B1 blogcsalád



Rendőrt ölt az ismert magyar neonáci

2016. október 26. - nickgrabowszki

Egy rendőr meghalt, egy ember súlyosan megsérült, amikor lövöldözés tört ki a Győr melletti Bőnyben.mna_1.jpg

A Kisalföld információi szerint a sérült Győrkös István, az ő házánál történt a lövöldözés, ő lőtte le a rendőrt.

Reggel lakossági bejelentésre érkeztek a rendőrök a bőnyi házhoz, illegálisan tartott fegyvereket kerestek a férfinál. Mielőtt bekopogtattak volna hozzá, lövöldözni kezdett.

Győrköst még a helyszínen meglőtték, és ártalmatlanná tették, és a győri kórházba szállították.

A 76 éves éves Györkös István ismert neonáci, a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet vezetője, a 90-es években politikai szereplő. Magát Szálasi Ferenc egyedüli jogos utódának tartotta.

A szervezete mára eljelentéktelenedett, talán nem függetlenül Györkös életkorától, de még 4 éve is arról írt a HVG, hogy Györkös

hungarista kiképzőtábort működtet Bőnyben

ott, ahol lakott, és ahol most a lövöldözés történt, ahol megölt egy rendőrt.

A HVG-nek most egy helyi lakos azt mondta, hogy Györkös pár éve költözött a településre, ahol azt mindenki tudja róla, hogy "emberei" vannak, akik főként nyáron járnak hozzá. Az asszony azokat a 20-25 év körüli fiatalokat nevezte így, akik elmondása szerint szintén nagyon rendesen viselkednek, viszont

fiatal kommandósoknak néznek ki, mert katonai terepjáró ruhában járnak.

Elmondása szerint nyáron voltak Gy.-nél.

Györkös ott volt 1992-ben a Kossuth téren, amikor szélsőjobboldaliak belefojtották a szót Göncz Árpád köztársasági elnökbe (akkor még nem volt garázdaság a kifütyülés). Györkös lehetett az egyik főszervező, nem kizárt, hogy ehhez a hatóságok támogatását is megkapta.

Az Athéna Intézet összefoglalója szerint az államhatalom megdöntésére készülő MNA az utóbbi években bár nem szerepelt a sajtóban, a fű alatt továbbra is szervezkedett, tagokat toborzott, közleményeket adott ki, amelyben a zsidókat és a melegeket gyalázta. Az utolsó ismert aktivitásuk 2 évvel ezelőtti, amikor Betyársereggel, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal  és Kurucinfóval  Budapest Pride ellen folytattak agresszív propagandakampányt.

Az utóbbi bő hónapban 3 rendőrt ért komolyabb támadás Magyarországon.

  • Szeptember 24-én egy fiatal pszichopata robbantott fel, és próbált megölni 2 rendőrt a budapesti Teréz körúton.
  • Október 26-án egy ismert neonáci lőtt le egy házkutatásra érkező rendőrt Bőnyben.

Mindkét támadó magyar. 

A Fidesz-kormány másfél éve azzal kampányol, hogy jönnek az arab terroristák és felrobbantanak minket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3411839741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.26. 12:42:23

Részvétem a szolgálat közben elhunyt rendőr családjának!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.26. 12:45:42

A vén nácit, meg ugye beteszik a sittes cigányok közé?

pamut 2016.10.26. 12:55:50

Juhász Péter megbízásából tette, ugye fideszesek?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 12:58:23

Rohadt magyar migránsok terrortámadásokat csinálnak. Bezzeg a Kárpát-medencében őslakos avarok semmi ilyesmit.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.26. 13:02:38

A Győrkös féle elvadult Jobbikos szélsőségesek valóban veszélyesek az országra.

Viszont én emlékszem, mikor a felrobbantott rendőrökre ballib hozzászólók, és bloggerek mondották vala azt az eszement baromságot, hogy megérdemelték, mert kiszolgálják az Orbáni rendszert.

Megjegyzem szimpla hazugság hogy akkor (Göncz alatt) lehetett fütyülni.
Lehetett elkülönülve kordonon kívül.

Aki belül volt az beaszonosíthatatlan rendőrök vezették el SÜN alakzatba a helyszínről, és szerencsés esteben nem verték rommá.

Ma meg a rendőrök védig a ballib füttyüs csürhét.

Lucifer Morningstar 2016.10.26. 13:21:40

Nem akar összejönni a csúti csökkentett méretűnek egy igazi migráns gyilkos. Mindig csak magyarok robbantanak, magyarok vernek, magyarok erőszakolnak.

vittore 2016.10.26. 13:30:26

Részvétem a rendőr családjának.
Remélem a vén nácit néhány kiéhezett kancigány az asszonyává teszi párszor.

2016.10.26. 13:34:23

Magyarországon nem volt mostanában nagyobb mohamedánista terrorcselekmény. De Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Dániában, Svédországban, Angliában igen. A félelem nem alaptalan.

Inkább legyen ezer széljobbos magyar, mint egy mohamedánista bevándorló.

Azt is mondhatná ma a magyar polgár, hogy az a rendőr meg megérdemelte, minek ment oda. Ahogy a rendőröket nyalók is azt mondják, hogy a 2006-ban megkínzott ártatlan emberek minek mentek oda.

"katonai terepjáró ruhában járnak" - ilyen nincs, terepjáró ruha nem létezik.

common 2016.10.26. 13:35:21

@Ballib cenzúrázók réme 18: Több tárgyi tévedést is tartalmaz a hozzászólásod. Csak a pontosság kedvéért:

Gönczbe konkrétan ezek a szélsőséges idióták belefojtották a szót a füttykoncerttel. Erről természetesen video felvételek készültek.

1992-ben még nem volt SÜN alakzat, csak sokkal később.

A rendőrök annyira védték a vasárnapi füttyösöket, hogy még a földön fekve is rugdoshatták őket. Ja, erről is video van, nem is kevés...

2016.10.26. 13:36:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a rendőr minek ment oda!?

Ez a ballibek reakciója valahányszor rendőrök vernek meg jobboldali embereket. Most visszanyalt a fagyi.

Ez a sztori is pont úgy bűzlik, mint a körúti robbantó meséje.

konrada 2016.10.26. 13:43:01

...jaj de qrvára hiányzik már nektek, hogy végre annyi migránst telepítsenek be, hogy versenyképesek legyenek a teljes népesség politikai indíttatású hülyéivel...

...teszem hozzá - látva a nyugat-európai adatokat - ehhez nem is kéne olyan sok...

...egyébként ez a kettő is sok(k), nem egészen értem, miért keveslik...

konrada 2016.10.26. 13:45:53

@common:
Na ja. Nem lett volna különösebb probléma most sem, ha belefojtották volna a pocakos focistába, de egyszerűen túl kevesek voltak ehhez...

czjanos 2016.10.26. 13:51:41

Bízom benne, hogy az orvosok életben tartják és utána élete végéig elmélkedhet Szálasi utódlásán, a sitten.

bobbafet 2016.10.26. 13:56:23

@vittore: úgy látom, a fő problémád az volt vele, hogy vén...

gabiiii 2016.10.26. 13:58:40

Azért az gyanús, hogy fegyverek utáni házkutatásra két egyszerű rendőrt küldenek. Ilyen esetben sokkal nagyobb erőkkel szoktak megjelenni. Vagy nagyot hibáztak, vagy inkább valami terelésről van megint szó.

firg_firg 2016.10.26. 14:09:27

Azert te is tudsz am csusztatni baratom.

"Az utóbbi bő hónapban 3 rendőrt ért komolyabb támadás Magyarországon.
Mindkét támadó magyar. "

Mondok egy masikat, meg az index is megirta.
www.blikk.hu/aktualis/belfold/kihegyezett-karoval-tamadt-egy-ferfi-a-roszkei-hatarzarnal/zmgvfqz

Nem halt meg senki szerencsere szoval el lett felejtve. Azert azt sugallani hogy csak magyarok tamadnak magyar rendorokre kicsit eros csusztatas.

Jakab.gipsz 2016.10.26. 14:16:45

Elme bajosok mindenhol vannak, túllihegni bombasztikus cím adással rettegést szítani felesleges.
Az ütődöttek maguktól is jelentkeznek előbb-utóbb a sajátjainkkal is van elégbaj, semmi szükség importra migránsokra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.26. 14:17:18

@karandash: Te elmebeteg vagy? A részvét nyilvánításomra reagálod ezt?

Szalay Miklós 2016.10.26. 14:17:57

Hogy az ember ellen tudjon állni a szélsőségeknek, nem árt képben lenni azzal, hogy mik az ideológiák:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid072

(A legfelső sor a kép tetején, "Ideológiák". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Meg azzal, is, hogy melyik oldal mit is akar tulajdonképpen:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

PonDrow 2016.10.26. 14:18:22

@karandash: "- ilyen nincs, terepjáró ruha nem létezik. " de. nekem van láthatatlan köpenyem is, de nem találom! :)

erol 2016.10.26. 14:21:40

@konrada: Hogy a francba jönnek ehhez a poszthoz a migránsok? Egy idióta náci lelőtt egy rendőrt, erre jössz a migránsokkal.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.26. 14:26:54

@Szalay Miklós: mi lenne, ha végre anyádat spammelnéd tele a baromságaiddal, te köcsög?

bgp 2016.10.26. 14:28:58

@karandash: valóban, nincs lánctalpas ruha :D Terepszínű viszont akad.
@Ballib cenzúrázók réme 18: Ebbe most miért kellett a Jobbik-ot belekeverni?
Látszik egy igyekezet a Fideszben, hogy a jobbikot rosszabb színben tüntesse fel, mint amilyen.

Muad\\\'Dib 2016.10.26. 14:30:52

@erol:
Már nem védve az illető kommentelőt, de a migránsokat a blog keverte a témába...

Muad\\\'Dib 2016.10.26. 14:31:52

Amúgy az index azt írta, hogy a csóka a fia halála után teljesen bekettyósodott (már, ha ez fokozható volt nála).

orient 2016.10.26. 14:47:33

@Hóhér az utolsó barátod: nacik mindenhol vannak. Svedorszagban es erossen liberalis orszagokban is. Breivik mond valamit gondolom?

erol 2016.10.26. 14:50:23

@Muad\\\'Dib: Világos, a kolléga meg kiszűrte a lényeget.

2016.10.26. 14:50:28

Ismert? Most hallok róla először.... "Magyarok Nyilai" újratöltve, vagy mi. Hát persze, rég volt már egy valamirevaló nácihiszti, ideje volt már dobni egy nagyot.

Az eddig kishazánkban lefoglalt magánkézbeni-fegyvergyűjteményekkel nem volt gond, a hírek mind arról szóltak, hogy ezek a többnyire idősebb munksók zokszó nélkül váltak meg a cucctól, és még fizettek is, ha kellett. Most hirtelen úgy vélték valahol, hogy túl békések az ilyen ügyek?

Körúti robbantóval mikor boronálják össze, vagy arra mikor húzzák rá, hogy az is "nyilas", esetleg? Egy zsinagóga-kiégéssel szinte együtt és egyszerre egy ilyen balhé meg aztán mindent visz, nem igaz? :)

Különösen, hogy ugyanaz a rég megszűnt szervezet van említve fentebb, amelyikhez a négy 'cigánygyilkos' egyike is tartozott, aki ráadásul amikor még a szervezet létezett, felgyújtott egy zsinagógai tóraszekrényt !!!

(Figyelek ám ... :) )

2016.10.26. 14:51:08

Bocsi: "muksók"

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2016.10.26. 14:57:44

Álszent csúsztatós cikk......
Senki sem vitatja, hogy a "fehér" etnikum tagjai között is vannak problémás egyedek.
Csak az a fránya százalék ne volna....... Ha már a gyilkolászás, mint magyar probléma merül fel, mire is gondol a cikk írója a romák pl. nem magyarok??
Pedig a hírekbe a roma erőszak és gyilkolászás csak 10%-ban kerül be. A többiről tilos beszélni....
Ja, bombát építeni, hmm ahhoz némi ész is kell. Valóban nincs roma bombagyáros... :)

konrada 2016.10.26. 15:02:36

@erol:
Így:
"Mindkét támadó magyar.

A Fidesz-kormány másfél éve azzal kampányol, hogy jönnek az arab terroristák és felrobbantanak minket."

...tán nem ártana először a posztot el is olvasni...

erol 2016.10.26. 15:08:45

@konrada: Oké, és mi a véleményed Győrkös Istvánról? Vagy ő csak egy lényegtelen mellékszereplő a posztban?

Osz Apo 2016.10.26. 15:14:25

@karandash: Jaja, inkabb polirozza cakkosra a segged ezer magyar, mint egy sziriai. Pazar logika. :D

konrada 2016.10.26. 15:17:45

@erol:
Jól látod. A poszt nem erről a vén marháról írodott, csak lényegtelen mellékszereplő, ürügy egy fikaposztra...

...mert ha a véleményem kérded: még a posztolónál is nagyságrendekkel rosszabb véleménnyel vagyok a vén fasiszta gyilkosról, és ez azért eléggé sokat mond...

Ringer 2016.10.26. 15:18:47

@ekszvájzed: Ki tehet róla, hogy tájékozatlan, tudatlan ember vagy?
hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91rk%C3%B6s_Istv%C3%A1n

Nehogymár az legyen a mérce, hogy te most hallasz róla először.

Hogy van bőr a pofádon "nácihiszti" szöveget leírni, amikor ez a mocsok náci féreg ma megölt egy magyar rendőrt? Mi kell még neked a "nácihiszti" jogosságához?

Muad\\\'Dib 2016.10.26. 15:22:01

@Ringer:
Mondjuk ez alapján: velvet.hu/helyszinelo/2016/10/26/lezartak_a_falut_ahol_egy_idos_ferfi_lovoldozott/ lehet a náciságának ehhez a konkrét lövöldözéshez nem sok köze volt. Hacsak az nem, hogy nyilvánvalóan nem volt százas.

Faszerkezet 2016.10.26. 15:35:04

Kíváncsi lennék, hogy ezen cikk szerzője tegnap mennyire ismertte a Györköst... :)

De ha most feldobok egy képet amint az öreg Györkös kisfia (Apukája mély együttérzésével és támogatásával) A Thürmerrel és a munkáspártal parolázott pár éve, akkor komcsi lesz?

Visceroid 2016.10.26. 15:37:06

Jaj, kellett már egy ilyen hír nektek libsik, mint egy pohár víz, mi?

2016.10.26. 16:03:25

@Ringer:

Nem volt a hírekben mondjuk annyira, mint a Szabóalbi, meg a Bácsfidia, vagy a Csurkapesta, de még a törzsökös antifák se habzottak szakmányban róla. Úgyhogy bocsika, ha nem volt hozzá szerencsém, nyilván a megyeiek jobban tudhatták, mi van.

Csak azt furcsállom, hogy rendőrgyilkossághoz nem tudnak inkább valami kivénhedt munkásőrt találni, aki teszemazt egy bolsi puccsra gyűjti a muníciót. Miért is? ...

Nekem meg nem pofám van, hanem feszt nem értem, miért kell állandóra járatva gerjeszteni ezt a feszkót, ha kell, és ha nem. Mintha rendőröket nácik ölnének, szerte a világon. És persze minálunk is. Mintha tényleg tele lennénk velük, és a törvénynek velük gyűlne itt a legagyobb baja.

Nemde a "roma" kiccsaládok szokták őket csoportosan lefegyverezni, meg halálosan megfenyegetni, vagy maffiózók, Amerikában meg a drogdílerek, a bankrablók, hát erre most tessék, itt van ez. Nem furcsa neked? Miután az elmúlt 26+ év is tele volt a mindenféle műnácik által előadott dolgok miatti őrjöngéssel, hogy ezzel lehessen befolyásolni a közhangulatot.

Szóval mindenki nyugodjon meg, kb. 50 év múlva mindenről tudni fogunk mindent, ami idáig a kishazában történt. Én már azt se hiszem el, ha kérdeznek. Bárki is legyen az.

Vagy ha te elhiszed ezt a sok sztorit, a mindenféle szervezkedőkről, táborokról, gárdákról, kiképzésekről, meg fegyveresekről, akkor miért nem kérdezed meg, hogy "ez minden", hogy a 26 év alatt, ennyire tellett? Ilyenkor hol lapul az a híres, a gyíkemberes-chemtrailes összeesküvéselméleteket messziről kiszagoló, és röhögésre ingerlő kétfarkú detektor?

petivagyok innen 2016.10.26. 16:09:18

Valami nem stimmel a történetben. Eredetileg arról volt szó, hogy családi perpatvarhoz hívták ki. Oda minek menne egy őrnagy? Ha meg a fegyvereket keresni mentek, akkor illett volna komolyabb erőt felvonultatni. Gondolom nyílt titok lehetett, hogy nem csúzlival lövöldözget az öreg a szabadidejében.
Szóval valaki valamit nem jól csinált.

metal · http://electric.blog.hu 2016.10.26. 16:19:10

Miért kell még egy ilyen tragikus eseménybe is belekeverni a politikát?

2016.10.26. 16:19:14

Először is őszinte részvétem a rendőrtiszt családjának ! Sajnálatos, hogy ez a dolog itt ma , megtörténhetett. Ám a TEK hol is volt ? Netán eltévedtek a fijug ismételten ? Igaz, ez már náluk mindennapos és nem feltünő.

@Visceroid: Te birka ! A mások gyászában ne jó pofizz, mert az ilyet jól pofán kéne vágni ! Most nem a hír a lényeg te agyhalott barom, hanem a történet. Egy rendőrt meglőttek és meghalt ! Felfogtad, te tuskó ?

csicsa 2016.10.26. 17:05:55

@Ballib cenzúrázók réme 18: nem hogy nem védik, hanem be se engedték őket. de remélem, te is igy végzed, sőt, téged már a kórházba se visznek be, ott hagynak vérbe fagyva döglődni, napokig

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.26. 17:12:42

@jános515:

A felrobbantott és lelőtt rendőrökön is ballib társaid gúnyolódnak elsősorban:
b1.blog.hu/2016/10/26/ennek_a_szelsojobbos_csoportnak_a_vezetoje_olt_meg_egy_rendort
"anyadmajma 2016.10.26. 16:46:15
Azért sajnálom mind a két rendőrt, egy kicsit, valahol."

---

@csicsa:
Szeretem az őszinte agyatlan Gyurcsnyistákat. Olyan leplezetlenül hülyék, és őszinték egyszerre, hogy soakt röhögök ilyenkor. Különösen mikor demokratáknak nevezik magukat ilyen hozzászólások után.. :DDD

2016.10.26. 17:21:40

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nos, figyu kiscsibe ! Ballib az aki otthon a kaját az asztalra eléd rakja. Ha kérhetlek, akkor ugass, ha kérdeztelek vagy szóltam hozzád.

Amúgy csak hogy tudd, kuss a neved, legalább is nálam.
Majd akkor ugass, kis birka ha én írtam ilyen megjegyzést a halott rendőrre.
És ha lehet oda ugass ahonnan hozzád szóltak.
Érthető voltam, arschloch ?

lobster thermidor 2016.10.26. 17:45:04

Ja kérem, Csurkáék kihúzták a dugót a palackból! A szellem kiszabadult, azóta pedig nincs igazi szándék arra, hogy visszazavarják oda, ahonnan jött.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.10.26. 17:57:17

A jelenleg fennálló magyar diktatúra ebjószágai, az egykori sünök (szerintük felhatalmazottak, valójában csak egy szájat nyálazó ostoba által irányítottak) úgy döntöttek, hogy érvényesítik a Nagycigány és sleppje kívánságát és minden magyartól elveszik az ellenkezés, ellenszólás, hozzászólás, ellentmondás (folytathatnám) jogát - lett légyen az akár fegyveres jog.
Amikor egy rendőrsenki bevonul a portádra, tudnia kell, hogy idegen területre tévedt. Ez jónéhány országban nem kérdés - innentől talán Magyarországon sem. Először érdemes csengetni, kopogtatni és bekiabálni, hogy "Jenő bátyám, hát bemennénk vagy mifene", mert enélkül jogos a területvédelem.

Ettől függetlenül elítélem az ilyesfajta erőszakos halált. De ne azt lássuk már, hogy előtte a réten pillangókat kergető pajkos kis rendőrfiúk sétáltak be nevetgélve a Náci portájára, hanem ténylegesen egy diktatúra kiszolgálói vegzáltak valakit, akinek jelen esetben éppen volt ellenvegzálásra használható fegyvere. Ilyen az élet. A Bélát például a szomszédban megijesztették volna és a krapek maga alá hugyozik. A magyar sün ezt szereti, hogy beszarj a felbukkanására. Na, ez a Nagynáci nem szart be. Cselekedett.

Köszönöm az anyázásokat és a "te egy rohadt náci fasiszta rasszista geci vagy"-féle beköpéseket - mert lesznek. Csak próbálj meg ne m indig a beléd lökött média szerint gondolkozni.
Gondolkozni? Bocs. Szóval ne legyél csak követő.
Próbáld meg használni. Ott van a szemed mögött. Veled született. Üres.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.26. 18:14:22

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Különösen mikor demokratáknak nevezik magukat ilyen hozzászólások után.. :DDD"

Linket "elvtárs" :)

2016.10.26. 18:52:00

@lobster thermidor:

Ja, a jó öreg 3/3-as, Kossuth-díjas író úrral kihúZATTÁK. A madöf szétszakítása érdek volt, a folyamat végét is láthattuk, ma már se madöf, se miép ... Helyette van fityesz, élén egy exlibsivel, akinek 1994-ben át kellett vennie Antall helyét, és 2010 után tovább vinnie a cuclibsik országpusztító művét, hogy azért már ne őket szidják.

Ha bárki is azt hiszi, hogy Csurka, meg a többi médiában mutogatott műnáci rém egy hangyafasznyit is komolyan gondolt BÁRMIT, az nézzen körül, kiknek ityeg ma, és kiknek nem. Ha valakinek van még egy csöpp esze, legalább a cukuló Vonát lássa meg, ha már mások szemének nem hisz. Akkor nácik ezek, és akkor is voltak, mikor a lubavicsi rebbe.

2016.10.26. 19:17:54

10 millió magyar között akad egy-kétezer gyilkos (azt most hagyjuk, hogy ezeknek túlnyomó többsége cigány).

2 millió migráns között meg akad egy-két ezer terrorista.

10 millió a 2 ezerhez az ötödakkora arány, mint 2 millió a 2 ezerhez. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen öreg fasz megöl max 2 embert a terrorista meg 85-öt.

Ezek közé egyenlőségjelet tenni egyszerű faszság, kedves blogger.... mondjuk ezt már megszoktuk itt.

efi 2016.10.26. 19:35:40

Sajnálom, hogy csak hason lőtték.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.26. 20:03:51

Index
"Győrkös István oroszpárti félkatonai szervezetet vezet. "

Most hol van a birca?

BiG74 Bodri 2016.10.26. 20:20:46

@Tom Bobb:
Nagy szarzsák vagy te, meg kell hagyni. Basszus a belem kifordul tőled!

2016.10.26. 20:51:07

@Osz Apo: ostoba. Németországban több száz Molotov-koktélos "terror"támadás történt a migrik ellen az utóbbi 2 évben. Érdekel ez valakit? Nem. Miért? Mert semmilyen veszélyt nem jelentenek ezek a széljobbis támadások az átlag németekre. Ezek a társadalom önvédelmi reakciói. Ha a mohamedánista migrik nem jöttek volna, nem lenne egy ilyen reakció se. A széljobbos terror egy szélsőséges társadalmi kilengés, egy szélsőséges válsághelyzetre adott reakció.
Ellenben a párizsi és nizzai mohamedánista terrortámadásoknak sok áldozata volt és világszinten rettegést váltottak ki. Miért? Mert az emberek tudják, hogy a mohamedánistáknál ez a terrorkodás nem a kivétel, hanem a főszabály. Erről szól az összes szent könyvük.

2016.10.26. 20:54:46

@bgp: a terepszínű ruhával mi a baj? Én is terepszínű nadrágban járok túrázni. Miért? Mert kényelmes és sok zsebe van. Ez amolyan játszós ruha számomra.

eßemfaßom meg áll 2016.10.26. 20:57:10

"Mindkét támadó magyar. "

Nektek komolyan ennyire hiányzik, hogy a saját hülyéinken kívül iszlámista hülyéket is nagytételben importáljunk? Ha belerugtok a küszöbbe akkor még a fejeteket is beleveritek az ajtófélfába, nehogy csak alul fájjon? istenbarmai

2016.10.26. 20:58:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te nem részvétet nyilvánítottál, hanem virtue signal-t puffogtatsz.

eßemfaßom meg áll 2016.10.26. 20:59:27

"fiatal kommandósoknak néznek ki, mert katonai terepjáró ruhában járnak."

Szegény fatert ezután öreg kommandósnak fogják nézni amikor pecázni megy mert a városszéli militartyboltban vásárolja a terepszínű tartós cuccokat.

2016.10.26. 21:10:43

Részvétem az elhunyt rendőr családjának.

Valamit nem értek. Eddig azt mondták, hogy migráncsok a terroristák.
Ezt a fasiszták (Fidesz) és a nácik (Jobbik) mantrázzák. Erre egy náci, aki félkatonai szervezetet vezet évtizedek óta, agyonlő egy magyar rendőrt.
Ki a terrorista?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 21:15:24

@karandash: "Mert semmilyen veszélyt nem jelentenek ezek a széljobbis támadások"

Á, semmit. Csak az uszítás őrületes mértékén felbátorodott félkegyelmű a körúton robbantott fel két rendőrt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 21:18:15

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "gyilkos (azt most hagyjuk, hogy ezeknek túlnyomó többsége cigány)."

Te tiszta hülye vagy. Elhiszed simán a habonymédia hazugságát, hogy a magyaroszági gyilkosok túlnyomó többsége cigány???

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 21:21:31

@Tom Bobb: "Nagycigány és sleppje kívánságát és minden magyartól elveszik az ellenkezés, ellenszólás, hozzászólás, ellentmondás (folytathatnám) jogát"

Igen, mindig az éppen fennálló hatalmat szolgálják ki, ahelyett, hogy a dolgukat végeznék, az államot, és a jogrendet védenék.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 21:25:10

@petivagyok innen: "Ha meg a fegyvereket keresni mentek, akkor illett volna komolyabb erőt felvonultatni."

Komolyabb erőkkel az Ökotárs irodáit rohanták le, meg a 40 kilós Geréb Ágnest öltöztették talpig vasba a bátor rendőreink.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 21:30:19

@metal: "Miért kell még egy ilyen tragikus eseménybe is belekeverni a politikát? "

A politika mászik bele a mindennapi életünkbe. Mindenhova balfasz, semmihez nem értő párkatonákat neveznek ki. A TEK élén is egy bóhóc van. Szétverték a mentőszolgálatot is. A rendőrséget nemtom konkrétan, de nyilván azt is. A hatalom szervilis kiszolgálóivá alacsonyították a rendőröket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.26. 21:44:56

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Viszont én emlékszem, mikor a felrobbantott rendőrökre ballib hozzászólók, és bloggerek mondották vala azt az eszement baromságot, hogy megérdemelték, mert kiszolgálják az Orbáni rendszert."

Valami nagyon spéci helyen olvasgathattál, mert én nem emlékszem semmi ilyesmire.

a nagy hohoohooo 2016.10.26. 21:50:01

@Ballib cenzúrázók réme 18: Derága "íkúvitéz"takonynáci baro....naná,hogy az elkövető a nemzeti arcvonal nevű szervezet tagja ,nemzeti arcvonal
ez ugyebár egy engedéllyel működő nemzetthy szűzlányokat védünk és szolgálunk "katolikus legényegylet."..ugye Orbán ,ugye olajossanyi?
Ezek azok az újnyilasok:
2015. december 7.
Egy újnyilas szervezet, a Magyar Nemzeti Arcvonal tagja lehetett és az SS-re utaló gyuszuSS néven írt antiszemita kommenteket az a férfi, akit a TEK terrorcselekmény előkészítése miatt letartóztatott. Korábban többször volt már konfliktusa a rendőrséggel, hatósági személy elleni erőszak és fegyverrel való visszaélés miatt indult ellene eljárás.
tev.hu/ujnyilasokra-csapott-le-a-tek/
Orbán kitartott nácirbanca Jobbik szimpatizáns volt az öreg náci. Tele gépfegyverekkel meg Mein Kampf kopikkal. Néhány száz "követője" is van. Valszeg felfegyverkezve. Gusztustalan ez az ország.
A TEK nem ért rá mert a Viktorkájukat védik a sípolóktól.Ja. Meg lábon lövik egymást.
Győrköst korábban már elítélték lőfegyverrel való visszaélés miatt
Két rendőr tartott házkutatást mert feltételezték, hogy fegyvere van?Kinek a lelkén szárad a rendőr halála?Egy évek óta figyelt szélsőséges figura, akiről gyakorlatilag tudták, hogy fegyvere van, az erősen ebbe a kategóriába esik. És egy nyomozónak sincs sokkal több esélye fedezékből tüzelő fegyveres ellen, mint egy közlekedésinek. Bevetési egység kellett volna, ez nem kérdés. A parancsnok súlyos szakmai hibát követett el, ami egy embere életébe került.
Mondjuk az első számú felelős itt a rendőrök parancsnoka, aki egy mezei járőrt küldött ki egy olyan emberhez, akiről nagy valószínűséggel tudták, hogy fegyvere van és használja is.
Fegyveres és erőszakos személyről van szó, az a minimum, hogy nagy kockázatúnak minősítik az intézkedést és így is lépnek fel. A TEK-kel semmi baj, ha a dolgát végzi.
Höhööö ha nekiállnak egy lövészzászlóaljra való BTR-rel fel-alá vonulgatni, akkor elkap a röhögőgörcs. Ha kivonul egy diszkrét kisbuszban 8 géppisztolyos és diszkréten földre teperi ezt a vén fäszt, amíg a nyomozók végzik a dolgukat, akkor elégedetten nyugtázom, hogy a rendőrségünk érti és teszi a dolgát.
Amikor a TEK-esek játsszák a rambót minden piti seggfej elfogásánál, akkor egy veszélyes bűnöző ellen miért két talpast küldenek? Várnám a felelős parancsnok azonnal menesztését... (Tudom, azt várhatom...)
Ez a TEK is csak, mickey egerekre tud vadászni, meg müanyag babákra a földalattin....vicc ország. Tényleg olyanok vagyunk, mint Európa Disney Land-je. Orbán Dagobert bácsi, meg a sok törpe..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.26. 21:53:18

@a nagy hohoohooo: "A TEK nem ért rá mert a Viktorkájukat védik a sípolóktól.Ja. Meg lábon lövik egymást."

:))

Amikor éppen nem a ligetvédők ujjait törik el nagy buzgalommal.

anyadmajma 2016.10.26. 22:10:12

@Ballib cenzúrázók réme 18: védik a kurva anyádat, azt védik. inkább azt mondták vasárnap is, hogy nem láttak semmit, amikor a hazaáruló bolsevik geci fideszesek békés tüntetőket vertek meg.
A gyurcsány alatt védték utoljára, amikor végre belőttek a gyujtogató-fosztogató fideszes csűrhébe.

anyadmajma 2016.10.26. 22:15:23

@a nagy hohoohooo: na, ezért röhögnek minden kicsit is fejlett országba a magyar tek-en. Pont annyit érnek, mint a gazdájuk., úgy is viselkednek. össze-vissza jár a pofájuk, de ha tenni kell, akkor csak elbaszni tudnak.
Amíg 2010 előtt az egyik legjobbak voltak a magyar készenlétisek meg hasonló szervek, addig az elmúlt 6 évben szakmai berkekben hülyére röhögik magukat a hülyéken.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:41:38

@Ballib cenzúrázók réme 18: Idézet Sexual Harrastment Panda kollégádtól:

menj már a kurva anyádba .
Kösz.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:43:47

@Ballib cenzúrázók réme 18: Szóval hazudozz a fajtársaidnak, akik pénzért mindent hajlandók elhinni.
Légyszi, linkeld már be azt a liberális bloggot, ahol a blogger azon örömködött, hogy két rendőr megsebesült.
Ja, ha nem sikerül, akkor menj a kurva anyádba, hazug geciláda. Ahogy már írtam neked, a szarságaid haramorsan visszaszálnak a pofádra.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:45:27

@karandash: Jah, igazad van! Majd fejfádra vésik, hogy boldogan dögöltél meg, mert egy magyar náci robbantott fel!
Jót fogok röhögni rajtad.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:46:42

@karandash:

"Magyarországon nem volt mostanában nagyobb mohamedánista terrorcselekmény"

Hazug faszkalap, mikor volt akár kisebbfajta is? Zriniy idejében?

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:50:03

@bgp: Kérlek, azért kell belekeverni a Jobbikot, mert erre kaptak utasítást a központból. A hirtelen megjelent pincsik meg bőszen ugatnak, ha a gazda beinti a jelet.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:51:24

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: Igen, mert a rohadt pintér csak azt a 10%-ot engedi nyilvánosságra hozni.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 22:59:39

@Tom Bobb: Beteg vagy. Én is kiszolgálom a bagdadi tolvaj rezsimét, mert befizetem az adóimat. És a pék is, aki kenyeret süt azoknak, akik elmennek dolgozni és ezzel támogatják a csúti Alibabát. És gyakorlatilag mindenki az országban, aki nem mászik fel egy toronyba, és nem szedi le Orbán Viktor és népi zenekarát egy mesterlövész puskával.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 23:03:09

@karandash: Kurvára hazudsz, büdösbogár! Ha egy kicsit is igazad lenne, akkor egyetlen európai / nem mohamedán ember sem élte volna túl az tunéziai, egyiptomi, marokkói nyaralását.
Szóval, húzz az anyádba és hazudozz a Ballib cenzúrázónak, Ő bármit elhisz, főleg ha megfizeted!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.26. 23:05:38

@karandash: Ezt írtam te idióta!

"Részvétem a szolgálat közben elhunyt rendőr családjának!"

Miért nem mész a kurva anyádba?

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.26. 23:05:52

@Fedor: TOR böngészővel kutakodott, és valami orosz pedofil oldalon látta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 01:33:26

Mondom, hogy orbán uszító gyűlöletpropagandája termékeny talajra hullott. Most egy rendőr halt bele. Büszke lehet magára a mini szterelnök.

"A „migráns csürhe” ellen szervezkedett a rendőrgyilkos"

index.hu/belfold/2016/10/26/gyorkos_istvan_portre/

2016.10.27. 06:29:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Van pár börtönőr ismerősöm. De mint írtam a zárójeles részben, tekintsünk el ettől.

A hozzászólásom többi részével ezek szerint egyetértesz, mert csak ebbe tudtál belekötni.

2016.10.27. 07:43:07

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: a körúti robbantó a családi hercehurcáikba kattant bele, semmi köze a fideszhez meg a mohamedánista invázióhoz.

Győrkös meg már akkor hungarista volt, amikor Orbánék még Stumpf apósának védelme alatt KISZ-esként szervezték a kommunista hatalomátmentést.

Ha most volt egy öreg neonácija az országnak, akit megpiszkáltak a rendőrök, ezért lelőtt egyet közülük, az nem indok arra, hogy beengedjünk egymillió afrikai erőszakolót meg mohamedán terroristát.

2016.10.27. 07:45:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: próbálj meg emberi hangon megnyilvánulni.

eßemfaßom meg áll 2016.10.27. 08:28:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

szerintem mérhető ballib támogatásnövekedést okozna ha visszatakarodnál a homár zártosztályára a hülyeségeddel :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.27. 08:31:32

@karandash: nem hinném, hogy lenne rá oka. Még egy kutyával szemben sem, nemhogy egy takonygerincű fideSSessel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 09:31:57

@karandash: Ne hidd. A mérhetetlen uszítás eredménye nem csak az, hogy korábban normálisnak látszó emberek is elkezdenek harsányan gyűlölködni, mint itt pl. a bloghun. A már korábban gyűlölködők is felbátorodnak, és előmásznak a lyukaikból. A körúti robbantó családi gondjai se most kezdődtek, csak az uszítás hatásásra felbátorodott. Az öreg neonáci is már évtizedek óta űzi az ipart, már volt többször letartóztatva, csak a gyűlölethullám nála is elfogadhatóra változtatta az olyan magatartást, amit egykor nem engedett meg a társadalmi morál. Az uszítás másfél éve alatt akkora rombolást végzett orbán, amit évtizedek alatt lehet csak begyógyítani.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 09:38:31

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "A hozzászólásom többi részével ezek szerint egyetértesz"

Szerintem hülyeséget írtál. De nem pofázok bele olyanba, amihez nem értek, nem tudom, hány terrorista keveredett a menekültek közé. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a légiközlekedés több emberéletet követel Európában, mint a terrorizmus, ha nagyon aggódunk, inkább a repülőket kéne a földön tartani.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 10:02:11

@metal: A politika uszított a menkültek ellen, fél évig, 20 milliárd forintos gigakampánnyal - a brexit kampányra nem költöttek ennyit az angolok -, ezen bátorodott fel a vén náci rendőrgyilkos.

"A „migráns csürhe” ellen szervezkedett a rendőrgyilkos"

index.hu/belfold/2016/10/26/gyorkos_istvan_portre/

eßemfaßom meg áll 2016.10.27. 12:00:39

@Hóhér az utolsó barátod: :) te is sokat hozol orbánnak, ti vagytok az internet leghasznosabb idiótái :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.27. 12:34:18

@eßemfaßom meg áll: mondja ezt az SSbuzi fideSSes. :)
(gyk: ez a barom azt sem tudja, hogy ß=SS)

2016.10.27. 14:41:36

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Korábban szakértőktől hallottam a számot a médiában, de te biztos jobban tudod. Persze azt nem vártam tőled, hogy igent mondasz.

Annak meg, hogy légi közlekedési balesetben hány áldozat halt meg Európában, kurvára semmi köze a terrorizmushoz, de persze megszoktam már ezt a fajta csúsztatást.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.10.27. 18:44:44

@BiG74 Bodri: Nézd, kicsi bodrika, a vélemény még olyan másfél-két évig szabad. Bár számomra utána is, mert nem élek abban a posványban, ahol a Kancigány belterjes hévvel uralkodik. De ez más kérdés.
A lényeg, hogy mivel eléggé el vagy már ferdülve, hiszen napi szinten szívod magadba a média által sugárzott "így történt, ezt kell mondanod, ezt tedd meg, arra menj, ne gondolkozz máson" szabályokat, egyáltalán nem értetted, mit írtam. Nem magyarázom szavanként. Sajnálom a rendőrt, de meg kell fontolnia, mielőtt fegyveresen a portád területére téved - lehet, hogy valaki visszavágja a szájbabaszást. Érthető? Nem minden magyar beszari agymosott senkiházi.
Bár ezeket manapság náciknak meg felforgatóknak nevezzük. Rendszerellenesnek.

@Ritkov Halo: Nem vagyok beteg. Jól érzem magam, lázam sincs. Jómagam nem szolgálom ki a fennálló diktatúrát és ha tehetem, sosem fogom ezt véghezvinni. Amíg kiszolgáltam őket, vakon mint elég sokan Magyarországon, talán még hittem is bennük. Nem a mostani cigányban, hanem az előtte és azelőtt uralkodó félhülyékben is. Kiszolgáltam őket - egészen addig, amíg fel nem nyílt a szemem.
Szóval a beteg nem én vagyok. Én oda már nem fizetek. Nem adok pénzt ezeknek.
Gondold át.
süti beállítások módosítása