Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni."
illetve:
" forradalom nincs, választás viszont nagyon is van. A választást pedig legkönnyebben úgy lehet elveszíteni, hogy szabadon engedjük a félkegyelmű cerkófmajmokat, és nem tagadjuk teljes erővel, hogy efféle háborodottak akár forradalommal, akár legálisan a hatalom közelébe kerülhetnek."

A kurva anyját, minden szava aranyat ér, így 13 év után is..
Igaz, 2005-ben(is) még az ellenfelet oktatta a demokráciáról...Most pedig már "forradalmat" szeretne...

Muhaha

Tisztességes Természettudomány 2018.04.22. 20:18:21

"1. Konkrétabb célokra lenne szükség"
Tényleg. Az Orbán takarodj nem elég.

"2. Kiegyeztek egymással az ellenzéki tüntetők szélsőjobbtól a baloldalig"
Egyes vezetők, egy-két tüntetés idejére. A szavazótábor nem egyezkedik, nem szavaz át.

"3. Nem tudni, meddig tartható még a tüntetések ekkora volumene"
Egy-két hónap. A nyári szabadság majd ledarálja a tömeget. 2006-ban sem bírták a Kossuth tériek csak néhány hétig.

"4. Orbán tanította meg a tömegeket a demokrácia értékére és a tudatos politikai cselekvésre"
Ez egy marhaság. Csökkenti a tisztánlátást, ha azt hazudjuk, hogy nincs demokrácia, holott van.

"5. Még sosem volt ekkora vákuum az ellenzéki oldalon a pártok szintjén"
És még sosem volt szükség arra, hogy még nagyobb vákuum legyen, a jelenlegi ellenzéki pártok teljes megszűnésével. Sajnos a tüntetéseken azt érzik, hogy még szükség van rájuk, pedig nincs. Csak akadályozzák a változást.

"6. Márki-Zay Péter, Gulyás Balázs és a többiek az új ellenzék"
Ezzel egyetértek. Aki 2018-ban nyert, az egyedül Márki-Zay. Mivel 2019-ben várhatóan repül, addig jól teszi, ha kinövi magát országos szintre.

"7. Még sosem volt olyan kormány, ami ellen még a megalakulása előtt tüntettek volna tömegek"
Na és? Semmi jelentősége. Vagy változott valami? Orbán megijedt? Vagy az ellenzék erősödött meg?

"8. Orbán nem fog meghátrálni"
Ez így van. A jelenlegi ellenzék nem ellenfél többé, Orbán az EU-ban keres vitapartnereket, és más országok átalakulásához akar hozzájárulni.

conqueror 2018.04.22. 20:54:53

Szavazók többsége, polgárháborús hangulat.. mekkora vicc. Mit kell szívni az ilyen halucinációkhoz?

2018.04.22. 21:07:11

@conqueror: Ez van, amikor egy kisebbségben levő csoport akarja terrorizálni a többséget. Alulmaradtak a választásokon. Nem is akárhogy, és nem is először. De azért ők a többség... Velük ki kell egyezni...

László Fucskó 2018.04.22. 21:07:35

Tényleg félelemben élnek az emberek Magyarországon?????
Tényleg Orbán újságokat zárat be??? A Hatalom visszaél az erejével és mindenkivel és mindenkivel szembe megy???
Tényleg a Fidesz hibája hogy 2018-re az emberek nem kértek az ellenzékből egy tiszta demokratikus választáson ????? (mert az volt ha tetszik ha nem).
Ezek ugyanolyan hazugságok mint amilyeneket a Fidesz nyom bár azoknak van némi igazságtartalmuk.

Ti akiknek az ilyen cikkek tetszenek, nem gondoljátok hogy csak hergelnek és csak kihasználnak titeket???

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2018.04.22. 21:07:36

@conqueror: Rocky Cellart. Állítólag ez a hivatalos sör. :D

Róbert László 2018.04.22. 21:12:09

A diktatúra nem lehet sehol a világon demokratikus. Ilyen cinizmussal választási törvényt módosítani erőből már maga a csalás ! Ezt a politikai inkorrektséget elkövetni igazán rövidlátó politikusra vall ! Megy a történelem szemétdombjára, ahová való ! Félek hogy ettől függetlenül kialakul egy elkésett forradalmi hangulat és ettől sokkal több fog történni. Emlékezzetek, ezek számítottak erre, ezért fegyverezték fel állig az őrséget. Tudták hogy a nép ellen bűnt követtek el.

ember100 2018.04.22. 22:04:11

@László Fucskó:
Helló !

Ha az állami , közpénzből fizetett média a fityeszt támogatja , ha a cimbik megkapják a médiákat V2 , vidéki lapok ....
AKKOR az minden CSAK NEM demokratikus választás !!!

ember100 2018.04.22. 22:09:26

@Róbert László:
Helló !

Teljesen igaz !
De szerencsére vannak "dicső" elődök , Julius Cezar , Ceausescu , Mussolini ...

she_wolf 2018.04.22. 22:20:54

@László Fucskó:
"Tényleg félelemben élnek az emberek Magyarországon?????"
Konkrétan mire gondolsz? Mer igen. Részben igen!
"Tényleg Orbán újságokat zárat be??? A Hatalom visszaél az erejével és mindenkivel és mindenkivel szembe megy???"
Igen! Hogy közvetlenül Orbán, vagy a sleppje, ez teljesen mindegy.
"Tényleg a Fidesz hibája hogy 2018-re az emberek nem kértek az ellenzékből egy tiszta demokratikus választáson ????? (mert az volt ha tetszik ha nem)."
Nem a "hibája", hanem a nyomása folytán kialakult nézeté. A Tiszta demokráciát kétlem ezzel a választással kapcsolatban, hiszen azt a Fidesz szabta meg a saját érdekeinek megfelelően.

Engem speciel nem hergel semmi. Csak azt látom, hogy embereknek önálló akaratuk nincs. Ha van, belefojtják. Ha ellenkezik, megtörik.

Kimondom ha tetszik, ha nem: Orbán egy autokrata faszkalap, aki azt hiszi, hogy...pedig dehogy. Egy demagóg pöcs, aki (és ezt nem árt szem előtt tartani!) viszi magával a bukásba a gázszerelő strómanjától kezdve a kopterezős haverig minden hűbérurát!

she_wolf 2018.04.22. 22:22:29

@she_wolf:
Bocs a hibákért, parallel máshol is vagyok:)

alfacharlybravo 2018.04.22. 22:32:18

Tényleg félelemben éltem a választások előtt, sok volt a fenyegetés lincseléssel akasztással, meg kormányváltás lehetősége egy horror koalícióra megrémített. A választási ígéreteik tele voltak megszorításokkal, az átkozott kerítés lebontásával.

she_wolf 2018.04.22. 23:17:58

@alfacharlybravo:
Az "aki nincs velem, az ellenem van". Ennyit tud ma Magyarországon a politika.
Konszenzus? Hát mivégre? Akkor kihullik a pávatollam.
De igen! De nem! Loptál. Igen, de én kevesebbet, mint te. A szar egymásra lapátolása van, hűbérurak, akik kötelessége a kiszolgáló mellé állni. Ha nem így tesz, keresztet vethet magára.
A nép? Lehet megnézni, hogy milyen térségekben kik, hova. És akik ma igeneztek, holnap ugyanúgy fognak nélkülözni, mint eddig.
Lófasz van itt, nem fejlődés.

Jakab.gipsz 2018.04.22. 23:39:05

1,/ "Konkrétabb célokra lenne szükség" A káosz csináláson kívül !

2./ "Kiegyeztek egymással az ellenzéki tüntetők szélsőjobbtól a baloldalig" Aki alkut köt a "gonosszal" azt legyűri előbb utóbb de biztosan, nézzétek meg mivé-lett a jó öreg Anglia, muszlin hím soviniszta hordák martaléka, "Isten Óvd meg a Királynőt"

3,/ "Nem tudni, meddig tartható még a tüntetések ekkora volumene" el sem kellett volna kezdeni, mert már a Magyar nép döntött .

4./ "Még sosem volt ekkora vákuum az ellenzéki oldalon a pártok szintjén" Ha kértetek volna, kaphattatok volna "értelmet", nekünk bőven van belőle !

5,/"Márki-Zay Péter, Gulyás Balázs és a többiek az új ellenzék" és a sátánfajzat Soros csicskásai

6, / "Még sosem volt olyan kormány, ami ellen még a megalakulása előtt tüntettek volna tömegek ", miféle tömegek, mármint az antidemokratikus kisebbségek.

7./ "Orbán nem fog meghátrálni", Meghátrálni? Mi végre ? Egy szélhámos spekuláns, a sátánfajzat Sorossal, sem pedig a terveivel, nincs alku.

Azért mert a Sorosra megtestesült gonoszra nem cseréljük le, a keresztény demokrata értékrendünket.

Új világ rendet akartatok: ám legyen, hamarosan megkapjátok !

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2018.04.23. 00:43:22

"Az ország hálás lehet Orbán Viktornak "

Az biztos. Ha belegondolok, ha nem nyer, akkor mostanra az arabok lerohantak volna az orszagot es mar bevezettek volna a sariat. A libsik vegig azzal kampanyoltak, hogy nekik nem kell az alkotmany, nem fogadjak, csak a asariat.

megamedve 2018.04.23. 05:09:00

Igen, nyert a fidesz.
Ez van, akár tetszik, akár nem.

A szavazó az szavazó, darab-darab.
Lehet ukrán, lehet román, ha valami balfasz jogot adott rá neki, akkor szavazhat. Lehet behülyített nagymama, lehet foga(alma)tlan, darab-darab.

Mi meg csak nézzük tovább a remek nemzeti vezetőket, a hit, a becsület, az ész bajnokait.
Kósa, Rogán, Németh.

Ne aggódjatok, jó lesz ez.

alfacharlybravo 2018.04.23. 05:35:50

@she_wolf: Nem ennyit tud a politika. A Fidesz pozitív országot lokalitást építeni akar, az ellenzék meg internacionalista kozmopolita ők a háttérhatalom kiszolgálásában látják a fejlődést a modernséget. Még több nyugatot akarnak, ami egy trágyadomb a globális háttérhatalom agymosása három pillére van a petrodollár vagyis pénzforgalom ezáltal az árú forgalom és a média az agymosás a propaganda. Ezért megy itt a sajtószabadság szarakodás, nyugaton teljes a cenzúra, elolvassa az ember a cikket utána a komentekből tájékozódni lehet, mekkora hazugság vagy csúsztatás a amit a kedves újságíró leírt. A világban a jó és gonosz harca folyik állítólag ez viszi előre, a rombolás után jö az építés. Valamelyik oldalra be kell állni. Ez a tolvaj kiált tolvajt ez néha bejön néha nem 2002 ben bejött mostanában csak a félművelt értelmiség szajkózza de csak az apróbbakat a rendszerszintűt nem.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.23. 06:01:11

@European citizen: Csak megjegyzem, hogy a többség a baloldalon volt. Orbánra 2,6 millió volt a voks és az ellenzékre 2,8 millió. És ha a 8 millió választót nézzük ez a 2,6 millió nem egy nagy durranás ráadásul ebben benne voltak a határon túliak is. Viszont a választási törvények átalakítása tették hozzá azt a pluszt és igy lett 2/3 a FIDESZ-nek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.23. 06:50:23

A folytatás: 5 ezer résztvevő. Majd MZP pártot alakít, mely ellen a legjobban az MSZP és a DK fog harcolni, ugyanis az ő szavazóikat fogja elvenni.

Megdobbent 2018.04.23. 07:35:42

Mokas kommentek vannak itt, mokas emberektol :) Minden szavuk arany, ha latod a sorsukat elore ;)

arabok balrol 2018.04.23. 09:16:48

szerintem orbannal kiegyeztek abban h hazamentek a picsaba

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.23. 09:25:36

A magyarokat ugyan megtanította a demokrácia tiszteletére. Bizonyítja a rekord nagyságú 70%-nyi szavazó.

Most már csak azt a párezer agyhalott tüntetőt taníthatná meg valaki a demokrácia tiszteletére.
Nevezetesen az eredmény elfogadására.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 09:26:13

@MACISAJT: "És most megint gulyások, gurmai zita fiacskák vezetik a "civileket", a menetben gyurcsány, bajnai, lendvai ildikó, zazrivecz és torockai küzdenek a "demokráciáért"."

Értjük már. Neked/nektek jobban teccik, ha a köpönyegforgató elvtársak gyerekei-unokái állnak a saját lábadon.:D

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.23. 09:27:48

@kublerek:

Ez marhaság. A ballib ellenzék összesen nem kapott 20%-ot se. A parlamentbe juttott pártok között is vezet 53%-al a FIdesz a szavazatok számát tekintve.

Az EU bármely országában kormányt alakított volna a Fidesz ilyen eredménnyel.
Valahol 85% (Anglia), valahol meg 53% (Hollandia), a többi országban meg valahol a kettő között.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.23. 09:29:17

@látjátok feleim szümtükkel:

Szerintem arra célzott, hogy ezek a lejáratódott arcok, csak a Fidesz szavazókat mozgatják meg legfeljebb a bizonyatalanok között.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.23. 09:32:48

@Rettegek mert ballib vagyok: Egész jól kevered a számokat, de a te dolgod.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 09:33:01

@Rettegek mert ballib vagyok:

Ja, mert a fidesz azért tüntetett a Gyurcsányék ellen, mert elfogadta az eredményt?

Talán ha a fidesz nem csinált volna a saját érdekét kielégító választási törvényt, mert most sem a többség szavazott rájuk, számold csak meg a kétszeresen értékelt szvazatokat! Persze akkor csak egyszerű többségük lenne, vagy az sem.

Persze az elmúlt nyolcban sokat tett a közoktatás, hogy a hozzád hasonlók ne tanulják meg a matematika alapjait, az összadást, kivonást, szorzást, osztást. De majd amikor már nem az uniós támogatást, hanem az adóforintokat kell úgy osztogatni, hogy a sajátlábonállók is gazdagodjanak, no majd akkor te is megtanulod, hogy az is áremelkedés, ha a 25 dekás áru súlya 20-ra csökken, az ár meg változatlanul marad neked is. Mert a kereskedelem nem válogat ki téged, mint igaz fideszhívőt. Nem az a baj, hogy hiszed a fideszt, hanem az, hogy a hibáit nem karod meglátni.

werinter 2018.04.23. 09:40:19

Ha Orbánt nem is sikerül leváltani, viszont létrejön egy egységes, normális ellenzék akkor már volt értelme kimenni tüntetni. Igazából a FŐ CÉLNAK ennek kellene lennie. Leváltani az "ellenzéket". Azok a politikusok, akik képesek harmadszor is beülni a 2/3-os fideszes parlamenti többség mellé "biodíszletnek" meg a jó kis fizetésért, azt sem érdemlik meg, hogy leköpjék őket! Ha lenne becsülete az "ellenzéki" politikusoknak, nem vennének részt a parlamenti bohóckodásban!
Kint lennének az utcán, szerveznék az embereket. Esőben, sárban, hidegben!

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2018.04.23. 09:40:49

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Az alkotmányt elfogadja az ellenzék, a helyette írt "Alaptörvény" nevű tákolmányt nem :-P

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.23. 09:49:15

@látjátok feleim szümtükkel:

Marhaság. Persze Orbán is mondta, hogy a "Haza nem lehet ellenzékben", a Jobbik is foglalt hidakat, de a cél az a szavazók megtartása volt.

Itt többről van szó. A ballib vezetők hazudtak nektek mikor azt hirdették, hogy népszerűbbek, mint a Fidesz, és győzni fognak. Ezért van az a mindent elsöprő letargia, mert át lettetek verve.

Most is hazudnak nektek. Azt hazudják hogy át lehet venni a hatalmat, ha sokszor kimentek tüntetni. Hogy lesz valamiféle forradalom, ha éppen nem esik az eső, egyszer majd.

Persze engem nem zavar, ha bilibe ér a kezetek, és nem fogadjátok el az eredményt, mert nagyon vicces, ahogy dühös lábacskáitokkal toppangattok mérgesen.
Röhejes hogy azt hiszitek pár agyhalott ballib majd megváltást hoz nektek, és a Jobbikkal karöltve elkormányozgatnak majd.

A valóság az, hogy a Fidesz győzött, hogy választás 4 év múlva lesz, és a hiteltelen ballib szardarabokat van lehetőségetek lecserélni addig. Márki-Zay valami ilyesmit kezdett el egyébként.

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2018.04.23. 10:22:48

@Megdobbent: szívemből szólsz! Én is nevetek...bár leginkább sírva! :-/
Még szerencse, hogy a B-oldalt futtatom. Bár tragédia, hogy van gyermekem, aki itt & most "kezdi" az élést...
Nem egyszerű "magyarnak lenni most".
;)

arabok balrol 2018.04.23. 11:02:39

@Francescoli: kifejezetten szar most magyarnak lenni h az elQro demokratak visitanak

ja varjal

jonatanxx 2018.04.23. 11:03:34

@kublerek: A Jobbik már hivatalosan is baloldali párt?

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2018.04.23. 11:13:09

@arabok balrol: másmilyenek vagyunk, aki ezt nem bírja elfogadni, azzal nem tudok mit kezdeni. És vagyok annyira megátalkodott, hogy sem a magyarságból, sem az emberségből, sem a véleményalkotás jogából nem engedek, gúnyoljon bárki, bármelyik oldalról. Ez van.
Ám sebaj: vannak itt akik szívesen beszállnak egy kis festékgolyó-lövöldözésbe, a szellem elhagyatott bányajárataiban! :-D

gigabursch 2018.04.23. 11:48:13

@jonatanxx:
Nem hinném.
Viszont most adott nekik egy lehetőség, hogy a néppárti részülket megerősítsék.
Ehhez a programhoz meg a több "dhemoklatikush" pá't asszisztál.
Magyarán a sok-sok demokrata-hottentotta hőzöngő csak hasznos hülye a Jobbik szemében.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 12:00:37

@Rettegek mert ballib vagyok:

Tévedsz, én nem csalódtam, mert már négy éve is látszott, hogy a fidesz saját magára méretezett törvénye ellen nem lehet nyerni. De Kádár János is azt gondolta magáról, hallhatatlan, oszt kiderült, hogy nem az. A fidesz és vezére sem az, ők is leesnek egyszer. Nekem mindeg, hogy mikor, de a töbségnek, meg főleg a fiataloknak nem mindegy meddig butítja őket ez a rezsim. Úgy sejtem neked sem lesz majd mindegy.

mbazs 2018.04.23. 12:02:17

Ez itt még 50-100 évig Balkán marad. Egy dolgot lehet tenni annak, akinek nem tetszik: elhúzni más tájakra. Akinek meg tetszik illetve nem tud nagyon ugrálni (csókosok, prolik, segélyesek, nyugdíjasok), az marad.

Visceroid 2018.04.23. 12:05:52

"Az ország hálás lehet Orbán Viktornak: megtanította a magyarokat a demokrácia tiszteletére"

Óó, "megtanította"???? Mi ez a múlt idő, kérem? A "tanóra" még mindig tart, és messze van a csengő! Az igazi (ki)képzés pedig még csak most kezdődik!! 2020 után fogják a magyarok igazán megtanulni, hogy milyen az az illiberalizmus!

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 12:18:14

index.hu/belfold/2018/04/23/semjen_transparency_vagyonnyilatkozat/

Tényleg hálás lehet az ország Orbánnak. Mert ha ott fenn szabad az adó kurtítása, ki kérheti számon, ha az eccerű ember is adót kurtít?
Hálás lehet továbbá az erkölcsi kultúra lecsúszásáért is, hiszen mindenki annyit ér János is megmondta, meg Orbán is, hogy vannak akik nem tudtak sok száz év alatt sem integrálódni. Akkor mit is várnak a néptől? Ja, az adófizetést? Mert a János azt is megmondta, hogy a jövőben az állami pénzeket fogják osztogatni , nem a brüsszelit, mert az már elfogyott, Brüsszel egy időre(?) megállt magától .

mbazs 2018.04.23. 12:42:38

@arabok balrol:

Én biztos nem szenvedek, elég jól elvagyok, de köszönöm jókívánságaidat :'D

bgp 2018.04.23. 13:04:30

@MACISAJT: Azóta megváltozott ez meg az. Egyfordulós, pl. Mindenféle külföldi szavazhat. stb.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 13:38:03

@arabok balrol:

MIVAN? Nem teccik a falkád? Nekem sem, de hát vagytok, és én elviselem veled együtt.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 13:39:59

@arabok balrol:

Jut eszembe egyedül már élvezni sem tudod, ezért szóllítgaszt fel másokat? Ez már nagy baj.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 13:59:29

www.portfolio.hu/gazdasag/parragh-ujabb-javaslata-szakmunkasokat-az-egyetemekre.283232.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

B+!
Olyan hálás lettem, hiszen ezt én már egyszer láttam.
Akkor a Kádárék mindenkit egyetemre engedtek a szakmunkások közül, aki mert rá vállalkozni. Szinte "otthon" érzem magam ebben a fideszner rendszerben.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 14:01:04

@arabok balrol:

Persze, mert ész már nem is számít, mivel az neked sincs csak 2/3-adnyi.

arabok balrol 2018.04.23. 14:02:03

@látjátok feleim szümtükkel: Meg akkor milyen sivalkodast kivagnal ha nem mehetnenek az inasok az zegyetemre!

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.23. 14:22:12

@arabok balrol:

Ne hazudozz, mint a megbízód. Én nem sivalkodtam akkor sem, és most sem., de nem örülök annak, hoyg visszahozzák a kommuniista inézkedéseket és módszereket.
A viszont biztos, mint konmment szakmunkás, te nem fogsz bejutni a 2/3-adnyi eszeddel. Inasnak is gyenge vagy. :D

arabok balrol 2018.04.23. 14:43:46

@látjátok feleim szümtükkel: Nekem nem kel agy ha ecer enyem a hatalom, mindorokke, amen.

2/3
2/3
2/3

citrix 2018.04.23. 15:01:13

Hálásak lehetünk Orbán Viktornak? Hogyne lehetnénk, kérdés milyen áron és következményekkel. Hálásak lehettünk Rákosinak mert a lerombolt, vesztes országból a vas és acél országát építette. Hídcsata, széncsata, kollektivizálás, elköteleződés a szocialista tábor mellett. Diadal diadal hátán. Leszámolás a reakciósokkal, diverzánsokkal, szabotőrökkel és a Horthy rendszer Ludovikás tisztjeivel. Elképesztő sikerek, eredmények. De milyen áron? Hálásak lehetünk Orbán Viktornak mert diktatúrában tanuljuk meg értékelni a szabadságot. Ki értékeli a tiszta vizet ha számolatlanul folyik a csapból? Annál inkább megbecsüljük ha a csapokból csak szörcsögés hallatszik. Lesz itt még köztársaság.

bref 2018.04.23. 15:36:30

@Rettegek mert ballib vagyok: "Most is hazudnak nektek. Azt hazudják hogy át lehet venni a hatalmat, ha sokszor kimentek tüntetni. "
Sőt, a tüntetés jelszava is ("Mi vagyunk a többség") eleve nem igaz.
Csak nem gondolja valaki is komolyan, hogy az országos listán a nemzetiségi önkormányzati listákra szavazó, vagy a kamupártokra szavazó azért nem szavazott a Fideszre, hogy bukjon Orbán?
Ugyan már... vagy akár a Kétfarkú Kutyapárt szavazója... ezeket levonva bizony kiderül, hogy a "mi vagyunk a többség" bizony-bizony kisebbség... 50% alatti országos listás szavazati aránnyal.

F1 L M 2018.04.23. 15:40:26

@belaim7005: Egy sarokkal arrébb anyádat szopattam.

Sir Gombóc 2018.04.23. 16:57:17

@alfacharlybravo: csak a tényszerűség kedvéért: egyik ellenzéki párt sem kampányolt sem megszorításokkal, sem a kerítés lebontásával. ez színtiszta hazugság. ellenben több ellenzéki pártnak volt megalapozott programja, ellentétben a fidesz "soros, migráns" programjával. hogy miért nem ezekről szólt a vita, annak kitalálását rád bízom, de lehet túl sokat várok?

Sir Gombóc 2018.04.23. 17:03:46

@kublerek: ööö, azért abban a 2,8 millióban ott van több mint 1 millió jobbikra szavazó

arabok balrol 2018.04.23. 17:27:07

@Sir Gombóc: senkit se erdekel az ellenzek programja, annyit se er mint a papir amire irtak

2006ban azzal kampanyoltak h csodben vagyunk es hazudunk reggel delben meg este

Akkor meg kit erdekel a programjuk?

arabok balrol 2018.04.23. 17:28:39

@kublerek: Vegyes valasztasi rendszer van de sikerult csak a listas szavazatokat szamolni ehhez ezuton is gratulalok annyi eszed van mint egy atlag DKs blogasznak.

alfacharlybravo 2018.04.23. 17:30:41

@Sir Gombóc: Én tudomásom szerint adóemelés új adók bevezetése, öngondoskodás elvének bevezetése egészségügy privatizálása a közegészségügy elsorvasztása szerintem ezek eléggé megszorításoknak tűnnek. A kerítés lebontása? Zavart magyarázkodás, de a szervilis megfelelési kényszer a kvóta rendszerrel együtt magától értendő. A gazdagok megadóztatása alatta középosztály megsarcolása letarolása értendő. Azt pár igazán gazdagot nincs értelem megpróbálni adóztatni ők soha nem fizetnek adót.

Harvey Weinstein 2018.04.23. 17:32:50

"Kiegyeztek egymással az ellenzéki tüntetők szélsőjobbtól a baloldalig"

Arra volnek nagyon kivancsi, kifogja vezetni az egyseges ellenzeki osszefogast ??
Mert a Gyurcsany ugyse fogadja el, hogy ne O legyen a vezetoje. Ha meg O reszt vesz valamiben, az darabjaira hullik, mielott meg osszeallna.

Szoval lehetetlennek tunik az osszefogas, csak a DK nelkul, akkor meg maris nem teljes.

2018.04.23. 17:35:48

Ha lesz még egy pár ilyen napfényes hétvége, akkor lesznek még jövő meg azutáni héten is pár 10.000-en, aztán az első esős után pár száz marad, két héttel később pedig megunják azok is, aztán hazamennek.

Ugyanolyan balfaszok ezek is, mint akik Trump ellen tüntettek, miután megválasztották. Mégis mit akarnak? Törvényesen nyert. A Fidesz is. Ez van, én sem a Fideszre szavaztam, de el kell fogadni. Négy év múlva lehet újra próbálkozni. Ezt hívják demokráciának.

Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban 2018.04.23. 17:42:51

" Régen kiegyezhetett volna az ország nem-fideszes részével, de nem tette, sőt, még hergelte is őket. Sosem fog engedni. "

Iszlam fanatistakkal nem lehet kiegyezni.
SOSEM LESZ MAGYARORSZG ISZLAM ORSZAG, AHOGY A BALOLDAL SZERETNE.
EBBEN NINCS ALKU !!!!!!!!!!

ogli dzsí 2018.04.23. 19:44:57

Büdös Mocskos Lippsik!

TSandor Toth 2018.04.23. 21:33:20

Tetszik, nem-tetszik a többség nem titeket akart. Foglaljuk össze: nagyon nem. Tudjátok ha a lány nemet mond az lehet igen is. De most nagyon nemet mondott. Az meg azt jelenti hogy húzz a pcsába. Igazán megtehetnétek már.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.24. 08:39:21

@TSandor Toth: Tetszik nem tetszik 2,6 millió szavazott a FIDESZ-re és 2,8 M szavazott az ellenzékre. Akkor hol a többség????

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.24. 10:52:33

Hálás vagyok Orbánnak és a fidesznek. Nagyon. Életemben másodszor láthatom azt a rendszert, ahol a tudás kevesebbet ér. A kádárizmusban volt ugyan ez a helyzet, kezdő diplomásként ( amit mellesleg munka mellett nyertem meg magamnak ) kevesebbet kerestem, mint egy betanított szövőnő.
A hálával csak egy a baj, hogy most nem vagyok olyan fiatal, mint először.

index.hu/tudomany/2018/04/24/tobbet_keres_a_kezdo_buszsofor_mint_egy_egyetemi_adjunktus/

TSandor Toth-nak és társainak kívánom, hogy éljék meg ezt a meghálálandó élményt ők is, de azzal a tudattal, hogy maguknak csinálták. Mert én nem ilyen rendszerváltásról álmodoztam. Ja, és még most sem erről álmodok.

TSandor Toth 2018.04.24. 21:45:50

@kublerek: Egyéni választókerületnél aludtál? Az megvan, hogy két papírt kaptál a választáson?

TSandor Toth 2018.04.24. 21:59:11

@látjátok feleim szümtükkel: Pár éve kint voltam az USA-ban a barátomnál és arról panaszkodott, hogy Ő nőgyógyász orvosként kevesebbet keres mint egy autószerelő.
Az élet sokszor nem igazságos a média meg nem mindig mond igazat. Nem mindig=soha
Az én 54 évemmel én sem erre a rendszerváltásról álmodtam de minket nem kérdeztek meg. De ha megkérdeztek volna akkor, nem biztos, hogy azt válaszoltam volna amit most válaszolnék.
Nyugi megélem azt a meghálálandó élményt én is, de én leszarom. Tudsz jobbat?

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.25. 08:16:39

@TSandor Toth:

Talán nem kéne leszarni, és akkor változni is tudna. Mármint a rendszer.

TSandor Toth 2018.04.25. 18:44:53

@látjátok feleim szümtükkel: igen változni fog a rendszer azáltal, hogy többet költesz gyógyszerre.
süti beállítások módosítása