B1 blogcsalád



Orbán nem csak a népszavazási ügybe bukott bele, de abba is, amit utána művelt

2017. február 27. - Mr Flynn Rider

Egyre kínosabban érinti a miniszterelnököt a múltja. Hiába próbálta ráfogni a Momentumra, hogy "álomgyilkos" és ők az "új SZDSZ". Könnyen belátható: ennél jobban mellé se lőhetett volna. Orbán arra számít, hogy a magyaroknak rövid az eszük és nem emlékeznek a politikai kaméleon múltjára. 

orban_kossuth_radio2.jpg

Korábban írtunk arról, hogy Orbán hogyan bukott bele az olimpiarendezésbe, illetve arról is: a Momentum csak egy újabb indok volt, hogy kihátráljanak az olimpiarendezésből. Orbánnak tehát igazából kapóra jött a Momentum aláírásgyűjtése. Ennek ellenére megpróbálta elverni a port az új ellenzéki mozgalmon és pénteken kijelentette:

"álomgyilkosság" történt.

 

A nyilatkozata megint csak a fanatikus támogatóknak szólt, akik az alternatív, orbáni valóságban hisznek még mindig. Próbálja uralni a pillanatot és úgy magyarázni a dolgokat, ahogy neki a legmegfelelőbb. Józan ember - és maga a kormányfő is - pontosan tudja, hogy Budapestnek esélye se volt. Orbán a saját rajongóinak – az újságírókon kívül más úgyse hallgatja a műsort, legfeljebb a mazochisták – úgy fogalmazott: azért kellett a pályázat visszavonását javasolni, hogy

„megmentsék Magyarországot a szégyentől.”

Az olimpia elnyeréséhez ugyanis egység kellett volna, ezért is nem rendeznek népszavazást Párizsban és Los Angelesben, a másik két pályázó városban. Szerinte a referendum után az olimpiarendezésről szóló szavazáson "ronggyá verték volna" a budapesti pályázatot, és ennek a veszélynek nem lehetett kitenni az országot.

Tudjuk, persze, hogy mindez nem igaz teljesen - ki is elemeztük, miért nem. 

Orbán tanácsadói valószínűleg veszélyesnek találták a Momentumot, emiatt Orbán külön is foglalkozott velük és új SZDSZ-nek minősítette az ellenzéki pártot; szerinte számítani lehet egy "MSZP-SZDSZ-koalícióra".

A Momentum Mozgalom csattanósan reagált Orbán Viktor kormányfő rádióinterjújára, az MTI-hez küldött közleményben azt írták, nem ők kezdték "az SZDSZ ifitagozataként" politikai karrierjüket, hanem a Fidesz, és nekik nem voltak közös jelöltjeik az SZDSZ-szel. 

Orbán érvelése azért is hamis, mert 2007-ben még teljesen mást gondolt és mondott a népszavazásról.  A Vastagbőr blog kerített elő egy felvételt, amin azt nyilatkozza a népszavazásokkal kapcsolatban: 

“A másik szempont, amit érdemes mérlegelni, attól, hogy az OVB valamit jóváhagy, attól még nem lesz népszavazás. Össze kell gyűjteni legalább 200 ezer aláírást.

Miután általában az aláírások egy része pontatlan szokott lenni, ezért inkább 250 ezret kell összegyűjteni, ami nagyon komoly munka, tehát ahhoz azért mégis csak szervezett társadalmi erő vagy elementáris népi igény, népakarat kell. Ha valami elér 250 ezernyi aláírási támogatást, akkor szerintem érdemes népszavazásra bocsátani.“ 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8812297921

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Legnagyobb hazai liberális 26 éve Orbán Viktor 2017.02.28. 09:40:14

Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé tagja és alelnöke volt. A mikor a liberálisokat szidják, akkor őt szidják főként. Ha a balliberálisokat, akkor meg pláne, mivel Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára is volt azt megelőzően.

Trackback: Pártállam régen és ma is 2017.02.28. 09:39:53

A pártállam fő jellemzői ugyanazok 1989-ben és ma is. Nem nyilvános az ügynöklista. A pártvezetés urizál. A kormány tele van MSZMP-sekkel. Az M1 tévécsatornát a Pártból irányítják. Moszkva az Moszkva. Zárva vannak a boltok vasárnap.  

Trackback: Fő bűnelkövetők a vagyonunk ellen 2017.02.28. 09:39:18

A vagyon elleni bűncselekmények nagy részét egy agresszív kisebbség követi el. Pártpolitikai kisebbség.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.28. 09:20:35

@Medgar: az aláírásgyůjtés a népszavazás kiírásáról szólt.
De legyen igazad, az emberek 250 ezren azt támogatták, hogy ne legyen Olimpia.
De ez azt jelenti, hogy a szavazni jogosultak kisebbik fele. A fidesz mégis meghátrált.
Nem vitték népszavazásra az ügyet, nem ért annyit.
Az Olimpia szeny ügye nem ért annyit a fidesznek...
Tudták, hogy bukó, úgysem nyernénk.
Viszont az egység erősítésére alkalmas lett volna. Orbán elmondhatná, íme, mi magyarok, de a mocskosnyugat megfúrta, pedig...
Nem tette. Hogy mondja a dal?
" Nyúlként, hősen futott"?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:21:06

@Tibi !:

Jajj Tibi !

Te azt hiszed neked írok, csak mert te vagy a címzett ??
Ne verd át magad, mert keserű lesz a csalódás !

Csak az erőltetetett hazudozásaid cáfolom rendre.. :DDD

2017.02.28. 09:21:48

@Ballib cenzúrázók réme 24: szép lassan, tagoltan: Index címlapon.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:23:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Világosan elmagyarázták, és igazuk van.

Az Olimpia rendezés csak úgy lehetséges, ha minden párt elkötelezi magát a rendezés mellett.
Mint ahogyan 2002-től 2016-ig, a ballibek árulásáig így is történt, pl Demszkíék alatt is.

Ha politikai ügyet csinálnak belőle, mint most a ballib árulók, akkor nincs értelme a rendezésnek.
A KÁP népszavazás óta tudjuk, hogy a ballibe szarháziaknak semmi se szent, ha ktuális politikai érdekeik vezetik őket !

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:25:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezen blog szerzője egyértelműen a "BUKOTT" szót használta. Olvasható a címben.

Hogy az indexnél dolgozó csicskásai, akik egyébként rendszeresen főoldalra teszik ezt a ballib szart, kijavítják a címet, hogy ne legyen anyira röhejes a bérrettegése, mint amennyire valójában, az nem igazán számít.

konrada 2017.02.28. 09:26:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ez igaz.
...de ettől még a magyar turizmus egységesebb, jobb menedzselés alatt van , mint akkor.
...persze lehet hogy több pénzt is lopnak ki belőle...
...de már tapasztalatunk van arról, milyen az, ha a tudásból csak a lopási ösztön van:
átéltük azt, milyen, amikor megkeresni nem tudták, de vettek fel helyette hitelt, hogy etessék a nomenklaturát....

Medgar 2017.02.28. 09:27:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nolimpia névvel az olimpia ELLEN lehet aláírást gyűjteni. Minden statisztika szerint az emberek 75-80 százaléka elutasította az olimpiát és ezek a felmérések eljutottak a fideszhez is. Szerintem orbánék tapsoltak amikor jött néhány hülyegyerek és Nolimpia szlogennel elkezdett aláírást gyűjteni.

A Momentumról annyit tudunk, hogy nem akar olimpiát és szerinte nem lehet megverni a fideszt 2018-ban.

n_dy 2017.02.28. 09:28:39

néha idetévedek, mivel a zindex mindenkit kirak a címlapra, aki rosszat mond a kormányról, se tartalom, se poén, se ész, semmi más nem is kell ...
a zindex szintjén vagytok okosak, akik minden tudnak és utat mutatnak nekünk a sötét magyar éjszakában ...
fortyogjatok ballibsik, gondolom a forradalmat szervezitek, ha jövőre is kikaptok 2/3-ra ...

ulpius66 2017.02.28. 09:29:02

Kedves ballibsi elvtársak!

Minek ez a nagy erőlködés? (a végén még beszartok az erőlködésbe....)

GYŐZTETEK!!!!

LASSAN ÉS TAGOLTAN: BUDAPEST ÉS A NOB VISSZAVONJA A BUDAPESTI OLIMPIAI PÁLYÁZATÁT!!!!!!!

Mit akartatok elérni???....azt, hogy Budapest, és a NOB vonja vissza a pályázatát!

GYŐZTETEK!!!! Győztek az Olimpia ellenzői!

Tessék örülni neki, és nem tovább gyűlölködni!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:29:21

@Medgar:

A Momentumot tisztán látszik, hogy a ballibek fogják kinyírni.

Érdemes elolvasni a Saznyi Gulyás csörtét.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:31:03

@ulpius66:

Azért sírnak a ballibek, mert ők néspzavazást akartak.

Az Olimpia rendezését, vagy éppen a nem rendezését, magasról leszarták, és leszarják.
Az Olimpiát magát is leszarják.

Az aktuálpolitikai érdekeik a népszavazás mellett, és az Olimpia ellen mozgatták ebben a pillanatban éppen őket.

Ezért megy a sírás, mert okafogyottá vállt a népszavazás, a saját árulásuk okán.

Zizo1 2017.02.28. 09:31:49

Tudom, hogy elfogultan nehéz gondolkodni, de mégis helyes lenne az olimpiával történteket higgadtan végig gondolni. Számoljunk egy keveset:
Bp. lakósága kb. 1400000. Ennek kb. negyede 18 év alatti, így marad durván 1050000 szavazóképes polgár. Ősszegyült 266000 aláírás, ami bő 25%. Az eddigi népszavazások alapján a végkimenetel a gyűjtött aláírások százalékos arányának minimum a dulája szokott lenni, vagyis min 50% fölött. Ha a szavazáson való részvétel gyenge akkor ez az arány akár 60-70%-is lehet. Tehát a népszavazás kimenetele eleve az az olimpia rendezésének elutasítását eredményezte volna.
Erre még ráerősített az a tény is, hogy a baloldali ellenzéki pártok támogatásának megvonására a Fidesz is visszalépett. (Ha a többiek nem, akkor ők sem). Ezután a Főváros a fölösleges pénzkidobást megelőzendően lemondta az olimpia rendezését.
Hurrá! Örömködjenek az aláírók. Győzött a Nolimpia és a Momentum!
Országos népszavazásról három okból is értelmetlen beszélni.
1. Budapest a pályázó és nem Magyarország!
2. Az aláírásokat nem országos népszavazásra, hanem a budapesti népszavazás számára gyűjtötték. (Gondolom azért, mert ha országosra gyűjtöttek volna nem igazán jött volna össze)
3. Mire az országos népszavazást leghamarabb megrendezhették volna (nem óvtak volna), már akkor is. okafogyott lelt volna, mert NOB-nak már az előtt döntenie kellett. (Ugyan már! Hogy nézett volna ki, hogy a NOB döntött, de a magyarok még mindig népszavazás eredményére várnak)

Netuddki. 2017.02.28. 09:32:10

@Ballib cenzúrázók réme 24: Ó, te hazug mocsok! A végén még megmagyarázzátok, hogy nem is a vajdátok akart itt zolinpinát, meg stadionokat. Anyád picsáját, azt!

2017.02.28. 09:34:56

@Ballib cenzúrázók réme 24: tévedsz, az idegenforgalimban 2009 jobb év volt.itthon.hu/documents/28123/28441113/Hungary2016.pdf/3b42c472-cf7b-41fd-b4a8-4100553f817d

visitors export beszédes adat.
De érdemes 2006-ot is megnézni.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:35:43

@Tibi !:

Mindenki akart Olimpiát egységesen.
2002-ben, 2009-ben, és 2016-ban is a ballibek árulásáig:

mandiner.blog.hu/2017/02/15/ezert_nem_kellene_nepszavazni
2002-ben, amikor a teljes kormányoldal és ellenzék – Orbán Viktortól Medgyessy Péteren át Kovács Lászlóig –, továbbá a legkülönbözőbb világnézetű közéleti emberek és hírességek csatlakoztak a budapesti olimpia tervéhez, még simán nyert volna egy népszavazáson is. 2008-ban, amikor a balliberális többségű fővárosi közgyűlés egyhangúlag támogatta a 2020-as olimpiára benyújtandó pályázatot, szintén. 2009 augusztusában, amikor a Fővárosi Közgyűlés újra egyhangúan kiállt amellett, hogy Budapest 2011-ben pályázzon a 2020-as Nyári Olimpiai Játékok és Nyári Paralimpiai Játékok megrendezésére, szintén. Hiszen ahogy a Demszky Gábor vezette közgyűlés közleménye fogalmazott, „a nemzetközi sporteseményre való felkészülés Budapest és az egész ország számára jelentős előnyökkel, gazdasági felemelkedéssel jár”. 2010 júniusában, amikor a Demszky vezette Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a 2020-as budapesti olimpia „master plan”-jét (a tervezett teljes költség 3.232 milliárd), megint csak nyert volna a népszavazáson is.

konrada 2017.02.28. 09:35:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...s azt tudod, kinek van nagyobb túlélési esélye?:
...annak-e, aki beleáll a pofonba, vagy annak, aki - ha látja azt hogy az elkerülhetetlen - elfut?;)

ulpius66 2017.02.28. 09:37:33

Kedves ballibsi elvtársak!

Persze úgy nehéz örülni, ha benneteket csak a gyűlölködés éltet......

Na, hajrá!!! Keressetek valami újabb jó kis érvet a gyűlölködés érdekében!!!!

Netuddki. 2017.02.28. 09:38:11

@Ballib cenzúrázók réme 24: Nem, nem akart MINDENKI zolinpinát. Ostoba tolvaj, hazug mocsok!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:41:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Vendégéjszakák száma:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_oga001.html

2002 11 681
2003 11 699
2004 12 638
2005 13 599
2006 13 701
2007 14 129
2008 14 174
2009 13 103
2010 14 098
2011 15 372
2012 16 624
2013 17 568
2014 18 457
2015 19 507

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.02.28. 09:41:46

Legnagyobb hazai liberális 26 éve Orbán Viktor

Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé tagja és alelnöke volt. A mikor a liberálisokat szidják, akkor őt szidják főként. Ha a balliberálisokat, akkor meg pláne, mivel Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára is volt azt megelőzően.

erkolcstan.blog.hu/2016/10/02/legnagyobb_hazai_liberalis_26_eve_orban_viktor

Netuddki. 2017.02.28. 09:41:54

@ulpius66: Itt csak a tolvajfideszes trollok gyűlölködnek...

ulpius66 2017.02.28. 09:41:59

@Tibi !: "Ó, te hazug mocsok! A végén még megmagyarázzátok, hogy nem is a vajdátok akart itt zolinpinát, meg stadionokat. Anyád picsáját, azt!"

Tibcsi!

Tudom szinte lehetetlent kérek!

De, nem lehetne véletlenül egy, csak egyetlen egy olyan hozzászólásod, amiből nem ömlik a gyűlölet........

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:42:58

@Tibi !:

Remélem toppantottál a lábacskáddal idegességedbe, miközbe kedvenc ballib elkúrid nyilatkozatait olvasgattad az álatalam belinkelt idézetek között ? :DDDD

Jolka40 2017.02.28. 09:43:09

@szabadság elvtársak!: Ha eleve esélytelenek voltunk - ami így igaz - mi a túrónak pályáztunk? Viszketett az egója a kormányzóerőnek? Nem tudták felmérni, mit jelent a bukás a híveiknek?

2017.02.28. 09:43:36

@Zizo1: az aláírásgyűjtés területi érvényességét nem a momentum szabta meg. Az, hogy csak Budapestre érvényes, a Legfelsőbb bíróság, vagy a Kúria döntése volt.
Egyébként sem értem az okfejtésed. Fidesz oldalról annál nagyobb poén, hogy a NOB elfogadta pályázatunkat, megnyertük, nem létezik. Úgy lehetne savazni a momentumot egy okafogyott népszavazással, hogy többet talpra se áll.
Az igazi indok vagy az, hogy tiszta képlet a népszavazás elvesztése,
vagy az, hogy világos, hogy nem Budapest kapja,
esetleg az, hogy ennyi pénzt, amennyibe a sikeres szavazás kerülne a fidesznek, hatékonyabban is elkölthetnek.

ulpius66 2017.02.28. 09:43:56

TÉGY A GYŰLÖLET ELLEN!!! ---- BALLIBSI SZLOGEN.......

Hát az itt kommentelgető ballibsi elvtársak nemigen tartják be .....
(mindez vonatkozik persze a ballibsi firkászokra, bloggerekre is.....)

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:44:40

@TanNé:

Nézd ha DK annak idején az MSZP és Gyurcsány magát jobboldali demokratának titulálja, akkor ma a szitokszó a jobbdem lenne.

De ők úgy dönöttek baloldali liberálisok lesznek.
Így hát a ballib lett a hazudozó gerinctelen féreg szinonímája.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:47:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Leírtam a valódi okot. A KÁP óta tudjuk, hogy a ballibeknek semmi nem szent ha politikai kampányról van szó.
Az Olimpia eszményét, Olimpikonjainkat ugyanúgy elárulnák ahogy elárulták határontúli honfitársainkat is.
Ezért csak egységes nemzeti támogatással lehet Olimpiát rendezni.
Ami meg is volt, 2002-ben 2009-ben, és még 2016 nyarán is.

Most áldozták fel a Momentumosok, és a ballibek karöltve az Olimpiát az aktuálpolitika oltárán.

ulpius66 2017.02.28. 09:47:43

@Jolka40: " Ha eleve esélytelenek voltunk - ami így igaz - mi a túrónak pályáztunk?"

Kisfiú kérdezi az apukáját.
- mért futnak az atléták a futóversenyen?
- azért, hogy győzzenek! - mondta az apa.
Mire a gyerek: - Azt értem, hogy a győztes ezért fut, de mért futnak a többiek?????????

2017.02.28. 09:47:44

@Ballib cenzúrázók réme 24: belinkeltem valamit. Tudom, angolul van, de a diagramok megfejthetőek.
Javaslom figyelmedbe a turisták költését... visitors export címen fut.
Tudod, a gdp-hez mennyire járul hozzá.

Netuddki. 2017.02.28. 09:52:36

@ulpius66: Gyűlölet? Kicsit sokat képzelsz magadról. Szimpla undor, amit a tolvaj rezsim bérmosdatói iránt érzek. Húzzatok inkább a viktor.hu-ra gyűlölködni, itt senki se kíváncsi a fidesz agitpropra!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 09:54:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Te egy barom vagy..
Az egy főre jutó költés az lehet hogy nagyobb volt 2009-ben (egyébként 2008-ban és 2010-ben már nem nagyobb), de ha háromszor annyi turista van, akkor sokkal több a bevétel ezt remélem érted, mert magyarul írom.

Netuddki. 2017.02.28. 09:56:05

@ulpius66: "TÉGY A GYŰLÖLET ELLEN!!! ---- BALLIBSI SZLOGEN.......

Hát az itt kommentelgető ballibsi elvtársak nemigen tartják be .....
(mindez vonatkozik persze a ballibsi firkászokra, bloggerekre is.....) "

Mégis mi a jó büdös francot keresel még mindig itt?

konrada 2017.02.28. 10:02:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...mikor 3 pályázó maradt - mely közül a francia mindent egy lapra tett fel (ja, azt tudjuk, hogy NOB alapnyelve a francia?) - egyértelmű lett, hogy ez a pályázat nem nyerhető meg.
4-5 pályázó esetén -illetve ha párizsiak játszák el Rómát - még lett volna esély.
(ez válasz Jolka-nak is).

...innentől kezdve zorbánéknak 2 választásuk maradt: vagy összel égnek be fél évvel a választások elött a szavazáskor (municiót szolgáltatva az ellenzéknek), vagy visszamondják még az év elején, hogy elfelejtődjön addigra a dolog.
...ekkor már csak azt kellett eldönteni, hogy maguktól lépnek vissza - beismerve hogy elszámolták, vagy mások aknamunkája miatt.
S "csodálatos szerencséjükre" akadt egy ismeretlen ellenzéki erő, akinek sikeres kampánya miatt - amibe belcsatlakozott a többi ellenzéki párt is - győztek az ellenzők...;)
(...egy olyan új csapat vezényletével, akik tovább oszthatják az ellenzéki tortát. Nem semmi "mázlijuk" van!;))

konrada 2017.02.28. 10:05:25

@ulpius66:
Mert nem ismered tovább:
"TÉGY A GYŰLÖLET ELLEN!!! " ....semmisítsd meg ellenfeleid, akkor nem lesz mit gyűlölni...

Zizo1 2017.02.28. 10:10:38

@Könnyen elkaptuk, uram!
Okfejtésemtől függetlenül a lényeget megértetted. Bp. pályázott, ezért a visszavonásra is neki van lehetősége. A 266000 aláírás után te is jól látod "tiszta képlet a népszavazás elvesztése". Bár a törvények értelmében megtarthatják a budapestiek népszavazását, de az nagy valószínűséggel, csak fölösleges tízmilliók kidobását jelentené és nem a Fidesznek, hanem a Fővárosnak.

histar007 2017.02.28. 10:30:16

Inkább azt kellene összeszámolni, hogy 1 héten illetve 1 hónappan mennyi volt a legtöbb Orbán bukás.
Sosem bocsátjátok meg neki, hogy otthagyta a liberális fészket és valami másba kezdett. Bárki másnál ez egy érési folyamat része, kivéve nála. Churchill szerint nincs szánalmasabb egy fiatal konzervatívnál meg egy öreg liberálisnál. Persze Soros az élő példa, hogy a liberalizmusból nem lehet kiöregedni, ha ő képes rá, akkor ez a követendő út, mindenki más áruló és pusztulnia kell.
A csúsztatás ott van, hogy nem népszavazásért ment az aláírásgyüjtés. A kérdés igy szólt: "Egyetért-e ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésre irányuló pályázatát?
Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy "Ön akar olimpiát és paralimpiát budapesten 2024-ben? Erről lehetet volna vitatkozni kb 2 évvel ezelőtt. Amikor először belengették. De nem most, amikor két pályázati körön már túlvoltunk. Nem akkor, amikor már csak azok vannak jelen, akiknek komolyak a szándékaik és valóban meg tudnák csinálni. Ha a szavazás lett volna a cél, akkor helyet kaphattaok volna az előnyok is. A sok infrastrukturális beruházás, ami a budapesti életminőséget javította volna, akár soron kínül is, a sok létrejött munkahely. És mi van azzal, aki csak a lakását (amiben lakik), adta volna ki 2-3 hétre kb 1 gurigáért? Vagy idegenvezetősködött, soförködött volna? Vagy csak simán önkéntes lett volna a földkerekség multikulti bulijában?
Koncert lemondani kiszúrás a rajongókkal ugye? Az álomgyilkosság egy enyhe kifejezés.
Amúgy az október 2-a után csak az érvénytelenség számított nem a 98%. Sehol sem láttam leírva, hogy egy ilyen népzavazás biztosan ÉRVÉNYES lenne. Ha érvénytelen, akkor mi van? Mondjuk 51-49 ra nyer az NEM az olipiára. A 98% elég komoly többség, de a 51% aligha.
A stabil vezetés lényege, hogyha egy döntés megszületett, akkor ahhoz kell tartni magát mindenkinek. Hogy ne lehessen helyi népszavazásokkal, beadványokkal, jogászkodással hátráltatni/ellehetleníteni orszáos projekteket. (Az M0 építese csúszott emiatt kb 15 évet, hogy végül egy mindenkinek rosszabb változat készüljön el.)

Amúgy hol itt az önbizalom? Ki mondta, hogy nem tud az ellenzék nyerni választást? Ha nagyon megcsúszik a beruázás költsége, ahány %-kel emelkedett volna, annyival zuhant volna Orbán népszerűsgée. Így ha nem is 2018-ban, akkor 2022-ben lehetett volna akár 2/3-ad is? AKkor még 2 év lett volna, amikor nem a Mészáros és Mészáros építene, hanem "tiszta" versenyben dölhetne el minden. És természetesen a korrupciónak is vége lett volna. Vagy esetleg az ellenzék nem bízik benne, hogy képes lenne tisztán lehozni egy ilyet? A holdudvarnak nem lett volna jó, ha összejön egy ilyen buli? Vagy már nincs is holdudvar?
De legalább vannak aláírások. A Momentumnál az összes. A többi párnak ebből csak azok azok jutottak akik eddig is megvoltak. 20-30 ezer darabért sikerült egy ekkora projektet is tönkrevágni. Arra nem is gondolok, hogy a nemzetközi olimpiai mozgalom is simán megsínyli az egészet. A mozgalom ami 121 éves korára túlélt 2 világháborút, egy rakás korrupt tagot, vesztegetéseket és pénzügyi manővereket, most lehet, hogy egy kis ország belpolitikai szarakodása miatt kerül válságba. Back hitelessége most darabokban és nem nagyon tehet róla. Mert ugye mi is látszik majd az évek távolságából: Magyarország és BP egy nagyon felelős döntést hozott és bevállalták a késői kiszállás presztizsveszteségét is, de nem akartak ekkora terhet a nyakukba, mivel nem volt meg a kellő konszenzus.
Ezután majd mindenki sokkal többször gondolja végig, hogy akar-e egyátalán.
A végén eljutunk odáig, hogy egy fullos demokrácia nem is rendezhet olimpiát, mert mindig lesz annyi ellenző, aki így-úgy el tud egy ilyen projektet lehetetleníteni.

Ha anno a holdraszállásról tartanak népszavazást, akkor vajon eljut az ember a Holdra?

Netuddki. 2017.02.28. 10:30:45

@Zizo1: De mért tartanák meg? A kérdés eldőlt.
Tanulság? Belehajszolták a budapesti közgyűlést ebbe a megalomán baromságba, fű meg fa ígéretekkel, miközben mindenki tudta ez az egész nem Budapestről szól, nem is a város finanszírozta volna. Az ötlet ugyan nem újkeletű, hülyék minden kormány alatt vannak, de mára teljesen más a helyzet mint 10 éve. Aki meg Athén után zolinpinát akar rendezni Magyarországon, annak elmentek otthonról.

Netuddki. 2017.02.28. 10:33:17

@Tibi !: Amúgy ez az egész fideszes csubakka, dedós védekezés, múltra mutogatás is csak az ostobenkó fideszes bűnözők bizonyítványa saját magukról. A világ változik, alkalmazkodni kell hozzá, aki nem alkalmazkodik eltűnik a Föld színéről.

konrada 2017.02.28. 10:46:03

@Tibi !:
Ez viszont jó végszó, mert igaz.

...akkor is az, ha 2017-ben szembeállítunk egy politikai pártot, politikust 1989-es önmagával, mert akik ezalatt nem változtak, eltűntek....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.28. 10:50:49

@Ballib cenzúrázók réme 24: Az cseppet se zavarjon, hogy rég leírták, hogy Prága turizmusa már nem tud hova fejlődni.

Rwindx 2017.02.28. 11:12:02

Azt hittem már múlt héten megbukott. Meg előtte is.

ursus artos 2017.02.28. 11:21:16

@Tibi !: "Belehajszolták a budapesti közgyűlést ebbe a megalomán baromságba, "
Na. Most legalább nem épülnek meg a megalomán utak, hidak, vasutak...
Megy a lóvé az egészségügybe, lélegeztetőgépbe. Vidéken. És mivel a sport az egészséges életmódon keresztül egészségügy része, itt Pesten pedig a sportlétesítmények fejlesztése is folyt. köv.

ursus artos 2017.02.28. 11:22:55

@Tibi !: " A világ változik, alkalmazkodni kell hozzá, aki nem alkalmazkodik eltűnik a Föld színéről. "
Így tett Orbán Viktor is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:28:38

@midnight coder: "eleve nem volt pénz"

Akármennyi volt, orbán 10%-kal csökkentette.

"Mert hogy mintha Fletóék idejében is csődközelben lettek volna a kórházak"

Relativizálsz. Attól, hogy gyurcsány elkúrta, orbán képes volt még jobban elkúrni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:32:06

@konrada: "mikor 3 pályázó maradt ... hogy ez a pályázat nem nyerhető meg.
4-5 pályázó esetén ... még lett volna esély."

:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:36:37

@Zizo1: "A 266000 aláírás után te is jól látod "tiszta képlet a népszavazás elvesztése"."

Az aláírások nem fodítják meg a szavazókat. Néhány tornából felmentett hipszter nem tudja a teljes támogatottságot teljesen elvenni.

Vagy eleve nem akartak az emberek olimpiát, és ezt csak orbán hazudozta, vagy most is akarják.

A Momentumosok támogatottsága 2%. A fideSS a 2/3-dal megszavazza, oszt annyi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:40:02

@ursus artos: "Most legalább nem épülnek meg a megalomán utak, hidak, vasutak..."

... bézbólstadionok ...

És nincs miből ezermilliárdokat ellopni. Mi lesz így az orbán klánnal? Adakozzunk!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:43:21

@histar007: "ez egy érési folyamat része"

Ultraliberálisból rasszista szélsőjobboldali. Pszichopatává érett a geci.

Harcos oroszellenességből 2010-ben egy nap alatt Putyin fasszopójává érett.

Ellenzékiből ezermilliárdokat ellopó maffiózóá érett.

ulpius66 2017.02.28. 11:51:29

Már leírtam egy párszor, pár blogban, de leírom itt is!

Annyira, de annyira, de annyira gyenge ez a Momentum, hogy szavak sincsenek rá!
(azt meg végképp nem értem, ezeken a hülyéken mit esznek a ballibsi pártok....)

Na, szóval a Momentumosok OTT BASZTÁK EL Az EGÉSZET, HOGY ELEVE NOLIMPIÁSOKNAK nevezték magukat!!!!!!! Itt véglegesen el is lett baszva az egész, és már nem tudják visszafjordítani......

MERT MIT KELLETT VOLNA?

NA, MIT????????

Olyan népszavazást kezdeményezni, hogy Budapest RENDEZZEN OLIMPIÁT!!!!!!!!

Erre Orbánék sem tudtak volna mit mondani, és erről szólt volna a fél évig a népszavazási kampány!!!!!

A kampányban aztán a Momentum mán megjelenhetett volna, mint NOLIMPIAI Mozgalom, és jó nagyot bukott volna az Orbán, az Olimpiájával együtt....

Na, szóval ezek a balfasz Momentumosok jól elbaszták ezt az egész aláírás-gyűjtősdit!

Netuddki. 2017.02.28. 12:01:24

@konrada: Van aki jó irányba változik, van aki tolvaj bűnöző lesz.

Netuddki. 2017.02.28. 12:02:13

@ulpius66: "Na, szóval ezek a balfasz Momentumosok"

Nyehehe! Kezd pánikolni a tolvaj banda...

sírjatok 2017.02.28. 12:33:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: egyébként ez annyira édi, ha bármit jó dolog van, az a nemzetközi folyamatok eredménye, a jó időjárás, a korábbi befektetések gyümölcse, stb, de bezzeg ha bármi rossz van, akkor lehet harsogni, hogy ORBÁN ELKÚRTA

sírjatok 2017.02.28. 12:38:16

@Tibi !: "A világ változik, alkalmazkodni kell hozzá, aki nem alkalmazkodik eltűnik a Föld színéről. "

Ja értem, akkor ezt beszéld meg már légyszi itt ezzel:@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

mert ez meg azt kifogásolja, amit te üdvözítesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 12:40:25

@sírjatok: "ha bármi rossz van, akkor lehet harsogni, hogy ORBÁN ELKÚRTA "

És inkább csak rossz van. Nagyon frusztráló lehet.

Éppen most néztem, hogy a beruházások nagyot estek 2016-ban. Biztos az időjárás miatt van. :))

sírjatok 2017.02.28. 12:42:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen igen ez a másik, ha valami Magyarországon dinamikusan fejlődik, akkor lehet azon élcelődni, hogy "alacsony bázisról könnyű növekedni" meg "innen csak felfele lehet menni", de ha meg valami nem fejlődik, akkor ezek az érvek egyből elfelejtődnek, és jöhet az ORBÁN ELKÚRTA

sírjatok 2017.02.28. 12:45:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:Biztos, hogy jövőre összedől az ország. Ezt már megjövendöltem 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, és hát megjövendölöm idén is, egyszer csak bejön.

sírjatok 2017.02.28. 12:51:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: És hát ugye ha több a turista, akkor lehet azon rinyálni, hogy visszaestek a beruházások. Ha több a beruházás, akkor a minimálbéren kell nyafogni. Ha nő a minimálbér, akkor az infláción kell aggódni. Ha csökken a GDP arányos adósság, akkor elő kell hozakodni a nominális összeggel. Ha nő a GDP, akkor miért nem nő jobban. Ha felminősítenek, akkor relativizálni kell. Ezen kívül vannak még olyan gumicsont témák, mint a "korrupció" meg "a demokrácia helyzete", ha semmi nem jut az eszedbe, akkor ezeken is sírhatsz.
Stb, stb, sírni kell, rinyálni kell, mert ORBÁN ELKÚRTA nyilván.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 12:57:02

@sírjatok: "ORBÁN ELKÚRTA"

Igen, ez nyilvánvaló.

A terelgetéssel nem tudsz összezavarni. Bulgáriával versenyzünk az utolsó helyért, de már a láthatáron Banglades.

MIx 2017.02.28. 12:58:54

A politikai kaméleon mindig az adott pillanat érdeke szerint beszél.
Hazugság volt a nemzeti összhang az olimpiáról. Kiderült.
Azt lenne jó tudni, mivel tartja sakkban Putyin?
56 emlékezéseiből (a kommunizmus áldozatai megemlékezésből) kikerültek az oroszok.
Talán Brüsszel ellen keltek fel a pesti srácok? A kommunizmus ideológiáját Amerika hozta?

hümhüm 2017.02.28. 12:59:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: arra, hogy belinkeltél valamit.
Hülye vagy fiam, egyes.
Nézd csak:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html és
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt015.html
Ebből láthatod, hogy 2009-ben 9700 Euro volt az egy főre eső GDP (összesen 26 297 milliárd Ft), míg 2015-ben 11000 Euro (összesen 33 995 milliárd Ft)
2016-ban még magasabb a GDP (még nincs kidolgozott pontos érték).
Azaz 2009-ben a turizmus hiába adott az akkori GDP-hez hangyányival többet arányaiban, mint 2016-ban, 2016-ban természetes, hogy jóval nagyobb a turizmus GDP hozzájárulása tömegében, mivel a 2016-os GDP több, mint 30%-kal nagyobb a 2009-esnél....
Fölfogtad...?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 12:59:43

@sírjatok: "alacsony bázisról könnyű növekedni"

Ign, ez orbán mesterterve. A csuti geci most ágyaz meg az elkövetkező évek hatalmas fejlődésének. Mint ahogy a puma összehúzza magát ugrás előtt. Merjünk kicsik lenni! :))

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 13:00:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Már csak az emberekkel kéne valahogy ezt a bullshitet elhitetni..

Ám mindenki érzi, hogy a karaván halad.

Csak a komcsi Gyucrsnyista kutyág ugatnak, de már meg se retten tőletek senki sem.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 13:00:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hihetetlen mennyire sablonos ez a komcsi siránkozás, hazudozás.

- A komcsi elkúrók alatt 54%-ról 82%-ra nőtt az államadósság, most 75%-ra csökkent.

- A komcsi MSZP-SZDSZ alatt az EU legdrábább rezsijét fizettük, most az egyik legolcsóbbat.

- Hazaáruló Gyurcsányék alatt a munkanélküliségi ráta megduplázódott, most 20 éve nem látott mélységbe csökkent.

- A banki alapkamat és infláció a Hírhamisító Gyurcsanyisták rémuralma alatt, kétszámjegyű volt, most mindkettő rekord méretűen alacsony.

- Az országot és emebereket rommá adósították az Elkúrók devizába, a Fidesz kivezette a devizaadósságot.

- A szomszédos országok viszonylatában az ország GDP-je nálunk fejlődött az egyik legtöbbet a Fidesz alatt, szemben gyurcsány véle elkúrókkal akik az egész EU legszarabbjai voltak ebben is.

szabadság elvtársak! 2017.02.28. 13:01:51

@Jolka40:
Szóval! Előbb jelentkezni kellett, majd született egy felmérés 2015-n. Az akkori esély úgy nézett ki, hogy Hamburg 46%, Párizs 26.4%. Boston 23%, Róma 4.6%. Budapest 0.0%! Majd Róma kilép, Hamburg népszavazással kilép, Boston kilép. És most Budapest szintén. A mi esélyünk nem volt 0 felett soha. Nem tudom érthető e?
Azoknak mondom még, akik az eddigi beruházásokat firtatják, hogy mivel volt egyetértés a pártok között, úgy nem lehet pályázni, hogy nem csinálok egy kapavágást sem! Még ha saját házat építesz hitelre, a bank is csak egy bizonyos szintig felépített résznél kezdi adni a kölcsönt. És nem a zorbáné lett volna az olimpia!

gyurmicsek 2017.02.28. 13:01:57

Lefordítom mit olvastam eddig. Nyaf, nyaf , nyaf megszűnt az egység az olimpia rendezése mögött, nyaf , nyaf , nyaf.
Akkor gondolom Paks2 se lesz hiszen ott sincs egység, meg a civileket sem fogják üldözni, meg mostatntól mindíg megkérdezzük a zembereket. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 13:03:26

@Ballib cenzúrázók réme 24: "A komcsi MSZP-SZDSZ alatt az EU legdrábább rezsijét fizettük, most az egyik legolcsóbbat."

Kurvára leszarom, mennyit fizettünk, gyurcsányt már elzavartuk, hiába vergődsz.

2013 óta 60%-ot estek a gázárak. A havi számla változatlan.

A töbi hazugságod is ilyen gyenge.

hümhüm 2017.02.28. 13:05:36

"A Momentum Mozgalom csattanósan reagált Orbán Viktor kormányfő rádióinterjújára, az MTI-hez küldött közleményben azt írták, nem ők kezdték "az SZDSZ ifitagozataként" politikai karrierjüket, hanem a Fidesz, és nekik nem voltak közös jelöltjeik az SZDSZ-szel. "
A momentumosoknak üzenem:
amit megemlítenek, az bizony 24-27 évvel ezelőtt volt. Azóta a Fidesz kigyógyult belőle.
A momentumosok viszont MOST mondják , vallják és csinálják azt, amit a levitézlett szadesz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.28. 13:15:54

@Ballib cenzúrázók réme 24: Ezek a dumák bammeg. Miért, a fidesznek mi szent? DE komolyan, te egy Kádár János vagy. Minimum.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 13:16:32

@VT Man: "Nincs 10 millió monitorra"

Hazugság. 17000 millió volt értelmetlen/káros gyűlöletszavazásra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 13:18:37

@hümhüm: "A momentumosoknak üzenem"

A momentumosok azt üzenték vissza, hogy összeszarták magukat a hazugságaidtól. :))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.28. 13:19:43

@sírjatok: "és jöhet az ORBÁN ELKÚRTA "

De ha egyszer ez az igazság. 2010-ben Orbán történelmi lehetőséget kapott. Ez az EU (támogatások és beruházások) nélkül semmi fejlődést nem mutató afrikai banánköztársaság lett belőle 7 év alatt, ami ráadásul csak árt a nyugatnak és keletre próbálja kelletni magát az ottani diktátoroktól kuncsorogva némi további alamizsnáért.

konrada 2017.02.28. 13:22:40

@ulpius66:
...vagy nem qrta el...

Nekem nagyon gyanús, hogy pont akkorra kapták meg az engedélyt az aláírás-gyűjtésre, mire egyértelmű lett az, hogy nincs esélye Budapestnek...
...hogy miközben más ügyekben akár évekre is el tudták húzni az engedély megadását ilyen-olyan kifogásokkal, ügyeskedésekkel, ők szinte napok alatt megkapták...
...miközben másoknak - parlamenti pártoknak - a kiépült hálózatukkal is nehézkes volt még hibásakkal együtt is összeszedni ennyi idő alatt a küszöbhöz szükséges mennyiséget is, ők dupláztak egyből...

...szóval gyanús, hogy ha ennyire jók, miért nem tették azt, amit javasolsz?
...hacsak nem szelepnek kerültek be a politikába, mellyel a kínos visszamondást is magyarázni lehet, meg az ellenzéket is tovább osztani...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 13:25:44

@Csuvakka a migráns vuki: +

Most néztem a 2016-os beruházásokat. NULLA! Nem jött EU segíj. Csak ott van kis fejlődés, amire a EU nem ad pénzt. Tönkreteszik az EU segélyek a magyar gazdaságot. A csókosok kapják a pénzt, elhal a verseny, tönkremennek a versenyképes cégek.

szabadság elvtársak! 2017.02.28. 13:40:29

Azt szeretném megkérdezni azoktól akik itt folyamatosan a "tolvajozással" virítanak, hogy mégis mit gondoltok, hogy lehet egy választást nyerni?! Mert az nem egy filléres játék, gyerekeim! Ahhoz sok sok támogató pénze kell, akik ezt nem puszira adják, hanem be fogják nyújtani a számlát! Ha hazai a támogató! Ha nem, ő is benyújtja! Választhatsz vagy a hazai támogatónál marad amit kér, vagy eladtad az országot egy külföldinek, és kussolhatsz. De nyugodtan légy ez külföldön ugyan így működik, csak arról nem tudsz semmit! Vagy úgy gondoljátok, hogy valaki száz milliókat fektet beléd és utánad a vízözön?Ébredjetek már fel! Azt mondod maffia módszer? Igen az! Ma én teszek neked szívességet, hatalomra segítelek, de utána te jössz! Mondjuk megteheted hogy nem, de addigra írd meg a végrendeleted. Vagy gondoljátok, hogy a Momentumnak csak úgy majd odaöntenek milliárdokat a reklámokra meg a rendezvényekre? Jóóóóó reggelt Vietnám!

Ballib Ceruzázók Réme 2017.02.28. 13:51:17

@Ballib cenzúrázók réme 24: Mit nem felejtetek? Ez a ballib felelösség meg szimpla baromság.

Ballib Ceruzázók Réme 2017.02.28. 13:58:18

@Tibi !: Minek vitatkozol vele... Lesüt róla, hogy gyengeelméjü. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 14:16:22

@ulpius66: "Annyira, de annyira, de annyira gyenge ez a Momentum, hogy szavak sincsenek rá!"

Mégis úgy pofánaszták a csuti gecit, hogy szavak sincsenek rá! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 14:24:23

@szabadság elvtársak!: "hogy lehet egy választást nyerni?!"

A momentumosok most megnyerték a budapestiek szívét. Nem láttam óriáspalkátokat és gyűlöletketést, mint egy fideSS kampánynál.

"Ahhoz sok sok támogató pénze kell, akik ezt nem puszira adják, hanem be fogják nyújtani a számlát! Ha hazai a támogató! Ha nem, ő is benyújtja! "

Elképesztő! Te most a korrupció mellett agitálsz?

Engedélyezzük a olimpián a doppingot! Rohadt olcsó lesz. Mindenki beküldi postán a vizelemintáját, és amiben a legtöbb drogot találják, az kapja az aranyérmet. Budapest simán megrendezi. Korrupcióban nagyhatalom vagyunk. :(

hümhüm 2017.02.28. 14:37:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "...a hazugságaidtól."

Szerinted konkrétan mit hazudtam?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 14:50:22

@hümhüm: Idézem: "A momentumosok viszont MOST mondják , vallják és csinálják azt, amit a levitézlett szadesz."

Szívesen!

szabadság elvtársak! 2017.02.28. 15:05:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Csakhogy ez nem a választásról szólt! Úgy látom fogalmad nincs arról ami t írtam! Ég és föld! Az aláírás gyűjtést beharangozta a média, mint egy hírt! A választás már más műfaj öcsi! Ez nem agitáció, hanem a valóvilág. Mond csak te hol élsz? És gondolom fiatal is vagy. Ami nem baj, majd beletanulsz!

BALTAZÁR 2017.02.28. 15:19:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A momentumosok most megnyerték a budapestiek szívét"
Csak a magad nevében beszélj kérlek!
Aljas kis csíra banda aki egy év múlva már a feledés ködébe veszett kis emlékkép lesz a budapestiek szívében. :-)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:22:12

@BALTAZÁR: "Csak a magad nevében beszélj"

266 ezer budapesti nevében beszélek. Elegünk van a tolvaj fideSSből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:24:46

@szabadság elvtársak!: Az apád lehetnék, kiscsicska. Te csak tapsolj a korrupcióhoz, szopjad orbán faszát, ne gondolkozz, mert megárt a teljesítményednek! :))

BALTAZÁR 2017.02.28. 15:27:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"266 ezer budapesti nevében beszélek." Értem, ezek szerint ezek az emberek Téged a nagy megmondót "felhatamaztak" arra a sok sületlen faszságra amit ide és az összes többi blogra hánysz nap mint nap.
Undorító, gyűlölettel teli és ostoba hozzászólásaidat elolvasva nem szeretnék semmiben egy vélemyényen lenni veled.
Ámen. Nem muszáj reagálnod, én a "vitát" lezártnak tekintem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:29:40

@BALTAZÁR: "nem szeretnék semmiben egy vélemyényen lenni veled."

Nyugi, nem vagyunk egy véleményen. Én nem gondolom, hogy orbán faszának szopása jó dolog.

hümhüm 2017.02.28. 15:36:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " Kétszer-háromszor annyi, mint te. "
Hö-hö-hö...
Akkor földön kívüli lény vagy. Vagy esetleg a Bibliában szereplő vízözön előtti emberek egyike lehetsz.

vajdasagi 2017.02.28. 16:07:56

@Ballib cenzúrázók réme 24: Aki azt hiszi, hogy most azért van sok turista, mert pályáztunk az olimpiára, és megismerték Budapest nevét, az félnótás. Vagy hazug ember.

szabadság elvtársak! 2017.02.28. 16:53:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nos apuci! Tegyük fel, hogy 20 éves voltál amikor engem gyártottál. Akkor most 90 kell hogy legyél, mivel én éppen 70 éves vagyok. Na? Nyilatkozol hülye apám?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 17:01:07

@szabadság elvtársak!: "engem gyártottál"

Az szégyen lenne.

„Uram, ha ön a férjem volna, mérget kevernék a kávéjába.”
„Hölgyem, ha maga lenne a feleségem, meg is innám”

"apám"

Gyerekes vagy. :))

Nőj föl!

szabadság elvtársak! 2017.02.28. 18:13:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nos ami azt illeti, teveled se büszkélkedhet szegény apád! És én csatlakozom hümhüm elhatározásához, miszerint egy billentyűleütést sem érdemes irányodba tenni a továbbiakban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 18:24:13

@szabadság elvtársak!: Megtisztelsz, ha nem személyeskedsz és nem mondasz nekem hülyeségeket. :))
süti beállítások módosítása