B1 blogcsalád



Hatalmas rés nyílt a pajzson: teljes a zűrzavar Orbánéknál migránsügyben

2018. január 19. - Mr Flynn Rider

Befogadtunk 1300 menekültet, de mégsem akarunk kvótát. Utáljuk a menekülteket segítő civileket, de mi is segítjük a menekülteket. Ja, és SOROS!

orban_szomoru.jpg

Nem csak a tények, de a kormányzati vélemények is teljesen összekeveredtek menekültügyben; a Fidesz és a kormány, a pártállam és

az állampárt gyűlöletkommunikációja látványosan összeomlott a héten.

Egymásnak ellentmondó hírek, egymásnak ellentmondó kormánytagok, Lázár, Orbán és Pintér homlokegyenest ellenkező dolgokat mond a nyilvánosság előtt, közben még beúszik a nyilvánvalóan alkotmányellenes és nyílt diktatúrát lehetővé tévő Stop Soros-törvénytervezet is a képbe. 

Ennek már megvan az első reklámszpotja is:

 

Iszonyatos káosz van a fejekben, de nem csak a kormányoldalon, általában a Fideszben. Mintha összezavarodtak volna. Pont ugyanaz a jelenet, mint az 1984 című könyvben: hirtelen az egyik ország békét köt a másikkal és gyorsan le kell cserélni a zászlókat. De a szónok a pulpituson csak mondja tovább, egyszerűen behelyettesítve a másik országot.

„…mikor az izgatottság a tetőfokára hágott, s az Eurázsia iránt érzett általános gyűlölet olyan őrjöngéssé fokozódott, hogy ha a tömeg a kezébe keríthette volna a kétezer eurázsiai háborús bűnöst, akiket az ünnep utolsó napján nyilvánosan szándékoztak felakasztani, feltétlenül darabokra szaggatja őket - éppen ebben a pillanatban adták tudtul, hogy Óceánia mégsem Eurázsia ellen visel háborút, Óceánia ellenfele Keletázsia. Eurázsia szövetséges hatalom.”

Azt persze nem vallották be, hogy valamilyen változás történt. Egyszerűen csak köztudomású lett, rendkívüli gyorsasággal és mindenütt egy időben, hogy az ellenség Keletázsia és nem Eurázsia.”

A jelenetben a szónok meg se akad a beszédben, ugyanúgy hergeli tovább a tömeget, csak kicseréli a két nagyhatalom nevét. Senkinek sem tűnik fel, kivéve a főhőst.  

Ugyanez a helyzet állt be most is.

Kormánykommunikáció: az gonosz EU / Brüsszel / Soros azt akarta, hogy Magyarország fogadjon be 1294 menekültet / migránst / terroristát. (Lásd a kis videót fent, ami az Echo TV-n már fut.)

Tény: ez ellen a magyar kormány több belföldi plakátkampányt és egy népszavazást is indított. Ezek összköltsége 20-30 milliárd forint lehetett, közpénz, amelynek nagy része a Fidesz-közeli médiacégekhez jutott.

Tény: a minap kiderült, hogy a kormány szép csendben befogadott kb 1300 menekültet / migránst / terroristát. Erről Altusz Kristóf külügyminisztériumi helyettes államtitkártól tudunk, aki a Times of Maltának azt mondta: tavaly a kormány már befogadott 1300 menekültet, de - és most figyeljünk jól! -

az ő biztonságuk érdekében nem hozták nyilvánosságra a döntést.

Ahogy a HírTV fogalmazott: a beismerés valódi jelentősége az, hogy homokszem került a kormányzat eddig jól működő propagandagépezetébe,

megroppantotta a gondosan felépített, több tíz milliárd forintos kampányokkal támogatott migránsellenes narratívát.

(Apróság, de azért ide kívánkozik: feltűnt valakinek, hogy itt él nálunk ez az ezervalahány menekült (egészen pontosan oltalmazott) és sehonnan, semmiféle hír nem volt, hogy

  • bárkit megöltek,
  • megerőszakoltak,
  • felrobbantottak,
  • vagy akár csak megloptak volna.

Gyakorlatilag észre sem vette senki.

Akkor most mire ment a hiszti, a gyűlöletkampány, a migránsozás, a kidobott tízmilliárdok? 

Ma reggel Orbán Viktor, mintha mi sem történt volna a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tovább migránsozott. 

 „Mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását”.

Viszont tegnapelőtt Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette a kamerák előtt:

 „Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet”.

Ugyanakkor Orbán Viktor ma reggel azt is elismerte, hogy kormánya befogadta azt az 1300 migránst, akikről Altusz Kristóf beszélt a máltai lapnak.

Orbán és kormánya vergődése látványos volt ma reggel. Megpróbálta a rádióban elmagyarázni, hogy lehet, hogy évek óta minden nap ezerszer, milliószor hajszolta gyűlöletbe, kergette félelembe az országot a menekültekkel szemben, aztán titokban mégis befogadtuk őket.

Orbán szerint ez az 1300 ember

„nem törte ránk az ajtót, hanem bekopogtatott a határátkelőn”,

ezek az emberek mondták, hogy védelemre szorulnak.

„Átmeneti oltalmat nyújtunk nekik, nem lesznek magyar állampolgárok. Amint rendeződik a helyzetük, vissza kell térniük a hazájukba.”

A Válasz.hu-n Stumpf András hívja fel a figyelmet rá: ha oltalmazottakról van szó, akkor Orbán itt hazudott a híveinek (megint) és a menekülteknek nem feltétlenül kell visszatérniük hazájukba, s akkor bizony a magyar állampolgárokkal megegyező támogatásokra jogosultak – a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szerint.

Abszurd az abszurdban, hogy a HVG arra hívta fel a figyelmet: ezeknek az embereknek a befogadása pont a tranzitzóna miatt van, amit pont Orbánék állítottak fel – hogy távoltartsa a migránsokat Magyarországtól.

A HírTv arra hívta fel a figyelmet: a kormányzati propaganda minden állítását megcáfolta ezeknek a menekülteknek a befogadása; azaz hogy

  • nem mi vagyunk az első biztonságos ország;
  • ezek a menekültek a kormány szerint eddig nem oltalmazandó emberek voltak, hanem terroristák, vagy gazdasági bevándorlók, akiket nem lett volna szabad befogadni;
  • rettegni kell a menekültektől, mert megerőszakolnak, terrortámadnak ész nélkül – hiszen nem történt semmi, amikor befogadtuk őket;
  • az EU / Soros kényszeríti ránk a menekültügyi kvótákat, amiket nem akarunk teljesíteni, aztán most kiderült, hogy mégis tudjuk;
  • az ország mégsem „migránsmentes övezet”, vagyis nem vagyunk „etnikailag homogének”;
  • nem minden menekült terrorista és erőszakol nőket (hiszen a menekültek több, mint fele nő és gyerek);
  • a Migration Aid és egyéb, menekülteket segítő civilek ugyanazt a munkát végezték el, mint a magyar kormány, azaz: mégsem bűnözők.

Valószínűleg a legszomorúbb konzekvencia, amit levonhatunk, hogy annak a másfél-két millió Fidesz-fanatikusnak az országban ezt is le lehet majd nyomni a torkán és meg fogják tudni magyarázni (vagy el se jut hozzájuk a hír). A kérdés az, hogy a maradék 8 millió mihez kezd ezzel az információval.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6513588023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n_dy 2018.01.20. 20:33:30

zűrzavart én csak a fejedben látok Mr Flynn Rider ...
összekevered a gőzekét a Gizikével ...
1. menekült, mint olyan, az nincs
2. menedékkérő az viszont van ... őt mindenhol beengedik, ha üldözik
3. bevándorló is van (gazdasági) ... egyeseknek kellenek, mint pl. németek, másoknak meg nem, mint pl. magyarok, lengyelek, immár osztrákok, olaszok ...

tisztul már?

taga20 2018.01.20. 20:37:04

@n_dy: a geci és bandátok valami migráncsokról pofázott több tíz csilliárdért.
azokkal mi van agyfasz?

gondolom sötétül már!

taga20 2018.01.20. 20:39:00

@John Nethem: mi van? szerelmes vagy belém, vagy mi az anyád van?

taga20 2018.01.20. 20:42:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: el vagy maradva! a negatív növekedés is növekedés.

nem vágod te a matocsiféle iskolát! szerintem még piros pont sincs a picsádon, komcsi!:)))

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 20:45:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Mit csökkentett az államadósságon? 7000 milliárddal nőtt!"

Természetesen GDP arányosan. Ez lemaradt.

ember100 2018.01.20. 20:46:13

@John Nethem:
Helló !

Ne izgulj be mert még agyvérzést kapsz :)
Voltam Calais ban már bőven nincsenek ott migránsok , ott és Rómában is pont az volt a helyzet mint itt a Keletinél. Oda gyűjtötték a migránsokat és volt ott vagy 5 WC és 2 db vízcsap
Tudod egy csirke nem büdös de 1.000 az már eléggé !
A svédek azért nem küldik mert Svédországban NINCS halálbüntetés és visszatoloncolni az a halál.
De ezek csak szemelvények kiemelt példák és elég rosszak !
De akkor talán nézzük a Pharaon ügyet :) Lehet hogy körözött volt , kereste a CIA ááá nem hiszem , a vezír mellett vett telket az lehetetlen lekádrezték folytassam ...
Mikor fog kiderülni hogy a letelepedési kötvényesek között lehet bűnöző , ja az már van akkor esetleg terrorista az MÉG nem derült ki .
Most akkor ki honnan tájékozódik és hogyan gondolkozik ? :)

morpho 2018.01.20. 20:53:47

@atomic power 1986DucaDuca: De visszafizetni nem GDP arányosan kell ugye? Erről mintha cseréltünk volna eszmét....

morpho 2018.01.20. 20:57:26

@atomic power 1986DucaDuca: Úgy meg nem túl nehéz csökkenteni, hogy zsarolással lenyúlom a lakossági nyugdíj megtakarításokat és az abból vett államkötvényeket kivonom. A perselymalacot össze lehet törni, de csak egyszer. Viszont büszke azért ne legyek rá, hogy össze tudtam törni a perselymalacot, amibe a lakosság pakolta a zsetont.

morpho 2018.01.20. 20:59:22

@n_dy: Ez eddig a poszt alatti hülyeség kimaxolása! :))

1. menekült, mint olyan, az nincs :))
2. menedékkérő az viszont van ... őt mindenhol beengedik, ha üldözik :))
3. bevándorló is van (gazdasági) ... :))

Köszi, hogy ezt elmagyaráztad! :)))

taga20 2018.01.20. 20:59:41

@morpho: most mi a faszt aggocc?
majd mészaroslölö kiperkálja, állítólag egy géniusz a nemzet gázszerelője:)

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 21:03:29

@morpho:

"De visszafizetni nem GDP arányosan kell ugye? Erről mintha cseréltünk volna eszmét...."

Nem!

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 21:14:11

@morpho:

"Úgy meg nem túl nehéz csökkenteni, hogy zsarolással lenyúlom a lakossági nyugdíj megtakarításokat és az abból vett államkötvényeket kivonom."

Az egy egyszeri aktus volt, viszont a GDP aranyos allamadossag azota is csökken. A kormany kenyszerhelyzetben volt, nem örömeben tette. Túlzott deficit eljaras alatt voltunk 2004 óta, az Europai Bizottság ebből kifolyólag nem engedte növelni a költsegvetesi hianyt. Ha nem nyúlnak a MANYUP pénzhez, akkor elszállt volna az allamadossag 90-95%-ig.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.20. 21:17:44

@atomic power 1986DucaDuca:

Így meg átbaszták a megtakarítókat a palánkon, mert megígérték az érdekeik védelmét, oszt látjuk mi lett belőle, a más érdeke. Ha esetleg kevesebb stadijonyt építenek, kevesebb haver milliárdosodik meg stb., akkor elfogadható lenne a magyarázatod.

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 21:35:19

@látjátok feleim szümtükkel:

2010 vegen indult el a magánnyugdijpenztarak allamositasanak folyamata. Nem emlekszem, hogy akkor volt stadionépites es extrém gazdagodas.

taga20 2018.01.20. 21:38:25

@atomic power 1986DucaDuca:
"Az egy egyszeri aktus volt,"

a faszt volt egyszeri aktus. a geci nyolc éve baszogat minket!

hogy rohadna le a répája!

taga20 2018.01.20. 21:40:22

@atomic power 1986DucaDuca: ember, az hogy van nálad, hogy egyszer van ékezeted, aztán hirtelen eltűnik?

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 21:51:08

@taga20:

"ember, az hogy van nálad, hogy egyszer van ékezeted, aztán hirtelen eltűnik?"

Mobiltelefonról írok és sok időt venne igénybe, ha mindig ügyelnék az ékezetekre. Egyébként helyesírásból 5-ös voltam az ált. isk.-ban.

morpho 2018.01.20. 21:54:20

@atomic power 1986DucaDuca: "Ha nem nyúlnak a MANYUP pénzhez, akkor elszállt volna az allamadossag 90-95%-ig"

Van még az, hogy adóemelés, ami így is megtörtént. 27% áfa és 5 különadó+tranzakciós díj! A munkára rakódó terheket meg a gazdagoknak csökkentették. Most akkor miről beszélgetünk? Hogy a szocik is ki tudták volna vonni a manyup államkötvényeit? Simán. De ha már igen, akkor ezt zsarolással kell megtenni, miközben nemlétező nyugdíjtőzsdéről hazudozunk, miközben a megmaradt manyup kötvények szárnyalnak? Ezt onnan tudom, hogy én nem léptem át, mert nem vagyok hülye és blöffnek tekintettem, hogy elvesztem az állami nyugdíjat, ha nem lépek át. Igazam is lett! Viszont 3 millió embert átbasztak. Meg kellett volna kérdezni őket egy valódi népszavazáson: Emberek! Takarékoskodni akartok, vagy hiányt csökkenteni? De ez nem volt olyan fontos kérdés, mint a nemlétező "Soros terv". Ezért az utóbbiról tartották a népszavazást. Te meg most úgy csinálsz, mintha gazdasági kényszer lett volna.
Ami meg a túlzott deficit eljárást illeti. Valóban nem jó, hogy volt ilyen, de leginkább azért szüntették meg gyorsan, hogy lehessen lopni az uniós pénzeket. Cserébe beáldozták a nyugdíj megtakarításokat. Szép munka!

dunántúli gyerek 2018.01.20. 21:57:27

@morpho: orbánék annyival jobban menedzselik az országot a ballibeknél, hogy ha tízszer annyit lopnának mint amit a ballib média jelenleg összehazudik, az sem érdekelne

morpho 2018.01.20. 21:58:17

@morpho: A GDP arányos adósság se csökken igazán. Inkább stagnál. Ha hozzáadod az Eximbankot (trükkök százai), akkor meg végképp....
Egyébként most gazdasági konjunktúra van világszerte. Szárnyal a magyar export, ami a gazdaságot húzza. (főleg a német export) 2008-ban meg bezuhant 7 %-ot a GDP. Mondjuk ha nem vezetik be a 13. havi nyugdíjat, az 50%-os közalkalmazotti béremelést, meg a 13. havi közalkalmazotti fizetést, akkor nem basz ennyire oda a válság! Ez nem vitás!

morpho 2018.01.20. 21:59:00

@dunántúli gyerek: És ez ki a faszt érdekel, hogy téged mi nem érdekel?

leponex 2018.01.20. 21:59:34

@morpho: " Viszont büszke azért ne legyek rá, hogy össze tudtam törni a perselymalacot, amibe a lakosság pakolta a zsetont. "

Szamárságot írsz.
AZT a malacperselyt biza jó drága állampapírból, államadósságból tömték meg, a 'lakosságnak' csak annyi köze volt hozzá, hogy akarta-nem akarta, a hitelből való 'felhalmozás' kamatait végtelen ideig fogja fizetni mindenki.
A zéró befektetés, kockázat és garanciamentes fix jutalékot pedig a külföldi alapkezelgetők vették fel.

"EU: Hibás volt a magánpénztári rendszer
Index

2014. február 21., péntek 15:23 |

Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.

Szerinte a bizottság támogatja, hogy az állami nyugdíjat magánmegtakarítások egészítsék ki, ám a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer sem kiegészítő jellegű nem volt, sem megtakarításnak nem lehetett tekinteni.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim. Azt mondta, a sikeres magán-nyugdíjpénztári rendszerek valóban magánmegtakarításokat kezelnek, amelyeket az adott ország közvetett támogatással ösztönöz, például a befizetés csökkentheti az adóalapot.

Anita Schwarz, a Világbank európai és közép-ázsiai részlegének vezető közgazdásza, a nyugdíjrendszerekről készült jelentés egyik szerzője úgy vélte, ha magánmegtakarítások egészítik ki az állami nyugdíjat, akkor az állam várhatóan kisebb, enyhébb kiigazítást kell végrehajtson rendszerben, enélkül viszont nagyobb mértékben csökkenteni kell majd a juttatásokat, vagy jobban kitolni a munkavállalók nyugdíjba vonulásának időpontját.

Bár nincs minden ország számára megfelelő sablon, és minden ország maga alakíthatja ki saját nyugdíjrendszerét, a demográfiai fejlemények miatt a végső megoldás az lehet, ha az állami alappillért magánmegtakarítások egészítik ki, mondta Ana Revenga, a Világbank alelnöke, aki a pénzintézet nyugdíjrendszerekről szóló jelentését ismertette pénteken Brüsszelben."

morpho 2018.01.20. 22:11:02

@leponex: Két röpke megjegyzés, hogy folytassam rutinból a szamárságot:

1, A rendszer nem volt hibás. Az EU elsumákolta, hogy a befizetések mértékével csökkenteni illett volna a magyar hiányt. Ezt nyilván nem fogják beismerni, ezért elmesélték ezt a hantát, miután megszüntették. Nem előtte, hanem utána. Addig (évekig valahogy nem mondták)
Az európai bíróság sem csinálhatta vissza, mert ha belekényszerítik Magyarországot, hogy fizesse vissza a kizsarolt pénzt, összeomlik az államháztartás. Ezt egy bíróság sem vállalja be. Ezért külön aljas volt Orbánék húzása.

2, a malacperselyt a lakossági befizetések tömték meg, csak a pénztáraknak kötelező volt állampapírba fektetni a befizetéseket (ezért is hülyeség a nyugdíjtőzsdézés)ami a lényeg. A pénzt elköltötték és semmi nyoma nem maradt a számláknak. Semmi. És ami a legszomorúbb, hogy ezzel a pillérrel kiesett a nyugdíjrendszer egyetlen "B-terve". A kormány elköltötte és nem csinált semmit a rendszerrel, ami így kb 2030-ra kártyavárként omlik majd össze. Kicsit számolgatsz, neked is ez jön ki.
De

John Nethem 2018.01.20. 22:22:54

@ember100:

-----------Ne izgulj be mert még agyvérzést kapsz :)

Én nem izgulok. Neked 100-as valamid :-) talán a pulzusod ??

------------Voltam Calais ban már bőven nincsenek ott migránsok ,

Hát persze, ahol éppen te jártál , ott konkrétan nem is... Csak itt:

www.theguardian.com/world/2018/jan/17/may-and-macron-to-sign-new-calais-border-treaty
www.theguardian.com/world/2017/oct/23/calais-refugees-year-after-razing-of-camp

---------------A svédek azért nem küldik mert Svédországban NINCS halálbüntetés és visszatoloncolni az a halál.

Olvasd el újra.
Az állt ott, hogy a SVÉD hatóságok, még a svéd legfelsőbb bíróság is KIUTASÍTOTTA azt a bűnözőt, de az európai bíróság nem engedte..... Szóval a svédek hazaküldenék, de az EU nem engedi.

--------------De ezek csak szemelvények kiemelt példák és elég rosszak !

-------------De akkor talán nézzük a Pharaon ügyet :) Lehet hogy körözött volt , kereste a CIA ááá nem hiszem , a vezír mellett vett telket az lehetetlen lekádrezték folytassam ...

Ismered a részleteit ? Vagy csak azokat mazsoláztad ki, amik szenzációértékűek ?? Én is írhatnám erre mint te az előző mondatodban: egy KIRAGADOTT PÉLDA, és elég rossz....

Ami PHARAON illeti: Már lekerült a nemzetközi körözési listáról, és az Interpol-éról is, amikor a letelepedési ügye folyt. Ezért mondták a magyar hatóságok, hogy nincs körözés alatt. És igaz is volt ez az állítás. Egyedül az FBI belső körözési listáján volt aktív a körözése. (a magyar közéletben “Ghaith Pharaon” néven aposztrofált személyt az Interpol 1992. augusztus 8-án kibocsátott körözésében 11 egymástól eltérő névvel, négy egymástól eltérő születési idővel, két egymástól eltérő születési hellyel keresi az Amerikai Egyesült Államok nyomozóhatósága. A körözésben szereplő adatokkal egyetlen személy nem lépett be Magyarország területére.)
Ami a magyar eljárás hibája, és piszkosul kijátszható volt, az az, hogy akár egy orosz bűnözői múlttal rendelkező illető ha egy évvel előtte átjelentkezik mondjuk Ukrajnába, és onnan adja be a kérelmét letelepdésre, már csak az ukrajnai státuszát vizsgálták volna.., Itt komolyabb követelményeket kellett volna meghatározni.

---------------Mikor fog kiderülni hogy a letelepedési kötvényesek között lehet bűnöző , ja az már van akkor esetleg terrorista az MÉG nem derült ki .

Az Alkotmányvédelmi Hivatal többször kérte, hogy a letartóztatás jogalapjának megteremtése érdekében az FBI módosítsa a körözést, és az adatokat egészítsék ki a felszínre került azonossági információval, illetve küldjék meg az érintett személy ujjlenyomatait. Utóbbit elektronikus úton a Hivatal megkapta és az is megerősítésre került, hogy az AH által megadott adatokkal szereplő személy azonos az általuk keresett személlyel, akinek tevékenységéről, esetleg Magyarországra történő beutazásáról az FBI soron kívüli értesítést kért.
Magyar Levente külügyi államtitkár közölte, a férfi 2014 szeptemberében nyújtotta be vízumkérelmét a bejrúti magyar követségen, amelyet 2014. október 15-én kibocsátottak, annak ellenére, hogy a hatóságok tudtak Ghaith Pharaon múltjáról.

Amerikai kérésre húnytak szemet a hatóságok, hogy PHARAON kapcsolatrendszerét feltérképezzék és kiderítsék európai szándékait...

----Most akkor ki honnan tájékozódik és hogyan gondolkozik ? :)

Nos ezt én kérdezhetném tőled.....

John Nethem 2018.01.20. 22:29:11

@taga20: Mert szeretnéd ?? Biztos volt ilyen futó vágyad, ha már egyáltalán ilyen gondolat végigfutott a idegdúcaidban ( mert azért agynak még nem nevezhető..)

leponex 2018.01.20. 22:30:04

@morpho:
1. de a 'befizetések' - ami ugye az állami nyugdíjalapból lett átirányítva, tehát nem valódi befizetések voltak - fedezetére kibocsátott állampapírok kamatai már tényleges államadósságnövekedést jelentettek.
Az meg már közgazdasági nonszensz, hogy MOST veszek fel hitelt, azt odaadom ( garancia nélkül, költségmentesen, fix jutalék fejében) jórészt külföldi alapkezelőknek, DE kötelezem őket hogy a feléből állampapírt vegyenek. AMIT azért kell kibocsátani, mert azt odaadta az állam az alapkezelőknek. Hogy állampapírt vegyenek rajta, jó sok kamat fejében.
Érted ugye?
Adj nekem egymillát, és én visszaadom neked a felét kamat fejében... A másik felét meg majd jól befektetem, és 40 év múlva kapsz valamennyi nyugdíjat belőle.
Vagy nem, de ezt nem tudjuk garantálni.
A Zállam vállaljon garanciát a nyugdíjra.

2. NEM lakossági befizetés volt, hiába tolod ezt a szamárságot, az állami nyugdíjalapból lett átirányítva. Elsikkasztva, magyarul.
SENKI egy fillért nem tett ebbe bele.
Talán a valóban önkéntes, valóban magánnyugdíj pillérre gondolsz, amit a Zállam adókedvezménnyel támogat.
NA az valódi magánnyugdíj-megtakarítás, ezért is jár hozzá állami támogatás.

Ha maradt volna ez a kötelező, szigorúan NEM magánynyugdíjrendszer, akkor biza több mint tízezermilliárd lett volna véglegesen kivonva a nyugdíjalapból, amit ugye hitelből/államadósságból kell pótolni.
Ha csak kicsit számolgatsz, még rosszabb eredmény fog kijönni.
Hiszen az államadósság növelése miatt az EGÉSZ államadósságfinanszírozás megdrágult - ha mondanak neked valamit a cds-felárak...

taga20 2018.01.20. 22:35:15

@John Nethem: dúcolhacc fityeszdroid százzal, de most szerecc vagy nem?

döncsd má el, me égek itt a kocsmában miattad:)))

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.20. 22:35:36

@atomic power 1986DucaDuca:

Miután Orbán és Selmeczi azt ígérték, hogy megvédik a nyugdíj megtakarításokat, a kölcsönvevés után amikor kezdett a költségvetés helyre állni, nem stadijonyokat kelltt volna építeni meg nem a haveri cégeket kitömni, hanem visszaadni a megtakarítást azoknak, akik azt nyugdíjas éveikre szánták.

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 22:42:53

@ morpho:

"Te meg most úgy csinálsz, mintha gazdasági kényszer lett volna."

Az állami nyugdíjalap hiánya 12 éve folyamatosan nőtt! Az állam számára fenntarthatatlanna valt a rendszer. Az állami nyugdíj-kasszában egyharmados hiany volt, ugyanakkor évi 360 milliárd forintot magánkézbe lett atutalva.

2011-ben már 900 milliárd forint hiányozott volna a nyugdíjalapból. Magyarország ezt egyszerűen nem engedhette meg magának.

leponex 2018.01.20. 22:43:24

@morpho: "Az európai bíróság sem csinálhatta vissza, mert ha belekényszerítik Magyarországot, hogy fizesse vissza a kizsarolt pénzt, összeomlik az államháztartás. Ezt egy bíróság sem vállalja be. Ezért külön aljas volt Orbánék húzása."

Ezzel ténylegesen elismered, hogy a 'manyup' valóban bedöntötte (volna) az államháztartást, HA a Zorbán nem áll a sarkára.

Mivel a 'manyup' fedezete államadósság volt - ezt azért nem mernéd tagadni - , ezért egy esetleges 'visszafizetés' mellé természetesen a jóval nagyobb államadósságot is oda kellett volna tenni, az egyenleg bizony igen negatív lett volna, az alapkezelgetőknek feleslegesen kifizetett fix jutalék, és az indokolhatatlanul magas 'működési költségek' ezt tovább rontották.

A Selmeczy- féle kommunikáció szerfelett ostoba fordulatai valóban sokat rontottak a helyzeten, ahelyett hogy a pőre valóságot írta volna le: a manyup közgazdasági abszurd, tönkreteszi a gazdaságot, végnélküli államadósságnövekedést generált. Pont.

EZÉRT volt Orbán bátor húzása zseniális.

morpho 2018.01.20. 22:43:57

@leponex:

1, "Adj nekem egymillát, és én visszaadom neked a felét kamat fejében... A másik felét meg majd jól befektetem, és 40 év múlva kapsz valamennyi nyugdíjat belőle"
Emlékeim szerint nem a felét, hanem a 80%át kellett állampapírban tartani. Valóban kamatra, de egyrészt ezt az állam határozta meg, másrészt meg a kifizetéseknek tartalmazniuk kellett a kamatot, amit az állam oda is adott a kizsarolás után. Senki nem értette, hogy miért kap pénzt. Továbbá az állam nyugdíjkifizetései csökkentek volna apénztárak kiegészítéseivel, tehát a felosztó kiróvó rendszert felváltotta volna egy öntakarékossági rendszer. Ha most nyitok egy nyugdíjalapot, akkor azért nem kapok kamatot? Tehát amit leírtál, az nem szól semmiről.

2, "NEM lakossági befizetés volt, hiába tolod ezt a szamárságot, az állami nyugdíjalapból lett átirányítva"

És az állami nyugdíjalapba honnan van pénz? Magától keletkezik? Vagy esetleg munkavállalói lakossági befizetés?
Még valami?

morpho 2018.01.20. 22:47:44

@atomic power 1986DucaDuca: Ezt Orbán hazudta. Nem kell mégegyszer leírni. Ez amúgy nem igaz. Az állami kifizetések csökkentek volna. Ezt ne felejtsd ki!

morpho 2018.01.20. 22:52:00

@leponex: "Ezzel ténylegesen elismered, hogy a 'manyup' valóban bedöntötte (volna) az államháztartást, HA a Zorbán nem áll a sarkára"

Nem ezzel azt ismertem be, hogy az állam a bírósági döntésig már rég elköltötte a pénzt és nem tudta volna miből visszaadni. Orbán "bátor és zseniális" húzása kényszerlépés volt. Először elment Barosóhoz és meg akarta győzni, hogy engedjék el a magyar hiányt 7%-ig. Barroso ebbe nem ment bele, ezért kényszerből elszedték a nyugdíj megtakarításokat zsarolással.

Egyébként juteszembe, ha ez nem az emberek befizetése volt, akkor miért kellett nyilatkozni, hogy maradok-e vagy sem és miért fizették ki mindenkinek, aki átlépett a reálhozamot?

morpho 2018.01.20. 22:57:59

@morpho: Még egy apróság. Volt egy olyan lehetőség, hogy a cég kiegészítheti a kötelező 6%-os befizetést. Volt aki emiatt 10%-ot utalt a manyup számlájára. Azzal mizu? Azt nem mkapta vissza egyetlen cég sem. Simán einstandolták az összes megtakarítást. Az meg hab a tortán, hogy azt hazudjuk, hogy aki nem lép át, az elveszti az állami nyugdíjat(ez is azt bizonyítja, hogy nem munkavállalói volt befizetés igaz?) Ez sima zsarolás, semmi több. Arról már nem is beszélve, hogy nem annak kellett nyilatkozni, aki át akart lépni, hanem annak, aki maradni akart. Ilyen a világon nincs! Mintha egy válásúgy működne, hogy ha nem megyek az anyakönyv vezetői hivatalba nyilatkozni arról, hogy házas maradok, akkor másnaptól elváltnak tekintenek. Ez szerinted így ok volt?

taga20 2018.01.20. 23:02:12

@morpho: és miért azoknak kellett januárban sorba állni akik maradni akartak?
és miért mondta matolcsi, hogy akik maradnak azok nem kapnak állami nyugdíjat?

miért? és nem vagyok ábel, mielőtt valaki bedobja!:))

morpho 2018.01.20. 23:06:11

@taga20: Én is feltettem ezeket a kérdéseket ha visszaolvasod.

leponex 2018.01.20. 23:12:08

@morpho: "Emlékeim szerint nem a felét, hanem a 80%át kellett állampapírban tartani."
Érzed ugye, hogy ez még abszurdabb lett volna.
A Zállam ingyen odaad 100 pénzt, de azonnal visszakér belőle 80-at (mert az hiányzik a nyugdíjkasszából), de azt már csak kamatra kapja vissza.

Változatlanul áll az ajánlatom :) Adj egymillát, és kamatra visszaadok 800 ezret. Jó lesz??

NEM az állam, hanem a szent Piac határozza meg az állampapírok kamatait - számos trükkel lehet jól megszorongatni egy eladósodott államot.

Szerintem kevered a manyup fennállása alatt az állampapírokra folyamatosan növekvő és folyamatosan kifizetendő kamatot a felszámoláskor a tagoknak utalt reálkamattal.
AMI szerintem semmiféle jogalappal nem bírt, csak valahogy a kormány a szorongatott helyzetében igyekezett minél kisebb további veszteséggel megszüntetni a manyupot - ami ugye közgazdasági nonszensz: hitelből/államadósságból 40 év múlva esetleg fizetendő nyugdíjat 'felhalmozni'. Lásd az Eu idézett sorait.

AKKOR lett volna valóban 'öntakarékossági rendszer', ha VAGY az aktuális nyugdíjakat csökkentette volna az állam arra való hivatkozással, hogy a pénz kell a mostani aktív dolgozók majdani nyugdíjára, VAGY a valóban önkéntes nyugdíjpénztárakba lett volna további befizetésekre noszogatás- a munkavállalók FIZETÉSÉBŐL:
Egyik sem történt meg - lásd az idézett Eu-s textus...

2. Igen, ez a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer, nem a saját nyugdíját, hanem a mindenkori nyugdíjasok nyugdíjára vonja le az állam a munkáltatóktól és a munkavállalóktól a járulékot.
Amit ugye most már nem is annak neveznek, hiszen abból jóval kevesebb nyugdíj lenne csak kifizethető ma már.

Még valamit?
Ha nem lenne világos, miért is közgazdasági abszurd hitelből külföldi alapkezelőknek garancia, költségek nélkül fix jutalékért pénzt adni, hogy azt jól fektessék be, és 40 év múlva esetleg abból fizessenek nyugdíjat, talán ....

leponex 2018.01.20. 23:19:57

@morpho:
"Az állami kifizetések csökkentek volna. Ezt ne felejtsd ki! "

Ez igaz, de a járulékbevételei is csökkentek, sőt ezek már a bevezetéstől folyamatosan, a nyugdíjkifizetések viszont átlag 20 évvel később csökkentették volna a terheket.
ADDIG viszont - ugye nem kell sokadszor is megpróbálni megvilágítani, hogy az államadósság végeláthatatlan növekedése sokkal nagyobb anyagi teher lett volna, mint az esetleges tehercsökkenés a nyugdíjak kifizetésénél.
Amire semmiféle garancia nem volt, de még a 'felhalmozásra', se, a hozamra sem.
A nyugdíjfizetési kötelezettség maradt az államnál.
'Költségek, kockázat társadalmasítása, nyereség magánosítása'.

taga20 2018.01.20. 23:22:14

@morpho: nem olvasom vissza, de elhiszem neked tesvírem:)))

zene mehet, me víkend van? mehet! kösz:)))

www.youtube.com/watch?v=wGnOpXTVlbw&list=RDwGnOpXTVlbw

taga20 2018.01.20. 23:25:28

@leponex: lazujj haver. szerintem is mindenki full hülye, csak én vagyok a propeller.

zene? nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=uzCleIHK2lU

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 23:25:48

A magannyugdij penztarak működese jelentősen eltert az eredeti 1997-es tervektől.
Eredetileg az allami nyugdíjrendszerben még 1% GDP aranyos hianynyal szamoltak.
2005-től ez mar 2%-a fölé emelkedett.

Nem jöttek be a gazdasagi növekedessel kapcsolatos elvarasok sem, sőt 2006-ot követően a GDP rendkívül alacsony lett.

A fogalkoztatasi aranyoknal ugyanez volt a helyzet, ami 2010-re visszaesett.

Az államháztartás hiányanal az volt aterv, hogy fokozatosan közelítse, majd 2003-tól ne haladja meg a GDP 3 százalékát, ugyanakkor a GDP százalékában mért államadósság se növekedjen a 60 százalékos mérték fölé. Ez sem sikerült. Az államháztartási hiány 3,5% és 7,9% közt mozgott 2002-2010 között, a GDP százalékában mért államadóssag pedig 2005-ben átlepve a 60%-ot, 2010-re 80% fölé emelkedett.

Az volt a terv, hogy a pénztárak - tőkearányosan - átlagosan 0,3 százalékos működési költséggel dolgoznak. A valosagban ez ugy alakult, hogy 2010-es évben vagyonarányosan a költség 0,6-3,1% közt mozgott, míg tagdíjarányosan 4,7-7,3% között.

A magánnyugdíjpénztári rendszer első 6 évében még hellyel-közzel a tervezett modell mentén működött, de 2002-es evtől gyakorlatilag teljesen elszakadt a tervezett körülmenyektől, messze terven felül növelve az államháztartás terheit.

leponex 2018.01.20. 23:30:59

@morpho: A 'manyup' amúgy is felszámolásra került volna - ecseteltem annak közgazdasági abszurditását.
És valóban, az Orbánt tényleg meg akarták 'fojtani', tán még emlékszel, Békesitől Bokrosig hogy rimánkodtak hogy a Zorbán fogadja el az újabb IMF hitelt, mert különben katasztrófa lesz.
'Ha az IMF jön, én megye! -mondta talán OV, és mi lelkesen dörzsölgették a tenyerüket az akkori megmondóemberek, amikor a Varga bejelentette, hogy tárgyalnának az IMF-fel.
Amit gúnyosan 'pávatáncnak' aposztrofáltak ballbjeink - fogcsikorgatva, mert OV tényleg zseniálisan abszolválta azt a két évet.

- A manyup felszámolás kommunikációja katasztrófális volt, sose mondtam mást.
Bár azóta némi kétségeim támadtak, hiszen OV láthatóan jól megértette a 2002-es választási vereségből, hogy demagógia ellen nem lehet érvekkel felvenni a meccset: érvekre érveket, demagógiára demagógiát, ha lehet még nagyobbat.
És lőn, és műxik.
Hogy ez nekem sem tetszik?
Engem érvekkel meg lehet győzni, választáshoz azért ez még kevés -egyelőre.

taga20 2018.01.20. 23:31:02

@atomic power 1986DucaDuca: erre az lett a megoldás, hogy megzsaroljuk a manyup tagokat, és veszünk egy részéből mol részvényt, ami aztán leesik a felére.

de a kurva manyuposok ne tözsdézzenek!

haver, a bandád tud mit kiizzadni?

nézd meg a magyar focit, és nézd meg a magyar kézilabdát!

hogy nem dögölnétek meg, mert amihez hozzáér a geci, az pusztul!

morpho 2018.01.20. 23:34:15

@leponex: Íťam, hogy az EU ezt elbaszta. A manyup befizetések mértékével csökkenteni kellett volna a magyar hiányt. De a felvetéseimre nem reagáltál. Például arra, hogy ha nem volt befizetés miért kellett nyilatkozni és miért fizették ki a reálhozamot
@atomic power 1986DucaDuca: Van olyan egy kötvénynél, hogy változik az árfolyam. Szar dolog a kapitalizmus, de akkor aggódj a MOL pakett miatt is, amin eddig 250 Mrd forintot buktunk, ráadásul IMF hitelből vették Orbánék. De mondhatok még példákat. Azért mert a gazdaság mélyrepülésben van, nem jelenti azt, hogy örökké úgy marad. Én azóta, hogy nem léptem át kb 30%-ot kerestem vele. Mert most szárnyalnak a kötvények. Ehhez mit szólsz?

morpho 2018.01.20. 23:37:32

@leponex: A "pávatánc" kifejezést maga Orbán használta először saját magára. Nem a "ballib". Jelentsen ez a szó bármit is. A manyupról pedig mindent leírtam már amit gondolok.

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.20. 23:38:58

@morpho:

"Én azóta, hogy nem léptem át kb 30%-ot kerestem vele. Mert most szárnyalnak a kötvények. Ehhez mit szólsz?"

Örülök neki.

taga20 2018.01.20. 23:43:45

@atomic power 1986DucaDuca: te inkább annak örülj, hogy mészaros is szárnyal!

ja a gecinek a fedőneve az, hogy mélyszaros rohadék!

morpho 2018.01.20. 23:44:02

@atomic power 1986DucaDuca: Én is. Viszont ez cáfolja, hogy nem érte meg!

leponex 2018.01.20. 23:47:17

@morpho:
-nem az EU, hanem az a két(?) posztszoci állam tolta el, aki ezt az unikális 'manyupot' bevezette.
- felvetésedre nagyjából válaszoltam, a kommunikációról épp az elébb...
- a saját példád épp azt prezentálja, hogy az átlagnál jobban keresőknél valóban lényegesen jobban teljesít a manyup, hiszen a költségekhez képest sokkal nagyobbak a befizetések,.
ETTŐL még a manyup az aminek leírtam, a Te majdani nyugdíjadra azok adják össze a pénzt akik helyetted is fizetik a mostani nyugdíjakat. És fizetik a kamatokat a te 'felhalmozásod' miatt növekvő államadósság után.
Esetleg ha vannak nyugdíjas hozzátartozóid, említsd meg nekik.
Ehhez mit szólsz?

leponex 2018.01.20. 23:51:45

@morpho:
"de akkor aggódj a MOL pakett miatt is, amin eddig 250 Mrd forintot buktunk"
Nem buktunk, hiszen nem adta el az állam a MOL paketteket.
Akkor buktunk volna rajta.

ember100 2018.01.21. 00:16:54

@John Nethem:
Helló !

Értem én a személyeskedést csal NEM szeretem.
Még mindig ne izgulj a pulzusom és az IQ is rendben van :)
Pár migránst mindenhol találsz ez nem jelent semmit.
Az EU felsőbb mint a norvégok vagy akár mi , tudod az edző irányítja a játékosokat !
Ezt a Pharaon ügyet nem fog sikerülni kimagyarázni ugye tudod :) hiába igyekszel mint a vérhas .
Csak hogy legyen egy kis személyeskedés ha már elkezdted.

morpho 2018.01.21. 00:27:28

@leponex: Ha a MOL-on nem, akkor a manyupon sem buktunk. Én például nem. Az árfolyam változik. A kérdésemre nem reagáltál. Most már te is látod, hogy mégiscsak az emberek befizetései voltrak ezek, így viszont az egész állításhalmazod összeomlott.
Magyarországon jelenleg felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer van. A keresők levont járulékából fizetik mindenki nyugdíját. Ez trivia.

John Nethem 2018.01.21. 09:20:56

@ember100:

Értem. Ha te személyeskedsz (agyvérzés, vérhas...) , az neked nem az. Ha én ejtek el egykét privát szót (ha viccből is) , az már sértés....

Azt is értem, ha te azt jelented ki, hogy PÁR migránst találni-látni bárhol, az nem jelent semmit....
Ebből az következik, hogy mindenhol minden rendben van. Nem is értem , akkor miért nyomatják azt az elosztási mechanizmust....

Ha neked csak edző és játékos viszonyként működnek a demokratikus országok és az Eu bizonyos szervei, nos akkor ehhez nincs mit hozzáfűzni.. Meghagylak ebben a hitedben...

A PHARAON kapcsán egyáltalán kimagyarázásról volt szó. Csak a tényeket vázoltam. Ha rajtam múlott volna, a PHARAON félék soha az életben nem kaptak volna ilyen lehetőségeket.
Az én verzióm szerint az egész letelepedési kötvényesdit csakis magyar és állami cég intézhette volna, erős nemzetbiztonsági felügyelettel, nyilván a célzott országokban - -átvilágított - ottani közreműködő partnerrel. Vagy arra az időre a legközelebbi nagykövetségre / konzulátusra kirendelt szakértő ügyintézővel... Nem volt ez olyan sok mennyiség, hogy ne lehetett volna megoldani.... A kb 18 ezer ( plusz a családtagjaik) kötvényes 90 %-a amúgy is kínai volt.

Ez azt is jelentette, hogy mára megduplázódott az országunkban élő távolkeletiek száma.

www.atv.hu/belfold/20180116-megduplazodott-a-magyarorszagon-elo-azsiaiak-szama

John Nethem 2018.01.21. 09:35:50

@ember100:

És ami Olaszországot illeti:

www.origo.hu/gazdasag/20180119-a-nyeresre-allo-berlusconitol-varjak-hogy-rendbe-tegye-a-gazdasagot.html

Nem mintha bármi megváltást is tudna hozni Berlusconi Olaszországban, de a migrációs válságra biztosan keményen fog lépni.

Egyébként nem tartom jó dolognak, hogy egy élemedett korú politikus legyen országvezető. Az ilyen emberek már inkább menjenek valami jó fürdőbe , lábukat a vízbe lógatni.....

Cicmen. 2018.01.21. 09:38:46

Hatalmas rés anyátokon lesz amikor választások után visszabújtok szégyenetekben! Már most is mehetnétek, mert elképesztő az a primitivitás amit látok rajtatok!

leponex 2018.01.21. 09:41:33

@morpho:
" Ha a MOL-on nem, akkor a manyupon sem buktunk."
:) ?? A MOLt megvettük, az kitermeli a megvételéhez szükséges hitel kamatát ( de annál még többet is), üzletnek is jó döntés volt, indifferens hogy pillanatnyilag épp hogyan áll a tőzsdén. Bukta akkor lenne, ha veszteséget termelne.

A manyupon folyamatos a veszteség, nem kicsit, nagyot buk(t)unk rajta.

- természetesen MINDENT az állampolgárok fizetnek
Az, hogy te, meg sok manyupos jól járhatott, nem vitattam. A költségeit, terheit, kockázatát az állam a 'közösség' viseli, előnyeit meg ti, de ezt ölég világosan megfogalmazta az Eu-s szakértő is, - nem kell idéznem újra, ugye.

- és igen, én is pontosan ezt állítottam, amit most te is:
"Magyarországon jelenleg felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer van. A keresők levont járulékából fizetik mindenki nyugdíját. Ez trivia. "

Ebből ugye triviálisan AZ is következik, ha valaki ebből a járuléktömegből a saját jövőbeli nyugdíjára vesz el, tesz félre, és emiatt a többieknek hitelt kell felvenni a nyugdíjak kifizetéséhez, (ez a manyup lényege ugyanis) akkor ezt lényegében sikkasztásnak tekinthetjük.
DE MIVEL törvény hozta létre, így ez jogszerűnek tekinthető volt, ahogyan az a törvény is, ami ezt szüntette meg.
A liberális demokrácia már csak így működik.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.21. 09:48:53

@morpho:

B+, ha kényszerlépés volt, akkor ebből előbb oda kellett volna visszapótolni ahonnan elvették, nem a Lajosokat, Flóriánokat, Lőrinceket meg a fasz tudja még kiket kitömni, benyomni a pénzt sok üres stadijonyba, sportpályába, játszórétbe ahová nem jár gyerek mert nincs, annak a kevesebb gyereknek ami van, jobb iskolai körülményeket teremteni, javítani az orvosok helyzetén, és akkor előrébb lehetnénk egy lépéssel. Nekik azonban előbbre való volt az ország vagyonának saját zsebbe lapátolása, mint a közpénz ésszerű felhasználása. Fontosabb volt nekik, hogy a fideszes haverok, és a fideszhez dörgölődzők alsó-felső szinten jól járjanak, miközben még a világosság is megnőtt. Elsőként Hódmezővásárhelyen. Lett is rögtön miniszter onnan..;D

taga20 2018.01.21. 09:50:06

@Cicmen.: mi van hülyegyerek kanos vagy? kapd el a macskád, és húzd fel, ahogy szoktad!

hátha lenyugszol savazósbácsi.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.21. 09:57:01

@leponex:

Nem értem miért itt erőlködsz, hiszen Orbán, meg a Selmeczi mondták majd ők megvédik a magánnyugdíjasok érdekeit, biztosítják, hogy a pénzük ne tűnjön el, biztonságban legyen, és valami számlát is emlegettek, amiből semmi nem lett. Szóval kivel is van bajod?

Mellesleg annak a nyugdíjrendszernek az lett volna a lényege, hogy mindenki annyit élvezkedjen nyugdíjasként, mint amennyit megérdemel a befizetései alapján. A felosztó-kirovó rendszer pont emiatt lett volna lecserélve. Ez tette volna érdekelté az embereket abban, hogy aktív korukban figyeljenek arra, rajtuk múlik milyen lesz a nyugdíjas koruk. Magyarul visszasasszézott a fidesz a szoci-komcsi >majd én kiosztom ahogy jónak látom< alapú rendszerhez. ha Nem hiszem, hogy bárkinek jó a fidesz vezérkarán és a gázszerelő haverokon kívül, ha visszatérünk abba a világba. Márpedig sajnos ez történik.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.21. 09:58:40

@Cicmen.:

Megszáradt már a tojáshéj a seggeden? Ha nem, akkor tanulj tinó, hátha ökör lesz belőled!
Vagy már a komcsi rendszerben is jó nertárs voltál?;D

leponex 2018.01.21. 10:05:45

@morpho:
hogy ne legyen hiányérzeted:
"Volt egy olyan lehetőség, hogy a cég kiegészítheti a kötelező 6%-os befizetést. Volt aki emiatt 10%-ot utalt a manyup számlájára. Azzal mizu? Azt nem mkapta vissza egyetlen cég sem."

Most akkor az a manyupos befizetés a magánszemélyé volt, vagy a cégé ? :)
A felszámolás minden részletével nem vagyok képben, de gondolom a 'reálhozam' procedurában valahol ez is benne lehetett.
AMI viszont nem volt benne, az az államot ért reálveszteség, ami a manyupra felvett hitelek miatt megnövekedett államadósságkockázatból eredő többlet- kamatfelár

" Simán einstandolták az összes megtakarítást. Az meg hab a tortán, hogy azt hazudjuk, hogy aki nem lép át, az elveszti az állami nyugdíjat(ez is azt bizonyítja, hogy nem munkavállalói volt befizetés igaz?) Ez sima zsarolás, semmi több."

SEMMI megtakarítás nem volt a rendszerben, csodálom hogy ezt még most is elhiszed ezt. A járulékok egy részét 'magánszámlákra' irányították, a pótlására a nyugdíjak kifizetéséhez pedig állampapírt kellett kibocsátani.
MEGTAKARÍTÁS a valóban önkéntes nyugdíjalapban van, ahová a munkavállaló és a munkáltató is utalhat az állam által adókedvezménnyel megtámogatva.
AZ megtakarítás - nekem is van.
Lásd az Eu szakértőjének sorai...

Államadósságból nem lehet megtakarítani, ez közgazdasági nonszensz.

- Igen, nevezheted zsarolásnak is, a kommunkációról változatlanul azt tartom hogy csapnivaló volt.
A reálhozam kifizetésével igyekezett az állam a manyup demagógiájával szemben egy demagógiát állítani, hogy 'kártalanítják' a tagokat.
AKIKET természetesen semmiféle kár nem ért, csak visszaállt az az állapot a mi ténylegesen még meg sem változott: maradt/visszaállt a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer.

Még valami

taga20 2018.01.21. 10:11:32

@látjátok feleim szümtükkel: ehhez mit szósz?

én konkrétan hányok a fityeszmaffiától és talpasaitól.

444.hu/2018/01/21/nem-engedelyeztek-a-dk-etelosztasat-pecsen

Cicmen. 2018.01.21. 10:18:52

@látjátok feleim szümtükkel: Na fuss neki újra mert zavaros vagy és nagyon kérlek ne fölényeskedj, mert nem megy a gumicsizmához a stílusod!

leponex 2018.01.21. 10:28:47

@látjátok feleim szümtükkel:
speciel ebben a Selmeczynek igaza volt: tényleg meg kellett valahogyan védeni a nyugdíjasok érdekeit - azaz az aktuális nyugdíjak kifizetésére szolgáló járuléktömeget -, mert a manyupba elsikkasztot rész ebből hiányzott.

- az egyéni nyugdíjszámla egyszerű formájában már létezik, az 55 év felettiek(ha jól emlékszem) már folyamatosan meg is kapják, ahol szép részletesen leírják benne az eddigi munkahelyeidet, az ott ledolgozott időt, a fizetést, az elszámolt szolgálati időt, egyebeket.
ÉS lehetősége van az illetőnek korrekciót bejelenten, ha valamelyik adat hiányos.
A majdani nyugdíjad nagyrészt ennek alapján lesz megállapítva.

- abban teljesen igazad van, érdemes lenne valódi magánnyugdíjrendszer felé is lépést tenni, hogy az állami nyugdíj mellett -akinek volt rá tehetsége- további kiegészítő nyugdíja lehessen.
Ez régóta lehetőség: Önkéntes Nyugdíjpénztár (nyugdijbiztositas.com/onkentes-nyugdijpenztarak-osszehasonlitasa/)
A munkavállaló és a munkáltató befizetése valóban önkéntes, valóban megtakarítás, és valóban támogatja az állam adókedvezménnyel.
Így érdekelt abban a munkavállaló, hogy legális jövedelme legyen, és abból félretegyen nyugdíjas éveire.

Ezért messzemenőkig egyet lehet ebben érteni veled:
"Ez tette volna érdekelté az embereket abban, hogy aktív korukban figyeljenek arra, rajtuk múlik milyen lesz a nyugdíjas koruk. "
lásd az idézett Eu-szakértőt :)

A manyup nem ez: a mai nyugdíjasokkal finanszíroztatná meg a majdani mások 'magánynyugdíját', de mivel a nyugdíjakat nem csökkent(het)i az állam, így MINDENKI fizeti a kevesek magánnyugdíját államadósságból.
Kis túlzással végtelen ideig.
Mert az államadósság nominálisan nem csökken, a kamatait végtelen ideig fizetni kell.

John Nethem 2018.01.21. 11:31:49

@taga20:

"..én konkrétan hányok .."

De jó lehet neked :-) Legalább mindig megvan a következő napi ebéded :-)

2018.01.21. 11:53:05

@látjátok feleim szümtükkel: azért tértek vissza, hogy betömjenek egy nagy lyukat az államháztartásban, ami a kötelező magánnyugdíj-rendszer miatt keletkezett.
hogy ez jó döntés volt, vagy nem sem, az már lehet véleményes.
de már ferenc testvér se nagyon tudta miből fizetni a nyugdíjakat 2006-ban, pedig akkor nem épültek stadionok.
és az államadósság növekedése is megállt.
az biztos nem volt jó döntés, ahogy így ebben a formában bevezették a kötelező magánnyugdíj-rendszert.

John Nethem 2018.01.21. 12:00:43

@taga20:

Ezért ne csináljon egy POLITIKAI PÁRT közvetlenül ilyet.

Hagyja meg azt az üdvhadseregnek.... Ha még nincs ilyen, akkor csináljon. CSak akkor az ne politizáljon, hanem etessen. De ne csak akkor, mikor kampánycélra szükséges, hanem folyton, minden héten és minden nap.....

( És ez vonatkozik minden hatalmon és nem hatalmon lévő pártra is...)

taga20 2018.01.21. 12:18:10

@John Nethem: ennyit sikerült kihányni magadból, erre a hírre?

gratulálok fityeszdroid!

taga20 2018.01.21. 12:22:45

@John Nethem: tudod mit kívánok neked te rohadék?
hogy egyszer, te is ott állj a sorban, várva a tál levesre, és egy akkora féreg, mint te odamenjen, és letiltsa a kajaosztást, me valami nemlétező nyomtatványt nem töltöttek ki a kajaosztók.

na eszt kívánom neked! remélem érthető voltam fityeszjobbágy?

John Nethem 2018.01.21. 13:25:04

@taga20:

tudod mit kívánok neked te rohadék?
hogy egyszer, te is ott állj a sorban, várva a tál levesre, és egy akkora féreg, mint te odamenjen, és letiltsa a kajaosztást, me valami nemlétező nyomtatványt nem töltöttek ki a kajaosztók.

na eszt kívánom neked! remélem érthető voltam fityeszjobbágy?

John Nethem 2018.01.21. 13:33:21

@taga20:

ennyit sikerült kihányni magadból, erre a hírre?

gratulálok fityeszdroid!

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.21. 14:47:34

@leponex:
"- az egyéni nyugdíjszámla egyszerű formájában már létezik, az 55 év felettiek(ha jól emlékszem) már folyamatosan meg is kapják, ahol szép részletesen leírják benne az eddigi munkahelyeidet, az ott ledolgozott időt, a fizetést, az elszámolt szolgálati időt, egyebeket.
ÉS lehetősége van az illetőnek korrekciót bejelenten, ha valamelyik adat hiányos.
A majdani nyugdíjad nagyrészt ennek alapján lesz megállapítva."

Kapaszkodj meg, ez már a kádárék idején is így volt, csak nem tíz évvel a nyugdíjkorhatár előtt, hanem amikor már közel járt a korhatárhoz az illető. ezen nem változtattak semmit. Nem tudom minek örülsz ennyire, hiszen egy az egyben visszaállították a régi kádárista rendszert. Azt amit állításod szerint a Gyurcsány sem tudott már fizetni ( mármint nyugdíjakat ). Ami ugye nem igaz, mert mindenki megkapta a nyugdíját, csak nem kapott 13-ik havit. Aminek az alapján senki nem fizette be aktív éveiben járulékként. Mellesleg neked adnak 13-ik havi fizetést? Miután nem dolgoztál érte, nem is jár. Nyugdíj sem.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.21. 14:50:20

@taga20:

A tanulj tinó... régi magyar mondás, semmi köze a gumicsizmához mi rajtad fityeg.
Az meg, hogy régen jó elvtárs voltál, és most is jó nertárs vagy, a te stílusod igazolása.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.21. 14:52:10

@Cicmen.:

Ez nem taga 20-nak, hanem neked szól:

A tanulj tinó... régi magyar mondás, semmi köze a gumicsizmához mi rajtad fityeg.
Az meg, hogy régen jó elvtárs voltál, és most is jó nertárs vagy, a te stílusod igazolása.

Mellesleg igaza van, hányi kell tőletek.

morpho 2018.01.21. 15:32:24

@leponex: Az a baj, hogy olyan butaságokat írsz szakmányban és láthatólag annyira nem vagy tisztában a rendszer lényegével, hogy kár beléd a betű. Ez van. Sajnálom amúgy.

leponex 2018.01.21. 15:57:52

@látjátok feleim szümtükkel:
- szamárságot írsz, a nyugdíjba vonulók tudnának neked mesélni, mennyi utánjárás kellett néha ahhoz, hogy a már rég megszűnt cégeknél eltöltött munkavállalási időt valahogyan dokumentálhassák a nyugdíj megállapításához.
Most elküldik neked, kérned sem kell.
- sehol nem írtam Ferenc testvérünkről a nyugdíjjal kapcsolatban
- szerintem a 13. havi nyugdíj egy nagy kampányfogás volt, be is jött rendesen a szociknak akkor. Aztán jött a kijózanodás, hogy hitelből nem csak magánnyugdíjalapot, de 13. havi nyugdíjat sem lehet sokáig fizetni, mert eljő az igazság pillanata -mondá egykor Ferenc testvérünk is. Csak akkor már késő volt a belátás.

leponex 2018.01.21. 16:00:51

@morpho:
- hogyne, természetesen, lehengerlő az érvelésed.
Csak épp egyetlen állításomat sem tudtad, tudnád cáfolni.
Igaz, neked még az Eu nyugdíjszakértőjének a megállapítása sem mérvadó.
- de kösz a sajnálkozást :)

leponex 2018.01.21. 16:06:57

@morpho:
-de annyiban azért van némi igazad, a végnélküli nominális államadósságnövekedésről szóló állításom valóban nem teljesen pontos, hiszen egy jól működő kormány képes lehet elérni a deficitmentes költségvetést, ami ugye az államadósság növekedése megállításának az alapja.

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/durva-szamok-ennyire-kozel-lenne-orban-viktor-alma-a-nullas-koltsegvetes.274083.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

"Karnyújtásnyira van a magyar költségvetés a régóta áhított "német" állapottól, vagyis, hogy egyáltalán ne termeljen hiányt és így nominálisan se növekedjen az államadósság. A jelek szerint azonban a kormányra komoly nyomás helyeződik, hogy a mozgásterét ne a deficit csökkentésére használja fel, hanem a munkát terhelő adók csökkentésére."

taga20 2018.01.21. 16:33:38

@leponex: 14. haviról hallottál?

vwxyz 2018.01.21. 16:58:48

@felső határ nincs: "Csak h visszarángassalak a valóságba"
Te nem a valóságba akarsz rángatni, hanem egy torzszülött propagandavilágba akarsz lehúzni, ahol úgy használnak kifejezéseket, hogy fogalmuk sincs a jelentésükről, és úgy beszélnek folyamatokról, hogy közben semmit nem értenek belőlük. Egy költői kérdés, amelyre a választ már megadta a kommented: ugye te ezekről a kérdésekről sosem tanultál, és sosem vetted a fáradtságot, hogy akár csak egy kicsit utánuk olvass?

vwxyz 2018.01.21. 17:19:26

@morpho: "a MOL pakett miatt is, amin eddig 250 Mrd forintot buktunk"
Miért is? 22400-ért vették, az nyolcadolással 2800, pénteken 3100 körül zárt.
(Az más kérdés, hogy az IMF-hitel tényleg nem erre szól, az államcsődöt és a Manyup-sztorit pedig eléggé "relativizálja", hogy közben épp az állam volt a legnagyobb tőzsdei vásárló.)

vwxyz 2018.01.21. 17:34:49

@aleksz róz: Ezek szerepelnek még benne, ezeket akkor miért nem "vállaltad volna be"?
- a banki különadó és a telekomadó kivezetése
- az Alkotmánybíróság költségvetési kérdéseket érintő hatáskörének visszaállítása
- a szociális kiadások csökkentése
- egyszerűbb adórendszer
- a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés ösztönzése
- a vállalatok és a bankok terheinek csökkentése a hitelezés újbóli beindításáért
- a befektetői bizalom visszaszerzése és középtávra tervezhető, kiszámítható gazdaságpolitika és jogi környezet
- az állami közlekedési cégek rendbetétele

2018.01.21. 17:47:02

@vwxyz: nem értem a kérdést. úgy ítéled meg, hogy ezeket nem lehetett volna az említett 3 tétel nélkül végrehajtani?

ember100 2018.01.21. 21:03:00

@John Nethem:
Helló !

Nekem nem tűnt viccesnek a beszólásod!
A migránsok menekültek a halál éhezés elől menekülnek , úgy ahogy te is tennéd hasonló esetben .
A demokrácia nem azt jelenti hogy mindenki azt csinál amit akar , még egyszer egy nagy csapat tábor vagyunk EU.
A Pharaon ügyön nincs mit magyarázni , de meg lehet próbálni megmagyarázni a lehetetlent.
A letelepedési kötvényesek közül akkor csak 1.800 lehet a terrorista, bűnöző ? :)

Hol húzod meg az élemedett kort esetleg nem esne bele a vezír ? :)
Lyó lenne :)

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.22. 09:19:25

@vwxyz:

Mit is vársz, hiszen olvasni tudnak, csak a szöveget értelmezni nem. Köszönhetően az elmúltnyóc oktatáspolitikájának.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.22. 09:22:08

@leponex:

ja, tudod visszanyal a fagyi, mert aki nem járt utána annak, hogy be van-e jelentve, fizetnek-e utána járulékot, az most szív. No de az állam már ne pelenkázza mindig a polgárát, még a fidesz sem, mert akit annyira nem érdekel a saját jövője, hogy néha ránézzen a dolgaira, az meg is érdemli.

John Nethem 2018.01.22. 13:28:21

@ember100:

Szia ember100 !

Írtad ---- Nekem nem tűnt viccesnek a beszólásod!

Na látod . Embere válogatja, kinek milyen érzetet kelt egy vicces szándék...
Fordítva, és eleve nem vicces dolog (nem csak tőled) az vajon mennyire is vall EQ-ra ? ( empatikusságra, önismeretre, emberismeretre, kíváncsiságra, a harag elengedésére ?? )
( Én csupán egy kis tükröt tartok néha ezzel.... vagy a durvábbat: mikor a kapott üzenetet küldöm vissza válaszként egy az egyben, oldalakon át...)

Írtad ----"A migránsok menekültek a halál éhezés elől menekülnek , úgy ahogy te is tennéd hasonló esetben ."

No de NEM 5-6 biztonságos országokon keresztül, és nem úgy, hogy közben EZER eurókat fizetek embercsempészeknek.... Szóval ezek a menekültek megvezetettek a JÓLÉT reményét keltve bennük.

Írtad -----"A demokrácia nem azt jelenti hogy mindenki azt csinál amit akar ,"

Igen, ez az anarchia. A demokrácia az, amikor mindenki azt csinál a saját keretein belül, amit csinálhat és csinál.

Írtad ---- " még egyszer egy nagy csapat tábor vagyunk EU."

Hm... Sajnos nem. Az EU-n belül mindig is voltak és vannak EGYENLŐBBEK, ERŐSEBBEK, akiknek többet szabad, és ők a dirigálók. A kisebbek pedig ezt eléggé rossz szemmel nézik... Főleg, ha már demokráciáról van szó... Mert akkor ne nevezzük demokráciának, hanem ami valójában: Németország/Franciaország és hűbérei

-Írtad ------ "A Pharaon ügyön nincs mit magyarázni , de meg lehet próbálni megmagyarázni a lehetetlent."

Én tényeket közöltem. A letelepedési kötvény ilyen formájú egész intézése benne hordozta magában ezeket a buktatókat. A magam álláspontját már leírtam.

Írtad ------A letelepedési kötvényesek közül akkor csak 1.800 lehet a terrorista, bűnöző ? :)

Ötletelni lehet... Ennyi erővel azt sem lehet kizárni, hogy belőled nem lesz valamikor egy terrorista...
Van további körözés bárminemű letelepedést kapott után ??
Mindenkinek ott van az ujjlenyomata, bármikor tudják ellenőrizni a nemzetközi hatóságok.
A letelepedési kötvényt 91 % -ban kínaiak vették. Aztán oroszok 7 %, pakisztániak 1 %, iráni 0,5 %, iraki 0,4 % többi 0,1 %..
Szóval volt esély a terroristákat kiszűrni. És nem mentegetésként mondom, de Pharaon sem terrorista volt, hanem egykori bankja, a BCCI olyan bűnözőknek és diktátoroknak mosott pénzt, mint Oszama Bin Laden vagy Szaddám Huszein. Illetve fegyverkereskedőket pénzelt és terrorszervezetekként nyilvántartott csoportoknak juttatott pénzt.

Írtad-----"Hol húzod meg az élemedett kort esetleg nem esne bele a vezír ? :) "

Álláspontomban a 70 év körüliség ( +- 2-3 év) lehet a vízválasztó. Nyilván adott embere válogatja, mennyire képes a kor kihívásainak megfelelni, mennyire képes fiatalos maradni a gondolkodásban, támaszkodva az addigi tapasztalatára.

GyMasa 2018.01.22. 13:50:17

@John Nethem:
...Szóval volt esély a terroristákat kiszűrni...
Igen, es fizetni 300 000 EUR-t egy terrorista EU-ba juttatsaert, dokumentaltan, az bizony a legkoltseghatekonyabb modja a dolgok intezesenek...
Veletlenul sem olcsobb 700 USD-ert az embercsempeszekkel behozani oket.
Most komolyan, nem gondolkoznak ezek, mielott ilyen marhasagokat leirnak?

Takács Bálint 2018.01.22. 14:42:47

Nem mindegy, hogy menekült, vagy migráns.
Nem mindegy, hogy keresztény, vagy muzulmán.
Nem mindegy, hogy be kell fogadni, vagy ideiglenesen menedéket nyújtunk valakinek.

Azt, hogy a post szerzője ezeket szándékosan keveri sokat elárul.

John Nethem 2018.01.22. 14:45:09

@GyMasa: Igen... Sajnos számukra ez az életszerűbbnek TŰNŐ, de a VALÓSÁG rájuk cáfolt. Pont ott jöttek a terroristák, ahol ők kizárták: a zöldhatáron, ellenőrizetlenül, a tömegben rejtőzve....

Furcsa módon a titkosszolgálatok és a rendőrség is ennek adott nagyobb eshetőséget...

Meglepő is lenne, ha egy alkalmi terrorista 300 ezreket költene csak azért, hogy bejusson valahova, és pont a robbanóeszközökön kelljen ezt megspórolnia.....

Erről az OCEAN'S ELEVEN jut eszembe, amikor Brad Pitt oktatja Matt Damont:
..... legyél érdekes, de NE emlékezetes, stb...stb... A többit egyelőre nem találtam, de a lényeg az, hogy vegyülj el....

ember100 2018.01.22. 21:45:58

@John Nethem: Helló !

Ne izgulj semmi bajom sem az IQ,EQ al és még a jó viccet is értem , de a tied NEM volt az !
Szimpla személyeskedés volt amit utálok !
Értem és az az 1300 akit a vezír befogadott az a holdról jött nem pár országon keresztül , ja meg kaplak lakást támogatást ilyesmi .
Tudom a migránsunk lyó migráns :)
Hogy maradjak a csapatos példánál ugye nem gondolod hogy a jordi Masipnak ugyanakkora szava van mint Messinek vö. Németország 82 millió Magyarország 10 millió. A gazdaságról már ne is beszéljek :)
A kötvény az pénz amit az arogáns lenyúl (persze nem mindet :) )meg AZTÁN még vissza is kell fizetni KAMATOSTUL !
Persze Pharaon nem szart a kútba csak mellé és beledobta !
A vezíred meg már rég nem való a kormányzásra pont olyan mint sztálin !

John Nethem 2018.01.23. 08:07:17

@ember100:

A csőlátásodon nem tudok segíteni.
Ahogy olvaslak, egyértelmű, hogy UGYANAZT mantrázod.

Ja persze, te sértegethetsz ílyen "VEZÍRED" kirohanásokkal és miegymással ...
A te vezíred meg a HÁLYOG, az OSTOBASÁG, a GYŰLÖLET.
Szóval ki is a fasszopó-faszrágó, te kisköcsög ??

John Nethem 2018.01.23. 08:42:06

@ember100:

"Masipnak ugyanakkora szava van mint Messinek vö. Németország 82 millió Magyarország 10 millió. A"

( csak a stílusodnál maradva.)
K@rva szar példa kisköcsög. Ahogy olvasom Masip KAPUS, Messi meg CSATÁR.... Már eleve olyan, mint egy bandában a dobos, meg a frontember énekes.... És nemhiába az egyik ez, a másik meg az...... Mert talán Messi pocsék lenne kapusnak, mint ahogy Masip meg csatárnak....
Önmagában két ország lakosságaránya nem sokat mond. ( Egyébként is, hogy kerül ide Messi/Masip után?)
Ahhoz kéne ismerned a földrajzukat, történelmüket, gazdaságukat....

És hogy ne legyen hiányérzeted a németeknél, még akkor azért ezt is add hozzá Németországhoz:
www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2017/12/17/merkel-elismerte-hogy-vannak-no-go-zonak-nemetorszagban/

ember100 2018.01.23. 19:55:30

@John Nethem:
Helló !

Se csőlátásom nincs és SAJNOS igazság csak egy van ! nem mondhatom hogy a vezíred nem hozott be az országba több mint ezer migránst, menekültet MERT AKKOR HAZUDNÉK !!!!!
Nekem veled ellentétben nincs vezírem vannak saját gondolataim , véleményem :)
AMÚGY MEG A KURVA NÉNIKÉD !
Csak most csak neked.
Amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten.

ember100 2018.01.23. 20:04:39

@John Nethem:
Helló !
Na jó akkor menjünk át bunkóba mint te , aljadék . (tudok én ha akarok :) )
A példa pont lyó volt mert a gazdaságunk között is van annyi különbség mint egy kapu - csatár között ! Sajna ez van nem a németek szerelik össze a magyar Ikaruszt :(
Látom gyors témaváltás no-go zóna :)
De ha már itt tartunk menj már el este sötétben pl . a Diószeghy Sámuel , Kőris , Magdolna utcákba ONNAN sem jössz ki egy -két monokli nélkül :)

John Nethem 2018.01.23. 21:33:26

@ember100:

A csőlátásodon nem tudok segíteni.
Ahogy olvaslak, egyértelmű, hogy UGYANAZT mantrázod.

Ja persze, te sértegethetsz ílyen "VEZÍRED" kirohanásokkal és miegymással ...
A te vezíred meg a HÁLYOG, az OSTOBASÁG, a GYŰLÖLET.
Szóval ki is a fasszopó-faszrágó, te kisköcsög ??

Nekem veled ellentétben nincs vezírem vannak saját gondolataim , véleményem :)

AMÚGY MEG A KURVA NÉNIKÉD !
Csak most csak neked.
Amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten.

ember100 2018.01.23. 22:45:40

@John Nethem:
Helló !

A mai napon a mantrázás volt a megtanulandó szó ? :)
Mintha ezeket már olvastam volna tőled , hogy is van ez az új gondolatokkal ? :)

John Nethem 2018.01.23. 23:45:12

@ember100:
Helló !

A mai napon a mantrázás volt a megtanulandó szó ? :)
Mintha ezeket már olvastam volna tőled , hogy is van ez az új gondolatokkal ? :)
süti beállítások módosítása