B1 blogcsalád



Polt megrángatta Péterfalvi pórázát: így falaznak a hatóságok Elios-ügyben Orbánéknak

2018. április 20. - Mr Flynn Rider

Kínos az egész Elios-ügy, nyakig benne van Tiborcz István, Orbán Viktor veje. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője, Péterfalvi Attila pedig láthatóan falaz Orbánéknak.peterfalvi_attila.jpeg

Pétefalvi Attila hivatala

homlokegyenest ellenkező álláspontra jutott a 4-es metró OLAF-jelentésének, és az Elios-ügy OLAF-jelentésének nyilvánosságra hozataláról.

Míg 2017 februárjában, amikor a kormány feljelentést tett a 4-es metró ügyében, majd nyilvánosságra is hozta az arról szóló OLAF-jelentést, Péterfalvi Attilának semmi gondja nem volt ezzel. Pétefalvi akkor azt mondta:

a jelentés az első betűtől az utolsóig a nyilvánosságra tartozik, mert abban a 4-es metró beruházásánál elköltött magyar és uniós közpénzekről van szó.

Míg a négyes metró esetében nem volt probléma a nyilvánosság, az Elios-ügyben viszont nem hozható nyilvánosságra Tiborcz István egykori cégének közvilágítási projektjeit vizsgáló OLAF-jelentés – szögezte le Péterfali Attila. (Pedig itt is a beruhásánál elköltött magyar és uniós közpénzekről van szó.)

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság csak azután kezdte vizsgálni, hogy egyáltalán miért nem nyilvános az Elios-botrányt feltáró jelentés, hogy Tényi István, a “legnagyobb magyar feljelentő” bejelentést tett.

Az adatvédelmi biztos hivatala szerint az Elios-ügyben megfogalmazott OLAF-ajánlás a büntetőeljárásban feljelentésnek minősül, így az adatvédelmi biztos szerint annak megismerésére a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. Érvelésük szerint

a büntetőeljárás ezen rendelkezése nem ad arra felhatalmazást, hogy a nyomozás iratait vagy annak meghatározott részét közérdekből lehessen megismerni, mint ahogyan arra sincs jogi lehetőség, hogy annak másolatait kiadják.

 

Az Elios-ügy

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala 35 közvilágítási pályázatot vizsgált, a szervezet főigazgatója 17 esetben tett ajánlást büntetőeljárás megindítására - költségvetési csalás miatt. A Pest Megyei Főügyészség 2018. január 22-én indította el a nyomozást, ezt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le. A Legfőbb Ügyészség szerint az OLAF megállapításainak teljes körű nyilvánosságra hozatala a bűncselekmények üldözésének érdekeit sértené.

Hogy miért értelmezi a jogszabályokat ilyen kreatívan az adatvédelmi biztos, annak hátterét az Átlátszó tárta fel:

Miután a második Orbán-kormány megszüntette az adatvédelmi biztosi intézményt, 2012. január 1-től Schmitt Pál akkori köztársasági elnök kilenc évre (!) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökévé nevezte ki Péterfalvi Attilát. Ő pedig rögtön aktívan közreműködött a korábbi adatvédelmi biztosi intézmény felszámolásában. Amúgy a régi biztos eltávolítását később az Európai Unió Bírósága jogszerűtlennek ítélte.

Anno Péterfalvi első intézkedései között töröltette a volt adatvédelmi ombudsman honlapját, és a Fidesznek kedvezőtlen „szociális konzultáció” ügyben hozott határozat visszavonásáról döntött. Mindezek alapján Péterfalvi jelentős szerepet játszott a független adatvédelmi ombudsman intézményének felszámolásában, hozzájárulva a magyar jogállam egy fontos elemének kiiktatásához.

Péterfalvi hozzátette ugyanakkor, hogy a teljes nyilvánosságról csak az adatgazda OLAF dönthet, és a nyilvánosságra hozatal legfeljebb az ügyészségi nyomozás érdekeit sérthetné, de erre vonatkozó kérdésére nem kapott választ a legfőbb ügyésztől.

Levonhatjuk a következtetést: az Elios-ügyben az ügyészség megpróbálja megúszni megint azzal, hogy bűncselekmény hiányában lezárja a nyomozást. Ha a jelentés nem nyilvános, bátran meg is teheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9913851450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dinkainka 2018.04.20. 15:50:17

Ebből is látszik, ki a gerinctelen köpönyegforgató!

anonymand 2018.04.20. 17:05:25

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes.

Anyád!

legeslegujabbkor 2018.04.20. 21:18:50

Ettől az embertől bárki mást várt???

"Miután a második Orbán-kormány megszüntette az adatvédelmi biztosi intézményt, 2012 január 1-től Schmitt Pál köztársasági elnök kilenc évre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökévé nevezte ki. Péterfalvi Attila aktívan közreműködött az adatvédelmi biztosi intézmény felszámolásában, egyeztetett a kormányzat oldalán, miközben még hivatalban volt a korábbi adatvédelmi biztos. A biztos eltávolítását később az Európai Unió Bírósága jogszerűtlennek ítélte, és tőle Trócsányi László igazságügyminiszter elnézést kért. Péterfalvi első intézkedései között töröltette a volt adatvédelmi ombudsman honlapját, és a Fidesznek kedvezőtlen „szociális konzultáció” ügyben hozott határozat visszavonásáról döntött. Mindez alapján Péterfalvi jelentős szerepet játszott a független adatvédelmi ombudsman intézményének felszámolásában, hozzájárulva a magyar jogállam egy fontos elemének kiiktatásához."]

Európai téridő 2018.04.20. 22:01:09

Csak nehogy az EU simlisei is belekeveredjenek ebbe az ügybe!

Aquincum 2018.04.21. 09:47:47

Kevés ennyi korrupció! A következő négy évben bele kell húzni, hátha ez a szerencsétlen magyar nép akkor majd négyötöddel megválasztja őket.

tothandras61 2018.04.21. 10:15:15

Ez is el lesz sikálva.

Egyáltalán, hogy lehet szegény, ártatlan embereket így meggyanúsítani?

Hát tehet arról Tiborcz-vejkó, hogy az ölébe hullott az a néhány milliárd? Nyilván ő is csak áldozat, mint Kósa, meg Gyárfás… És a többi…

citrix 2018.04.21. 10:58:20

Tiborcz István a miniszterelnök elvtárs/úr veje. Érdekes lenne ha a fideszes pártkatonák azaz a "független" intézmények vezetői nem falaznának neki. Azért ültették őket bizalmi pozíciójukba hogy lojálisan kiszolgálják a pártállamot és vezetőit.

szepipiktor 2018.04.21. 12:27:35

Először is ezért még nem kellene leköpni, szerintem sem jó, ha vizsgálati szakban a nyivánosságra kerülnek a vizsgálat alapjául szolgáló dokumentumok. Vagy eleve ki kellett volna szivárogtatni vagy a döntés után kell! És az összevethető lett volna, vagy lesz apolték döntésével, indokaival...
.
De P.A. ne legyen már most köpönyegforgató vagy más, ő eleve az volt csak még nem "villantott"
Saját tapasztalatom vele szemben, hogy egy OTP belső utasításáról - ami totál ellentéses a "maffiatörvényünkkel", mert 100 forint pénzmosgást is totál adatmegadáshoz, adatrögzítéshez, tároláshoz kötnek csányiék - kértem hivatalos állásfoglalást.
Bemásoktam a törvény paragrafusát a levelembe - hogy kinek, mekkora összeghatárnál milyen adatait lehet vagy kötelező hozzárögzíteni az utaláshoz! Rám 0%-ban vonatkozott, az otp mégis minden adatomat, igazolványszámaimat egyben berögzített - mire visszírtak, hivatkozva ugyanarra a paragrafusra, hogy jogszerű az otp BELSŐ utasítása...
Mert az adatvédelmi biztos nem az állampolgár jogait védi, hanem a haver vállakozások, bankok, szervezetek és politkusét.
P.A. esetében elő fog ugrani ugyanaz, ami poltnál már tudunk.
BELSŐ EMBER!

szepipiktor 2018.04.21. 12:33:35

@citrix:
Igazad van, de mégis tévedsz.
Itt nem az a gond, hogy a vej megbukik-e vagy sem, hanem ez egy próba.
Az EU-s csapatnál kb. százas darabszámban állnak a hasonló ügyek.
Bedobtak egyet és várják, mit reagál rá a "független" magyar hatóság.
Ha eltusolják, max. kiszivárog és 5000 tüntetővel több lesz.
Az EU látni fogja, így nem megy, tehát azonnal elzárják a pénzcsapokat - mi szívunk, emberek.
Ha bevállalja a hatóság, akkor meg ideöntik a többit is, azt sem lehet utána másképp kezeleni, és az egész krva nagy szarosbödön fedője kerül le és lesz tömegesen bizonyított a korrupció.
Ezt nem akarják, mert ez is pénzcsap zárást jelenthet és még belül is le kell zajlania a sok korrupciós vizsgálatnak.
P.A. most a tusolást segíti elő, hogy nem láthatjuk a tényeket.
Mint ahogy nem tudjuk miért állt le órákra a választási rendszer, az is egy hasonló "trükk" volt.

odysszeusz 2018.04.21. 12:36:15

A KÖVETKEZMÉNYEI, HA LESZNEK EGYÁLTALÁN NEM ITTHON FOG TÖRTÉNNI...az EU-s ügyészséget véresen komolyan vehetik, akkor pedig meszeltek a brancsnak, marad az orosz medve karma!! Az, hogy a nyilvánosság számára látható legyen a nyilvánvaló lopás az még túlélhető lenne. Ám ha az EU a támogatásokat a szigorú ellenőrzéshez köti az maga a vég, főleg ha visszamenőleg is betekintést követel. Tudnivaló és a Fidesz is tisztában van azzal, hogy a szavazótábora "elnézi" neki a zsiványkodást mert EURÓPA pénzét lopták meg!! Cseheknél is így van...azt végképpen nem értem. Azt viszont ha ez miatt a töke alá kell a magornak nyúlni...na annyira már nem lesznek "fideszesek"!

NekemNemEzKell 2018.04.21. 14:20:48

Ez már micsoda egy marhaság! Nem történt bűnügy, nem történt semmi. A semmit fújta fel az ellenzéki sajtó, hátha lesz belőle valami!

elvis56 2018.04.21. 19:45:52

A városban többen beszélik hogy a Tiborcot elkaszálják hogy aViktorék bizonyithasák hogy nincs kivétel .Ami mögőtte van az hogy Tiborc fiu megcsalta Viktor kicsi lányát magyarul mellé B.SZOT . Várjuk hogy mi a story cége .

VáradiJános 2018.04.21. 21:26:20

@elvis56: és melyik az a város ahol nem tudtak megtanítani téged magyarul, patkány?

elvis56 2018.04.21. 22:32:50

Apádrol irogas aki masziv pártag volt tegenya genya

adam hyl 2018.04.23. 08:46:11

Nem jó az elemzés! Péterfalvi tevékenységét 2002 óta kell nézni. Legalább másfél mondatot megérdemelt volna, hogy mit csinált2002-2010 között.
süti beállítások módosítása