B1 blogcsalád



Egyre rosszabbul áll Magyarország szénája Brüsszelben

Szelestey Lajos összeállítása

2017. július 27. - Szelestey

eu_law_ulo160616.jpg• Kern továbbra is ki van akadva a lengyelek és a magyarok miatt, a luxemburgi külügyminiszter pedig unja, hogy a keletiek csak a gittek rágják az uniós menekültpolitika egységesítése helyett

• Jogászok azt mondják, Magyarországot is be kellene vonni a 7-es paragrafus alapján indítandó eljárásba, mert akkor sem ők, sem a lengyelek nem vétózhatnának, de Timmermans ebben nem lát rációt

• Katinka neve áruvédjegy, mint akármely mosóporé

FAZ

fraknfurter.jpg

Az osztrák kancellár ismét kilátásba helyezte, hogy megvonják az uniós támogatások egy részét, ha Magyarország és Lengyelország továbbra sem tartja be a közös játékszabályokat. Kern úgy fogalmazott, hogy a két kormány számára az igazság napja a következő pénzügyi időszakra szóló költségvetéssel jön el. Mert aki semmibe veszi a normákat, az ne számítson nettó 14, illetve 6 millárd euróra a brüsszeli kasszából, ebbe a németek és az osztrákok ezentúl nem mennek bele. Megoldást hozhatna persze, ha a renitens vezetéseket leváltanák, de elnézve az ellenzék és a sajtó helyzetét a két országban, erre jelenleg nemigen lehet számítani. Így marad az, hogy az EU pénzzel bírja őket jobb belátásra. Mint mondta, az jó, hogy az lengyel elnök megtagadta két, vitatott jogszabály aláírását, de a gond az, hogy Varsó és Budapest továbbra is igen lazán veszi a kötelezettségeit, a menekültkérdésben pl. teljesen kivonja magát az együttes határozat hatálya alól. Ez épp annyira elfogadhatatlan, mint az illiberális demokrácia. Hiszen a demokrácia csakis liberális és sokszínű lehet. A gyújtogatók már a házban vannak, de jó, hogy a Bizottság itt egyértelműen nemet mondott nekik. 

A politikus nehezményezi azt is, hogy Ausztria keleti szomszédjai nyomott bérekkel és alacsony adókkal igyekeznek magukhoz csábítani a nyugati cégeket. Mint mondta, ez tisztességtelen, mert emiatt az osztrák gazdaságban állások szűnnek meg, csökkennek az adóbevételek és vállalatok vándorolnak el. 

Spiegel

der_spiegel.jpg

1. A luxemburgi külügyminiszter dühös, mert a tagállamok már két éve kotlanak a közös menekültpolitikán, de nem jutnak előbbre, holott véget kellene vetni a nemzeti különutaknak, ideértve, hogy nagyobb nyomást kellene gyakorolni a keleti országokra. Jelenleg Magyarország gátolja, hogy közös megoldást találjanak, mások pedig a magyarok mögé bújnak. Asselborn ugyanakkor megemlítette az osztrák külügyminisztert is, aki választási megfontolásokból vonakodik foglalkozni a kérdéssel. Ily módon a tagállamok diplomáciai vezetői, illetve belügyminiszterei az Európai Tanácsban már vagy tucatszor rágták át magukat a témán.

Az ellenoldal folyton arra hivatkozik, hogy az ő társadalmuk homogén, csak Brüsszel nem ismeri őket, ellenben minden szír vagy iraki menekült potenciális terrorista. A másik indok, hogy minden ország maga felel a saját biztonságáért és migrációs politikájáért. Ám nincsen rugalmas emberség, és a menekültek ügyében egyértelműen kell megszabni a szabályokat. Csakhogy a luxemburgi politikus szerint erre nincs esély mindaddig, amíg bizonyos országok keresztbe fekszenek. Remélhetőleg az Európai Bíróság szeptemberben elutasítja a magyar és a szlovák panaszt, így meglódulhatnak a dolgok. Így léphet a Bizottság, amely jelen állás szerint akár 250 ezer eurós büntetést kiszabhat minden visszautasított menedékkérő után. Ez pedig segíthet.

2.Uniós jogászok elvileg megtalálták a módját annak, hogy Magyarország ne akadályozhassa meg a 7-es paragrafus beélesítését Lengyelország ellen. Szakértők már jó ideje suttognak arról, hogy végső esetben a két ország ellen egyszerre kellene beindítani a vonatkozó eljárást, mert akkor egyik állam sem tudna vétózni, vagyis meglehetne az egyhangú döntés. Saját ügyében eleve egyik kormány sem szavazhat, de ha a két ügy egyidejűleg fut, akkor Varsó és Budapest nem tudná kölcsönösen fedezni a másikat. A lap megkérdezett egy német államjogászt, aki elvileg keresztülvihetőnek tartja ezt a megoldást, feltéve, hogy hasonló jogsértésekre vonatkozik és fennáll az összejátszás lehetősége. Egy másik szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a 7-es paragrafus nem csupán egyetlen országra vonatkozhat. Egy EU-tisztségviselő ugyanakkor megjegyezte, hogy Magyarországnak jelenleg nem kell tartania szavazati jogának felfüggesztésétől, így a vita elméleti jellegű. (Timmermans alelnök ugyanakkor ostobaságnak nevezte, hogy OrbánViktor semlegesítésére a magyar kormányra is kiterjesztenék az eljárást – a szerk. megj.)

FT

financial_times.jpg

Az unió csapást mért Magyarországra, Lengyelországra és Szlovákiára a menedékkérők áttelepítése ügyében, hogy rákényszerítse őket a kvóták elfogadására. A németek és az olaszok mellett leginkább Brüsszel akar érvényt szerezni a döntésnek. Ez az egyik olyan kérdés, amely a leginkább megosztja a tagállamokat, miután egyes közép- és kelet-európai tagok elzárkóznak a végrehajtástól. A Bizottság egy lépéssel továbbment a jogvitában, hogy kikényszerítse a törvényt: kész arra, hogy jogi eljárást indítson a vonakodó államok ellen. Avramopulosz, az illetékes biztos sajnálkozását fejezte ki, amiért a 3 tag nem hajlandó a szolidaritásra és többször is visszautasította, hogy kivegye részét a közös erőfeszítésekből. Így most kötelezettségszegési eljárás következik, amely megmutatja majd, hogy az érintett kormányok eleget tesznek-e a határozatnak, amelyet a maguk részéről törvénytelennek és igazságtalannak minősítenek.

Mindenesetre az Európai Bíróság főügyésze a brüsszeli álláspontot erősítette meg, megalapozatlannak tartva az ügyben benyújtott magyar és szlovák keresetet. A szakvélemény nem kötelező, de idáig az ítéletek az esetek többségében figyelembe vették azt. Ugyanakkor jogilag alátámasztja, hogy a Bizottság a következő szakaszba léptette a szerződésszegési eljárást Budapest és Pozsony ellen. Avramopulosz jelezte, hogy az ajtó nyitva áll és a két ország bármikor felülvizsgálhatja eddigi nézetét, Brüsszel kész orvosolni aggályaikat. Mindenesetre a fejlemény pofon Orbán Viktor számára, aki jó két éve az uniós menekültpolitika elutasítását tette meg fő hazai mondandójának. Eredménytelen népszavazást tartott az ügyben, sok tízmillió forintnyi adópénzt költött hirdetésekre. Ezek azzal vádolták meg az EU-t, hogy az az ország biztonságát veszélyezteti menedékpolitikájával. Ha Budapest és a többiek a végső verdikt után sem kívánnak engedelmeskedni, az kihathat a következő pénzügyi időszak uniós támogatásaira.

Neue Zürcher Zeitung

neue_zurcher.jpg

A tekintélyes lap szerint csodák nincsenek, a főügyész elutasító álláspontjának ismeretében érzékeny vereség vár Magyarországra és Szlovákiára az Európai Bíróság előtt, Európa viszont az ítélet alapján jobban felkészülhet a hasonló válságokra. Első reakcióként Magyarország gyerekes módon azt állította, hogy az ajánlás mögött összeesküvés húzódik meg, ám Orbán Viktor bajba került az érvekkel. Hiszen idáig arra hivatkozott, hogy nem legitim az unió kvótadöntése, vagyis jogi magyarázattal igyekezett körülbástyázni, hogy politikai okokból utasítja el a terhek megosztását a menedékkérők befogadása kapcsán. Egyenesen azt állította, hogy Brüsszel önkényesen járt el. Az új állásfoglalás sem téríti el azonban jelentősen a kelet-európai tagokat eddigi véleményüktől, mégis jelzésértéke van. Éspedig mindazon államok számára, amelyek nem annyira ideológiai megfontolásokból, de szintén nem iparkodtak végrehajtani a közös határozatot, ám ezt szívesen kenték az engedetlen budapesti és varsói jobboldali populistákra.

Ugyanakkor túlzottan nem érdemes bizakodni, mert a magyaroknak, lengyeleknek és cseheknek csupán alig több, min 10 ezer embert kellene átvenniük. Azon kívül a menedékkérők nyugatra akarnak menni. Továbbá az áttelepítések nemigen enyhítenek az olaszok helyzetén, hiszen hozzájuk most főleg olyanok érkeznek tömegesen, akik nem jogosultak a menekültstátuszra. A jövő érdekében új mechanizmusra van szükség. Ehhez pedig politikai akaratot kell felmutatni, de azt hiábavaló a bíróságtól várni. Viszont a főügyész állásfoglalása, hogy ti. bizonyos esetekben igenis lehet többségi döntést hozni, nos, az növeli az EU cselekvőképességét a továbbiakban.

Die Welt

die_welt_1.jpg

Magyarország fel van háborodva, mert az Európai Bíróság az orrára koppintott – Szlovákiával egyetemben. Így most Budapest a szakértői véleményt támadja, miután az az uniónak adott igazat az olaszok és a görögök tehermentesítését célzó döntés ügyében. A magyar kormány és az általa irányított sajtó szerint Soros György menekültek tömegeit igyekszik Európába hozni. Ehhez beszivárog az EU-testületekbe, illetve felhasználja az általa finanszírozott civil szervezeteket. A cél az, hogy szétzúzza az itteni népek keresztényi és nemzeti identitását. Az Európai Bíróság főügyésze ezzel együtt úgy látja, hogy jogos a menedékkérők elosztása, és a magyar, illetve szlovák érvek túlnyomó többsége nem állja meg a helyét. A két ország pedig megsértette a szolidaritás kötelezettségét, amikor elutasította a menedékkérőt átvételét.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

A kommentár szerint az uniónak már sokkal régebben és határozottabban fel kellett volna lépnie Lengyelország ellen, persze most is csak fenyegetőzik, ám ezzel együtt fontos a jelkép. Hiszen csak akkor vetik be a szavazati jog megvonásával járó 7-es cikkelyt, ha a lengyel kormány megkezdi a bírák eltávolítását, de a szankció ellen szól, hogy Magyarország közölte: vétózni kíván. A kép mégis ugyanaz, mint amikor Tuskot megválasztották az Európai Tanács élére, jóllehet Varsó akkor is kézzel-lábbal tiltakozott: szóval a kép az, hogy a lengyel vezetés – a magyaroktól eltekintve – egész Európával áll szemben, az pedig újabb nagy pofon volna. Egyben pedig annak jele, hogy Európa legalább próbálja megtenni azt, amit megtehet.

Daily Telegraph

daily.jpg

Az unió kettészakadásával fenyeget a lengyel alkotmányos válság. Macron győzelme óta ugyan Brüsszelben egyre bizakodóbb a hangulat az európai terv újjászületése ügyében, de a keményvonalas varsói kormány és a Bizottság közti vita brutálisan feltárja, milyen korlátai vannak az összefogásnak. Az ellentétek már régóta parázslottak a bevándorlás és az alapértékek kapcsán, ám most nyílt hadviselésbe mentek át. A lengyelek ellen az a vád, hogy nem tartják tiszteletben a demokráciát, a jogállamot. A konzervatív lap szerint ugyanakkor van abban igazság, amit a hatalmon lévő Jog és Igazságosság mond, hogy ti. az igazságszolgáltatás lassú, korrupt és nem szolgálja az átlagembert. Meg az is lehetséges, hogy az EU-nak tanácsos óvatosan fellépnie, mivel nem biztos, hogy a szóban forgó törvényjavaslatok okvetlenül ellentétesek a demokráciával.

Az elemzés meglehetősen üres fenyegetésnek tartja a 7-es paragrafus alkalmazását, és nem csak azért, mert Magyarország meghiúsítaná azt. A németek pl. nem akarják kiélezni a viszonyt Varsóval, főleg az őszi választások előtt nem. Azon kívül a briteknek a kilépési tárgyalások kritikus pontján kellene választaniuk Lengyelország és Európa között. Szóval, ha szavazni kellene, az rávilágítana, milyen törésvonalak vannak az EU-n belül, miközben Brüsszel éppen az egységről igyekszik meggyőzni mindenkit. A PiS pontosan tudja ezt, ezért megy tovább a maga útján. A Bizottság viszont ott van dilemmában, hogy meddig avatkozhat be egy tagállam belügyeibe. Ám ha nem cselekszik, akkor az igencsak kellemetlen időszakban leplezné le az európai program tehetetlenségét és ürességét. Szóval lehetséges lépésként marad leginkább a kötelezettségszegési eljárás. Azon kívül kilátásba lehet helyezni a támogatások megvonását. De az meg megmérgezné a belső viszonyokat, arról nem beszélve, hogy a költségvetést egyhangúan kell jóváhagyni. Azaz a lengyelek vétózhatnának. Ha mégis erőltetik a 7-es cikkelyt, akkor arra rámehet az EU egysége.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

Hosszú Katinka nem csak a medencében nyújt rendkívülit, az is lenyűgöző, ahogyan az uszodán kívül értékesíti a teljesítményét. Egy golfsapka, rajta a Vaslady felirattal, pl. 30 euróba kerül, de a boltjában lehet kapni sok minden mást, trikót, hűtőmágnest, plüssfigurát is ugyanezzel a márkajelzéssel. A sportolónőt extatikus hangulat övezi, Orbán Viktor is megjelent a Duna Arénában.  Hosszút különleges viszony fűzi az edző-férjhez, aki rendszeresen ordítozik vele, ám az úszónő igényli ezt. De a kapcsolatból már régen jövedelmező üzletet csináltak. Persze ezeket a reklámtárgyakat nem lehetne viselni az uszodában, mert a nagy szponzorok erre kényesen ügyelnek, a nemzetközi szövetség mégsem lép. Bemagyarázta magának, hogy Katinka csupán a saját becenevét nyomatta rá pl. a sapkára.

Ha megnézzük, az úszónő milyen penzumokat teljesít a versenyeken, komolyan el kell gondolkodni azon, vajon hús-vér emberről van-e szó. Hiszen rengeteg számban indul, mégsem fárad el. De ha mégis, akkor meggyőzi magát, hogy á, dehogy! Ily módon már több mint egymillió dollárt gyűjtött a pénzdíjas futamokon, de éppen ez teszi gyanakvóvá a megfigyelőt annak kapcsán, hogy szakszervezetet alapított, mondván, nem szeretné, ha a FINA a jövőben is az úszók feje fölött döntene. Ám ha jobban megnézzük, kiderül, hogy leginkább a pénzdíjakkal van baja. Merthogy az új szabályok értelmében csak kevesebbet tud keresni. Mindazonáltal a sportágban van egy csomó gond, ám ezekről Katinka nemigen képes mit mondani. Ideértve a laza dopingellenőrzést, amibe beletartozik az is, hogy a sztároknak még akkor sem igen kell búcsút inteniük a medencének, ha lebuknak.

Hangos sajtószemle

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6512693433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.27. 16:19:34

Konkrétan itt az egyik példány a Sorostól kikerült cuccból:

Soros „megbízható szövetségesei” az Európai Parlamentben.

Nézze meg mindenki, hogy a Morpho féle balfaszok el tudják-e vele hitetni hogy ez nem is létezik:

legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

morpho 2017.07.27. 16:21:20

@Feketecsuklya: Első pillanattól fogva?? Az mikor volt? Évszázadok óta van bevándorlás.

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nekem nincs gazdám, csak véleményem. Van ott veled szemben egy tükör és belenéztél? Roswellről semmi hír??

@hordalek: Lásd az előző kommentemet.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.27. 16:23:22

@morpho:

Igazán nincs ?

Akkor miért tagadod le a gazditól kikerült dokumentumok valódiságát ?

Cikinek tartod te is, hogy az EP képviselők harmada a vén geci tenyeréből eszik, és ezért tartják az országunkat és a Lengyeleket szopó ágon ?

Brix 2017.07.27. 16:23:32

@morpho: A plakàtolàs és a gyermeteg üzenetek valóban szükségtelenek. De, a homogén nemzetàllam (viszonylagosan homgoén persze...akik itt élnek nemzetiségek, a magyar nemzet részei...) megtartàsa nem hülyeség! Azt gondolom, hogy màr néhàny ezer migràns is veszélyt jelenthet az orszàgra, mivel itt nem adottak a feltételek az integràcióra. Nagyon naív , aki azt gondolja, hogy nem marad itt senki...Dél-Európa szegény részein màr vagy 10 éve vannak migrànsok, akik munka hiànyàban koldulàsból es bűnözésből élnek...Ez az, amire itt nincs szükség! A migràns problémàt a nyugatnak kell megoldania, Európa keleti fele csak a hatàrt tudja védeni...Itt az emberek polgàri nemzetàllamokat építenek, es senki nem akarja kockàztatni a biztonsàgot es a lassan kialakuló jólétet! A nyugat elrontotta! A " Schwarzwald klinika " légköre màr Csehorszàgban van és nem a németeknél, ahol a köztereket ellepték a tizen-huszonéves arab\néger fiatalemberek...Ezt màr soha nem fogjàk tudni visszacsinàlni!!!

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:23:45

@morpho: persze, persze...
de pillanatnyilag nem ez van, tehát csak fikció, és ilyen módon a magyar eu polgárt összemosni nofingerpint alival csak hozzád hasonló férgeknek szokott sikerülni.
Emellett az Eu nem határos Szíriával, ha menekültekről beszélnénk, a bangladesiekről már szót sem ejtve, úgy hogy hagyják már ezt hülyeséget.

morpho 2017.07.27. 16:28:41

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te tényleg láttad már a Jetit? Milyen volt, mesélj róla!

@Brix: A nemzetállamok kora a XIX. században volt. A sokrétű multikulti társadalmak sokkal sikeresebbek. Nézd meg a GDP adatokat. Ettől még tőlem játszhatunk "nemzetállamosdit", ha valaki az életszínvonal emelkedésével igazolja a sikerességét. Mondjuk elég nehéz lesz a globalizáció kellős közepén, de a lehetőség megvan.

@Feketecsuklya: Ez több mint fikció, Macron már előállt vele. Októberben Orbánnak is elmondja Budapesten. Lesz nagy szaladgálás, meg sorosozás...

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:29:16

@morpho: tömegroham pár éve van. a korábban bevándoroltaknál is jól látszik pl. Francia országban, hogy baromira nem integrálódtak nemzedékeken keresztül se.
De Róma jó példa valóban.. elhülyül Európa a jólétben, kibaszottul hámozza mindenki a lufikat, aztán a kritikus tömegnél meg le lesz mindenki nyakazva. de akkor sem fogjátok érteni...

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:29:16

@morpho: tömegroham pár éve van. a korábban bevándoroltaknál is jól látszik pl. Francia országban, hogy baromira nem integrálódtak nemzedékeken keresztül se.
De Róma jó példa valóban.. elhülyül Európa a jólétben, kibaszottul hámozza mindenki a lufikat, aztán a kritikus tömegnél meg le lesz mindenki nyakazva. de akkor sem fogjátok érteni...

ZX 2017.07.27. 16:34:27

@Feketecsuklya: "a kultúr környezet nem volt ennyire ellentétes" Ha te mondod, akkor tuti nem volt az.

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:34:29

@morpho: várjuk ki a végét. nem hiszem, hogy annyira örülnének a francia érdekeltségű cégek, ha viktorék cserében kiherélnék őket. egyébként meg egy ugyanolyan hiteltelen fasz ez is, mint a vezér alkoholist adócsaló, a 8 elemis suszter, meg az összes gyermektelen, jövőtlen eu vezető. a csodás 68asok...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.27. 16:35:38

@morpho:

És egyébként mi a véleményed a franciákról, osztrákokról, svájcról, akik szintén nem kérnek a muszlim migárnsokból és próbálják az olasz határon megállítani őket ?

index.hu/kulfold/2017/07/12/menekult_migrans_olaszorszag_aradat_problema/
...
A helyzetre az osztrákok is reagáltak, a védelmi minisztérium páncélozott járműveket indított az olasz határ felé, a védelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy az osztrák hadsereg „támogató műveleti tevékenységére” számít az olasz határon, és összesen 750 katona áll készen határvédelmi feladatokra.
...
Svájc is megerősítette a déli határát, a franciák is kutyákkal és drónokkal őrzik az olasz határt az összegyűlt migránsok ellen Ventimigliánál, az „olasz mini-Calais-nál
...
És ha ez nem lenne elég baj az olaszoknak, közben az afrikai bevándorlók kőkemény maffiát építettek maguknak, írja a Newsweek. A Fekete Fejsze nevű, nigériaiakból álló szervezetet 2016-ban felszámolták a hatóságok, de máris a helyükbe léptek a Vikingek.
Ők a Cosa Nostrával összejátszva az elkeseredett menekülteket próbálják behúzni a „családba”, illetve jó bizniszt csinálnak a menekültcsempészettel és a szexmunkáshálózat működtetésével.

ZX 2017.07.27. 16:36:31

"màr néhàny ezer migràns is veszélyt jelenthet az orszàgra, mivel itt nem adottak a feltételek az integràcióra. "

Ezt már a kebabobosoknak, gyrososoknak meg kínai és vietnámi árusoknak is megmondtad?

Brix 2017.07.27. 16:38:27

@morpho: A multikulti nem hoz jólétet, ill. nem a multikulti teremti meg, viszont, ha nem azonos alapértékeket valló kultúràk vannak egymàs mellett, az csak a konfliktusokat hozza! Ami nagyon nem veszélyes: elmaradott, kulturidegen , nincstelen embertömegeket befogadni! Azok csak tehertételet jelent a tàrsadalomnak!

morpho 2017.07.27. 16:40:12

@Feketecsuklya: Kik nem fogják érteni?? Én egyedül ülök itt a klaviatúra magányában. Imádom ezt a többes számot, de nem szimpatizálok egyetlen magyarországi párttal sem.
A logikád szerint az Egyesült Királyság már legalább száz éve nem létezne ebben aformában. Aztán mégis. Az Egyesült Államokról már nem is szólnék. A nem fehérek aránya már meghaladja az 50%-ot. Aztán nézd meg, hogy az USA is hogy néz ki! Egy nyomortelep az egész! De nekünk itt van a világ legsikeresebb homogén nemzetállama! Csak tudnám, hogy miért vándorolnak el a magyarok a migráncsokba fulladó Londonba? Ki érti ezt? Tényleg, azt tudtad, hogy Habony Árpád, aki a magyar plakátkampányt kiagyalta, szintén Londonban él??? Hogy van ez?

morpho 2017.07.27. 16:44:56

@Feketecsuklya: Ha Viktorék "cserébe kiherélnék a francia cégeket, akkor a németeket is ki kéne, meg a benelux és néhány skandináv céget is. Ez egy belső szövetség lesz az EU-n belül. A franciák csak részt vesznek benne. Ha ezeket mind kiheréli, akkor elviszik a gyártást, oszt vélátás. Gondold ezt át!

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ne herrgeld magad! Av végén elrabolnak az ufók!

@Brix: "elmaradott, kulturidegen , nincstelen embertömegeket befogadni...konfliktusokat hozza..."
A legjobb példa erre az USA, mint a világ nyomortelepe, a világ legsikertelenebb országa.

Brix 2017.07.27. 16:46:27

@ZX: A vietnàmit , kínait nem szabad összekeverni az arabbal vagy az afrikaival! Egyiknek sem örülünk persze, mert ez a magyarok orszàga, de aki feltűnésmentesen dolgozik , jobban eltűrjük, mint a lumpeneket...Amit gyűlölünk: a bandàkba verődő fiatal férfiakat! Ez a stílus az arab\ néger bevàndorlók között dívik...A bandàzàs eredménye àltalàban bűncselekmény lesz, vagy terrorizmus...

Sir Galahad 2017.07.27. 16:46:33

@ZX: Én úgy emlékszem, a római birodalom bukásához éppen az vezetett, hogy bejutottak a barbárok...

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:50:11

@morpho: nagyjából az egész világ lerablásából telik arra, hogy viszonylag élhető környezetben tartsák a fekákat, amelyik meg nem bír magával, azt lelövik, vagy kap pár száz év börtönt.

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:53:24

@Feketecsuklya: @morpho: + erősen nacionalisták, menekülteket nem akarnak, van halálbüntetés

Feketecsuklya 2017.07.27. 16:54:12

@Feketecsuklya: érdekes módon meg pont az ellenkezőjét várják el Európától...

ZX 2017.07.27. 16:55:36

@Sir Galahad: Igen. És mi következett utána? Jött az apokalipszis meg a négy lovasa vagy kialakult egy új világrend? És utána az szarabb lett vagy jobb, vagy csak más?

Sir Galahad 2017.07.27. 16:56:25

@morpho: Valóban, abban igazad van, hogy a nyugat-európai országoknak van zsarolási potenciálja. A kérdés az, hogy valóban meglépnék-e azt, amivel fenyegetőznek. Szerintem nem, mert arra ellenlépések következnének oda-vissza sorozatban, ami végső soron az unió végét jelentené. Márpedig azt tudjuk, hogy az unióval kik jártak a legjobban: index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.27. 16:56:27

@Feketecsuklya: "hazugság"

Nem hazugság. Nyugaton is van sok rasszista fasz, aki frászt kap a migránsoktól, a britek is a lengyel meg magyar migránsok miatt lépnek ki az EU-ból.

morpho 2017.07.27. 16:57:23

@Feketecsuklya: Bocs, de ez annyira ócska vaker , hogy nem tudok és nem is akarok vele semmi kezdeni. Veled szemben én sem kirekesztő, sem rasszista nem vagyok. Legfeljebb nem fogunk egyetérteni. Van ilyen.

@Brix: "ez a magyarok orszàga" Ez a logika nem kell Európának, ott ezt nem is értik.

@Sir Galahad: Róma saját magát zúzta le. Elfelejtettek ránézni a naptárra, meg a geopolitikai helyzetre. Cserébe legyalulták saját magukat. A magyarok is ezt csinálták a Hunyadiak kihalása után. Szapolyai és Ferdinand addig harcolt egymással a koronáért, amíg a török besétált Budára! Pedig egy jó kis kerítés tuti megállította volna őket! Még szerencse, hogy Orbán megépítette!

ZX 2017.07.27. 16:57:48

@Brix: És te ránézésre megmondod, hogy melyik arab lesz jó kebabárusnak és melyik lesz bandába verődő bűnöző? esetleg ezt a magyarokról is meg tudod állapítani? Mert akkor vicces vb tornyát használhatnánk tajgetosznak nem?

Brix 2017.07.27. 16:58:01

@morpho: Az àtlag Joe ott sem így làtja...Az illegàlis bevàndorlàs a legnagyobb probléma! A melós bérek stagnàlnak...néger kérdés van...es nagy tàrsadalmi ellentétek...A multikulti mindenhol megbukott, persze, nem a milliàrdos liberàlis elitnek, akik őrzött lakóparkban élnek...

Feketecsuklya 2017.07.27. 17:00:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hogy a faszban nem kerül ez szóban a kilépési tárgyalásokon, hogy te, figyi, akkor inkább seggbe rúgjuk ezt az egyébként is két renitens fasz országot, ti meg maradjatok ? milyen lábon kihordani egy agyhalált?

Brix 2017.07.27. 17:02:58

@ZX: A lényeg az lenne,hogy ne legyenek túl sokan! Néhàny ezer , akik màr rendelkeznek itteni kapcsolatokkal oke, de fiatal , nincstelen férfiak ne jöjjenek tömegével! Meg kell nézni, mit csinàltak Athénből ...Ezért kell szűrni , es megakadàlyozni , hogy egyre többen legyenek!

morpho 2017.07.27. 17:04:19

@Sir Galahad: A EU így nem is akar létezni. De nem a franciák verik szét, hanem Orbán, aki (többek közt) a francia adófizetők pénzét lopja el! Azt hiszed a franciák nem látják Mészáros "meglepő" gazdagodását? Azt hiszed nem rakták még össze, honnan van az a pénz? Ezt ők nem akarják. Egyébként meg nem teljes Kelet-Közép Európa marad ki. A szlovákoknál már euró van, a csehek is odaérhetnek, sőt! Azokat fogják kihagyni a belső körből, akik nem tartják be a szabályrendszert. Például Orbánt. Csak a gond az, hogy Magyarországot is!! Engem is! A narancskullancsok azt hiszik, hogy az EU-n kívül is van élet, de tévednek. Ezt most nem rád értettem, mert te legalább elolvasod a posztot,meg kommenteket mielőtt reagálsz.

Sir Galahad 2017.07.27. 17:05:14

@ZX: Apokalipszisnek túlzás nevezni, de hogy egy hosszú ideig tartó civilizációs hanyatlás következett, az tény.

Nézhetjük a dolgot persze történelmi távlatban is, és mondhatjuk, hogy aztán idővel kialakult egy másfajta civilizációs rend. És mondhatjuk azt is, hogy hosszú távon minden civilizáció bukásra van ítélve és majd jön egy új. De a helyzet az, hogy engem, aki itt és most élek, kevéssé vigasztal az, hogy egyszer majd a nyugati, zsidó-keresztény alapú civilizáció bukása után is kialakul majd egy másik.

Ahogy Keynes mondta, hosszú távon mindannyian halottak leszünk. Szóval érdemesebb az itt és most logikáját követni. Én az életemet szeretném békében leélni, meg abban a tudatban, hogy a gyerekeim is megtehetik ugyanezt.

morpho 2017.07.27. 17:06:12

@Brix: Attól még lehet valaki liberális, hogy melós, vagy bevándorló. A liberális nem egyenlő a Wall streaten, a pénzeszsákokon ücsörgő zsidókkal!

ZX 2017.07.27. 17:06:14

@Brix: Igen, de azt nem kerítéssel kell megoldani. azzal max ki lehet tolni azt az időt amin belül cselekedni tudnunk. A problémát ott kell kezelni ahol kialakult. Ha nem ezt teszed akkor annyi erővel kimehetsz a határra azt mondhatok nekik, hogy légyszi légyszi menjetek haza! :D

Brix 2017.07.27. 17:06:50

@morpho: Európànak az kellene , hogy minden nemzetàllam őrizze meg nemzeti karakterét, ehhez nem kellenek afrikai, àzsiai tömegek! A jelszó egyszerű: Németorszàg a németeké, Magyarorszàg a Magyaroké!

morpho 2017.07.27. 17:08:21

@Feketecsuklya: "hogy a faszban nem kerül ez szóban a kilépési tárgyalásokon" Tudod miért utazott Cameron a Brexit előtt Budapestre és tudod miért rongyolt ki Orbán a Brexit után May-hez?

Brix 2017.07.27. 17:10:07

@morpho: Az USA- ban most a kékgalléros fehér emberek 80-90%-a Trumpra szavazott, hogy hozza vissza a konzervatív, "fehér Amerikàt"

Sir Galahad 2017.07.27. 17:12:34

@morpho: Válasszunk külön két dolgot! Az egyik, hogy a kelet-európai politikai elitek jóval korruptabbak, mint a nyugatiak. Ez tény, és azzal együtt sem örülök neki, hogy tudom, hogy ez történelmi-gazdasági szükségszerűség. Az előző kormányokban sem szerettem, hogy lopnak, a mostaniban sem. Ebben szerintem nincs vita köztünk, és semmi gondom azzal, ha - akár Brüsszel, akár más - tisztességesebbé akarja tenni a politikusainkat.

A migrációs válság kezelése viszont szerintem egy ettől élesen elkülönülő és elkülönítendő kérdés. Az, hogy Európa nyugati fele másként képzeli el ennek a kezelését, mint a keleti, szerintem érthető, és ez ügyben zsarolni a másként gondolkozó országokat szerintem nem tisztességes.

morpho 2017.07.27. 17:13:34

@Brix: "Németorszàg a németeké, Magyarorszàg a Magyaroké!"

Texas a texasziaké, Alska az alszkaiaké, Új-Mexikó meg az új mexikóiaké és akkor még nem beszéltünk Kaliforniáról! Na ezért sikeresebb az USA mint az EU. Egyébként nem akarlak nagyon elkeseríteni, de csak idő kérdése a szoros államszövetség. Lesz közös külügy, pénzügy, hadügy. Egyszer már teszteltük és működött. Osztrák Magyar Monarchiának hívták. Lehet a folyamatot késleltetni, de ilyen Orbánok, max késleltetni tudják. Szerencsére. Hogy ez miért lesz jó nekem? Mert nőni fog az életszínvonal.

Brix 2017.07.27. 17:17:01

@morpho: Egyelőre, Orbàn tudja az orszàg érdekeit a legjobban képviselni! A többség elutasítja a globalizàcó kàros hatàsait, és Orbàn még mindig a legerősebb ember, aki védekezni próbàl! Én személy szerint örülök, hogy Orbàn bezàrta a debreceni menekülttàbort...Amíg migrànsvàlsàg van, addig Orbàn lesz!

Brix 2017.07.27. 17:22:51

@morpho: Nekem addig jó az EU centralizàlódàsa, amíg jobban és biztonsàgosabban élhetek! De , Szilveszterkor nem szeretnék màr arab fiatalembereket verni, akik inzultàljàk a magyar nőket, es nem szeretnék egy fillért sem adni az integràciójukra! Szerintem a normàlis ember nem kockàztatja az orszàgot, hogy befogadjuk az ismeretlen szàndékú , gyökér nélküli tömeget!

morpho 2017.07.27. 17:23:07

@Brix: Trumpra a rozsdaövezet szavazott. A munkanélküli bunkók hadserege. Az a népréteg, akiknek leghamarabb dölt be a lakáshitele a 2008-as válságkor. A lusta semmirekellők hadserege, akik nagyrészt segélyből élnek. Akiknek megígérte, hogy visszaviszi az Apple a gyártást! (nem viszi) Egyébként ugyanezek négy éve még Obamára szavaztak...
@Sir Galahad: Azt gondolom, hogy Magyarország nem érintett a menekültválságban. Orbánék találják ki az egészet, mert semmilyen pozitív üzenetük nincs a válsztók felé. Ezért felhergelték az ostoba magyar választókat. Egy konteóra építenek politikát. Nyugat Európát viszont valóban érinti a bevándorlás és mi úgy csinálunk, mintha ami ott van, az itt is lenne és mintha ami ott történik, az itt történne. A magyarok közül meg ha kétmillióan beszopják, akkor az Orbánnak elég is. Nézd meg, hogy Orbánék semmi mást nem kommunikálnak semmilyen formában 2015 óta, csak ezt. Miközben Magyarországról elmennek a magyarok Londonba. (Habony is ott él) A többiben egyetértünk.

morpho 2017.07.27. 17:27:21

@Brix: "Egyelőre, Orbàn tudja az orszàg érdekeit a legjobban képviselni!" Erről papírod van??? Ez sima kormánypropaganda, nem érdekel! Ami két éve történt Kölnben, az miért történne meg bármikor Budapesten? Ahhoz bevándorlók is kellenének. Kölnben voltak, itt nincsenek, mert elmenetek Kölnbe! Ez a németek problémája. Aranyos, hogy így aggódsz értük, de meg vannak ők nélküled is, hidd el! Nem kéne ezt összemosni. Nézzél sok Rezsiszilárdot kikapcsolódásképpen. Lehet tőle ötletet meríteni!

Sir Galahad 2017.07.27. 17:27:59

@morpho: Most, mióta le van zárva a határ, tényleg nem érinti, de amíg nem volt, rajtunk keresztül vonult a horda. És ha elfogadnánk a betelepítési kvótát, megint érintene. Szóval nem ennyire egyszerű kérdés ez.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.27. 17:28:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nincs gazdám, te szólj a gazdádnak hogy adjon neked több pénzt, mert faszságokat beszélsz. Idióta liberokomcsi.

Singerkém 2017.07.27. 17:28:45

@morpho: Ez esetben nem Varsó és Brüsszel ássa alá az Unió jövőjét, hanem Párizs és Berlin. vagy nem?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.27. 17:30:04

@ZX: bújj vissza a migráncsok faszát szopkodni, hülyegyerek.

Brix 2017.07.27. 17:44:06

@morpho: Vannak bevàndorlók, sajnos egyre többen...Ezt a folyamatot kell lassítani, amennyire lehet.. Sem Görögorszàg, sem Portugàlia nem gazdag orszàg, mégis megtelepedtek sokan...Orbànról 2018- ban lehet dönteni...Gyanítom, nagyon elveri az ellenzéket megint...A többség egyre jobban él, ezt kàr tagadni! A migrànsoktól meg rettegnek az emberek...

élveteg 2017.07.27. 17:48:41

"A politikus nehezményezi azt is, hogy Ausztria keleti szomszédjai nyomott bérekkel és alacsony adókkal igyekeznek magukhoz csábítani a nyugati cégeket. Mint mondta, ez tisztességtelen, mert emiatt az osztrák gazdaságban állások szűnnek meg, csökkennek az adóbevételek és vállalatok vándorolnak el. "

Ez valami vicc volt ugye ? A tőke áramlik ide oda Azok a nagy áramlások Amiket libernyákék annyira szeretnek Áramlik a tőke áramlik a munka Áramlanak az eszmék Ja hogy ennek következménye is van Megszűnnek a munkahelyek ? Csökken az aóbevétel ? És ? Nálunk nem szűntek meg munkahelyek mikor kinyitottuk az országot a piacnak ? Dehogynem Érdekelt az valakit is ? A lófaszt mama !!

Lámlenge 2017.07.27. 17:49:36

Döbbenetes, hogy az EU szerint ez a migránskérdés miatti vita ma Európa legnagyobb probléma, mert más miatt nem nagyon akarnak pénzmegvonást. Mi nem akarunk, és kész. A Franciák meg igen, tele is vannak feketével. De megoldották ezt eddig is, az EU nélkül is.

morpho 2017.07.27. 17:54:17

@Sir Galahad: Már nem jönnek. Kerítés nélkül sem. Töredékére esett a balkáni útvonalon érkezők száma. Most inkább Afrikából jönnek Olaszországba.
@Singerkém: De igen. Ez egy reakció Párizstól és Berlintől Orbán Budapestjére és Kacsinszky Varsójára. Elegük lett! Nem vagyok feldobva tőle, de meg tudom érteni.
@Brix: Rettegnek, mert tolnak egy kampányt másfél éve, hogy rettegjenek. Azért elég profi a stáb. Az ötletgazda már Londonban él, migránsok közt, onnan irányít! Orbán nyerni fog a következő 20 évben minden választáson, míg meg nem hal. Így van a rendszer összerakva. Ne álltasd magad, hogy Magyarországon demokrácia van. Többek közt ezért is ki akarnak hagyni minket az EU belső köréből.

Lámlenge 2017.07.27. 17:58:10

@morpho: "Trumpra a rozsdaövezet szavazott. A munkanélküli bunkók hadserege. Az a népréteg, akiknek leghamarabb dölt be a lakáshitele a 2008-as válságkor. A lusta semmirekellők hadserege, akik nagyrészt segélyből élnek. Akiknek megígérte, hogy visszaviszi az Apple a gyártást! (nem viszi) Egyébként ugyanezek négy éve még Obamára szavaztak..."

Akkor szerinted az USA-nak sem való a demokrácia... :)))

Feketecsuklya 2017.07.27. 17:59:06

@morpho: azért nem jönnek, mert Merkel fizet érte a törököknek....

morpho 2017.07.27. 18:03:17

@Lámlenge: Dehogynem, sőt! Ez nem dehonesztáló volt, hanem a kutatások ezt dobták ki.
Az USA azért működik, mert ha egy politikus megbukik, akkor eltűnik. Magyarországon meg 25 éve vezet ugyanaz az ember egy pártot. Közben számtalan választást vesztett el és valahogy mindig ott felejtette magát a nagy demokrata. Sőt, olyan is volt, hogy egymás után két választást bukott el, de így is elnök maradt. Érzékeled miben jobb az USA?

morpho 2017.07.27. 18:06:12

@Feketecsuklya: "azért nem jönnek, mert Merkel fizet érte a törököknek...."

Akkor mégsem jönnek? Fennen még a fehér európaiak kipusztulását vízionáltad...
Ráadásul nem is a kerítés állította meg őket??? Zavar támadt az erőben!

Lámlenge 2017.07.27. 18:09:26

@morpho: Persze, nyilván nem komolyan írtam. De a kommented alapján ez jön ki belőle.
De azt gondolom, hogy ez a nagy demokrácia csak népámítás. Az igazán fontos döntésekről nem is tudunk, de jobb is ez így.
Egyébként meg ügyes, aki ott tud maradni 25 évig. Akinek nem tetszik, csinálja utána.

Sir Galahad 2017.07.27. 18:09:54

@morpho: Nem vagyok benne biztos, hogy kerítés nélkül ne keresnének más útvonalat, de ez már tényleg csak találgatás.

Brix 2017.07.27. 18:11:13

@morpho: Szerintem 2022, 2026-ra lehet leghamarabb esélye a kormànyvàltàsnak. A mostani bel - és külpolitikai helyzet , a jelenlegi politikànak kedvez...A lakosság lassan , de egyre jobban él, ezért sincs nagy kormànyvàltó hangulat...A korrupció sem tűnne el, egy kormànyvàltàssal, ezt mindenki tudja, így Mészàros Lőrinc ügye sem mozgat meg sok embert...ahogy a CEU, vagy a civil szervezetek ügye...Viszont, a külső tàmadàsok, Orbànt erősítik...Főleg a mgràció kérdésében, amiben tényleg igaza van...

élveteg 2017.07.27. 18:11:52

Érdekes Hát nem az Isten legnagyobb áldása bevándorló? Aki majd megoldja demográfiai folyamatok miatt hiányzó munkaerő problémát és egyébként is színesíti az ajrópai kultúrát Ugye ? Namost akkor mégha be is akarna fogadna bárkit is, én azt kérném basszanak jól ki ezzel a szemét Orbánnal Egyet se küldjenek !!!

morpho 2017.07.27. 18:23:32

@Lámlenge: Aki demokrata, annak eszébe sem jut utána csinálni. Orbán nem demokrata. Mutass már egyetlen olyan pártvezért Európában, aki két egymást követő vesztes választás után a helyén marad!

@Brix: 2026-ban sem lesz váltás. Ez egy hatalomgyakorlási technika a fidesz részéről, amit egy Finkelstein nevű izraeli-amerikai és egy Habony nevű magyar talált ki! Aztán a 2010 utáni alkotmánymódosításokkal és a választási törvény, a kampány és pártfinanszírozási törvény, valamint a médiatörvény és hírdetési felületek átírásával csinálták meg a törvényi hátterét. Leválthatatlanná tették magukat. Nem szabad azt elhinni, hogy 2010 óta egy 10 milliós ország nem termel ki magából miniszterelnöknek alkalmas embereket. Aki ezt elhiszi, az hülye. Már bocs.

Feketecsuklya 2017.07.27. 18:37:49

@morpho: nem, nincs zavar az erőben. jönnének, csak ott nem finomkodnak velük, fegyverrel tartják a helyükön őket.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.27. 18:42:39

@Feketecsuklya: "seggbe rúgjuk ezt az egyébként is két renitens fasz országot"

Nyitott kapukat döngetsz. Ez a kötelezettségszegési eljárás, és már megindították Magyarország ellen.

A másik lehetőség, a segélyek megvonása, ez is kilátásba van helyezve az elkövetkezendő 7 éves periódusra.

Mannlicher 2017.07.27. 19:37:29

Pont ma hallgattam végig, ezt a podcast-et a témában, ajánlom a szerző figyelmébe, már ha van szabad 45 perce.
katpol.blog.hu/2017/07/14/katpol_kavehaz_xxviii_eros_bastya_gyenge_lancszem

Avramopuloszról jut eszembe, a görögök elleni kötelezettségszegési eljárás mikor indul meg a témában?

Sexual Harassment Panda 2017.07.27. 19:43:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A másik lehetőség, a segélyek megvonása, ez is kilátásba van helyezve az elkövetkezendő 7 éves periódusra."

A következő 7 éves periódusban amúgy sem kapunk semmit.

morpho 2017.07.27. 19:52:44

@Sexual Harassment Panda: Ha úgyse kapunk semmit, ki kell lépni a picsába!

Lámlenge 2017.07.27. 20:11:01

@morpho: "Aki demokrata, annak eszébe sem jut utána csinálni. Orbán nem demokrata. Mutass már egyetlen olyan pártvezért Európában, aki két egymást követő vesztes választás után a helyén marad!"
Ez nem érv. Ki határozza meg, hogy maradhat, vagy nem? Ha nincs igény, nem maradhat. Ha maradt, akkor volt rá igény.

morpho 2017.07.27. 20:34:54

@Lámlenge: De ez érv. Az ebédlőasztalra is lehet szarni. Törvény nincs rá, csak többet nem kajálunk együtt. Egy demokrata a vesztes választás után lemond. Nem nincs róla törvény, csak a demokraták ezt szokták csinálni világszerte. Mivel ilyen 25 éves terminust egyetlen demokrata politikus sem csinált még soha, ezért akár neked is gyanús lehetne a dolog. Majd húsz év múlva, amikor még mindig Orbán lesz a fidesz elnöke, újból visszatérünk a kérdésre. Minden demokrata pártelnök lemondott Magyarországon is a vesztes választás után, ha tétje volt. Még Horn elvtárs is. Csak Orbán nem. Olyan nincs, hogy ha vesztek, ha nyerek maradok. Hol van a felelősség???

Sexual Harassment Panda 2017.07.27. 20:37:21

@morpho: ebben egyetértünk.
Nem rajtam múlik.
Ha lehetőségem lesz, a kilépésre fogok szavazni.

illaim 2017.07.27. 20:55:25

@Sexual Harassment Panda: "Ha lehetőségem lesz, a kilépésre fogok szavazni." Ja mint az összes agymosott barom!

Lámlenge 2017.07.27. 21:29:11

@morpho: Nem értünk egyet, ez van. Én nem hiszek benne, hogy ezek a politikusok olyan morálisak lennének, mint ahogy te írod. Sokkal gyilkosabbnak gondolom a küzdelmet, akár szó szerint is élet-halál harcnak. Ez pedig nem azt az idilli gondolkodásmódot hozza, ahogy szerinted van.

Zsoltbacsi 2017.07.27. 21:31:36

@morpho:

"Mutass már egyetlen olyan pártvezért Európában, aki két egymást követő vesztes választás után a helyén marad!"

Egy kicsit levon a mondatod ertekebol, hogy mint utolag kiderult mindket valasztast elcsaltak a komcsik

"Trumpra a rozsdaövezet szavazott. A munkanélküli bunkók hadserege. Az a népréteg, akiknek leghamarabb dölt be a lakáshitele a 2008-as válságkor."

Ez onmagaban igaz, de azert ne felentsuk el, hogy a feher diplomasok kozott is meggyozo foldnnyel nyert, es szuken de a szines dipmomasok kozott is tobbsege volt. Gondolom az ilyen frocsogesek kozott diszkreten elfelejted, hogy a gettokban elo boxosok es fustosok 80 szazalekban Hillaryra szavaztak :)

morpho 2017.07.27. 22:24:09

@Lámlenge: Az tök lényegtelen, hogy mi egyet értünk-e!? Európa ezzel nem ért egyet és a demokrácia sem. Biztos van olyan is, aki szerint lehet az asztalra szarni a vasárnapi ebéd közben.

@Zsoltbacsi: Amikor a baloldal nyer, akkor mindig elcsalják, le kell zárni az Erzsébet Hidat! A "haza" nem lehet ellenzékben. Akkor is elcsalták, ha Pintér Sándor belügyminisztériuma szervezte a választást. Ha Orbán nyer, akkor meg forradalom volt a szavazófülkében. Kurva unalmas.
Clintonné 3 millióval több szavazatot kapott, mégis Trump nyert. A rendszer ilyen, ez van. Egyébként meg kit érdekel??

Zsoltbacsi 2017.07.27. 22:29:06

@morpho: 2006ban maga a fonok ismerte be, tudod a "szenvedelyes igazsagbeszedben"
A 2002est meg a szoci tobbsegu es vezetesu valasztasi iroda is kimondta, sot a kozlonyben is megjelent!

2017.07.27. 22:37:22

"A politikus nehezményezi azt is, hogy Ausztria keleti szomszédjai nyomott bérekkel és alacsony adókkal igyekeznek magukhoz csábítani a nyugati cégeket. Mint mondta, ez tisztességtelen." - és amikor azt mondjuk, hogy szerintünk is tisztességtelen, hogy ilyen alacsonyak bérek és alig adóznak a multik, akkor jön a jajongás, hogy jaj-a-piac, jaj-a-hatékonyság, stb... érdekes.

2017.07.27. 22:42:05

@morpho: nálunk meg 45%-kal kétharmadot lehet szerezni. a rendszer ilyen, ez van.

Lámlenge 2017.07.27. 22:49:17

@morpho: "Európa ezzel nem ért egyet és a demokrácia sem."
Ellentmondásos ez a te demokráciád. Előbb az USA kapcsán, aztán most. Tehát az én véleményem nem a demokrácia? Én nem vagyok európai?
De tovább megyek: a jelenlegi kormány demokratikusan lett választva. Akkor mire hivatkozol?! Tudod, a tények makacs dolgok...

2017.07.27. 22:53:22

@morpho: attól még lehetne demokrata, hogy elvesztett három választást és 25 éve vezet egy pártot... egyik sem kizáró ok. valamivel nagyon nem vagy tisztában, papám.
orbán nem demokrata, de nem ezek miatt

morpho 2017.07.27. 22:55:28

@Zsoltbacsi: Gyurcsány semmi ilyet nem ismert el. Csak a hazudozás megy, erre alapozod az összes hszt-t. Ez mezei fingfűrészelés. Nem érek én erre rá! Bocs.

@aleksz róz: A rendszer ilyen, csak nem 200 éves, mint az amerikai, hanem még hat sincs. Az amerikait 200 év alatt nem kérdőjelezte meg senki, nem változtatta meg önkényesen senki sőt ez fel sem merült, pedig közben volt egy polgárháború is...

morpho 2017.07.27. 23:02:51

@Lámlenge: Hitler is demokratikusan lett választva. Szarhatsz az asztalra, nem tilos! Valahogy nem érzem benned a magabiztosságot. Attól még lehetne... Ellentmondást viszont nem érzek. Ha megvilágítanád, az sokat segítene.

@aleksz róz: Nézd fiam! Ha értenéd, hogy a demokrácia nem a hatalomról, hanem a társadalomról szól és a vezető személye marginális, akkor nem ez lenne az álláspontod. Orbán autoriter és akarnok. Imádja a hatalmat és elfelejtette, hogy véget ért a szocializmus. Abban nőtt fel, abban szocializálódott. Egy demokráciában a vesztes lemond. A párt a fontos, nem a személy. Orbán sosem mond le. Ha veszít, ha nyer, ha leszavazzák, ha nem, ha vesztes lesz a népszavazás, ha nem. Hol marad a politikai felelősség??? A demokrácia nem működik politikai felelősség nélkül. Egyetlen példát sem tudsz Orbánra mondani, csak autokráciában.

2017.07.27. 23:03:13

ja és kern szerint ez tisztességtelen, mert osztrák állások szűnnek meg, csökkennek az osztrák adóbevételek...

az persze nem tisztességtelen, hogy osztrák cégek szarért-húgyért felvásároltak magyar cégeket, osztrák kiskereskedelmi cégek szart se adóznak és lapátolják ki a pénzt, a pénzes osztrák gazdák csalással művelnek nálunk földeket, osztrák bankok szívják a vérünket stb.

2017.07.27. 23:07:58

@morpho: tévedés. sokan megkérdőjelezték. csak nem volt esélyük megváltoztatni.

2017.07.27. 23:14:34

@morpho: veled ellentétben tudom, mi a demokrácia :-D
igen, ezeknek a jellemzőknek nagy részével már inkább lehet indokolni, hogy nem demokrata orbán.
na de azért két hiba akad megint:
a vesztes lemond
a párt a fontos, nem a személy

morpho 2017.07.27. 23:19:44

@aleksz róz: Nem tudok róla, hogy bármelyik nagy párt (beleértve a whig-eket is) ezt kezdeményezte volna. Az alkotmányba se nagyon nyúlt bele senki. Majdnem ugyanaz mint az 1776-os. Ettől még egyes emberek lehettek akik meg akarták változtatni, de ez lényegtelen. Viszont azt nem értem, hogy mit akarsz ezzel? A fidesznek igaza volt és egypárti alkotmányt kell rátolni az országra, vagy azt, hogy az amerikaiak hülyék voltak, mert nem változtatták meg, pedig jó lett volna?

morpho 2017.07.27. 23:22:02

@aleksz róz: Bocs, de ezzel semmit nem mondtál, azon kívül, hogy én nem tudom mi a demokrácia. Szerintem a történet szempontjából tökmindegy, hogy én tudom-e mi az a demokrácia vagy sem. A nehézvízről is csak annyit tudok, hogy kell az atombomba gyártáshoz, de mégsem azzal locsolom a virágaimat.

2017.07.27. 23:26:55

@morpho: semmit. csak nem értem, mit akarsz ezzel az amerikai választási rendszerrel. az is egy rendszer, ez is. attól nem lesz jobb, hogy 200 éves. ha ezt a miénket senki nem tudja megváltoztatni 200 évig, akkor ez is jó lesz?

morpho 2017.07.27. 23:31:29

@aleksz róz: Az amerikai választásokat a Zsoltbácsi néven kommentelő izé hozta ide, egy korábbi, már lezárt vonalat előszedve. Neki válaszoltam, aztán te rácsatlakoztál.

2017.07.27. 23:31:59

@morpho: de nem is írsz véleményt az atombomba gyártásának folyamatáról...

2017.07.27. 23:36:35

@morpho: hát nem olvastam végig az egészet. csak megakadt rajta szemem, és valahogy adódtak az imént feltett kérdések

morpho 2017.07.27. 23:53:41

Az amerikaiak számomra a demokráciafelfogásuk miatt érdekesek. Például amikor a Bush nevű volt republikánus elnök beszól Trumpnak, a jelenlegi republikánus elnöknek, hogy nem kéne basztatni a sajtót, mert az ország egésze látja kárát. Bushtól amúgy hányok, de azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy demokrata. Ez a logika nekem bejön. Igaz, hogy én nem tudom mi az a demokrácia, de esetünkben kérlek nézd ezt el nekem!

Mannlicher 2017.07.28. 09:11:40

@morpho:
Mondjuk ő spec. republikánus...

morpho 2017.07.28. 11:17:48

@Mannlicher: Szövegértési nehézségek? Olvasd el mégegyszer, kicsit figyelmesebben!

Singerkém 2017.07.28. 13:28:21

@morpho: Ez nem Orbánra adott reakció.
Az Únió mindig is úgy kezelte a 2004-ben csatlakozott országok nagy részét, hogy "Menschen von den zweiten Klasse".

morpho 2017.07.28. 13:40:51

@Singerkém: Eddig erről nem mondtak semmilyen kézzelfogható politikai tervet. Most már igen. Miért csak most? Valami ötlet? Hm??

Singerkém 2017.07.28. 14:27:22

@morpho: Konkrét tervet nem mondtak, de már közel egy évtizede látható, hogy kétsebességes az Únió. Vannak egyenlők és egyenlőbbek.

Vagy szerinted a francia hiány mértéke miért nem zavart senkit?
Ellenben minket azonnal baszogattak - kormánytól függetlenül, ha 3% felett volt.

Ez csak egy példa. Van több is.

Mannlicher 2017.07.28. 14:31:08

@morpho:
Látom humorérzék nuku... :)
Amúgy speciel valakit le demokratázni elég durva sértés, ha figyelembe vesszük, hogy miféle morális csődtömegek aggatják magukra leglelkesebben ezt a jelzőt.
Például a fidesz hatalmának is az un. demokratikus ellenzék a legfőbb támasza.

morpho 2017.07.28. 14:52:56

@Mannlicher: A humorérzékkel nincs gond, most már értem mire gondoltál, de a felvezetés nem tette nyilvánvalóvá, hogy mi van. Rosszul meséltél el egy jó viccet, amit amúgy te találtál ki! :)

Nzoltan 2017.07.28. 17:08:29

@morpho: Ez már a LOL kategória.

morpho 2017.07.28. 18:16:42

@Nzoltan: Már hogy a "Soros terv." Mi az hogy! Abszolút!!
süti beállítások módosítása