B1 blogcsalád



A többség elzavarná a Fidesz, Orbán mégis a helyén marad – mutatjuk az okokat

2017. augusztus 23. - ashwood

va_laszta_s1.jpgA magyar lakosság többsége szíve szerint leváltaná Orbán Viktor miniszterelnököt. Erre azonban minden jel szerint nem fog sor kerülni 2018-ban. Az ok pedig nem a NER antidemokratikus berendezkedése, hanem az ellenzék szétesettsége.

A Závecz Researh legújabb közvélemény-kutatása szerint a teljes népességen belül 26, a választani tudó szavazók körében pedig 43 százalékos a Fidesz támogatottsága. Ha az első számot nézzük, akkor kiderül: a lakosságnak kevesebb, mint az egyharmada támogatja a jelenlegi hatalmat.

Ezzel szemben áll 38 százaléknyi választó, akik biztosan nem a Fideszre és Orbánra voksolnának a következő választáson, valamint 36 százalék bizonytalan vagy rejtőzködő polgár. Ha az utóbbiakat fele-fele alapon osztjuk meg a hatalom és az ellenzék között - ami teljesen önkényes, hiszen a hatalmon lévő párt támogatói nagyon ritkán rejtőzködnek – akkor az jön ki, hogy a teljes szavazásra jogosult népesség 56 százaléka, vagyis a magyarok több mint fele utasítja el a NER-t és Orbánt.

A narancsuralom azonban betonbiztosnak látszik még legalább négy évre. Ennek pedig nem a NER alapvetően antidemokratikus berendezkedése, sem pedig az Orbán által, saját igényeire átírt választási rendszer. (Kétségtelen, hogy utóbbi megnehezíti a Fidesz leváltását, de lehetetlenné egyáltalán nem teszi.) A Fideszt konkrétan elutasító 38 százalék a következő pártok között oszlik meg: Jobbik (13), MSZP (10), DK (4), LMP (3), Együtt (1), Liberálisok (1) Momentum (1) Kétfarkú Kutyapárt (1), még ezeknél is kisebb pártok (összesen 4 százalék).

Vagyis a Fidesszel szemben nem egy egységes blokk, hanem több mint féltucat formáció áll. Közös nevezőjük az Orbán-fóbia, szebben megfogalmazva: a kormányváltás vágya, kívánalma, ígérete. Ezen túlmenően szinte semmiben nem értenek egymással egyet - vagyis az összefogás bármilyen formája, amennyiben létre is jönne, kormányzóképtelen konfigurációhoz vezetne.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8512774866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

high up! 2017.08.24. 10:30:34

@ogli dzsí: "Bevándorlás van, majdnem olyan szintü mint Németországban - www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html
A régióban csak a cseheknél van nagyobb arányú bevándorlás."

Szegénykém, te aztán tudod hogy kell magadból nagyon hülyét csinálni. Évek óta nyomod ezt a linket, amit nem csak hogy nem értesz, hanem még az is bukta. hogy a linken kurvára nincs semmi. Szólni kéne Takonyárpinak, hogy frissíteni kőne a fidesz trollok kézikönyvét.
Ráadásul aki olyan hülye hogy képes helyből elhinni, hogy Magyarországra már majdnem akkora a mértékü bevándorlás történik mint Németországba, az már kóros elme eset.

Ami meg a CIA statisztikádat illeti, már elmondtam neked megboldogult Bloggergéza korodban: ez kurvára nem azt a migrációt méri, hogy hányan vándorolnak be meg ki ténylegesen letelepedés meg munkavégzés céljaból. Hanem pl, hogy hányan jelentkeznek be. Oszt tecciki tudni, ha Magyaro-on 2015/2016-ban regisztrált 100 ezer migráns menedékjog kérelemre, akkor ez kurvára nem azt jelenti hogy Orbanisztánba 100 ezren vándoroltak be. De a te statisztikád ezeket mind beleveszi, oszt mivel te nem érted a módszert ott állsz hülyén, hogy Orbanisztán a bevándorlás egyik legkedveltebb célponta. Ennél már csak Pakisztán kedveltebb célpont.

FOLYTASSUK!

ogli dzsí 2017.08.24. 10:31:54

@Cicmen.: Van aki hazajön, van aki nem. De ez teljesen normális ez volt az egyik fő célja a keleti országoknak amikor EU tagok lettünk.

Aki szakmai karriert csinál külföldön /ez a kisebbség/ az nagyon nehezen jön haza. Aki csak úgy kimegy kalandozni vagy egy kis kezdőtőkét gründolni azok többsége meg hazajön. Én is ismerek egy csomó embert aki már dolgozott kint, hazajött. Persze figyelik a kinti lehetőségeket is, egy zsíros lehetőségért megint elmennének. De ez munkavállalási célú migráció, az EU nyugati részén 70 éve mindennapos dolog.

Singerkém 2017.08.24. 10:32:32

@Void Bunkoid: "Erről a buszról már hatszázezren leszálltak, és az ország jövőjét jelentő fiatalok több, mint háromnegyede már megnyomta a leszállásjelzőt."

Miért nem írsz egyből kétmilliót? Az is túlzás, de jobban hangzik.

ogli dzsí 2017.08.24. 10:32:50

@high up!: És milyen adatokkal lehet cáfolni a link alatt található adatokat?

legális 2017.08.24. 10:35:47

@1ghost: Szerintem nem vagy úriember.
Nem vagy demokrata sem.
Még rosszabb, hogy tévedhetetlen sem.
Attól, hogy tajparaszt módon szitkozódva nyomatékosítod a véleményed, még nem lesz igaz. Viszont elfogadom, hogy az a tied.
Kérem, te is fogadd el, hogy másnak is van véleménye.
Viszont odáig még nem jutottál el, hogy tudj olyan miniszterelnököt, államelnököt mondani, akit arányaiba kevesebben utasítanának el. A poszt meg igazából arról szól, hogy most sokan akarják leváltani Orbánt vagy kevese. És hogy a sok valóban sok-e, esetleg elég-e? Az már csak járulékos probléma, hogy utána kik adnák a vezérkart és a vezért. És ez sem kis kérdés.

Ui. Ha megint bunkó leszel, nem beszélgetünk.

1ghost 2017.08.24. 10:39:36

@legális: Oszt mégis, ki a fasz akar egy ócska ezerncikű bérhazudozó orbánista szaralakkal beszélgetni? Itt vagy már legalább tíz nicken, de csak köp rád mindenki, mert csak hazudsz, mint a tolvaj korrupt gazdád.

ben2 2017.08.24. 10:39:57

Magyarországon _sosem_ volt a kormány támogatottsága az egész ciklus alatt a teljes népesség körében 50% felett, jellemzően csak közvetlenül a választások után az új kormány megalakulásának első pár hónapja alatt népszerűbb a kormány mint az ellenzék és a bizonytalanok összesen.
Ehhez jön még hozzá, hogy a választók kb. negyede _sosem_ megy el választani, azaz a 36% bizonytalanból egy valós választási helyzetben nyugodtan le lehet vonni 25%-ot.

Tehát nagyjából minden kormányra igaz az az állítás, hogy ha a bizonytalanokat és a rejtőzködőket is az ellenzékhez soroljuk, akkor a többség "el akarja zavarni".
Pont azért van beépítve a választási rendszerbe _minden demokráciában_ a győztes túlkompenzációja, hogy az ország akkor is kormányozható legyen, ha egyetlen párt vagy koalíció sem képes megszerezni a nettó szavazatok többségét.

A kérdés ugyanis sosem az, hogy az aktuális kormány mögött áll-e a teljes népesség 50+1%-a, hanem hogy az aktuális kormány mötött áll-e a szavazók azon többsége, akik egy adott politikai irányvonalban egyetértenek. Fontos, hogy nem pártokról, hanem kormánytöbbségről beszélünk, azaz lehet a pártok támogatottsága egyenként alacsony, ha a kormánykoalíció és a kormányprogram mögött megvan a megfelelő társadalmi támogatottság.

A magyar ellenzék helyzetének leírásában egyetértek a posttal: nem az ellenzéki összefogás a problémás, hanem az ellenzéki koncepció teljes hiánya. Tudják, hogy mi ellen kellene összefogni, de azt már nem, hogy mi érdekében.
A DK és a liberális mikropártok által képviselt hardcore neoliberalizmus, az LMP, Momentum által képviselt elitellenes, zöld, újbaloldali ideológia vagy az MSZP urambátyám posztkommunizmusa önmagában is működésképtelen konglomerátumot alkotna, de ráadásként ott van még a Jobbik a maga neonáci radikalizmusával, ami végkép lehetetlenné teszi az érdemi együttműködést.

A nagy protest lózungok mögött tehát valójában csak a céltalan indulat gerjed: utáljuk ezeket, utáljuk azokat, mindenki más a hibás, de amúgy fogalmunk sincs, hogy mi hogy csinálnánk, de nem is érdekes, mert majd ráérünk kitalálni, ha hatalomba kerültünk...
És csodálkoznak, ha erre az emberek azon része, akik elégedetlenek a jelenlegi állapotokkal inkább hagyják a fenébe az egész szavazósdit, vagy jobb híján a kormányra szavaznak.

Singerkém 2017.08.24. 10:40:39

@high up!: Látod ezért veszít a baloldal jó pár éve. nem azzal foglalkoznak, hogy dolgozzanak, hanem azt ordítozzák ahol tudják, hogy aki nem rájuk szavaz, az hülye.

Cicmen. 2017.08.24. 10:43:37

@ogli dzsí: Így gondolom én is, ezért nem tetszik az ennyienhagyták el az országot kitétel. Mert ugyanaz mint ahogy naponta elhagyod a lakásodat amikor dolgozni mész, semmi több, ha végeztél jössz vissza , ennyi!
Komoly karriert kevesen futnak be, azok persze kint maradnak, különösen ha családostól, ott beiskolázott gyerekekkel élnek kint. Pont van rokonom aki alapból kizárta a visszajövetelt az ott tanuló gyermekei miatt, mert azoknak nagy törés lenne.

HaD 2017.08.24. 10:44:06

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: bocs tényleg elnéztem a dátumot...de annyira adta magát ez a 89/99:)...egyébként 99.ig melyik volt a "kitüntetett" párt amely aztán már nem????

Jómagam egyben sem voltam vagyok leszek...meggyözödésböl:) nem hogy kettönek:) de ez izlés dolga....

citrix 2017.08.24. 10:48:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Isten hozott, a Nemzeti Együttműködés Rendszere pont erről szól, törvénybe kodifikálva.

6.Lenin 2017.08.24. 10:49:17

Nem tudom volt-é már , de a poszthoz:

"a többség elzavarná a Fideszt"

A szavazók 90 %-a nem szeretné az MSZP-t
" 95%-a nem szeretné a DK-t
" 90 %-a nem szeretné a Jobbikot

Az 1-2 %-os pártocskákat nem szeretné a 98-99 %-a szavazásra jogosultaknak.

Ha összekeverjük a tehénszart a teveszarral + hozzáteszünk díszítésnek lószart, az attól még nem lesz ehető.

Szerintem.

HaD 2017.08.24. 10:51:45

@ogli dzsí: csányit inkább hagyjuk. Egy stróman csak k´rdés hogy kié...az elöélete alapján nagy a valószinüsége hogy az oroszoké(személyesen ismertem még ifjabb korából...ez nem az az ember aki a saját eszéböl lett az ami...mint lörinc barát sem:)). Az otp tulajdonosi háttere is megérne egy misét csak ép a szingapurban bejegyzett bandának a nyomát sem találni...offshore. Ez a csányi jelenleg is azon dolgozik(mint tette a 90-es években demján barátjával a bank-világban)hogy hogyan szerezze meg szarérhugyér a magyar javakat...ismétlem a kérdés hogy ki a gazdája!!!!!!??????

ogli dzsí 2017.08.24. 10:53:04

@Cicmen.: Én is Prágában élek, és nagyon élvezem. De sosem gondolok magamra kivándoroltként, van itt egy munkahelyem, ennyi. Ma ebben a városban rengeteg 'bevándorló' dolgozik, és bár messze ukránból van a legtöbb, azért sok görög, olasz, brit és amerikai is van. Többségük fiatal, és a mediterránok szerint semmivel sem rosszabb itt az életszínvonal, mint náluk, sőt: még a villamos is időben jön! És Prága kb. Bp. színvonala, csak ez kicsit nyugisabb, kisebb hely.

jolka40 2017.08.24. 10:55:40

@Sexual Harassment Panda: "Személy szerint nekdm a Fidesz ndm kedvencem: rettentően korruptak, nem foglalkoznak az egészségüggyel, de befogott orral rájuk fogok szavazni a ballibek ellen." Mégis miért? Hagyományból?

Void Bunkoid 2017.08.24. 10:58:29

@Singerkém: á, a kétmilliózás az olyan old, meghagyom Filipkének :))))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.24. 11:02:45

Magyarországon a többség mindig elzavarná az aktuálisan kormányon lévőket. Ez egyfajta kurucos virtus itt. Egyszerűen ciki támogatni a kormányon lévőket. Persze ezzel még nem fog az ellenzék választást nyerni..

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.24. 11:04:06

@legális:
1ghost féle Gyurcsány csicskáknak a bunkóság a lételemük.
Hisz ballibek.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.24. 11:04:53

@6.Lenin: Ne viccelj , ők választást sem akarnak már. "Zavarjuk el a Zorbányt, és kérjünk egy helytartót az EU-tól". Nagyjából ez az ő "demokratikus" világképük..:)))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.24. 11:05:34

@EU zászlót mindenhova!:

Ez egyébként igaz.

Viszont amíg a szocik esetében a kormányra kerülésük 12 évében kb összesen 1 évig nyerhettek volna újra választást, addiga Fidesz a 12 éve alatt 11 évben nyerte volna azt ,eg, a közvélemény kutatások alapján.

Brix 2017.08.24. 11:06:51

@jolka40: Valószínű, hogy nem akar adóemelést, amivel a baliberàlisok fenyegetnek. De, az orszàg jelenlegi migràciós politikàja is veszélybe kerülne...A lényeg: mostanàban egyre jobban él mindenki, ezért sem célszerű kormànyt vàltani.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.24. 11:09:43

@Brix:

Meg ezért se.. Emlékszünk az IMF-re ?

Ma ez van:

index.hu/gazdasag/2017/08/22/mar_ingyen_is_szivesen_hitelezik_az_allamot_a_befektetok/
Már ingyen is szívesen hitelezik az államot a befektetők
..
Az ajánlatok átlaghozama 0 százalék volt, ez megegyezett a minimális hozammal is, de az elfogadott maximális hozam is csak 0,01 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy még várható haszon nélkül is szívesen finanszírozzák az államot a befektetők.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.24. 11:12:14

@jolka40: Nem, hanem mert a kisebbik rosszat választja. Annyira nem akarja a ballibek visszatérését, hogy inkább elmegy az általa utált Orbánra szavazni. Itt tart jelenleg a haladó "baloldal"..

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:14:02

@HaD:

Utolsó kedvenc pártom a MIÉP volt, bár tag sose voltam. Akkor szakítottam velük, mikor 1999-ben az amerikai-brit agresszorok oldalára álltak a jugó háborúban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:14:59

@HaD:

Párttagságom:
- Fidesz: 1988-1993,
- SZDSZ: 1989-1994.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:16:04

@citrix:

Erről szól?

Nem indíthat bárki jelölteket? Be vannak tiltva a pártok?

ben2 2017.08.24. 11:20:08

@ogli dzsí:

Én Bécsben dolgozom és a kb. 60 emberből osztrák itt a legkevesebb, viszont legalább a fele spanyol és olasz, akik bevallottan az otthoni munkanélküliség miatt jöttek Bécsbe dolgozni.
Mégsem hallok soha egyetlen rossz szót sem tőlük az anyaországukról, nincs bennük indulat vagy keserűség, egyszerűen elfogadják, hogy pont azért van az EU és a közös munkaerőpiac, hogy ha a közvetlen környezetükben nem találnak nekik való munkát, akkor legyen lehetőségük más európai országban munkát vállalni. Azaz nem személyes tragédiaként élik meg a külföldi munkavállalást, hanem az élet természetes részeként.

incognito ergo sum 2017.08.24. 11:21:41

Ez egy fikaország, a nép mindig le akar váltani valakit, ha rossz kedve van.

De hogy mit akar, merrefelé akar haladni, azt nem tudja. Mert ahhoz felelősséget kéne vállalni.

Cicmen. 2017.08.24. 11:24:33

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: 1999-ben az amerikai-brit agresszorok oldalára álltak a jugó háborúban.

Nézz már utána részletesen mit csináltak a szerbek! Rühellem az amcsikat mint szart a zsebembe, de akkor azt tényleg nem lehetett hagyni!

Brix 2017.08.24. 11:26:21

Most egy teljesen más pénzügyi környezet van , mint anno...Óriási pénzbőség van a világban , amely szinte 0 megtérüléssel is keresi a helyét , a biztonságosabbnak vélt országokban. A lényeg: óriási szerencsénk van, hogy nagy a pénzbőség, és az európai gazdaság is elindult felfelé. Mindez Magyarország és a kormány pozícióját is erősíti.
De ami a legfontosabb: szerintem a migrációs válság óriási nyertese lett Magyarország
Elképesztően megnőtt az ország népszerűsége, soha ennyi turista nem érkezett, az ingatlanok értéke is nagyon megemelkedett. Én azt gondolom, hogy a jövőben még több nyugat-európai fog nálunk letelepedni, turistáskodni, ami gazdagítani fogja az országot. A biztonság nagy érték, amit pénzre lehet váltani. A kormány anti-migráns politikája telitalálat , amit a jövőben is meg kell tartani. Nyugaton váságban van a multikulturális társadalom, nálunk és néhány másik közép-európai országban meg "reneszánsz" kezdődött. Nagyon fontos, hogy ide nem jöhetnek afrikai/ázsiai nincstelenek , akik veszélyeztetnék a megerősödő polgári társadalmat. Az ellenpélda ott van: Görögország, Olaszország- zuhannak a szakadékba...

Jakab.gipsz 2017.08.24. 11:30:31

@high up!:

Te akarod osztani az észt az átlag magyarnak, ezzel a magos röptű választékos dumával?

Nos miattatok nem kell kormány váltás, sokeszű istenek barma!

HaD 2017.08.24. 11:33:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Megtisztelö a válasza:).

Lehetne egy személyes kérdésem...technikai?!?! Ezekben a pártokban hogyan szürték ki hogy ki a provokátor ki a besúgó közülük??? Egyszerü technikai kíváncsiság a részemröl....

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:36:40

@HaD:

Sehogy. Minden ellenzéki pártban voltak kommunista ügynökök, ez volt a rendszer lényege.

citrix 2017.08.24. 11:40:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Annál cikisebb szitu nem történhetne a fidesszel mint ha 98%-ra nyerne mint a Hazafias Népfront anno. Nagyon vigyáz hogy legyen "ellenzék" de csak olyan pártocskák akik karácsonyfadísznek jók. Ha valamelyik megerősödik (lásd most a Jobbik) az ellen gyűlölethadjáratot indítanak, lejáratják minden aljas és még aljasabb módon a mindenható közmédiában. A plakátfelületeket betiltják, ott csak "kormányinformáció" (sic!) jelenhet meg. Mindez természetesen törvényes és minden jogszabálynak megfelel. Amit a fidesz hoz napra készen.

konrada 2017.08.24. 11:40:42

Na ja. Olyan jól mutat a statisztika, melyben 26% támogatóval szemben 38% ellenző van.

...aztán mégis a fidesz marad majd.
S miért? Mert nem arra kell szavazni, kit nem akarnak, hanem azt, kit akarnak helyette:
Ebből 13 %pontnyi nem szavaz a 14-16?%pontnyi MSZP-SZDSZ klónpártokra és azok meg viszont, és a maradék 9%pontnyi meg egyikre sem.
S nem lesz emiatt összefogás sem, mert a kormányt ellenzők nagyobbik tábor-halmazának inkább jobb ha a kormány marad, mint hogy az ellenzők másik oldala vegye át a hatalmat...

...szar ügy a politikai matematika....

GyMasa 2017.08.24. 11:44:45

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
...Ez az egyetlen remenye a baloldalnak...
Vagy, mondjuk kellene BARMILYEN egyebet is igerni az orszag nepenek azon kivul, hogy "az illiberalis orban kormanynak mennie kell"
Ezzel eleg ember tisztaban van.
Az a baj, hogy nincsen senki, aki ezzel szemben egy olyan tekintelyt parancsol, hogy ra lehessen szavazni.
Amig ez a politikai formacio nem jelenik meg, addig nem valoszinu a kormany levaltasa.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:48:54

@Cicmen.:

Igen, Csurka is ezt gágogta. S ezért szakítottam velük.

Sajnos NEM igaz, amit mondasz.

GyMasa 2017.08.24. 11:49:16

@midnightcoder2:
...Bajnai tudta ideig-óráig összefogni őket...
Hehh, nem Bajnai fogta oket, hanem a retteges az elorehozott valasztasoktol...
Ja, es pont ezzel az egy evvel csinaltak meg a fidesz 2/3-at, es jatszottak el vegleg a baloldali vezetö szerepüket.

Sexual Harassment Panda 2017.08.24. 11:50:51

@jolka40: 1szerű.
Mert ők a kissebbik rossz

Sexual Harassment Panda 2017.08.24. 11:52:54

@EU zászlót mindenhova!: :)
Pontos diagnózis.
Ha majd lesz egy lehetőség, egy NEM liberális, viszonylag európéer formáció, akik nem akarják resetelni a rendszert, rájuk szavazok majd.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:55:22

@citrix:

A "gyűlölethadjártat" része a választási kampánynak, minden párt kampánya mindenhol a világon arról szól, miért rossz, hibás az ellenfél.

A magyar kampány semmi pl. az amerikaihoz képest, ahol még azt is előhozzák, mit csinált az ellenfel 30 éve valamilyen teljesen politikamentes kérdésben, s ebből aztán kampánytémát fabrikálnak.

A közmédiák szerepe nulla körüli, az emberek 90 %-a nem nézi őket.

A lényeget felejted el: bárki indulhat a választásokon (a szabályok ma még könnyebbek, mint 2010 előtt), s mindenki szavazhat. Ha ezek után nyer valaki, az az emberek szabad akarata.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 11:57:39

@Sexual Harassment Panda:

Ha most nagyot buknak a ballibek, biztosan meg fog jelenni egy antiiberális ellenzéki formáció.

inreallife 2017.08.24. 11:59:11

A problema a kovetkezo:

Magyarorszagon van egy jelentos nyugger reteg, akiket nyugodtan lehet komcsi maradvanynak nevezni. Ok az mszp megmaradt tamogatoi.

Aztan voltak a panelprolik, ok a nagyvarosi dolgozo, adozo emberek, ok a mai uj ballib partok voksoloi. lathato ellentet feszul a fenti szavozok es koztuk.

A rendszervaltas elott volt egy fasza kis allamadossag felhalmozas, ami a lecsuszas meggatolasat hivatott biztositani, "legvidamabb barakk" cimszoval. A rendszervaltas utan ez megszunt, ok a rendszervaltas vesztesei, tobbseguk kepzeltlen, alacsony iskolai vegzettsegu a rendszervaltas utani nyugger es katranyos helyzetu. Ezek a csoportok komcsi restauracioban erdekeltek, kadari nosztalgia hajtja oket. Csaladi vonalon eleg nagy az utanpotlasuk, a looser utodok kisebbik resze csatlakozott hozzajuk. Ok a fidesz szavazoi.

Es vannak a rendszervaltas utani fiatalabb generaciok, "nyertesek", akik igen nagy tobbsegben jobbik, kisebb reszben lmp es momentum tevelygo szavazok. Miert tevelygok? A jobbik egy igen szelsoseges, eu ellenes partkent indult, megis hozza csapodtak a centrista, eu parti szavazok. Vona epp most kezdte el es jol-rosszul korrigalja az eredendo fobunt. Az lmp egy szelsobaloldali part a programja alapjan, megis egy mszp es fidesz kozotti centrista partkent el a koztudatban. A momentumnak meg meg az identitasa sincs meg.

Nem irtam oda mindegyik csoporthoz, hogy tisztelet a kivetelnek, meg az altalanositas sosem teljeskoru, de a joval minositett tobbseg feletti arany miatt a kategorizalas szerintem hatekonyan abrazolja ezeket a csoportokat. Az latvanyos, hogy magyarorszagon az elso 3 oskovulet nepszerusege okozza a problemak javat. A 6 honap - 6 ev - 60 ev egy igen eltalalt okolszabaly. A 60 ev tarsadalmi valtozasnak meg csak a fele telt el a rendszervaltas ota. Ezert nem tud kitorni a magyar valasztoi rendszer a "fogsagbol". (hogy utana beleessen egy masikba...)

Megegy megjegyzest ide a vegere. A cikkel ellentetben a fidesz valasztoi machinacioi igenis hatassal vannak a valasztasi kimenetelre. Nem lettek levalthatatlanok, de sokkal nehezebb levaltani oket. A "regi" 2 fordulos rendszerben mar nem tudnanak egyszeru tobbseget sem szerezni, mert a kicsontozott 2. forduloban mar tapolcai es ozdi kimentelek lennenek, igen csunya kimenetellel szamukra. Szoval a "2010 ota tarto, sosem latott nepszeruseguk" igencsak urban legend, de ennek ellenere kitartoan es szinte kiirthatatlanul el a koztudatban.

Mondhatnam, hogy vitainditonak szanom a gondolataimat, es ervekkel akarok vitazni, de a minden oldalt jellemzo vitakeszseg hianyaban, mantrak es kozhelygyujtemenyek elleneben nem kivanok ervelni so pro, se kontra. Aki akarja az megerti, es vagy helyesli, vagy nem, aki nem akarja erteni, azzal meg plane nincs beszelgetnivalom. Welcome Hungary a 21. szazadban.

Sexual Harassment Panda 2017.08.24. 12:01:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
1. legyen antiliberális
2. Minél kevésbé legyen korrupt
3. Legyen eu szkeptikus de ne túlzottan

jolka40 2017.08.24. 12:05:24

@Sexual Harassment Panda: Honnan tudod ezt így előre? Mennyivel különb társaság a Fideszé, mint a másik oldalé? Csak szolgalelkűbbek, ennyi. És azt akarják, hogy mindannyian azok legyünk. Pofa be mindenkinek, olvassátok a nyomtatott sajtónkat, hallgassátok a rádiónkat, nézzétek a TV-einket, és főleg - ne gondolkozzatok! Nyomjátok a melót, érjétek be a nyomorúságos bérekkel, a még nyomorúságosabb nyugdíjakkal. Nem elég? Osszátok be! Ha így is ránk szavaz 45%, mi a túrónak foglalkozzunk a népünkkel? Lám csak, így is jó nekik!
(csak egy apróság: kisebbik, nem kissebbik)

Cicmen. 2017.08.24. 12:06:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Sajnos NEM igaz, amit mondasz.

Voltam akkor Horvátországban, saját szememmel láttam mit csináltak.

GyMasa 2017.08.24. 12:16:40

@citrix:
...Venezuelában is korrektebb a választás mint itt...
Ez ugye csak vicc volt???

high up! 2017.08.24. 12:39:39

@ogli dzsí:

nem érted ugye, hogy a te CIA táblázatodat (de kurva jó forrás!) nem kell cáfolni mert az egy másik módszertan, ami csak pont arra nem jó, amiröl a 600 ezer magyar kivándorolt története szól.

FOLYTASSUK!

GyMasa 2017.08.24. 12:40:03

@Ballib cenzúrázók réme 25:
...Csakhát a Jobbik ugye, akik régen nácik voltak szerintük, ...
Ennek nagyon örülni kellene, mert ha itt is eljön a mostani, "fejlett, politikailag korrekt, erosen balra hajlo nyugat europai demokraciak"-ban jellemzo retorika, akkor MINDENKI fasiszta lesz majd, aki NEM progressziv balos, es fenntartjak a jogot maguknak, hogy ok mondjak meg, hogy ki a naci.
Ja, es ebbe a fasiszta retegbe a progrssziv baloldal szemrebbenes nelkul beleerti az IGAZI liberalisokat (FIGYELEM!!! NEM a magyar ertelemben hasznalt liberalisokat, hanem a szo klasszikus ertelmeben vetteket)

high up! 2017.08.24. 12:41:59

@Singerkém: "Látod ezért veszít a baloldal jó pár éve. nem azzal foglalkoznak, hogy dolgozzanak, hanem azt ordítozzák ahol tudják, hogy aki nem rájuk szavaz, az hülye."

Oszt ki nem szarja le a baloldalt? Csak a tudatlan idióták határozzák meg magukat pártokban meg oldalakban.

FOLYTASSUK!

high up! 2017.08.24. 12:44:49

@Sexual Harassment Panda: "Ha majd lesz egy lehetőség, egy NEM liberális, viszonylag európéer formáció, akik nem akarják resetelni a rendszert, rájuk szavazok majd."

Oszt egy éve még úgy határoztad meg magad, hogy te libsi vagy. Azóta tudathasadás ment végbe a fejedben? Gyüjjön (illetve maradjon) a ruszki alapú illib rencer?

FOLYTASSUK!

Kivlov 2017.08.24. 12:47:00

Elzavarná? :D
Alternatíva? Ja, bocs az nincs lassan 8 éve. Sohatöbbéliberálisbaloldalt...

GyMasa 2017.08.24. 12:49:06

@ogli dzsí:
... rengeteg 'bevándorló' dolgozik...
Azert elegge erdekesnek tartom, hogy pont az a halado baloldal rinyal a legjobban a kulfoldre meno emberek miatt, akinek a zaszlojara fel volt tuzve az egyesult europa, az az egyesult europa, aminek alapvetese, hogy ott elek/dolgozok benne, EU-s allapolgarkent, ahol csak akarok...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.24. 12:50:28

@high up!:

"Csak a tudatlan idióták határozzák meg magukat pártokban meg oldalakban."

Kire szavazol ?

Illetve másképpen feltéve a kérdést : Kire szavazzunk ?

Persze a kérdés költői. Pontosan tudjuk, hogy a ballibekre szavazol évtizedek óta.
Csakhát ezt így nehéz felvállalni ugyi ?

(Most jön a Fideszre szavaztam, mindig csak kiábrándultam duma)

ogli dzsí 2017.08.24. 12:57:25

@high up!: hát nem is cáfoltad

szóval hol van vmi adat a 600ezredről?

high up! 2017.08.24. 13:09:44

@ogli dzsí:

szegény hülyém, harmadik nekifutásra se érted?

Kopizd már be a te CIA adataidhoz a módszertanuk meghatározását, hogy legalább el tudj indulni a gondolkodás (???) útj´án.
Ja, hogy a te linkeden amúgy semmi nem található? Ennyire hülye azért nem lehetsz hogy ezek után még tovább forszírozpd a te bebukott propaganda anyagodat, meg még elképzeled, hogy majd leáll a világ a nagy semmidet cáfolni?

Hát ma már nem kapsz trollp´otlékot a takonyárpitól, ez is biztos.

FOLYTASSUK!

Emília Röszkei 2017.08.24. 13:18:37

@citrix: Dehogynem szavazhat. Csak szabályosan be kell jelentkezni (ami enélkül is kötelező lenne !) ott ahol dolgozik és hopsz, máris regisztrálhat levélben szavazóként.

De nem teszi, mert akkor ugrik az állítólag extraszar magyar egészségügyhöz való hozzáférés, amit semmiképp nem mer bevállalni, mert már ismeri a kintit ....

high up! 2017.08.24. 13:20:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: " Pontosan tudjuk, hogy a ballibekre szavazol évtizedek óta.
Csakhát ezt így nehéz felvállalni ugyi ?"

Mit tudtok ti Orbaneszku seggcsimbókok? Max. annyit, hogy a te trikolór bohóc fajtátok 1994-ben 52%-kal sírta vissza a komcsikat, 2002-ben két kézzel szavaztatok a ballibsik ingyenvilágára, te meg még az Igen-Igen kampánycsapatjában is benne voltál, oszt szidtad Orbaneszkut mint a parajt. Majd csak amikor gyurtcsány vezéred lebukott amikor elárulta, hogy tényleg átkúrta a fejeteket, akkor néztél ki a bamba fejedből, hogy Há ez tényleg megtette velünk?

Há a fidesz birka szavazó családod így néz ki, a kétharmad 50%-a legalább egyszer, 30%-a meg legalább kétszer is ballibsi szabazó vótt az elmúttévtizedekben. A 3/3-osok meg kádári nyuggerek meg a többi poszt komcsi aki még él, az mind ott rohad Orbaneszku segge körül.

Te is ebbe a fajtába tartozol, csak hát így nehéz felvállalni, ugyi?

FOLYTASSUK!

body_andras 2017.08.24. 13:23:59

Szerintem kéne egy ilyen k.v.k. eredményt is közölni:
A megkérdezettek legyenek nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, adófizető, legalább érettségivel végzett, három alapvető kérdésre állampolgársági ismeretekben helyes választ adni tudó emberek. Lássuk, milyen eredmény születik, ha kivonjuk a nyugdíjasokat és a világról szinte semmit nem tudó népet a kutatásból.

Lehetne még másképp is játszani a számokkal: kivétel nélkül mindenki válaszolhat, ha a kutatásban nem pártokat kell választani, hanem programokat, a pártra való utalás nélkül. Soroljuk fel az összes választási programból 3-3 mondatot, majd jelöljék be azt az egyet amelyik a leginkább szimpatikus. Egy ilyen k.v.k. már egészen meglepően végződne, hisz csak az eredmények közzététele után tudnánk meg, "melyik pártra szavaztunk". Annyi Fidesz szavazó lenne, ahányan a "Nincs program" opciót választották, de az MSZP blődségei is elhasalnának.

Dugó Boss 2017.08.24. 13:24:17

Úgy csinál a sunyi balliberális, mintha alternatíva volna.
Valahányszor a balliberális volt hatalmon, minden alkalommal (1989, 1995, 2008) a szakadék szélére, államcsőd-közeli helyzetbe taszította az országot.
A kutyámat nem bíznám rá.

ben2 2017.08.24. 13:31:41

@inreallife:

Abban egyetértek, hogy a második fordulós visszalépésekkel matematikailag leváltható lenne a kormány, de:
A második körös visszalépések erősen attól függnének, hogy melyik ellenzéki formáció áll nyerésre.
Azaz ha a körzetek többségében a Jobbiknak kellene az MSZP javára visszalépni és ezzel szabad utat adnának egy ballib kormánynak, az garantáltan a Jobbik szétesését okozná, mert a szavazóik nem bocsátanák meg, hogy beálljanak csendestársnak egy balliberális koalícióba. (Ahogy az szdsz antikommunista szavazói sem bocsátották meg, hogy beszálltak a Horn kormányba ötödik keréknek.)
Ugyanez fordítva is igaz: ha többségében a Jobbik végezne a második helyen, akkor nagyon valószínűtlen, hogy a ballib szavazók tömegével támogatnák egy Jobbik kormány létrejöttét. Egy dolog az időközi, amikor bármi belefér, hogy a Fideszt szivassák, de el lehet képzelni, hogy mekkora értelmiségi ajvékolás lenne egy Jobbik kormány gondolatára is.

A protest szavazatok összeadódása országos szinten tehát két esetben lehetséges:
- ha kiegyenlített lenne az ellenzéki pólusok között az első fordulós eredmény, mert ebben az esetben mindegyik formáció a szavazatmaximalizálásra és nem a másik győzelmi esélyeinek a megakadályozására törekedne
- ha születne valami konkrét összellenzéki koalíciós megállapodás

Az első eset valószínűtlen, az utóbbihoz pedig nem kell második forduló.

Az ellenzék legnagyobb problémája jelenleg, hogy nem pártok, hanem szavazók szintjén megosztott. Ennyire ellentétes világnézetű, vérmérsékletű, társadalmi helyzetű és gazdasági érdekekkel rendelkező ellenzék utoljára a rendszerváltás előtti ellenzéki kerekasztalt jellemezte, csak 1990-ben az MSZP 10% közelében tanyázott így fel sem merült a koalíciós kényszer vagy egymás hallgatólagos támogatása.

Persze a politika már csak olyan, hogy bárki bárkivel összeállhat, de a valódi kérdés továbbra is az, hogy milyen célból?
A Jobbik és a ballibek koalíciójához vagy egymás hallgatólagos támogatásához (ami a lényegét tekintve kb. ugyanaz), ugyanis világos, program szinten kidolgozott, kompromisszumos minimálterv kellene, hogy győzelem esetén mégis mihez kezdenének az országgal.
Na ez az, amivel az ellenzékből senki, még csak kérdésfelvetés szintjén sem foglalkozott.

Dugó Boss 2017.08.24. 13:37:30

Szerencsére már csak néhány Fidesz-ciklus és balliberálist csak egyetlen példányban, a Néprajzi Múzeumban lehet majd látni, kordonnal elkerítve, kitömött állapotban. Ül majd a szuterén-skanzen konyhájában, lyukacsos, pörköltszaftos trikóban, a tűzhelyen csirkefarhát rotyog, és a naftalinos munkásőr-nadrágját keféli. Az egyik kezében Kőbányai.

A kisiskolások majd ott állnak körülötte, a tanítónéni pálcával rámutatva magyaráz, a kölykök meg köpőcsővel köpködik és vihognak.

Andy73 2017.08.24. 13:43:07

"36 százalék bizonytalan vagy rejtőzködő polgár. Ha az utóbbiakat fele-fele alapon osztjuk meg a hatalom és az ellenzék között -"

És a kapott 19 százalékot hozzáadod a Fidesz-KDNP 43 százalékához, akkor máris megkapod a 62 %-ot, amelyik nem csak a biztos győzelemhez, hanem a kétharmadhoz is elég, mivel az egyéni körzetek több mint 90 százalékát behúzzák vele.

Hihetetlen, hogy valaki úgy publikálhat a témában, hogy még az alapvető dolgokkal sincs tisztában, összekeveri a biztos pártválasztók és a teljes lakosság adatait.

Nincs közöttünk csicska 2017.08.24. 13:44:35

@Dugó Boss: Megfeledkezel az 1947-1989es balliberális ámokfutásról ami szintén a csőd szélére vitte és eladósította a gazdaságot

hitelből proliszavazatok vásárlása korrupt szerencselovagok által - ez volt a ballib sikerrecept, ami minden egyes esetben a tönk szélére vitte az országot

ezért utálja őket mindenki orbánnál is jobban

1ghost 2017.08.24. 13:50:23

@Dugó Boss:

Na mi van te bérhazudozó orbánseggdugasz? Azt hiszed, hogy ha új nicked van megint, akkor nem ismerünk rád? Hát kilométerekről bűzlesz, te ócska, gerinctelen, hazug fidesztroll.

Lassan már több nicked lesz, mint szavazótok!

Dugó Boss 2017.08.24. 13:51:20

@Nincs közöttünk csicska:

Nem feledkeztem meg: említettem 1989-et, az ámokfutásuk első szakaszának záróévét. Szerencsésebb kelet-európai országokban már ekkor kipicsázták őket, hogy véletlenül se kerüljenek ismét hatalomba.

A balliberális - ha éppen nem sodorta csődbe az országot - akkor időről időre rárontott nemzetére: Szamuelytől és Kohn Bélától kezdve Rosenfeld Mátyáson át egészen a 2000-es évekig.
És még most is úgy adja el magát, mint lehetséges alternatívát.

A pofám leszakad.

zokogjatok 2017.08.24. 13:51:29

@high up!: Google: migration rate of hungary

a migration rate ugye azt határozza meg, hogy mennyi a "nettó" migráció, tehát a ki és bevándoroltak. Ha a migration rate 0, akkor pont ugyanannyian mennek ki, mint jönnek be. Ha pozitív szám, akkor többen jönnek be, mint mennek ki.

Magyarországon pozitív. Tehát az "elfogy az ország, kiürül, stb" egy jó nagy faszság. Angliát évi 300k ember hagyja ott, oszt mégsem ürül ki. Konkrétan ma jobb a migrációs rátánk, mint 2010-ben, akármennyire is fáj ez neked.

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

Dugó Boss 2017.08.24. 13:55:49

@1ghost:

Muhaha!
Őrjöng a balliberális!
LOL

Ez az aljas balliberális banda soha nem épített, hanem csak rombolt. Végig a modern-kori magyar történelemben.

Nemcsak most, a vizes VB vagy a tervezett olimpia esetében.
Így volt már a millennium idején, a mai Budapest építésekor: akkor is visítozott, hogy "korrupció!" meg "minek épül!".
Ma a fél világ idejár csodálni.

Sunyi, destruktív, deprimáló banda.

Még egyszer: amikor ő volt hatalmon (1989, 1995, 2008), mindig a szakadék szélére, az államcsődbe sodorta az országot.

Nem kérjük többé!

Hajrá, Magyarország!
Hajrá, magyarok!

1ghost 2017.08.24. 13:59:09

@Dugó Boss: Hehehe! Te tolvaj, korrupt, orbánseggnyaló, mészároslőrinces bérhazudozó fidesztroll.

Ezeket a hazugságaidat már ezer másik nickeden is elsütötted, akkor is csak körberöhögött mindenki. Kurva nagy a gáz bazdmeg, mentek a lecsóba, ezért legalább kétszer ekkorákat kéne már hazudnod, te szarházi orbáncsicska.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.24. 14:21:07

@Dugó Boss:

Nem érdemes az 1ghost féle fizetett trollokkal foglalkozni.
Ignoráld őket, mind minden normális ember.
Gyurcsány segge eltakarja előle és ballib társai elől a valóságot, marad nekik a gyűlölködés, hazudozás, a napi betevőért.

apro_marosan_petergabor 2017.08.24. 14:30:11

A libero statisztikák akkor is hazudnak, ha kérdeznek, mint Kovács László, a szoclib külügyminiszter.

apro_marosan_petergabor 2017.08.24. 14:31:23

@Dugó Boss: egészítsük ki a dátumokat 1919, 1947-89-el. Még rosszabb a kép.

2017.08.24. 14:44:03

Na vegre egy normalis cikk is van itt. Megha kutyafuttaban is jott le a futoszallagrol, mert nehany mondtabol hianyzik az allitmany:
"Ennek pedig nem a NER alapvetően antidemokratikus berendezkedése, sem pedig az Orbán által, saját igényeire átírt választási rendszer. "
Habar itt is lehet jatszani a szavakkal, mert mivan ha valaki a jobbikot valszatja, de ha nem ok nyernek akkor Orban is maradhat szamara, azaz nem "levaltana" csak szeretne "jobbat". Pun intended.
Emelett: Fidesz sok ido alatt epitette fel a szavazobazisat, valamint kaptak egy vilagvalsagot is segitsegul. Egy masik partnak ugyanezen esemenyekre, es idore lenne szuksege mert nem hinnem hogy okosabbak/ugyesebbek lennenek annyival a fideszeseknel. De mint mar mondtam, szerintem semmi szukseg allamaparatusra, ha elfogadjuk a vadkapitalizmus kemeny vilagat.

1ghost 2017.08.24. 14:49:44

@apro_marosan_petergabor: @Ballib cenzúrázók réme 25: @Dugó Boss:

Hát ez haláli! Egyszerre három nick alatt bérhazudsz egymás után te tetves orbántroll, de már mindenki csak röhög a vergődéseden!

Barátocskám akkor most közlöm veled, hogy akkora szarban vagytok, hogy most rögtön kéne még 30 nicket gyártanod, és legalább kétszer ekkorákat hazudnod, bár szerény véleményem szerint ez sem lesz elég, mert a magukat gennyesre lopó erkölcsi fideszhulláknak nem hisz itt már senki.

morph on deer 2017.08.24. 15:02:44

@Cicmen.:
"A tökükrelépés nyilván röhej, de ellenállni nem lehet hanem kell is"

Az érdekek védelme egy dolog, a tapló kekeckedés meg a másik!

Azt meg ugyancsak érdemes átgondolni, hogy amennyiben kenyértörésre kerülne a sor, akkor ők még megetnének bárhova máshova, akár a környéken is, mert tárt karokkal várnák őket, mi meg napokon belül padlót fognánk, - tekinve, hogy a bevételeink lényegi része a németekkel való együttműködésből származik.
Ezért jön a képbe a tárgyalásos konfliktuskezelés meg a diplomáciai érzék ami ehhez kell.
De van, aki csak a tökre lépésig jut el, sajnos.

LKerekes 2017.08.24. 15:05:06

Visszatérve az írásra.
És miben látszik ez az elzavarós többségi akarat a hétköznapokban? A 200 fős gigatüntetésekben? Az utcai torlaszokban? Az állandó sztrájkokban? A robbantásokban?
A koldusok hatalmas számában? LÉrdekes, mikor felmegyek Pestre, akkor szinte csak romániai koldussal találkozom.
Na ne röhögtessetek ellenzék!
Szerintetek már 4 millió magyaréhenhalt, 4 millió haldoklik, 4 millió megfagyott a télen és 4 millió kivándorolt. Ja és 4 millió munkanélküli van, akik szerencsések dolgozni, azok is éhbért kapnak.
Érdekes statisztikát olvastam a napokban egy cikkben. Ezek szerint Orbánra szavazna 40 % és el is menne biztosan szavazni ebből 99 %. Orbán ellen szavazna (állítólag ! ) 49 %. Igen tehát többen vannak, akik ezek szerint a népakarat megtestesítői és orbánellenesek. Na de itt jön a humor. Arra a kérdésre, hogy biztosan elmenne szavazni az állítólagos orbánellenesek kevesbb, mint 50 %-a válaszolt igennel.
Érjük? Vesszen Orbán, ellene leszavazni, ellene szavazni!! Ja, hogy ahhoz el is kellene menni a szavazóhelységbe.....azt nem vállalják. Lustaság? Nem tudom, de igen csak kabaré! És cumi az ballibeknek. Főleg, mert a statisztikák szerint a Fidesz és a Jobbik szavazók nem lusták és inkább mennek szavazni.
Na akkor hol van a népharag? Még arra is lusta (megmelegszik a sör addig? ) a haragvó nép, hogy az esélyét megadja saját magának?
Azért dícséretes, hogy 50 párt vezetője jelentette már ki magáról, hogy jövőre ő lesz a miniszterelnök. Dícséretes önbizalom. A hülyék önbizalma saját ostobaságukban.

Dugó Boss 2017.08.24. 15:05:53

@apro_marosan_petergabor:

Köszönöm a kiegészítést!
A bűnlajstromuk soha nem lehet teljes!
Hogy egy apró, de eklatáns példát hozzak:

Ha jól rémlik, a balliberálisok 1986. május 1-re szép időt jósoltak.
Egy kis radioaktív beütéssel.
Sag schon!
Azt mondták a rábízott népnek: "Menjetek ki a szabadba május 1-ét ünnepelni!"

Ki is volt akkor az egyik miniszter?
Na, mondjad már!
Ja, megvan!
Az útelágazásos.

És ezek akarnak visszajönni!
Elképesztő!

LKerekes 2017.08.24. 15:09:12

@1ghost:
Ejnye hülye fiam, mosd ki a szád!
Milyen szarban vagyunk?
Olvasd el az előző hozzászólásomat és gondolkozz el. Legalább is próbáld meg. Nem akarlak hiú reményekben ringatni, de a hozzászólásaid alapján kicsi erre az esély.
És mond, ha ostoba és trágár vagy, akkor az többszöröződik a szavazatod 2018-ban?

Dugó Boss 2017.08.24. 15:18:35

@LKerekes:

Idegállapotba került a balliberális.
Érzi a vesztét: 2014-ben ugyanígy ment az osztás-szorzás, és láttuk, mi lett a vége.
2018 áprilisa a balliberálisok Waterloo-ja lesz.

Hajrá, magyarok!

Singerkém 2017.08.24. 15:21:57

@high up!: Hát, de te is meghatározod magadat. Mindenki hülye, aki nem azt gondolja, amit te. Az ilyeneknek köszönhetően tart ott az ország, ahol.

morph on deer 2017.08.24. 15:22:56

@Dugó Boss:
"Ez az aljas balliberális banda soha nem épített, hanem csak rombolt. Végig a modern-kori magyar történelemben.

Nemcsak most, a vizes VB vagy a tervezett olimpia esetében.
Így volt már a millennium idején, a mai Budapest építésekor: akkor is visítozott, hogy "korrupció!" meg "minek épül!".
Ma a fél világ idejár csodálni."

Te tényleg ennyire gyagya vagy?
Komolyan, már a milleneumi építkezésnél tartasz?
Esetleg a tatárjárást nem lehetne valahogyan a bal/liberális oldal nyakába varrni?
Lassan már téged is csodálni fog a fél világ, ha így folytatod.

konrada 2017.08.24. 15:24:08

@LKerekes:
Nem lustaság, önérdek.
A többit nem akarnák megkockáztatni.

Nincs közöttünk csicska 2017.08.24. 15:25:37

@Dugó Boss: 'akkor időről időre rárontott nemzetére: Szamuelytől és Kohn Bélától kezdve Rosenfeld Mátyáson át egészen a 2000-es évekig.'

- az teljesen rendben lett volna ha ráront a nemzetére akkor még popcornt is vettem volna

de a mienkét hagyja békén!

Dugó Boss 2017.08.24. 15:31:23

@morph on deer:

Ezek annak a Jászi Oszkár - Lukács György - Kun Béla vonulatnak az ideológiai örökösei, akik a századfordulótól kezdve egy évszázadon át a magyar történelem legkártékonyabb, legretrográdabb alakzatát képviselték.
A módszerük, a politikájuk máig nem változott.

Csak egy példa:
"Nekem elég Budapest, hogy itt kommunizmust csináljak!" - mondta Kun Béla.
Mintha a mai ballibet hallanám!

De majd rájössz, ha eleget olvasod és tanulmányozod a történetüket!

ben2 2017.08.24. 16:52:36

@LKerekes:

A 49% Orbán ellen szavazóval nem is az a gond, hogy a fele nem menne el szavazni, mert arról szól a baloldali diskurzus és azon fő a feje az ellenzéki agytrösztöknek lassan már 7 éve, hogy hogyan rugdossák el a protest szavazókat a fülkéig. A mozgósítás a fő ideológiai alapja az összes koalíciós, összefogós, visszaléptetős kísérletnek is.
A probléma az, hogy a 49% Orbán ellen szavazó tartalmaz 20-25% jobbikost, akikkel ha valamilyen véletlen folytán le is váltanák a jelenlegi kormányt, lehetetlen működőképes kormánykoalíciót alakítani, mert a jobbik választói bázisa mentalitásában, ideológiájában és gazdasági érdekeiben szöges ellentéte a balliberális szavazótáborénak.
Ebből pedig max. patthelyzetet vagy kisebbségi kormányzást lehet összehozni, aminek a vége elkúrás, megszorítás, végül kormányváltságok sorozata lesz, amiből egyenesen következik majd újabb 8 év fideszes kétharmad.
Tudják ezt jól a nem teljesen retardált ellenzéki pártvezetők is, így a kampány ma nem is a kormány leváltásáról, hanem az "ellenzék vezető ereje" pozícióért folyó kiszorítósdiról szól.
Ennek persze része, hogy kormányváltásról kell hadoválniuk, ahogy a penészes zsömlét áruló sarki közért tulaja is kénytelen azt mondogatni, hogy az ő áruja a legjobb, mert ha még ő se mondaná, akkor mi értelme az egésznek ugyebár, de azért a realitásokkal az ellenzék többsége is tisztában van (mínusz a fórumokon acsargó elmeroggyantak).

GyMasa 2017.08.24. 17:06:11

@ben2:
...miből egyenesen következik majd újabb 8 év fideszes kétharmad...
Dehogyis, ha bevaltjak azt a melysegesen demokratikus otletuket, hogy betiltjak a fideszt orokre.
(ami amugy nagyon hosszu ido!)

inreallife 2017.08.24. 17:24:41

@ben2:
Ez is egy allitas, lehet igaz is. En azert nem becsulnem le a protest szavazatok erejet, bitangul koncentraltan eldontottek helyben(!!!), hogy kit latnak a valasztok(!!!) eselyesnek, es kurvara nem haragudtak se az mszp-sek a partjukra, se a jobbikosok az ovekere.

Szerintem ott tevedsz, hogy a partok iranyitani tudjak a masodik forduloban az embereket. Csak szeretnek iranyitani es probaljak a latszatot orizni, valojaban nem ez van, latszott a franciaknal, de akar tapolca, akar ozd megmutatta, hogy az embereket nem erdekli a partjuk velemenye, ha valaki kihuzta naluk a gyufat, akkor barkire raszavaznak.

Es meg adalekkent hozzateszem, hogy a fidesz is a protestszavazatokbol el, akik az mszp ellen szavaznak rajuk. Mindent a protestszavazatok dontenek el, a kerdes azok eloszlasa. Egy ko"jobbikos, ko"mszp-s, vagy ko"fideszes nem fog preferenciat valtani. De ezek vannak kevesen. Az osszes tobbi vermeseklettol fuggoen valakit jobban utal a masiknal.

Ezert hatasos a negativ kampany. Egyik part sem arra torekszik, hogy szavazokat nyerjen, csak arra, hogy a masikat lehuzzak a listadrol mindenfele velt vagy valos indokkal es csak ok maradjanak "legkisebb rossznak". Elmondhato, hogy a nagyvarosban elo kepzetlen emberek a legkevesbe befolyasolhatoak, mig a videki bugris alulkepzett tomeg megkajal barmit. Termeszetesen az aranyok szamitanak itt is.

Meg lehet nezni a valasztasi terkepeket. Brexit, trump, le pen, budapest vs videk. A konszolidalt tomeg a nagyvarosokban kocentralodik, videken a a felelmekre alpozott felretajekoztatott tomeg van tobbsegben. Minel szarabb az infrastruktura, az oktatas, az eletszinvonal, annal messzebb vagy a nagyvarosoktol, tartomanyi szekhelyektol, megyeszekhelyektol.

Ahol a templomok szama tobb, mint az iskolake, ot keves okos embert fogsz talalni. Es tevedes ne essek, az mszp-t is a foleg a videk valasztotta magyarorszag elere, a fideszt is es ha igy megy tovabb a jobbikot is az fogja.

A tomegdemokracia es a minden ember egyenlo csak addig mukodik, amig az okosok tobbsegben vannak es kompenzaljak a hulyeket, hogy azok se jarjanak szarul. Pontosabban a tomeg akkor tud jo donteseket hozni, ha az ertelmesek vannak tobben. Ha megfordul az arany, akkor mindig rossz donteseket fog hozni, es felerosodnek a demokracia ellenes hangok.

A 21. szazadban szerintem a dontesek meghozatalahoz a 18. betoltott ev, es a irastudas mar nem elegendo egy szavazason valo reszvetelhez, ez egy kozepkorban talan meg az ujkorban is elment, de most mar lathatoan valsagba kerult es egyre inkabb kontraproduktiv. Valtani kene es nem kormanyt, hanem rendszert es nem csak magyarorszagon, hanem globalisan...

2017.08.24. 17:44:12

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Ha lenne komoly kormányváltó hangulat, az emberek az tennék, amit TGM mondott: szavaznak a legerősebb ellemnzékre, az MSZP-re" - Hát ez igen messze áll a valóságtól, papám... az, hogy az mszp-t és a liberális sleppet utálják az emberek, nem jelenti azt, hogy a fideszt szeretik.

a kormány távozását 43% szeretné, ebből a "pártnélküliek" 76%-a nem venne részt a szavazáson... leváltanák ők, de nincs kire.
és a fidesz szavazóinak legalább harmadát simán el lehetne hozni, ha nem ezek lennének az ellenzék... bármennyire is narancsbirkáznak egyes gyűlölettől elvakult vadliberálisok, a fidesz szavazók elég nagy része nem hithűségből szavaz.
szocikat, liberálisokat már többször látták, elég is volt belőlük.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.24. 18:21:16

@aleksz róz:

Miért kellene szeretni a Fideszt? Elég csak a kisebb rossznak tartani?

2017.08.24. 20:26:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: de azok a kormány maradását akarók közül kerülnek ki leginkább...

2017.08.24. 21:04:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: súlyos tévedés. eleve a kormányváltást akarók vannak többségben. a nem szavazók legnagyobb részét az érdektelenek és a kormányváltást akaró pártnélküliek teszik ki.

2017.08.25. 00:10:33

@inreallife: mondjuk az értelmes többség ugyanolyan ostoba döntéseket hozhat :D
tele van példával a blog.hu...

az értelmes többség se képes megfelelő döntéseket hozni a kellő információk hiányában, abban pedig biztos lehetsz, hogy azoktól mindenképpen megvédik őket

apro_marosan_petergabor 2017.08.27. 07:43:40

@1ghost: időtök lejárt, tudom fáj - de ne keseredj el - tanulj, olvass, gondolkozz(saját fejjel), higgy - próbáld magad magyarnak érezni, meglásd, sokkal jobban fogod érezni magad.

eßemfaßom meg áll 2017.08.27. 09:31:42

"Hazudtunk ,reggel éjjel meg este"

Cím:
"A többség elzavarná a Fidesz"

hivatkozott kutatás:
www.zaveczresearch.hu/35-millioan-kormanyvaltast-akarnak/

"A kormány távozását az emberek 43 százaléka, 3,5 millió ember szeretné. "
süti beállítások módosítása