B1 blogcsalád



Honnan tudni, hogy hazudik egy fideszes politikus? Mozog a szája

2018. március 22. - ashwood

szb20160208_2317_fit_1200x10000.jpgBrüsszel beavatkozik a magyar választásokba, hogy elsöpörje a migráció útjában álló magyar kormányt – harsogták nemrég kórusban fidesznyik potentátok. Miközben pontosan tudták, hogy hazudnak. De hát az igazmondásért nem jár hatalom.

Március elején a Fidesz médiagépezete arról tudósított, hogy: "A Magyarországról szóló brüsszeli országjelentés egy újabb kampányjelentés, Brüsszel beavatkozik a magyar választási kampányba, a jelentéssel pedig az ellenzéket segíti. … a brüsszeli jelentés célja a nyomásgyakorlás Magyarországra, a nemzeti kormány megbuktatása, helyette pedig egy "Brüsszelnek is elfogadható bevándorláspárti" kabinet, amely lebontaná a kerítést, és végrehajtaná a kvótákat. …  a dokumentum precedens nélküli beavatkozást jelent a magyar választási kampányba. A politikai jellegű jelentés odadobott valamit a magyar ellenzéknek, hogy a következő időszakban legyen miről beszélni". Az országjelentés elkészítésében magyar baloldali politikusokhoz közel álló emberek is részt vettek, például Magyar György baloldali képviselőjelölt fia, Magyar Gábor, aki egyébként Biszku Béla ügyvédje is volt. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen típusú jelentés egy ellenzéki képviselőjelölt ügyvédi irodájában íródjon."

Lázár János szerint "Brüsszel kampányjelentést készített, és be akar avatkozni a magyar választásokba. Kifejezetten barátságtalannak tartjuk azt, hogy a magyar választási kampány kellős közepében, 30 nappal a választások előtt az Európai Bizottság egy politikai állásfoglalást tesz közzé."

Szájer József szerint: A szöveg ellenséges Magyarországgal és intézkedéseivel szemben, amit az is tükröz, hogy a bizottság jelentésében szereplő adatok a valósággal gyakran köszönőviszonyban sincsenek."

Az Origo szerint: "Brüsszel újabb alkalmat talált arra, hogy hivatalos dokumentumok közé bújva nyomást gyakoroljon a bevándorlásellenes magyar kormányra. A jelentést a Soros-szervezeteken kívül olyan ellenzéki magyarok írták, mint például Magyar György fia, Magyar Gábor."

Viszonylag egyszerű logika húzódik meg e fenti mondatok mögött: a választók hülyének nézése. A fideszesek ugyanis meg vannak arról győződve, hogy a szavazóknak eszük ágában sincs saját erejükből tájékozódni, ellenben bármit hallanak az isteni vezér valamelyik sameszától, azt gátlás és fenntartás nélkül beszopják. Könnyen elképzelhető, hogy minden igaz is saját szavazóikra – ám ez csupán az ország választójoggal rendelkező állampolgárainak alig egyharmada.

Kétségtelen, kevesen olvasgatták megjelenésekor az országjelentést, azzal pedig talán még kevesebben vannak tisztában, hogy az ilyen dokumentumok félévente születnek az Európai Unióban, az első pedig – akár van választás Magyarországon, akár nincs – márciusban jelenik meg. Az EU 27 tagállamának valamelyikében mindig van kampány márciusban, mégis a magyar az egyetlen, amely egy rendszeresen és pontosan érkező dokumentumra hirtelen ekkora vehemenciával támad. Főleg a jelenlegi esetben, amikor az országjelentés alapvetően pozitív állításokat tartalmaz. Elismeri a kormány gazdasági erőfeszítéseit, értékeli a 4 százalék körüli GDP-növekedést, a munkanélküliség csökkenését, stb… Nem is véletlen, hogy az ellenzék nem tette ki az ablakba a szöveget. A jogállami problémák, valamint a korrupció elleni elégtelen harcon kívül más kritika aligha található a szövegben. Ez annál is inkább igaz, minthogy Brüsszel a márciusi jelentések alapján 12 tagállammal szemben fogalmazott meg igen éles kritikát – ám a magyar nincs köztük.

Ha mindez nem lenne elég. A kormányt akkora meglepetésként érte ez a drasztikus brüsszeli beavatkozás a választási kampányba, hogy az országjelentés szövegét február 19-én - vagyis a hivatalos megjelenés előtt majdnem egy hónappal – megvitatta a parlament uniós ügyekért felelős bizottsága. A jelentéssel kapcsolatban Balogh László, a gazdasági minisztérium helyettes államtitkára konkrétan ezt mondta a bizottsági ülésen: "Még egy szót arról, hogy maga az országtanulmány tekintetében a párbeszéd, ahogy erről beszéltünk, a korábbi évekhez hasonlóan fokozatosan és folyamatosan erősödik a Bizottsággal. A Bizottság idén is követte azt az egyébként jó és hasznos gyakorlatot, ami szerintem a Bizottságnak is érdeke, természetesen a magyar félnek is érdeke, hogy az országtanulmány munkaváltozatát, tervezett formátumát egy korai szakaszban eljuttatta a magyar hatóságok számára véleményezésre. Megkaptuk, átnéztük, véleményeztük. Az egyik az, hogy mindent, ami makrogazdasági, mindent, ami gazdasági tevékenységről szól, úgy látjuk, hogy a Bizottság nagyjában-egészében elfogadja, visszaigazolja, és pozitívan igazolja vissza a gazdasági növekedést, a gazdaság egyensúlyi helyzetét és azokat a pozitív változásokat, fejlődéseket, amelyek az utóbbi egy évben bekövetkeztek. Tehát ez mindenképpen pozitív."

Csak nem? A kormány pontosan tudta mi lesz a szövegben, mert Brüsszel azt előre megküldte véleményezésre, majd a kormány észrevételeit beépítette a szövegbe? Hát akkor hogy lehet, hogy néhány héttel később mégis ez lett minden idők legdurvább beavatkozási kísérlete? Esetleg csak nem úgy, hogy a bizottsági zárt ülésen nem kellett kampányolni, míg a rivaldafényben már kötelező fekete övesként hazudozni?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9213766276

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Országos Választási Bizottság summák 2018.03.23. 08:34:20

Egy lista, amelyre vak és világtalan román, ukrán, szlovák, szerb feliratkozhat, de leiratkozni csak úgy lehet, ha lemondsz a magyar állampolgárságodról. Szerinted normálisak?  Hazai és nemzetközi, eus törvények és állampolgári alapjogok tömkelegét s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2018.03.22. 15:34:19

És honnan tudjuk, hogy Szikora Csaba hazudik? Rányom a "komment küldése" gombra.

sinus67 2018.03.22. 16:27:53

Rohadt szar érzés lehet, hogy valaki nem tudja a saját maga pozitívumait a nép elé tárni! Mert elég szarul venné ki magát, ha a fidesz kampányolna a jelentéssel, miközben a jelentést tevő a Soros-tervet hajtja végre!
Sebaj! A trollok csak sorosozzanak továbbra is. Legalább a sajátjaik közül is rommá unják egy páran és átszavaznak, mert tele lesz a tökük a riogatókkal!

megamedve 2018.03.22. 19:03:05

A fidesz a hülyékre számít, és úgy néz ki, hogy be is jön neki.
Egy hülye szavazata kilő egy értelmes ellenszavazatot. A hülyét sokkal könnyebb meggyőzni, mint egy értelmest.
Tehát érdemesebb a hülyéknek politizálni.

rallus 2018.03.22. 19:16:18

Már eleve azt feltételezni, hogy a Magyar dinasztia bármelyik tagjának nem az objektív igazság védelme a legfontosabb, sértő!
Soros Györgynek pedig semmilyen célja nincs itt Európában, csak a 18 milliárd dollárját akarja elszórakozni és ennek legjobb módja, hogy derék, hazaszerető fiatalokat mozgósít némi pénzért tiszta ügyek képviseletére. Nosztalgiázik, mert a vagyonát is így szerezte...

kettős mérce 2018.03.22. 19:24:45

Kitartás, már csak 2 hétig kell fröcsögnötök utána 4 év pihi megint:)

ember100 2018.03.23. 01:15:06

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !:
Helló !

Tudod mit , próbáld ki a nick neved :)
Először legyél halott aztán libsi érezd a különbséget :(
Amúgy Arany Jánosi a +stílusod + :)

Protokolldroid 2018.03.23. 03:53:56

Liberális = szabadelvű, szabadon gondolkodó. Libsiként akarok meghalni is! ...szabadon!

megamedve 2018.03.23. 06:00:39

Egyébként hosszú (nagyon hosszú) távon úgyis mindenképpen elegyedni fog az emberiség. Ez olyan, mintha egy pohár vízbe cseppentenél festéket, aztán az ellen harcolnál, hogy ne keveredjen el.

Persze ettől most még viva viktor!

Behajtó70 2018.03.23. 06:44:53

Aha, és ez?

- Nem lesz gázáremelés (mszp-szdsz)
- Hazudtunk reggel délben meg este (gyurcsótány)
- Pannonpuma, utána meg elkúrtuk (szdsz-mszp) emiatt vették fel a devizahitelesek a svájci frank hiteleket, mert elhitték
- minket irigyel egész európa (választások után meg elkurtuk)
- nincs soros terv (guglizd ki, ott van soros saját oldala, még ők sem állítják, hogy nincs, csak a magyar ultralibbantak kapaszkodnak ebbe a kétéves hazugságukba

Na menjeteke már, hogy ti beszéltek hazugságokról! Arcpiríó pofátlanság!

2018.03.23. 07:11:27

A címből is látszik, hogy ez a blog elfogult. Ha a címből kiveszed a "fideszes" szót, a mondat értelme tökéletesen fedni fogja a valóságot.

A balos politikus is hazudik, csak egy baloldal által finanszírozott szennyoldalon ezt nem illik hirdetni.

midnightcoder2 2018.03.23. 07:15:18

A cikkben megfogalmazott állítás minden politikusra igaz oldaltól függetlenül.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.03.23. 07:21:28

@Behajtó70: Hát, ha ennyire hülye vagy az is arcpirító. Feltételezed, hogy aki nem a Kedves Vezetőre szavaz az mindjárt Gyurcsányra. Kikezdhetetlen a logikád. Az megvan, hogy Orbánék engedélyezték a devizahiteleket? Hogy Orbánék óta nem ment az EUR 300 Forint alá? Talán az öröklős Kósa volt az, aki Görögországhoz hasonlított minket, akkor szállt el az árfolyam. Most is az a szöveg, hogy minket irigyel Európa, aztán mégsem akar itt maradni senki. Á, minek is koptatom a billentyűzetet, már rég alkalmaztad a duplagondolt.... :)

rallus 2018.03.23. 07:26:42

Napjainkra a kereskedelmi tévéken nevelődő, gondolkodásra nem megtanított, mesefilmet néző felnőtt embereknek teljesen felesleges igazat mondani. Példának ott a 2002-es választás. A Fidesz elmondta, hogy mi mindent értünk el, Medgyessy meg megígért mindenkinek mindent és a legtöbb ember nem számolt, hanem szavazott. Aztán jöttek a valutahitelek és az IMF...

rallus 2018.03.23. 07:29:38

@Miazmás: Ja!
2016!
"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk,"

SándorO 2018.03.23. 07:43:27

" A jelentést a Soros-szervezeteken kívül olyan ellenzéki magyarok írták, mint például Magyar György fia, Magyar Gábor."

Nem kapom a cikkben ennek a cafolatat, vagy ez nemcsak "Fideszes szajmozgatas"?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 07:45:00

@rallus: És akkor hol van a 20 milliárd euró tartalék ami elpárolgott?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 07:45:57

@SándorO:

ADATOK
SándorO
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.02.08. óta tag

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 07:47:41

Honnan tudni hogy nagyon hideg van?

Hogy a fideszes politikusoknak a saját zsebükben van a keze.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.03.23. 07:56:42

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !: Honnan tudni, hogy ostoba vagy? El kell olvasni a hozzászólásodat.

Nzoltan 2018.03.23. 07:56:55

@Miazmás: Abban van igazság, hogy az ellenzék kellő tudású politikusa gyurcsány. Mindenki más annyit nyom mellette, mint egy plüsskutya.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.03.23. 07:59:48

@Nzoltan: Ebben egyetértünk, de nem következik belőle, hogy a kormányváltást akarók mind őt akarják.

Nzoltan 2018.03.23. 07:59:59

@Miazmás:
"Hogy Orbánék óta nem ment az EUR 300 Forint alá?"
Szerinted nem lehet, hogy ez egy tudatos monetáris politika?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.03.23. 08:04:24

@Nzoltan: De igen, lehet. Vagy csak keresni akartak rajta. Az árfolyamot kizárólag a devizahitelesek miatt írtam, mert fel lettek hozva érvként Gyurcsányék ellen.

rallus 2018.03.23. 08:05:58

@Miazmás: Csak megpróbáltam megakadályozni, hogy a borzasztó gazdasági helyzet miatt tökön szúrd magad...

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.03.23. 08:07:22

@rallus: Értem. Szóval semmire sem hoztál érvet, csak beböfögtél valamit. Így is lehet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 08:24:19

@Miazmás: Nála olyan hogy érv, nincs. Mindig beböfögi ugyanazt, hiába cáfoljuk meg újra és újra.

@Rettegek mert ballib vagyok: "Vannak a hazaárulók, és a nemzetiek." Igazi, egybites barom vagy.

morph on deer 2018.03.23. 08:27:58

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !:
“gecilada”
?
Mi bajod neked az orosz autókkal?

FayRodisz 2018.03.23. 08:30:32

Ej, de nem értitek ezt a világot.
Lényegtelen, hogy a fideSSes féreg politikus hazudik. Mindegyik ezt teszi, a maszopos is, a jobbikos dísznáci komcsi is.
A lényeg a fideSSnek az, hogy azt a negatív IQ-val rendelkező tömeget tudta maga alá gyűjteni, akiket irányítani lehet azzal, hogy nem azt hiszik el amit látnak, hanem azt amit a pártpropaganda a fülükbe ordít.

rallus 2018.03.23. 08:34:06

@FayRodisz: Annyi valóságérzetük van, hogy meg sem próbálják átcsábítani a ballib törzsszavazókat, úgy hogy ne aggódj...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 08:45:56

@rallus: Nyilván, mert azok gondolkodnak. Rákérdeznek hol a 20 milliárd euró.

Indriq 2018.03.23. 08:46:51

@rallus: érdekes. Ilyenkor megbízható a rohadó nyugati karvalytőkés mondata?
Gondolom ovi felszabadította őket a soros elnyomás alól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 08:47:23

Az offshore számlára nincs reakció narancstálibok?

Indriq 2018.03.23. 08:53:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: várj már 10ig, csak a seggnyaló szinten van 24 órás ügyelet a pártnál. 10-kor beérkezik rezsicucu, kubaszov és kokó árpi és kitalálják mit kell írniuk ezeknek. Addig csak sorosozhatnak, ballibezhetnek, 8 évvel ezelőtti elmúlt 8évezhetnek. :)

rallus 2018.03.23. 09:27:18

@Indriq: Az elmúlt 8évezés etikátlan, mert a ballib szavazók önként befizették az államkincstárba azt a 16 000 milliárdot, amennyivel a választottjaik megkárosították az országot. És mindez csak azért, hogy tiszta lelkiismerettel pofázhassanak a Orbán kormányról! Szép!

Európai téridő 2018.03.23. 09:38:56

Az 2006-os őszödi balfék hazudozásról szóló beismeréséhez hasonlót ezzel az igyekezettel sem tudjátok kicsiklandozni belőlük.

Indriq 2018.03.23. 09:49:21

@rallus: ez hogy jön a Morgan Stanleyhez?
@Európai téridő: nem is kell,már megvolt ovitól a kezemet figyeljétek, nem amit mondok dumájával.

BiG74 Bodri 2018.03.23. 09:50:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Kiváncsi vagyok, mi lesz ezekkel a trollokkal, ha megváltoznak az erőviszonyok, és közvetlen tartójuk dobja oda őket a nyilvánosságnak?

Indriq 2018.03.23. 09:57:33

@BiG74 Bodri: ugyan nem tőlem kérded, de egy párszor már elmondtam. Ezek egy darab szalonnáért fogják beárulni a mostani gazdáikat.
A kiszolgálók között kevés a gerinces

Európai téridő 2018.03.23. 10:30:20

@Indriq De nem mondta ki kerek-perec, hogy hazudott, hazudik, és ez a lényeg.

1ghost 2018.03.23. 10:42:34

A fideszes Szabó Zsolt négymillió-nyolcszázhatvanötezer-ötszáztizenegy dollárt, vagyis több mint egymilliárd-kétszázmillió forintot parkoltat Belize-ben, egy offshore cég a bankszámláján

Papíron a cég igazgatója az államtitkár és felesége. A lap szerint Szabó Zsolték családi vállalkozása, az Exact-Cont Kft. ugyanarra a hatvani címre van bejegyezve, mint amelyik a dokumentumok egyikén szerepel.

Egymilliárd-kétszázmillió forint! Fasza mi?

A rohadt korrupt kurva anyját most már az össze fideszesnek, de tényleg! Ilyen söpredék egy kormány emberemlékezet óta nem volt a hazában!

Indriq 2018.03.23. 10:59:18

@Európai téridő: tényleg ez a lényeg? Ültél már csak úgy poénból bírósági tárgyaláson?
Meglepődnél hány gyilkos mondja,higy ő nem gyilkolt. Aztán valahogy mégis.....

Indriq 2018.03.23. 11:09:03

@1ghost: ebben az a poén,hogy ugyanúgy besétál a csapdába mint kósa. Az első dokumentum után csípőből tagad,de tuti lesz második dokumentum is. Akkor jön majd,a kínos hazudozás.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 11:13:53

@rallus: Ne hazudozz! Számoljál el azzal a 16000 milliárddal, vagy azt kell mondanom hogy szokás szerint arcátlanul és gátlástalanul hazudsz!

1ghost 2018.03.23. 11:28:55

@Indriq:

Ezek a fideszes szaremberek milliárdokat lopnak, eközben a diáktüntetés résztvevőinek 50 ezer forintos bírságról küldenek csekket mert leléptek a járdáról.

Mondom, ilyen söpredék kormány emberemlékezet óta nem volt az országnak. Eltakarítani és sittrevágni őket pártok felett álló nemzeti ügy.

Európai téridő 2018.03.23. 11:47:39

@Indriq: De a politika pl. nem bíróság. Gyengus a hasonlatod, Öcsi.

Lehetnék én is 2018.03.23. 12:08:14

@Miazmás: A nemgyurcsányraszavazógyőztesbaloldalról kérdeznélek.
Ugyan ki lesz a miniszterelnök, ha esetleg ti nyertek?
Egyszerűbben, elképzelhető hogy karácsony mögé beáll sportminiszternek gyurcsány, vagy a bernikekormányban lesz külügyér?
Ha a nagyszivárvány összejön, vona mögött lesz belügyminiszter?
Ember! Ki, ha nem gyurcsány? Igaz, ha gyurcsány miniszterelnükjelölttel, azaz az ország legnépszerűtlenebb jegyzett politikusával indulna a szivárványcsapat esélytelen lenne. Így meg át van verve a nép. És a fidesz hazudik.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.23. 12:20:29

"ám ez csupán az ország választójoggal rendelkező állampolgárainak alig egyharmada."
Ezen nem tudok megszólalás nélkül túllépni. Tanulj már meg számolni! A fideszre szavazó birka népség a választásra jogusultak alig egynegyede, a teljes lakosságnak pedig az ötöde, vagyis kurvanagypofájú kisebbsége. És akkor még arról nem is szóltam, hogy ez a 2 millió birka az 500 milliós eu lakosságához viszonyítva bolhafinggal egyenértékű tömeget jelképez. Mégis akkora a pofájuk a törpegecivel az élen, mintha ők lennének a föld legnagyobb lélekszámú közössége. Még az ensznek is be-be szólogat ez a bolhafing nagyságú csürhe.

Indriq 2018.03.23. 12:30:26

@Európai téridő: az, hogy te nem érted a párhuzamot evidens volt. Üljetek össze brainstromingra, hátha megértitek.

BéLóg 2018.03.23. 12:32:30

Ez a mondat MINDEN politikusra igaz.

Azt, hogy a sok hazug közt ki a balliberális meg onnan tudjuk, hogy még erről is hazudik. Meg nikket lop, mint itt eggyel feljebb. Hiszen még magát is szégyelli.

BéLóg 2018.03.23. 12:33:45

Kettővel. Vagy lehet közben jött még... :-) :-) :-)

BéLóg 2018.03.23. 12:39:42

Nincs is kötelező kvóta!
Nincs kötelező kvóta csak ÖNKÉNTES befogadás.
Nincs kötelező kvóta, de az csak 1994 emberre és egyszer.
Van kötelező kvóta, felső korlát nélkül, permanensen, örökre.

B+, hát ha ettől nem szakad rátok az ég, akkor semmi.
Na csá!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.03.23. 14:08:17

@Lehetnék én is: "A nemgyurcsányraszavazógyőztesbaloldalról kérdeznélek.
Ugyan ki lesz a miniszterelnök, ha esetleg ti nyertek?"

Az ő álláspontjukat nem tudom, de a magam véleményét szívesen elmondom. Nincs épeszű párt - az agyhalottakat összegyűjtő Dobrev Klára párton kívül -, aki a gyurcsányit pozícióba engedné, tudják, hogy egy politikai hulla beemelése egyben a saját politikai halálukat jelentené. A maszop és szadesz 2006-ban is jobban tette volna, ha dobja a gyurcsányit, és nem ragaszkodik eszelősen a hatalomhoz. Mind a ketten vastag 5%-ot vesztettek, minek látjuk az eredményét.

A sok elpártolt gyurcsányi szavazó meg most itt veri a nyálát a csúti geci érdekében. Ezeknek a szervilis patkányoknak folytonosan kell egy gazdatest.

Indriq 2018.03.23. 14:14:24

@BéLóg: nem, én is loptam a nickem. Cherubion világa.
"riq: Ingdriq (a Földön Irvin Richards egyetemi professzor) Choler félelmetes testőrkapitánya vezeti a végső támadást Melan előretolt erődje ellen. Halálát követően Choler (a Földön Cole Haynes Raleigh vudu pap) lángoló csontvázként feltámasztja."

legális 2018.03.23. 15:57:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: OK.
De ha nem engedik oda, és benne volt a buliban, hova teszik. Azt ő hogy tűri, és milyen ribillió lesz belőle.
erről ugye egy félszó nem esik, a Nagy Orbán Utáni Időkről.
Pedig ez a csend hazugság. karigeri meg bernike nem lehet nyugodt.

Európai téridő 2018.03.23. 17:29:47

@Indriq: Örülj neki, hogy te egyedül vagy okos, mert - Weöres Sándorral szólván -, ott is felyed van, ahol más ülni szokott.

bulista 2018.03.23. 18:24:14

@Európai téridő: Felyed??? Nincs több kérdésem...

Európai téridő 2018.03.23. 19:43:26

@bulista: A "felyem" kulcsszóra előjön az eredeti Weöres-mű, mely a "Kisfiúk témáira" c. versciklus egyik darabja. Művelődj, Öcsi!
süti beállítások módosítása