B1 blogcsalád



5 fontos dolog, ami megmutatja: nem csak a megtorlás volt a lényeg Orbán „ünnepi” beszédében

2018. március 17. - Mr Flynn Rider

Igazából egy gondolatot fogalmazott meg Orbán Viktor március 15-én: nyernie kell a Fidesznek. Mert ha nem, akkor Magyarországnak vége.orban_2018_marcius_15_beszed.jpg

Már senki sem lepődik meg, hogy a nemzeti ünnepet arra használta fel az összes politikai erő, hogy aktuálpolitikáról beszéljen. Megemlékezésről már látszólag se volt szó; a legtöbb média ORbán fenyegetőzését emelte ki a fontos hrek közé. Viszont szerintünk nem is a fenyegetőzés, meg a megtorlás volt a lényeg Orbán Viktor beszédében, vagy a migráncsok.

A miniszterelnök egyetlen egy dologra koncentrált: hogy a híveit rábírja, menjenek el szavazni.

Viszont a beszéden azt éreztük: Orbánnak kicsúszott a lába alól a talaj, nincs tovább. Nem tudott újdonsággal szolgálni. Nem tudott feltüzelni. Unalmassá vált.

Nézzünk néhány érdekes részletet:

  1. Elfogytak az érvek, elfogyott a racionalitás

Orbán Viktor eszköztára a fenyegetőzésre és a félelemkeltésre szűkült. Nem tudott egyetlen racionális érvet mondani, hogy miért szavazzon valaki rá. Csak azzal az összeesküvés-elmélettel, vagyis hazugsággal traktálta a híveit, hogy ha nem ő nyer, akkor Magyarországot felzabálják a migráncsok. A migráncsokat meg az ellenzék akarja betelepíteni, akik mögött természetesen „Gyuri bácsi” áll. Nem mondott semmi olyasmit, hogy a gazdaság fejlődne, vagy legalább azt hazudta volna, hogy jól működik az egészségügy. (Egyáltalán: működik.)

Mostanra az Orbán vezette Fidesz addig jutott, hogy nem tudnak semmi olyat mondani az embereknek, aminek köze lenne a valósághoz. Teljesen alternatív univerzumba vezérelték magukat, ami köszönőviszonyban sincs azzal, ami a világban, vagy Magyarországon történik.

  1. Nem tudott mit ígérni, csak a túlélést

Amikor egy párt nyolc év után nem tud mást mondani, csak azt, hogy félnünk kell, háborúban állunk mindenkivel, aki nincs velünk, ott elég nagy gondok vannak. Orbán nem mondta, hogy jobb lesz a választások után, mert nem lesz jobb – nyolc éve volt rá, hogy tegyen valamit az országért és elbukott. Ezt ő is tudja, nyilván erről fog a legkevésbé beszélni. A puszta túlélés szintjére vitte le a diskurzust, Európa közepén, a XXI. században.

A helyzet az, hogy el akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint Trianonban, hanem azt, hogy néhány évtized alatt önként adjuk fel

 – mondta Orbán, és rögtön ki is fejtette, hogy a migránsokra céloz, szerinte ők jönnének a magyarok helyére ebbe az országba.

– Azt akarják, hogy ne mi és a leszármazottaink éljenek itt, hanem valaki mások. Nap mint nap látjuk, hogy nagy nyugat-európai nemzetek lépésről lépésre, kerületről kerületre, városól városra veszítik el hazájukat – tette hozzá.

  1. Igazi kommunista propagandát hallottunk: ez a harc lesz a végső, szorgos népünk győzni fog

A beszédében a miniszterelnök az Internacionálé sorait visszhangozva hívott mindenkit harcba. Nyugat-Európa elveszett, most a mi országunkat akarják elvenni a migráncsok. Mindez teljesen úgy hangzott, mintha kommunista propagandát hallottunk volna a nyugati civilizáció haláláról.

Európa és Magyarország egy civilizációs küzdelem középpontjában áll. Kultúránk, életmódunk van veszélyben. Ha nem lesz magyar az ország, mi végre a csinosodás.

(...)

De most csak a közös célokra, Magyarország megvédésére fordítsuk erőnket. Egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló, mindenkire szükségünk van. - Elég egy félrecsúszott választási eredmény, és már úszik is minden, amiért megdolgoztunk.

(...)

Magasba a zászlókat, menjetek és harcoljatok, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

 

  1. Az ellenfél demonizálása – mi és ők

A megszokott receptet vette elő Orbán, ami minden beszédének az eleme: létezik egy „mi, magyarok”, meg „ők, a gonoszok”. Természetesen ők, a gonoszok el akarnak tőlünk venni a mindent.

Ne áltassuk magunkat, nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem nemzetközi szervezetekkel, oligarchákkal, bajkeverő tüntetésszervezőkkel, Soros György NGO-inak láncolatával

–mondta Orbán vésztjósló hangon.

Mi, akik hiszünk a nemzetállamokban, a határok védelmében, a család a munka erejében. A másik oldalon nemzetek feletti, antidemokratikus erők. Így áll a helyzet Magyarországon, 24 nappal a választások előtt

– mondta.

  1. Bevezeti a nyílt, erdogani, putyini diktatúrát, ha nyernek

A nyílt diktatúrától igen kevés választja el az országot, méghozzá az, hogy a látszatra eddig ügyeltek a Fideszben. Vannak választások, van még független sajtó, van még ellenzék, és működik még a parlament, meg a független bíróságok. Igaz, lebutítva, megalázva, megtörve, de még létezik. Orbán elővetítette: a választás után bosszút állnak a maradék demokratikus ellenzéken, intézményeken.

Az a céljuk, hogy bármiről legyen szó, csak arról a veszélyről ne, ami Magyarországot fenyegeti. Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok. A választások után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai, jogi elégtételt is. De most csak a közös célokra, Magyarország megvédésére fordítsuk erőnket. Egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló, mindenkire szükségünk van. - Elég egy félrecsúszott választási eredmény, és már úszik is minden, amiért megdolgoztunk

– mondta Orbán.

Vagyis: jöhet az újságírók kinyírása, a bebörtönzések, a hajnali csengőfrász, a fenyegetések, az elhallgattatások. A Parlament felszámolása, a rendelti kormányzás, a független sajtó bezúzása.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2213742970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

histar007 2018.03.18. 11:38:16

A 4% növekedés, a folyamatos béremelések, a családtámogatás, a kórházfelújítások, útépítések, a bűnös Budapest felújítása, iskolák felújítása, önkormányzati hitelátvállalás. Ezek mind a bukott rendszer ismérvei.
Te is hazudhatsz szabadon, ezután is fogsz tudni. Bezzeg Szlovákiában újságírók halála miatt kormányok buknak, itt pedig az Orbánt nyiltan eláruló és ellene vendettát hirdető Simicskának még egy tockost sem adott senki. Amikor festékszórózott nyilván egy hadsereg vigyázott rá, annyira rettegett.
Persze a migrancs az jó. Ugyan nem PC, az LMBTQ-t kicsit sem tiszteli, kultúrális különbségek miatt nem fogja a törvényt betartani és még a legkomolyabb simogatók-érdekvedőket is prédának tekinti de hát szegény mégis honnan jön.
Amúgy pedig nrm kaptunk választ arra, hogy mi lesz Orbán bukása után 1 nappal. Nem tudjuk, hogy mi lesz az után miután az utolsó kivégzett NER elemet is elvitte az IFA a dorogi égetőbe. Koalíciós egyeztetés hónapokig? Nem is kell már kormány?
Több komolyságot ugye? Oké. De valaki mondja mármeg mi lesz április 9-én?

morph on deer 2018.03.18. 11:44:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Orbán mellé kell állni, ez tény.”

Így igaz!
Mégpedig mindjárt két oldalról, és szorosan kell fogni, nehogy kicsússzon a rendvédelmi és igazságszolgáltatási szervezetek kezéből.
De ne félj, ezt senki nem fogja elfelejteni, amint eljön az ideje!

csakegyvalaszto 2018.03.18. 12:15:37

@histar007: A propaganda részében nem igazán értünk egyet, van néhány pozitív hozadéka az elmúlt 8 évnek, de eltörpül amellett amekkora pusztítást végeztek. Ez az elmúlt 8 év az elszalasztott lehetőségek évei voltak, minden egyben volt, hogy egy nagyon sikeres országot építsenek, nemhogy nem sikerült, nehezen visszafordítható károkat okoztak és ha ezt folytatják az unokáink is fizetni fogják ennek a számláját.

Másrészről tökéletesen igazad van szerintem abban, hogy nem tudod mi fog történni április 9-én, ha kormányváltás történne. Ez az ellenzék felelőssége, érdemben nem változott az összetétele, se a támogatottsága ezeknek a pártoknak 2014 óta, érthetetlen miért 3 héttel a választások előtt kapkodnak a megegyezésen, illetve egy értelmes és elfogadható kormányzás víziójának felvázolásában. Ha ezt megteszik és vállalható formában teszik meg (kormányváltás esetén egy ügyvivő független szakértő kormány, jogállami rendszer helyreállítása, az elmúlt 28 év elszámoltatása), majd végezetül előrehozott választás kiírása. Ebben az esetben meglesz a mozgósítási ereje és a támogatottsága is az ellenzéki kormányváltásnak, mert az biztos, hogyha egyenként állnak ki a fidesszel nem lesz sokkal jobb az eredmény mint 4 éve, és ha a szavazók nem látnak egy világos alternatívát a kormánnyal szemben sokan távol maradnak a szavazófülkétől, vagy behúzzák a fideszt mert félnek hogy anarchia lesz.
Borzalmasnak tartom, hogy csak most jutottak el oda, hogy le kell ülni egymással, azt főleg, hogy még mindig nem arról beszélnek, hogy milyen közös jövőképet tudnak adni a választóknak.

Sir Galahad 2018.03.18. 12:25:09

A beszédet Orbán azért hegyezte ki a migráció kérdésére, mert ez az a téma, amivel a Fidesz-tábornál jóval több embert tudott az urnához szólítani, lásd kvótanépszavazás. Ezt szeretné megismételni. Az elégtételről szóló mondatot meg azért mondta, hogy még napok múlva is a beszéde legyen a téma. Mint a blogbejegyzés is tanúsítja, ez sikerült. Vona vagy Gyurcsány beszédéről van valahol aktuális poszt?

Na ugye.

morph on deer 2018.03.18. 12:30:22

“A helyzet az, hogy el akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint Trianonban, hanem azt, hogy néhány évtized alatt önként adjuk fel”

Nem lehetne egyszer már, hogy a magyar nyelvet és nyelvtant is ismerő írjon már beszédet ennek a szerencsétlennek?
Hát micsoda marhaság ez?

El akarják venni, azon a módon, hogy önként adjuk fel..! Mégcsak nem is ‘oda’ - aminek adott esetben lenne némi magyarázata, már az ‘elvevés’ szempontjából.
Lehet, hogy a postára gondolt?
Azt már nem is mondom, hogy amikor valakitől ‘elvesznek’ valamit, akkor az elvevőé lesz az, amit elvett, akitől elvették annak meg nem lesz olyanja.
Akkor most ez hogy is lesz?

Mindenesetre Soros meg lehet elégedve a viktorral, hiszen még “néhány évtized” múlva is ő lesz a mumus, ami életkorár tekintve igazán szép teljesítmény.

Meg az is, hogy legalább a hívek nem röhögték szembe az orbánt ott mindjárt miközben ezeket a baromságokat mondta, úgy bele a közönség arcába..!
Szegények.
A jó hír az, hogy legalább a lengyel bérmunkásokat nem zavarták a hülyeségei a szórakozásban :)

Halibuli 2018.03.18. 13:05:48

Rezsiproletárok, drága polgártársak!
Csak rám figyeljetek, ne higgyetek másnak!
Ígérek én nektek, amit csak akartok,
Apátok helyett leszek az apátok.
Narancsot vegyetek, abban van az erő!
Trafiknál, bányánál, földnél ez a nyerő!
Ledes vejem fénye világítson rátok,
Király is lehetek, ha azt akarjátok,
Gyertek hát szavazni, és én akkor jövök,
A koronába lassan, majdcsak belenövök.

HaD 2018.03.18. 13:41:41

nem egészen..szerintem az ejuból való kivezetést is előkészítette...esetleg a nagytesóhoz való visszatérést...a nyugat összeomlik nem jelent védelmet...stb...stb...

Mickey Pearce 2018.03.18. 14:16:48

@morpho:

"Hazugság! Az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Hollandiába évszázadok óta tart a bevándorlás, mégsem vesztek el. Sőt, egyre erősebbek lettek."

Neked fogalmad sincs ezekről az országokról és hogy milyen óriási problémákat okoz ott a bevándorlás. Ekkora hülyeséget régen hallottam :-(
Ezek az országok az elmúlt 100 évben egyre csak gyengülnek, elvesztették gyarmataikat és ma már a volt gyarmati genetikai hulladék élősködik az ő országaikban.
Franciaország nagyon erős lett a no-go zóna szerű banlieu-któl és hogy a vallását gyakorlók körében már a muszlim a legnagyobb vallás 8,5%-kal. Macron épp most próbál valamit kezdeni a "problémával". A UK meg éppen esik szét és a leggyorsabban megy a levesbe. Hollandok se tudják kezelni a bevándorlást máshogy mint nagyon erős jóléti intézkedéssel, egyszerűen lefizetik a muszlim csőcseléket lakással, bőkezű apanázzsal, hogy ne randalírozzanak az utcán. Volt szerencsém élni UK-ben és Hollandiában és örülök hogy már nem ott vagyok. Egy generáció múlva ezeknek az országoknak annyi lesz, már semennyire sem lesznek európaiak.

Te vagy idióta, vagy hazudozó liberálfasiszta/sorosista propagandista vagy (esetleg mindkettő, ami a legvalószinűbb).

VáracliJános 2018.03.18. 14:20:36

Hú ezen a képen olyan a csuti törpe, mint aki éppen fosni készül. A haja meg lassan olyan fehér lesz, mint a falfehér pofája. Már gondolom a börtön jár a fejében, hogy vajon melyik tolvaj haverjával fog ott sakkozni.

Bicspesz Elek 2018.03.18. 14:21:20

@AussieBloke: Vissza lehet menni Erdelybe vagg a szeretett nyugatra ha nem tetezik Magyarorszag. Oszt jonapot!

Bicspesz Elek 2018.03.18. 14:35:38

Orban meg mindig a legkevesbe rossz, csak sajnos nem kezeltek eleget Gratz-ban. Nem is nagyon engedik beszelni nagy nyilvanossag elott, foleg papir nelkul mert h.lyesegeket mond(es meg a Himnuszt se tudna szavalni). De az ellenzekhez kepest meg mindig jobb alternativa. Persze a migransozas a teljesitmeny nelkuliseget takarja, ami az utolso 3 evre nagyon jellemzo.
Anglia, Hollandia, Franciaorszag csak az utobbi 50-60 evben enged be tomegesen(nem europai) migransokat, de mar csatlakozott ehhez a "klubbhoz" Belgium, Irorszag, Dania, Svedorszag, Fi norszag, Olaszorszag, Spanyolorazag, Portugalia es Gorogorszag. A migrik exponencialisan szaporodnak e kb. mint a cigok(kiveve a kinai es indiai feleket, azok inkabb a zs...re hasonlitanak es uzletelnek)es pofatlanul kovetelzonek meg szoritjak kk az osklakosokat. DE Orbanek ekfelejtik, hogy a proli bunkok sajnos csak azt latjak, ami a szemuk elott van ("szanalmas kis leny az ember onnon Sorosan tul nem lat.."). Maga a rendszer rossz ami 1989 ota van. Kellene egy kozvetlenul a szavazok altal valasztott elnoki funkcio ami legalabb 10-20 eves ciklusra lenne es hosszabb tavon gondolkodhatna.

Bicspesz Elek 2018.03.18. 14:36:41

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Sohasem lesz elszamoltatas. Egyutt lopnak es csak 1-2 stroman kerul a boribe..

látjátok feleim szümtükkel 2018.03.18. 15:11:03

Ennek a beszédnek egy értelmezése lehet, és van. MENJETEK ÉS HARCOLJATOK. ÉRTEM.

A többi smafu. Mint az elmúltnyólcban.

Érted? Nem érted.

látjátok feleim szümtükkel 2018.03.18. 15:13:04

@Halibuli:

Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

jajdehülyevagyok 2018.03.18. 15:13:38

A blog neve helyesen: szelektív hallás

Pop40 2018.03.18. 15:45:44

@Sir Galahad:

"mert ez az a téma, amivel a Fidesz-tábornál jóval több embert tudott az urnához szólítani, lásd kvótanépszavazás. "

Ha erre számít a vajdád, akkor kezdheti tataroztatni a sopronkőhidai börtönt, mert a nyarat már ott fogja tölteni.

A kvótanépszavazáson rengetegen, köztük magam is, nemmel szavaztunk, mert nem értettünk egyet semmilyen kötelező kvótával.

De ettől még úgy el fogom küldeni -s biztosra veheted, hogy az anno nemmel szavazók közül nem csak én - Vityát meg a maffiáját április 8-án a véreres p_csába, hogy füstöl majd a szavazólap.

Infamous 2018.03.18. 15:47:19

Bukni fog a fidesz, csak a legalja-suttyók fognak rájuk szavazni. Sajnos nagyon sok legalja-suttyó van, de nem lesznek elegen.

Pop40 2018.03.18. 15:50:47

@Sir Galahad:

"Az elégtételről szóló mondatot meg azért mondta, hogy még napok múlva is a beszéde legyen a téma. "

Ebben viszont gratulálnom kell neki, ezt a célját elérte.
Az ellenzék meg a bizonytalanok körében garantáltan téma lesz ez a beszéde április 8-án.

Ha ez volt a cél, ez valóban kitűnően sikerült. :D

Pop40 2018.03.18. 15:57:59

@morph on deer:

"A jó hír az, hogy legalább a lengyel bérmunkásokat nem zavarták a hülyeségei a szórakozásban"

Még jó, egy kukkot sem értettek belőle.

Kár, hogy nem a lengyeleknél van egy ilyen elmebeteg zsebführer, mint Vitya.
Én is tök szívesen kiutaznék Lengyelországba úgy, hogy minden költséget a zsebführer áll az ottani adófizetők pénzéből, és ezért annyi az elvárás, hogy végighallgassak egy olyan hablatyot, amiből egy kurva szót nem értek. :D :D :D

Persze ilyen szintű köztörvényes elmebeteg, mint Vitya, nyilván nem terem minden országban, pláne másfél milla szellemi fogyatékossal együtt, aki megszavazza.

Pop40 2018.03.18. 16:04:08

@HaD:

Kétségtelen, sokkal jobb lett volna, ha a birkamenetét elvezeti Moszkvába, és vissza sem jönnek.

Mi, a maradék 6 millió, meg egészen jól meglennénk a "halódó Európában" továbbra is.
Sőt, Vitya, meg az agyhalott tolvajai nélkül lennénk csak meg igazán.

morph on deer 2018.03.18. 18:01:28

@HaD:
“... a nyugat összeomlik nem jelent védelmet..“

De itt van a megoldás!

Legközelebb vinni kell Semjént is a flintájával, és onnan úgy megvédenek bennünket, hogy még a rénszarvasok is csettinteni fognak, ha meglátják..!

444.hu/2018/03/17/szabotazs-vagy-veletlen-orbant-a-sajat-facebook-videosai-tettek-nevetsegesse

2018.03.18. 19:32:12

@AussieBloke: tetves ország, kurva ország, ocsmány szar magyarok.
és aztán meg nem értik, miért nem akarnak rájuk szavazni a magyarok :D

julion 2018.03.18. 22:26:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"Erőszakot a liberális hatalom szeret alkalmazni.
A néphatalomnak nincs miért rettegnie."

Rákosi Mátyás: "Magyarországon a proletárdiktatúta alkotmányos keretben valósult meg. Az alkotmány kimondta, hogy a nép demokratikus egységére támaszkodó és élcsapata által irányított munkásosztály az állami és társadalmi tevékenység vezető ereje.
A néphatalom megoszthatatlan. A nép közvetlen általános és titkos választásokon fejezi ki akaratát."

Most akkor mi a különbség a proletárdiktatúra és a NER között?

Jakab.gipsz 2018.03.18. 22:54:03

Nem fogytak el az érvek.

Sorossal és a globalista gender diktátorokkal, nincs alku, veszniük kell, a történelem szemét dombján van a helyük. Világos?

Marengoo 2018.03.18. 23:26:22

@neko1967: Szerintem sem fideszes. Inkább renegát.

1ghost 2018.03.18. 23:45:25

@Jakab.gipsz:

Na mi van te szarházi bérhazudozó orbántroll? Látom ma is itt rohadtál a nickjeiden egész nap, hogy a korrupt, tolvaj börtönérett gazdádat mentegesd, de már baszhatod. Lassan az egész ország köp már rátok, a hazugságaitokra senki nem kíváncsi.

Na, mindenesetre mára ideje befejezned a bérhazudozást, mert korán reggel csörög az óra és menned kell bérhazudnod. Biztos holnap is egy csomó mocsok derül ki a tolvaj fideszfajtádról, amit neked munkaköri kötelességed nyilvánosan felnyalnod.

Rohadt egy állásod van, nem irigyellek, tényleg alávaló söpredéknek kell lenni ahhoz, hogy betöltsd.

Na jó! Bújj be szépen a szalmazsákodba és próbálj meg alukálni, bármilyen nehéz ez a fideszes bűnözőknek mostanság. Ha végképp nem megy számolgasd a orbán gazdád betelepített migráncsait. Mire a végére érsz éppen reggel lesz.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.03.18. 23:56:32

@aleksz róz: Ha visszaolvasnád a márc 15 előtti kommentjeimet ugyanezt már megjósoltam ennek a büdös patkánynak, de csak nem akarja tudomásul venni hogy ápr 8 után haza lesz feszítve a rühes kurva anyába :D Ez a köcsög az Orbánnak sem hiszi el, majd elhiszi a Pintérnek az andrássy ut 60 pincéjében :D

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.03.19. 00:00:59

@taga20: nem megmondtam hogy halálra leszel baszva? Látod Orbánnnak én írtam a szövegét most már kezdhetnél fosni te furulya mer bele lesz húzva a karó a köcsög fejedbe

blog pszichiáter 2018.03.19. 00:54:04

@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: Megértéssel fogadom az ön parafiliáját, amelyet blogokon történő ocsmány beszédhez való vonzódásában fejeződik ki. Sajnos a szülők által elkövetett abúzus felnőtt korban ilyen pszichopatológiai tüneteket okoz. Szükséges lenne orvoshoz fordulnia!

blog pszichiáter 2018.03.19. 00:56:14

@Jakab.gipsz: " globalista gender diktátorokkal" - Miért érez késztetést hogy ilyen értelmetlen szó összetételeket alkot rendszeresen? Az alacsony iskolázottság okozta frusztrációt inkább arra használja fel hogy beiratkozik a dolgozók általános iskolájába!

trabant 2018.03.19. 02:36:32

"– Azt akarják, hogy ne mi és a leszármazottaink éljenek itt, hanem valaki mások."

Orbán ennek beteljesítésében élen jár, mert kormányzati tevékenysége miatt a mozgásképes magyarok már elhagyták az országot.

bigdata 2018.03.19. 02:38:18

@Mickey Pearce: az általad elmondottakból következik, hogy Orbánnak nem is 4 évre, hanem néhány évszázadra kell bizalmat szavaznunk, hisz a demográfiai trendek és a már bevándoroltak ügye nem fog megoldódni 4 év alatt. Hovatovább, nem sok minden indokolja, hogy a következő 4 évet kritikusabbnak ítéljük az előző 20 vagy a rákövetkező 20 évhez képest. Főleg, hogy innen inkább elvándorolnak az emberek, ki az a sültbolond, aki uniós engedély birtokában a 3. leglepusztultabb tagállamot választja, megtanulhatatlan nyelvvel intézményesített korrupcióval, balfék politikusokkal?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.19. 06:21:18

@julion:

A NER egy nemzeti liberális rendszer. Nem jó, de a kisebbik rossz.

bigdata 2018.03.19. 07:02:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem feltétlen ügynök, persze. Bár egyszer egy amerikai fickó menedékjogot kért a Szovjetunióban. Elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá és a fél kgb nyomozott, mi állhat az ügy hátterében.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.19. 07:24:04

@bigdata: bircának csak egy jó egészségbiztosítást ajánlottak, a szombat esti balesetei után az orosz TB állja az ánuszrepedésének összevarrását. Ezért utálja a homoklobbit, mert szóvá tették, hogy bircát mindig elsőként látják el.

vajdasagi 2018.03.19. 08:49:38

@morpho: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Azt kérdezed morpho, hogy ha birca nem fideszes, akkor miért nyalja orbán seggét? Ez rém egyszerű: birca voltaképpen Putyin eltartottja és feltétlen híve. Ő a nagy Oroszország érdekeit képviseli, és ezeket az érdekeket leginkább az EU fenyegeti. A feladat emiatt: gyengíteni az EU-t. Ez egy hatalmas hadművelet lehet, amelyben birca csupán egy kicsiny csavar: ő az, aki az EU-t olyképpen gyengíti, hogy támogatja az EU minden kerékkötőjét. Ebben az esetben orbánt. Birca ilyenféle hatása mikroszkopikus ugyan, de ez egy nagy játszma az oroszok részéről, és biztosan ezerszámra vannak Putyinnak ilyen, birkához hasonlatos gyalogjai.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.19. 09:18:47

@vajdasagi:

A játszma hatalmas, az emberiség jövőjéért zajlik.

Én magam kis csavar, szürke altiszt vagyok a jóért vívott küzdelemben.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.19. 09:36:48

Jajajjajjajajjjaajjajjjjj ...

Mindenkit kinyír a Fidesz ! Bebörtönöz, megkínoz.

Jajajajjjajajjajjajjjajajajjj.

Jön a diktatúra...

Jajajajajjjajjajjjajajjjjajajj.

Vége a világnak.

---

Ballib választási program 1989 - 2018

pkfjb 2018.03.19. 09:45:45

Egyébként az mindenképpen stimmel a beszédben, hogy tényleg ő az, aki a demokráciát hitelesen képviseli. Amikor két német állam volt, melyik is volt a demokratikus? Na ugye.

gyurmicsek 2018.03.19. 10:03:15

@Rettegek mert ballib vagyok: Írd le a Fidesz programját is, hogy korrekt legyél....

citrix 2018.03.19. 12:09:20

+1: Szita Károly, a fidesz kaposvári díszpintye. Lelkes besúgó, spicli a kommunista rendszerben. Még neki áll feljebb, ez a legszebb a sztoriban.

2018.03.19. 12:23:55

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy az elégtétel Simicskára és csapatára célzott.

Rettegni persze ettől még lehet:
"Vagyis: jöhet az újságírók kinyírása, a bebörtönzések, a hajnali csengőfrász, a fenyegetések, az elhallgattatások. A Parlament felszámolása, a rendelti kormányzás, a független sajtó bezúzása."

A Nagykörúton belülről a rendszerváltása óta ezt hallgatjuk, ha nem "ők" vannak hatalmon.
A bőrönd még be van csomagolva?

2018.03.19. 12:34:27

"Igazából egy gondolatot fogalmazott meg Orbán Viktor március 15-én: nyernie kell a Fidesznek. Mert ha nem, akkor Magyarországnak vége."

Márki-Zay szerint pedig Trianon jön, ha Orbán nyer. Mindenki ezen a szinten politizál. Ezért kár blogot írni.

inreallife 2018.03.19. 14:57:25

@histar007:
remelhetoleg polt peter eltavolitasa, elszamoltatas, bunugyi nyomozas, ugynokaktak nyilvanossagra hozatala, euro bevezetese, paks2 felmondasa, belgradi vasut leallitasa, tao penzek nyilvanossagra hozasa, a rengeteg titkositott ugy feloldasa. ez cirka 1 ev alatt megvan.

majd az elore hozott valasztasokon a fidesz nem eri el az 5%-ot sem. sajna ez csak alom, a 5%-nal boven tobb elmebeteg bekamenetes maradt magyarorszagon...

$pi$ 2018.03.19. 15:13:50

@inreallife: "majd az elore hozott valasztasokon a fidesz nem eri el az 5%-ot sem."

Most lesznek választások, milyen előrehozott választásokon álmodozol? Azt gondolod, hogy ha a választásokon elbuknak ak edvenceid, de mégis magukhoz ragadják a hatalmat, akkor a következő választásokon már fényes lesz a győzelem? :D

"euro bevezetese"

Ja, tudjuk, a baloldalnak egy év alatt megy az euró bevezetése. Hol is hallottuk már ezt?

"ugynokaktak nyilvanossagra hozatala"

Volt rá pár éve a kedvenceidnek... de tudjuk, most isten bizony össze fog jönni.

"paks2 felmondasa"

Úgy van. Majd veszünk külföldről. Lassan mondom, hogy mindenki értse: nem lesz villanyáremelés. :D Lett? Nem lett! Köszönöm! :D

inreallife 2018.03.19. 15:47:10

@$pi$:
hm, gondolom rajtad az sem segitene, ha racsmintas poloban lennenek a fideszes jeloltek, miutan a disznosagaik kiderultek. amit simicska kiteregetett, az csak a jeghegy csucsa. nem is csucsa, hanem csak a hegye. mikor lennel hajlando elismerni, hogy a fidesz kormanyzas a legkorruptabb? mekkora az az osszeg, ami miatt mar nem szamithatnanak a voksodra?

a 400 milliardos meszaros vagyont nem a szel fujta ossze, kizarolagosan kormanyzati, onkormanyzati palyazatokbol csurrant cseppent neki. 1.000 milliardnal mar megremegne a kezed? 1.300 millirdnal? :) 5.000 milliard? 10.000 milliard? hol a hatar, kedves fidesz X-elo?

$pi$ 2018.03.19. 16:02:53

@inreallife: "mikor lennel hajlando elismerni, hogy a fidesz kormanyzas a legkorruptabb? "

Ó, nem nehéz kérdés: bizonyítékok. Az emberek egy csomó dolgot állítanak én pedig akkor hiszem el őket, ha racionális érvekkel, komolyan vehető bizonyítékokkal állnak elő. Körülbelül olyan igényeket támasztok a bizonyítékokkal szemben, amilyen igényeket én is elvárnék a bíróságtól, ha engem vádolnának.

Régi elvem ez: ha állítasz valamit, akkor mutass fel valamilyen komolyan vehető bizonyítékot. Azt mondják, megkérdezték az utca emberét, mindenki számára nyilvánvaló, írta az újság meg ilyenek nem komoly érvek.

$pi$ 2018.03.19. 16:07:09

@inreallife: "a 400 milliardos meszaros vagyont nem a szel fujta ossze"

Na látod ilyenek. A Mészáros vagyona szerinted 400 milliárd. Mások szerint 100 milliárd. Akkor mennyi? Mekkora ebből a korrupció? Mekkora volt az mszp alatt? Arra mik a bizonyítékok?

Az, hogy te mondod, hogy a mészárosnak van 400 milliárdja és ezt "lopta" megállna egy normális bíróságon? Első körben azt kérdezné a bíró, hogy "honnan tudja".

$pi$ 2018.03.19. 16:31:51

@inreallife: "mekkora az az osszeg, ami miatt mar nem szamithatnanak a voksodra?"

Én nem a korrupció mértékétől teszem függővé a voksomat, mert sima állampolgár sem megtudni sem elgogadható bizonyossággal megbecsülni nem tudja a korrupció mértékét.

Én attól teszem függővé a voksomat, hogy mire számíthatok az adott társaságtól. 2010-ben sok jóra nem számítottam a fidesztől, nagy reménységet a jobbik jelentett. Akkor a jobbikra szavaztam. Aztán bejutottak a parlamentbe és pár év alatt kifulladt a lelkesedésük. A fidesz közben olyan döntéseket hozott, amik számomra előnyösek voltak, ezért aztán 2014-ben rájuk szavaztam.

Ha jön egy társaság akik 1) számomra jó dolgokat ígérnek 2) az ország számára is elfogadhatónak tartom őket és 3) nagyjából képes vagyok hinni bennük, akkor valószínűleg rájuk szavazok.

Elég szubjektív dolog ez, persze az ember próbál objektíven dönteni, de nyilván nem ismeri a jövőt, nem tudja, hogy mi a helyes döntés.

vajdasagi 2018.03.19. 23:13:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Majdnem stimmel, amit mondasz. Te magad kis csavar vagy a Putyin által vívott küzdelemben. Azért a "jóért" küzdesz, mit Putyin jónak vél. Sajnos nekünk ez rossz. Kár, mert értelmes és szorgos ember vagy - éppen csak az a gond, hogy másik nép érdekeit képviseled, nem a magyarét. Ellenség vagy, noha okos, eszes ember. Ha rendes elhárításunk lenne, akkor Téged innen kiutasítanának, mint orosz spiont.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 06:16:48

@vajdasagi:

Létfontosságú az erős Oroszország a világ népeinek, ellenkező esetben már liberális hegemónia lenne a világban, ahog ez a 90-es években volt. Így támogatjuk Putyint.

vajdasagi 2018.03.20. 08:43:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nagy tisztelője vagyok az orosz népnek, és elismerem a rengeteg orosz tudóst és művészt, de tényleg.
Viszont sajnálattal közlöm Veled, hogy ma úgy tűnik, Kína és az USA versengése fémjelzi majd a következő évtizedeket és Oroszországra a lassú lemaradás vár Putyin irányítása alatt. Kár, mert egy liberális Oroszország nagyon sokat nyomna a latban és erősebbé tenné a nyugatot. De hát sajnos a dolog nem így alakult. És ebben inkább a nyugat a hibás, mint Oroszország. De sajnos a lényeg: mi magyarok, és ti oroszok most két ellentétes oldalon állunk. Ti biztosan veszítetek, és nekünk sem áll jól a szénánk Kína ellenében.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 08:59:47

@vajdasagi:

Ez konkrétan mindegy. Itt nem osrzágoknak kell drukkolni, hanem rendszereknek. A lényeg a liberálsi rend bukása.

$pi$ 2018.03.20. 10:07:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A lényeg a liberálsi rend bukása."

A vallási fanatizmus, amit te preferálsz semmivel sem jobb.

$pi$ 2018.03.20. 10:55:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fanatizmus is egy olyan szó lehet, ami mást jelent neked, mint ami a szótárban van.

A fanatizmus vakhit, azt jelenti, hogy semmiféle érvet nem vagy hajlandó megfontolni, mindenképpen ragaszkodsz a hitedhez, akárhány bizonyítékot is mutatnak arra, hogy az nem igaz.

Namost a vallás pont ugyanezt jelenti, a vallás a fanatizmus egy formája. Ezért mondjuk, hogy "vallási fanatizmus". Jézus pont ezt a vallási fanatizmust követeli meg a híveitől: higgy, akármit mondanak, akármit látsz, akármit is tapasztalsz. Soha nem kételkedj, hidd el amit mondok.

A keresztények vallási fanatizmusban szenvednek. Itt egy maghatározás:

"Vakhit. A valóság figyelmen kívül hagyásával, merev - indokolatlan - ragaszkodás egyes eszmékhez, elvekhez. A fanatikus embert nem lehet meggyőzni arról, hogy amihez ragaszkodik, az nem ésszerű. A fanatikus ember ingerülten elutasítja az ellentétes véleményt, s saját álláspontját képtelen módosítani."

Tükéletes meghatározása a vallásnak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 11:48:01

@$pi$:

Nem hallottam még meggyőző ateista érvet, ez a nagy helyzet, de ez mitől fanatizmus?

A valóságot eleve úgy határozod meg, hogy az kizárja a szellemi világot. Azaz érvelési hibát alkalmazol, a neve körkörös érvelés.

vajdasagi 2018.03.20. 12:10:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem igazán látom, hogy az általad imádott Oroszország tekintélyuralmi rendszere, amelyben az elenzéket bebörtönzik, halálra kínozzák vallatáskor, megmérgezik távoli országokban, stb, miért lenne jobb, mint a nyugati liberális országok. Hiszen azok ott nyugaton kevesebben éheznek, szabadabban élhetnek, és a történelem tanúsága szerint eddig többre vitték, mint az oroszok. Nem az oroszok fenyegetik ezt a világrendet, hanem Kína, és nem azért mert Kína illiberális. Az oroszoknak egyszerűen most már nem osztanak komolyan lapot. Még élvezik a világhatalmi státuszt, de közben sajnos a lakosságuk egy jelentős része éhezik, mások aids-esek, vagy idült alkoholisták, stb. Szóval pont a Szovjetúnió és Oroszország elsorvadása bizonyítja, hogy a nyugati modell életképesebb. Bármilyen okos is az orosz nép, nem ők fedezték fel a számítógépet sem. Egyszerűen ott Nálatok nem tud igazán kibontakozni a tehetséges ember. Nagy kár.

inreallife 2018.03.20. 12:43:00

@$pi$:
azt ugye vagod, hogy ez csak relativizalas? az igazsagnak es a ognak egymasnak semmi koze. attol, hogy egy gyilkossagra nincs bizonyitek, attol meg van aldozat es tettes is. meg a tettes szemelye is ismert lehet, megis futni hagyjak, ha nincs bizonyitek. en a jog eszkozei nelkul is meg tudom itelni, hogy a rendszervaltas utan, mindenki 0-rol indult, ki az aki megdolgozott egy ilyen vagyonert, es ki az aki nem.

meszarost lehet, hogy jogilag nem lehet elitelni, polt peterekkel korulbastyazva meg a biztos, hogy nem lehet elitelni kategoriaba tartozik, de mint mondtam, a jog es az igazsag ket kulon dolog, amik neha metszetett alkotnak. egy csomoszor meg nem. teszem azt eleg elkepzelhetelen mennyisegu penzt halmoztak fel egyesek a rendszervaltas utan. plane olyanok, akik egesz eletukben politikusok voltak, tehat konkretan forintra pontosan lathato, mennyit is kerestek. es ez nincs koszono viszonyban az eletvitelukkel.

emlexek meg a torgyan jozsira, amikor a 2 szintes belso liftjerol faggattak 2002-ben. o azzal magyarazta, hogy stargyugyved volt az "atkosban", nem mintha ez megmagyarazta volna, a felesege meg sztarprimadonna, akarmit is jelentsen. soha nem iteltek el oket, pedig 2002 az nagyon kozel volt a rendszervaltashoz...

$pi$ 2018.03.20. 13:04:46

@inreallife: "azt ugye vagod, hogy ez csak relativizalas? az igazsagnak es a ognak egymasnak semmi koze. attol, hogy egy gyilkossagra nincs bizonyitek, attol meg van aldozat es tettes is. "

A "bizonyíték" szót köznapi értelemben használom nem "jogi" értelemben. Ha nincs bizonyítékod, akkor nincs racionális, ésszerű okod, hogy feltételezz valamit. Amit feltételezhetsz mindenféle bizonyíték nélkül azt el is vetheted mindenféle bizonyíték nélkül.

Azt mondod, hogy "egy gyilkossagra nincs bizonyitek, attol meg van aldozat es tettes is". Ha van áldozat. Ha van bizonyíték arra, hogy van áldozat, akkor az a bizonyítékod arra, hogy gyilkosság történt.

A konyhámban például jelen pillanatban semmi bizonyíték nincs arra, hogy ott egy gyilkosság áldozata van, nincs okom feltételezni, hogy gyilkosság történt. Sőt, minden okom megvan arra, hogy ne feltételezzem, hogy gyilkosság történt.

Te azt mondod, hogy attól, hogy nincs gyilkosságra bizonyíték, de attól még van gyilkos és áldozat is. Az én álláspontom szerint a konyhámban nincs gyilkos, nincs áldozat és ezért nincs gyilkosság sem. Merthogy egyikre sem találtam semmiféle bizonyítékot.

Megjegyzem szerintem egyszerűen összekevered a jogi "tárgyi bizonyíték" és a köznapi értelemben vett "bizonyíték" fogalmát.

Mondok egy példát: arra, hogy holnap reggel felkel a nap az a bizonyítékom, hogy eddig még mindig felkelt reggel a nap. Ez nem jogi bizonyíték, ez nem tárgyi bizonyíték, de bizonyíték, egy racionális érv arra, hogy feltételezzük holnap fel fog kelni a nap.

$pi$ 2018.03.20. 13:18:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Nem hallottam még meggyőző ateista érvet, ez a nagy helyzet, de ez mitől fanatizmus?"

Mert fanatikus vagy. Bármilyen érvet hallasz azt mondod, hogy nem elég meggyőző. Az egyik oldalról a legabszurdabb érveket is elfogadod bizonyítékként, a másik oldalról a legprecízebb, legmegbízhatóbb érvre is azt mondod, hogy "nem elég meggyőző".

Nincs olyan fanatikus, aki ne tudná azt mondani, hogy "én racionálisan gondolkodom, de nem voltak eléggé meggyőzőek az érvek". Aki abban hisz, hogy ufók meg gyíkemberek figyelik meg az pont ugyanezzel érvel: végiggondoltam, figyelembe vettem az érveidet, csak nem voltak elég meggyőzőek.

A másik oldalról meg 1) bele van írva a bibliába 2) mondta a pap is, ez nekem elég, ezek meggyőző érvek, ezeket el tudom fogadni. Én racionális vagyok, nem vagyok rögeszmés, nem vagyok fanatikus. Nem elég meggyőzőek az érveid, amikor azt mondod, hogy nem egy mindenható lény varázsereje hozta létre a világot. :)

Értem én, hogy genetika meg fosszíliák, de a könyvbe az van írva, hogy ádámtól és évától származunk, varázslattal születtek, sárból gyúrták őket, a genetika meg a fosszíliák meg a kőzetek meg a kormeghatározás meg az ásatások meg a folyók eróziója meg a leüllepedett kőzetek meg a mitokondrium meg az összehasonlító genetika meg az anatómia meg a citokrom C nem elég meggyőzőek. Az én könyvem a meggyőző, a varázslat meggyőző, az összes többi könyv nem elég meggyőző.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 13:22:03

@vajdasagi:

Tévesek az infóid Oroszországról. Ott demokrácia van pl.

S az ország nagyhatalom.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 13:47:14

@$pi$:

"Bármilyen érvet hallasz azt mondod, hogy nem elég meggyőző."

Mit mondjak rá, ha tényleg nem meggyőző?

"Az egyik oldalról a legabszurdabb érveket is elfogadod bizonyítékként, a másik oldalról a legprecízebb, legmegbízhatóbb érvre is azt mondod, hogy "nem elég meggyőző"."

Ez nem igaz.

"Én racionális vagyok, nem vagyok rögeszmés, nem vagyok fanatikus."

Már az, hogy csak a racionalitást fogadod el, azt jelzi, nem vagy nyitott a racionalitáson kívüli dolgokra.

"Nem elég meggyőzőek az érveid, amikor azt mondod, hogy nem egy mindenható lény varázsereje hozta létre a világot."

A világ létrejöttére az a magyarázat, hogy "lett magától" sokkal mágikusabb és irracionálisabb, mint az, hogy van teremtője,

"Értem én, hogy genetika meg fosszíliák, de a könyvbe az van írva, hogy ádámtól és évától származunk"

SOkszor mondtam neked: a kereszténység NEM tanítja a Biblia szószerinti értelmezését, azaz nincs ellentmondás Biblia és genetika/fosszíliék között.

"a kőzetek meg a kormeghatározás meg az ásatások meg a folyók eróziója meg a leüllepedett kőzetek meg a mitokondrium meg az összehasonlító genetika meg az anatómia meg a citokrom C nem elég meggyőzőek"

De, ezek meggyőzőek, csak semmi közük a témához.

inreallife 2018.03.20. 14:09:52

@$pi$:
a 400 milliradosra becsult cegbirodalom nem eleg bizonyitek arra, hogy ez nem a tipikus gazszerelo kategorias vagyon? magad is utananezhetsz, hogy meglegyen az "aldozat". sot, ezt helyetted mar megneztek, a cegkivonatok elerhetoek, neked legfeljebb az ellenorzes maradt, ha nem hiszel az ujsagiro alapossagaban...

$pi$ 2018.03.20. 14:17:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Már az, hogy csak a racionalitást fogadod el, azt jelzi, nem vagy nyitott a racionalitáson kívüli dolgokra."

Az a szó, hogy "fanatizmus" pont azt jelenti, hogy irracionális vagy. Tagadod, hogy fanatikus lennél, közben pedig azt várod el, hogy fogadjuk el azt, hogy te nem vagy racionális.

Az álláspontod, miszerint elutasítod a racionalitást miközben nem tartod magad fanatikusnak önellentmondás.

"Mit mondjak rá, ha tényleg nem meggyőző?"
"Ez nem igaz."

Többet annál, hogy "nem igaz". Ha valami nem meggyőző, akkor demonstrálni tudod, hogy miért nem az. Ellenkező esetben a "nem meggyőző" csak annyit jelent, hogy "nem akarom elhinni".

"A világ létrejöttére az a magyarázat, hogy "lett magától" sokkal mágikusabb és irracionálisabb, mint az, hogy van teremtője,"

Gondolom itt az ősrobbanás elméletre utalsz. Az ősrobbanás soha nem állította, hogy "lett magától", sőt az ősrobbanás elmélet soha nem állított semmit arról, hogy hogyan lett a világ. A természettudomány soha nem állította, hogy a világ "lett magától" bár soha nem is zárta ki, hogy ez lehetséges.

És nem, nem "mágikusabb". A "mágikus" (többek közt) azt jelenti, hogy természetfeletti, a "lett magától" vagy a "történt magától" nem természetfeletti.

"De, ezek meggyőzőek, csak semmi közük a témához."

Ellentétesek a kereszténység állításaival, bizonyítják, hogy a kereszténység állításai nem igazak.

"SOkszor mondtam neked: a kereszténység NEM tanítja a Biblia szószerinti értelmezését, azaz nincs ellentmondás Biblia és genetika/fosszíliék között."

Nem nevezheted magad kereszténynek, ha nem hiszed el, hogy Jehova teremtette a világot és az embert. Vagyis persze, nevezheted, csak nem mondasz igazat.

inreallife 2018.03.20. 14:24:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
nagyhatalom? relativ fogalom. a birodalmi oroksege adja a hatalmat, amikor az amerikaiakkal megegyezo szamu, vagy talan meg annal is tobb lakossag felett rendelkezett. mara ennek csak toredeke van meg, az usa majdnem 3* akkora lakossaggal rendelkezik. a nagyhatalmi statust leginkabb az mult es az asvanykincsei mennyisegeben gyokerezik.

valojaban pedig egy amortizalodott hatalomrol beszelunk, doglodo gazdasaggal, ertektelen valutaval ami mertektelen agresszioval parosulva pusztitja a kornyezo orszagokat. en azt gondolom, hogy hamar a penzuk vegere ernek, az usa tud haborukat finanszirozni, mintha ra is jatszana putyin napoleon komplexusara, mikozben sroban fogjak ki a szelet az orosz vitorlakbol. szepen egetik a penzt, a beruhazas es eletszinvonal emelkedes legkisebb eselye nelkul.

mondjuk szerintem az sem a vilag legfejlettebb rendszere, ahol hatosagilag kell torvenybe iktatni a vodka arat. valami nem stimmel, ahol mar ilyen szintu mikromanagment eszkozokkel kell elni. olyan, mint a rendeleti kormanyzas, meg a meghivasos palyazat magyarorszagon. ez tipikusan a nem mukodo gazdasagok ismerve...

$pi$ 2018.03.20. 14:31:37

@inreallife: "a 400 milliradosra becsult cegbirodalom nem eleg bizonyitek arra, hogy ez nem a tipikus gazszerelo kategorias vagyon?"

1) A 400 milliárd honnan jött? Merthogy a vagyonát a minap még csak 100 milliárdra becsülték, utána volt hír, hogy milyen sokat csökkent a tőzsde mozgásával. Szóval, mennyire megbízható ez?

2) Az a személy tudomásom szerint nem gázszerelő, nem is volt soha. Volt egy cége, ami gázszereléssel foglalkozott.

3) A történelem tele van olyan emberekkel, akik vagyont szereztek annak ellenére, hogy eredetileg sima dolgozók voltak. Van ilyen mindkét oldalon, Gyurcsány Ferencnek is szép vagyona van, küzbe meg tanárképzőt végzett. Most ha azt mondanám, hogy bűnös, mert honnan lenne egy technika tanárnak 100 milliója, akkor nyilván joggal cikiznél, nem?

"magad is utananezhetsz, hogy meglegyen az "aldozat". sot, ezt helyetted mar megneztek, a cegkivonatok elerhetoek, neked legfeljebb az ellenorzes maradt, ha nem hiszel az ujsagiro alapossagaban..."

És a cégkivonatokban benne van, hogy lopott? Vagy te úgy értelmezed, hogy "szerintem biztos lopott, mert honnan lenne ilyen sok pénze"? Te ezt elfogadnád magad ellen bizonyítékként? Nem mondanád, hogy "öcsém, én üzletember vagyok, ha azt állítod, hogy loptam, akkor *bizonyítsd* ne csak gyanusíts"?

Én nem mondom, hogy nem lopott, fogalmam sincs, honnan tudnám? Én azt állítom, hogy te sem tudod.

$pi$ 2018.03.20. 14:50:47

@inreallife: "mondjuk szerintem az sem a vilag legfejlettebb rendszere, ahol hatosagilag kell torvenybe iktatni a vodka arat."

Szerintem nálunk is törvény van a szeszesitalok árára. A dohányárura is. Meg van adva egy fix összeg, amit az adott dohánymennyiségre ki kell fizetned jövedéki adóként, tehát nem csak százalékos az adó, hanem van egy fix része is. Annál olcsóbban nem adhatod.

Na nem mintha rajonganék az oroszokért, de szerintem a nyugat is épp így agyon van szabályozva.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 15:04:50

@$pi$:

"Az a szó, hogy "fanatizmus" pont azt jelenti, hogy irracionális vagy."

Nem. Fanatizmus az lenne, ha azt mondanám, nekem csak az irracionalitás számít. De én nem ezt mondom: nekem mind a racionalitás, mind az irracionalitás számít. Éppen te vagy a szélsőséges, amikor a tudást lekorlátozod a racionalitásra.

"Ha valami nem meggyőző, akkor demonstrálni tudod, hogy miért nem az."

Hosszú évekig olvastam ateista írásokat, nem láttam meg bennük a meggyőző elemet.

Ha neked van konkrétumod, írd le, megvizsgálom, megválaszolom.

"Gondolom itt az ősrobbanás elméletre utalsz. Az ősrobbanás soha nem állította, hogy "lett magától", sőt az ősrobbanás elmélet soha nem állított semmit arról, hogy hogyan lett a világ. A természettudomány soha nem állította, hogy a világ "lett magától" bár soha nem is zárta ki, hogy ez lehetséges."

Azaz nem állított semmit, ami persze igaz. Hiszen e kérdés eleve filozóiai, azaz nem a természettudomány dolga. S filozófiai elmélet meg van materialista és idealista is.

"És nem, nem "mágikusabb". A "mágikus" (többek közt) azt jelenti, hogy természetfeletti, a "lett magától" vagy a "történt magától" nem természetfeletti."

Az elég mágikus, hogy azt mondom, a váza az asztalon magától lett. Ehhez képest a létrejöttének megmagyarazása lenne a nem-mágikus.

""De, ezek meggyőzőek, csak semmi közük a témához."
Ellentétesek a kereszténység állításaival, bizonyítják, hogy a kereszténység állításai nem igazak."

Melyik ellentétes és miben? Szerintem egyik se az.

"Nem nevezheted magad kereszténynek, ha nem hiszed el, hogy Jehova teremtette a világot és az embert. Vagyis persze, nevezheted, csak nem mondasz igazat."

A kérdés nem ez, hanem az: mit értünk teremtés alatt és miként lett teremtés.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 15:05:48

@inreallife:

Elég erős ahhoz, hogy a liberális nagyurak ne tudjanak szabadon viháncolni a bolygón - ez pont elég.

$pi$ 2018.03.20. 15:10:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Nem. Fanatizmus az lenne, ha azt mondanám, nekem csak az irracionalitás számít."

Jappersze. Hát hogyne. Akármilyen irracionális vallási fanatikus vagy megúszhatod azzal, hogy "jajj, de hát én nem vagyok fanatikus, nekem a racionalitás *is* számít". Menjünk már el a p.csába. :(

$pi$ 2018.03.20. 15:13:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Az elég mágikus, hogy azt mondom, a váza az asztalon magától lett. Ehhez képest a létrejöttének megmagyarazása lenne a nem-mágikus."

Ja, azt az apróságot gondosan elhalgatod, amikor azt mondod, hogy a vázát egy természetfeletti hatalommal bíró varázsló varázsigéje hozta létre. Nem mágikus mi? Legyen világosság! Nem mágikus, hiszen oda lett varázsolva, nem magától van csak úgy ott.

Iszonyat marhaságokat magyarázol, nyilvánvalóan nem vagy normális.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.20. 15:29:39

Lessz itt még csihi-puhi. Csak meg ne érjem.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 15:34:38

@$pi$:

Aki szerint csak az irracionális tudás mérvadó, az valóban fanatikus. Ahogyan azok a szcientista ateisták is.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 15:37:28

@$pi$:

Az anyag eredete mi, mi a világ eredete?

Honnan van az élet?

Eleve maga a létezés honnan van?

A materializmus ezek valahogy csak vannak, ez valóban mágikus hit.

$pi$ 2018.03.20. 16:04:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A materializmus ezek valahogy csak vannak, ez valóban mágikus hit."

Nem tudom mit nevezel materializmusnak, nálad soha nem lehet tudni. A tudomány persze soha egyetlen egy puma szóval sem állította, hogy a például az élet "valahogy csak van". Ezt a buta , iskolázatlan és hazug vallásos emberek szokták állítani.

A tudomány az élet eredetéről azt állítja, hogy "nem tudjuk". Ki kéne néha próbálnod neked is.

A "maga a létezés honnan van" meg klasszikusan értelmetlen kérdés. Attól, hogy a magyar nyelv szabályinak megfelel egy mondat egyáltalán nem biztos, hogy van értelme is. Ez egy jó példa volt arra, hogy lehet nyelvtanilag helyes mondatokat alkotni, amiknek semmi értelmes jelentése nincs.

De persze mondhatnám, hogy "eleve maga az isten honnan van" és ennek a kérdésnek lenne értelme, mert a vallásos emberek azt állítják, hogy az isten a valóságban létezik.

Erre azt mondanád, hogy isten mindig is volt. Nos, ha istenről minden bizonyíték nélkül feltételezheted, hogy mindig is létezet, akkor én is feltételezhetem ezt az anyagról, a világegyetemről, a térről, az időről. Semmi mágikus nem lenne benne, az anyag nem mágikus, a létezése nem mágikus, és a te véleményed szerint nyugodtan feltételezhetjük, hogy bizonyos dolgok mindig is léteztek.

És én olyan dolgokról tételezném fel, amikről tudjuk, hogy most léteznek. Nem istenről, amiről eleve csak feltételezed, hogy létezik.

$pi$ 2018.03.20. 16:09:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Aki szerint csak az irracionális tudás mérvadó, az valóban fanatikus."

Beidéztem egy definíciót egy szótárból arról, hogy mit jelent a "fanatikus" szó. Nem, nem azt jelenti, hogy az illető mindenben fanatikus, elég, ha bizonyos kérdésekben fanatikus.

Szóval fanatikus vagy, ezt a szót sértőnek találod magadra nézve ezért átértelmezed a szó jelentését. Ebben a kérdésben is fanatikus vagy, nem érdekel a szótár, te jobban tudod mit jelentenek a szavak.

inreallife 2018.03.20. 16:27:35

@$pi$:
na ez a tipikus szerecsenmosdatas. a nem tudhatom, mer akar az is lehet meg amaz is, baratocskam akkor oltasd be magad higannyal, mert akar azt is tulelheted, meg pelda is van ra.

van egy olyan szint, ahol mar nem tekintheto normalisnak az ember. a fideszes berkekben meglehetosen alacsonyan van ilyenkor a lec, mig mas esetekben meg extrem magassagban. minden ember mas es mas, en azokat tekintem normalisnak, akik valahol kozepertek kozeleben talalhato ez a "merce" es egyenlo mercevel mernek, attol fuggetlenul, hogy kirol van szo.

na ezek voltak az elsok, akik otthagytak a fideszt. a fidesz politikai ertelemben lepras, a tamogatoik pedig betegek. vannak kozottuk igen sulyos esetek, meg kevesbe sulyosak. de egeszseges egy sem...

$pi$ 2018.03.20. 16:33:52

@inreallife: "na ez a tipikus szerecsenmosdatas. a nem tudhatom, mer akar az is lehet meg amaz is, baratocskam akkor oltasd be magad higannyal, mert akar azt is tulelheted, meg pelda is van ra."

Számtalan bizonyíték van arra, hogy a higany és különösen a vegyületei mérgezőek. Sőt, általában a nehézfémek mérgezőek.

Tettél pár állítást, bizonyítékod nincs, gyakorlatilag propagandaszöveget nyomsz és ha valaki azt mondja, hogy ő nem tudja, nem látja bizonyítottnak, akkor "szerecsenmosdatás". Lófenét öregem.

"es egyenlo mercevel mernek, attol fuggetlenul, hogy kirol van szo"

Nem használtam kettős mércét.

"a tamogatoik pedig betegek."

Azt terjeszted, hogy a csávónak 400 milliárdja van, azt terjeszted, hogy gázszerelő és akik nem hiszik el ezeket bizonyíték nélkül, azok betegek. Hát persze. Erős a te hited, mindenki beteg, aki nem hisz abban amiben te.

"a tamogatoik pedig betegek"

Hát persze, betegek. Akiket te támogatsz, azok meg nem betegek az élükön veled. Gratulálok.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.20. 16:59:39

@$pi$:

A tudománnyal nincs gond, míg nem válik eszmévé. A tudomány ugyanis nem eszme, hanem MÓDSZER.

Miért van valami, mikor lehetne semmi is? Ez a kérdés.

Isten az alapok, az ami miatt lett minden. Ugyanezt lehetne mondani az anygaról is, de akkor ezt TUDOMÁNYOSAN lehetne bizonyítani.

$pi$ 2018.03.20. 18:44:42

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A tudomány ugyanis nem eszme, hanem MÓDSZER."

Semmit sem érő kijelentés. Mindig ilyen nagy szavakat használsz, hogy "eszme" meg "létezés", közben meg a kis szavakról sem tudod, hogy mi jelentenek.

"Miért van valami, mikor lehetne semmi is? Ez a kérdés."

Ki a csoda mondta, hogy "lehetne semmi is"? Tulajdonképpen azt kérdezed, hogy miért van valami a világban, amikor el tudom képzelni azt is, hogy ne legyen semmi. Nos, azokban a világegyetemekben, ahol semmi sincs te sem vagy, azokban a világegyetemekben, amikben meg van valami itt üldögél valami tájékozatlan tag és azt mondja, hogy "miért éppen itt van valami és nem a semmi van itt".

"Isten az alapok, az ami miatt lett minden."

Előbb be kellene bizonyítanod, hogy van olyan, hogy alapok, aztán azt, hogy van olyan, hogy isten, aztán azt, hogy isten az alapok. Természetesen semmiféle bizonyíték nincs ezekre, ezek a te rögeszméid.

"Ugyanezt lehetne mondani az anygaról is, de akkor ezt TUDOMÁNYOSAN lehetne bizonyítani."

Baromság, a természettudományban nincs is olyan, hogy bizonyítás. A világegyetemről meg az istenről meg az anyagról teszel szélesvásznu hatalmas kijelentéseket, közben meg ilyeneken buksz el?

Komolyan, már haragszom magamra, hogy ilyen gúnyos hangot ütök meg veled, de képtelen vagyok diplomatikus hangot használni, amikor ilyen dolgokat mondasz. Próbálj már elolvasni egy-két olyan könyvet is, amit nem valláskárosultak meg elmeroggyant filozófusok írtak! És lehetőleg nem a középkorban!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 06:48:24

@$pi$:

"azokban a világegyetemekben, ahol semmi sincs"

Vagy van vagy nincs. Egyszerre a 2 nem megy.

"Előbb be kellene bizonyítanod, hogy van olyan, hogy alapok"

A tudomány szerint a dolgoknak van okuk. Ezt nem a vallás momndja.

Ezek után furcsa lenne abban HINNI, hogy éppen a világnak, az anyagnak, a létezésnek nincs oka.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 06:49:03

@$pi$:

"a természettudományban nincs is olyan, hogy bizonyítás"

Ne viccelj...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 06:49:51

@$pi$:

"Próbálj már elolvasni egy-két olyan könyvet is, amit nem valláskárosultak meg elmeroggyant filozófusok írtak!"

Te is próbálj olvasni nem ateista irodalmat is.

$pi$ 2018.03.21. 08:08:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Vagy van vagy nincs. Egyszerre a 2 nem megy."

Több világegyetem is létezhet, legalábbis egyes elképzelések szerint. Multiverse...

"A tudomány szerint a dolgoknak van okuk. Ezt nem a vallás momndja."

Ilyen természeti törvényt a természettudomány nem ismer. Ez csak egy közismert elképzelés amire nagyjából a józan paraszti ész segítségével jutottak el az emberek. A kvantummechanikában egy csomó eseményt ismerünk amiknek nincs okuk, például spontán bomlás. Szóval nem, a tudomány nem mondja, hogy a dolgoknak mindig van okuk.

"Ezek után furcsa lenne abban HINNI, hogy éppen a világnak, az anyagnak, a létezésnek nincs oka."

Ha egy részecske létrejöhet spontán, abból amit köznapi nyelven úgy hívunk, hogy semmi, akkor miért gondolod, hogy az "anyagnak" oka kell, hogy legyen.

"Ne viccelj..."

Hát pedig ezt azért illene ám tudni. Bizonyítás a jogban és a matematikában van, a természettudományban nincs. Persze ismeretterjesztő filmekben mondanak olyat, hogy "bizonyítékot találtak arra" meg az index is írhatja, hogy "a tudósok bebizonyították", de a természettudományban nincs olyan, hogy bizonyítás csak olyan, hogy cáfolás.

Mit gondolsz miért mondanak olyanokat, hogy "gravitációs elmélet" meg "evolúciós elmélet". Nem gondolod, hogy legalább a gravitáció elméletét "bebizonyították" volna már?

Mit gondolsz miért mondanak a fizikusok olyanokat, hogy "minden okunk megvan arra, hogy azt gondoljuk" meg "sok érv szól amellett, hogy" meg "nagyon meglepődnénk, ha kiderülne, hogy". Azért mert a szerencsétlenek nem mondhatják, hogy "bebizonyítottuk" vagy "bizonyítást nyert".

Persze van egy csomó vallásos ember, akik ezt nem tudják és rommá égetik magukat olyan baromságokkal, hogy "dehát az evolúció az még mindig csak egy elmélet". Hát persze, és az is marad. A természettudományban az elmélet a legmagasabb fokú bizonyosság, annál tovább nincs, maximum még több érv gyűlik, de egyetlen elmélet sem lesz soha "bebizonyítva".

$pi$ 2018.03.21. 08:10:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Te is próbálj olvasni nem ateista irodalmat is."

Már eleve, ha azt nézed egy könyvben, hogy "ateista" vagy "nem ateista", akkor elvesztél. Ne hagyd, hogy a legendák határozzák meg mit olvasol el, hogy min gondolkodsz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 09:47:40

@$pi$:

"Több világegyetem is létezhet, legalábbis egyes elképzelések szerint. Multiverse..."

S ez hogy jön ide? Igen, létezhet több, na és?

"Ha egy részecske létrejöhet spontán, abból amit köznapi nyelven úgy hívunk, hogy semmi"

Mert nem jöhet létre.

"Hát pedig ezt azért illene ám tudni. Bizonyítás a jogban és a matematikában van, a természettudományban nincs."

Az indukció bizony bizonyítás. Jelenségek megfigyelése = elméletalkotás = még jelenségmegfigyelés igazolandó az elméletet.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 09:50:46

@$pi$:

"Persze van egy csomó vallásos ember, akik ezt nem tudják és rommá égetik magukat olyan baromságokkal, hogy "dehát az evolúció az még mindig csak egy elmélet"."

Ilyet csak az mond, aki nem ért hozzá.

$pi$ 2018.03.21. 11:20:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Mert nem jöhet létre."

De, létrejöhet és létre is jön. Meg is mérték.

"Az indukció bizony bizonyítás. Jelenségek megfigyelése = elméletalkotás = még jelenségmegfigyelés igazolandó az elméletet."

És már te is az "igazolás" szót használod. Fasza. A jelenségek megfigyelése nem bizonyíthatja a hipozézist, mert végtelen számú konkurrens hipotézis alkotható bármilyen légbőlkapottak is.

Tudod, amit a keresztények szoktak, hogy "de mi van, ha isten a múlt hét szerdán teremtette a világot az emlékeiddel együtt".

"S ez hogy jön ide? Igen, létezhet több, na és?"

Bármilyen kicsiny az esély a komplex anyagi struktúrák létrejöttére lesz ilyen világegyetem, ha végtelen sok világegyetem létezik. Egy majomivadék meg ott fog ülni a közepében és azzal érvel, hogy erre meg mennyi esély volt, biztos inkább isten alkotta az egészet.

Közismert gondolatmenet. olvass utána.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.21. 14:26:13

@morph on deer: Egyetértek mert vigyázni kell rá nehogy elszeleljen az EU-s pénzekkel
süti beállítások módosítása