Pár nap múlva már fűteni se tudnak…
2018. február 23. írta: Imre Anda

Pár nap múlva már fűteni se tudnak…

"Mindig szegényen éltünk, de most értünk a mélyére…"

„Nem tudom, mit csinálok pár nap múlva, ha elfogy az utolsó darab tűzifánk is, talán titokban elmegyünk gallyakat gyűjteni, hogy meg ne fagyjuk….  Biztosan  megint kikapcsolják a vizet, utána meg a villanyt is.  Tartozásunk van, egy régebbi személykölcsön miatt, amit nem tudtunk teljes egészében fizetni, ma már ez több, mint egymillió Ft-ra rúg.  Persze a végrehajtót nem érdeki, Andriskám után járó ápolási díjból is levontak, a férjem már közmunkát se kap….kun_csalad.jpg

A kétségbeesés mondatai ezek, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Négyes településről. Itt is javarészt a szegénység az uralkodó, a nagyúr, nem kímél senkit, maga alá gyűri a gyerekeket is, akik végképp nem tehetnek semmiről. Kun Attilának és feleségének esélye sincs a kitörésre, kénytelen felvenni azt a ritmust, amit a szegénység diktál, muszáj ott, és azon spórolni, amin csak lehet. Kenyéren, vízen, fűtésen, pedig ezeken szinte lehetetlen.

Katalinnak az első házasságából született kisfia halmozottan sérült, beszélni sem tud, egy kisbaba szintjén él, etetni, pelenkázni kell. Második házasságából született egy kislány Emese, aki általános iskolába jár, jó tanuló. Őt iskolabusz viszi két faluval távolabbra, mert csak ott van általános iskola.

A négytagú család egy szobában él, a férfi korábban közmunkát végzett, azonban ez most megszűnt. Tervezték, hogy esetleg a fővárosban vállal munkát, és csak kéthetente megy haza, de közben lábon kihordott egy infarktust. Most valamilyen módon kímélni kellene magát, de mint családfenntartó, rajta teher, hogy el tudja tartani a feleségét és a gyerekeket.

Míg korábban a kert egy részében megtermett a főzéshez való, ma már ez sem működhet, mert a belvíz tönkretette a földet. A spórolás, kuporgatás, számlák tologatása, esetleg gyors kölcsönhöz jutás a család mindennapi részévé vált. Legtöbbet visz a háztartásból a víz és villany, ezért aztán nem meglepő, hogy mint sok  család, ők is egy kádvízben kénytelen fürödni, hiszen a vízen is takarékoskodni kell. Az udvaron lévő egykor működő kútból ugyan nyerhetnének vizet, de annak fúrása, rendbetétele, no meg a vízórával való felszerelése, tetemes összeget vinne el.

Kati szerint az itt élők már belefásultak a mindennapokba. Míg régebben a számlák tologatásával, alkalmi, vagy közmunkával, egy fokkal jobban éltek, ma már szinte tapintható a szegénység és a nélkülözés, ami rányomja a bélyeget életükre. És erre nincs gyógyír, a helyi önkormányzat pár ezer Ft támogatást adhat, Családsegítő, vagy más hatósághoz nem nagyon mernek fordulni a gyerekek miatt, bár ismerik a törvényt, hogy pusztán szegénység miatt nem lehet a családból kiszakítani a gyerekeket, ők mégis tartanak a hatóságoktól.  Egyelőre csak álom számukra, hogy országon belül egy olyan városba költözzenek, ahol Attila, a férj tudna dolgozni.

Addig is, míg ez megvalósulhat, nagy szükségük volna egyfajta gyorssegélyre, hogy túléljék a telet, ők és a gyerekek, mert mint mondták: „ilyen nagy bajban még sosem voltak”.

A legcsekélyebb adománynak is nagyon örülnének, persze lehet, hogy csak csepp a tengerben, de ők is, mind oly sok szegény családnak a túlélés a cél, a válságból való kijutás. Itt segíthetik őket:  Kun Attila Korona Takarékszövetkezet 55100131-12008445

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr6613693184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Behajtó70 2018.02.24. 10:50:30

Kamu az egész! Magyarországn nem kapcsolnak vizet. Főleg nem télen. Sőt ilyenkor áramot sem!

KissGecihuszár 2018.02.24. 10:51:13

Íme a VALÓSÁG; á'la 2018 Magyarországának leírt, leszart, '90-óta konzekvensen tönkretett, a különösen a nihillista, belpesti-belbudai bibsi "véleményvezérek" által gründolt szdsz által erőltetett vízfej buzulás okán szántszándékkal az ország befektetési térképéről kiradírozott real vidék, azaz B.A.Z. megye (de minden gond nélkül készülhetne ilyen riport Szabolcstól Békésen keresztül egészen Baranyáig, Nógrádtól Dél-Hevesen át egészen Somogyig; max csak a behelyettesítendő személyek mások-van belőlük bőven, ergo nem nehéz ilyen és ehhez hasonló blogbejegyzéseket szakmányban előállítani!-, a lényeg mindenütt 1 és ugyanaz: a real vidéken élő milliókat nemes egyszerűséggel telibe szarta az épp aktuális regime, lett légyen az mdf, mszp-szdsz (na, ők pláne!), fidesz-fkgp-kdnp, 2/3-os NER, édes mindegy! ) , ahol egyszerű volt a '90-es évek elején egyetlen tollvonással lelakatolni, felrobbantani, beszántani, majd sóval beszórni minden ipari üzemet, bányát, oszt jónapot! Ja, hogy helyette semmit nem hoztunk, semmit nem invesztáltunk, hogy esetleg bárki is Miskolcnál tovább jöjjön és invesztáljon?! "Ezeknek?" Minek? Aki a permanens nyomornál, elszegényedésnél, lecsúszásnál, s az ezekből egyenesen következő bűnözésél, korai halálozásnál többet, jobbat szeretne, nos az szépen költözzön "fel" Miskolcra, vagy inkább a vízfejbe, de a győri audi, ill egyéb ottani üzemek is tárt karokkal fogadják azon borsodi embereket, akik a lassú leépülésnél többet szeretnének. Ha másért nem (nem a faszt nem, de bőven!), a real vidék, s különösen B.A.Z. megye elpusztításáért minimum kijárna az elmúlt 28 év összes "emblematikus" politikusának 1-1 alapos verés, majd némi kényszermeló tábori lét, csak amolyan educativ céllal, ugyanis amit tettek, az bőven kimeríti a hazaárulás cselekményét, amiért a legtöbb helyen úgy különben akasztás/golyó jár!

röf 2018.02.24. 11:24:59

Nagyszerű.
Akkor jöhetnek az endzsiók, a migráns-seggnyalók, a folyton aggódók, a retekpártolók, és az eritreai kecskével táncolók helyett találhatnak maguknak Magyarországon is segítségre szorulókat.
Hajrá.... hol vagytok...?

ami szabad 2018.02.24. 11:30:36

@KissGecihuszár: Sokat járkálok az országban, tényleg nagy gázokat látok. De ez nem Bp- vidék ellentét, hanem a politikai "elit" bűne elsősorban, mert "nem tudunk annyit adózni, aminnyit elloptok" helyzet van. Kb. 3 éve olvastam valahol, hogy mennyi is az annyi: Becslések szerint, a KÜLFÖLDÖN tárolt nem annyira beazonosítható pénzek összege, a komplett államadósságot kiadja, alig néhányezer dugi számlán. A kitalicskázott pénz mennyiséggel, csak az USA, az oroszok, és Kína előznek, és hát lássuk be, a lélekszám alapján, egy főre eső pénzzel elég jól állunk... Ezek az ellopott, de minimum le nem adózott pénzek már csak azért is nagyon fájdalmasak ( mármint a mértékük) mert azt jelenti, 25-30 év alatt az államadósságra is kifizettünk ekkora kamatot, vagyis KÉT ÁLLAMADÓSSÁGNYI ÖSSZEGGEL károsították meg az országot. Nem néztem mai árfolyamot, de ha jól emlékszem, a marha nagy adósságcsökkentés jegyében az "elmúlt 7,5 évben csak" 7000 Milliárddal nőtt, és most 28.000 milliárdnál járt, vagyis a kifizetett kamatok miatt 56.000.000.000.000 azaz 56.000 Milliárd forint kárt okoztak a tolvajok! Csodáljuk, hogy csak nőtt a szegénység? Mindig röhögök, ha ilyenkor nokisás dobozokról hallok, 20M korrupciós pénzzel! Szerintetek 56.000 milliárd forintot, ha a 20E-s címletekben mint legnagyobb kéne csomagolni, hány kamiont lehet megtölteni vele? Szóval sok szart elkövetett sok kormány de a legnagyobb bűnük, a maffia - állam, mely mára a jobbágyrendszerben lényegében törvényi erőre emelte lopást, és ezáltal maga a szemlélet vált olyanná, hogy ezt képes elfogadni a többség! Holott ilyen egyéni nyomor- sorsok tízezreiért, közvetlen felelősséggel tartozik! És mind a 10M ( mára csak 9,5m) ember szarabbul él mint lehetne, csak az utolsó fillérig ki kell belőlük csiklandozni a MI PÉNZÜNKET. Azt hiszem, apu- anyu meg az óvónéni nem igazán tanította meg nekik, hogy mi a különbség az enyém, tiéd, miénk között..... De ezért nem hogy nem érdemelnek tiszteletet, hanem a műanyag lakat cellaajtóra rohadása kellene hogy a jutalom legyen!

neszóljszámnemfájfejem 2018.02.24. 11:50:25

@Behajtó70: Nézzen utána csak simán kikötik a vizet is, főleg mióta átvették az önkormányzatok a vízszolgáltatókat...

Szil76 2018.02.24. 12:16:14

Szeretnék segíteni a családnak, veled hogyan tudok emailben kapcsolatba lépni?

rallus 2018.02.24. 12:16:36

"Az OECD legfrissebb adataira támaszkodva, a londoni székhelyű Kereskedelmi Unió Kongresszusának (TUC) előrejelzései szerint Magyarországon lesz (OECD országok közül) a legnagyobb a reálbérek növekedése 2018-ban."

Nem tudom mi az apátok fülét akartok! Lassan sikerül kiheverni azt a sok jót, amit Gyurcsányék hagytak ránk, de olyan soha nem lesz, hogy mindenki úgy él, mintha ő privatizálta volna a MOTIM-ot.

]{udarauszkasz 2018.02.24. 12:26:19

Erdekes, hogy ilyenkor mindig segelyszervezetek, ilyesmik szamlaszamait latni a cikkek aljan. Ha lenne maradek penzem, akkor lemennek, vennek nekik tuzifat, kifizetnem szemelyesen a villanyukat.
Nagy uzlet ilyenkor segelyszervezetnek lenni, foleg telen, valsagok idejen.

dr utcai arcos 2018.02.24. 12:39:56

Nem értem a víz dolgot. Miért kellene vízóra? Nekünk is van kút az udvaron, nyáron odamegyünk és húzunk belőle amennyi kell. Locsolni, itatni, mosni tökéletes. Még csak nincs is eldugva, ott van a kerítés mellett.

peppe83 2018.02.24. 13:04:17

Ápolási díjból semmit nem lehet levonni. Kamu.

Imre Anda 2018.02.24. 13:35:26

@Szil76:

telefonszámot tudok küldeni, ha az jó

anyadmajma 2018.02.24. 13:42:13

@peppe83: te gyökér, BÁRMILYEN rendszeres pénzből le lehet vonni. GYes meg családi pótlék NEM azé a személyé akinek folyósítják, így abból azért nem lehet levonni.
Hőbörőgjél csak, hogy az nem úgy van, mert majd te tudod, idióta.

Danubius 2018.02.24. 14:15:53

Én erre azt szoktam mondani hogy Budapestnek túl nagy ez az ország. Semmilyen program nincs a vidék felzárkóztatásáért. Pl a 112 ügyfélszolgálata Szombathelyre és Miskolcra került. Miért nem lehet egy ilyen alacsony műszaki igényű dolgot egy pl Mátészalkára hozni? tudomásul kellene venni hogy a fiatalok nagy része felsőfokú diplomát szerez és igyekezzünk nekik nem csak a megyei jogú városokban állást felkínálni.

Szil76 2018.02.24. 14:19:43

Ok, akkor kösz a telefonszámot, ha megadod.

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 14:20:09

"Legtöbbet visz a háztartásból a víz és villany"

Villannyal fűtenek és folyik a csaptelep?

midnightcoder2 2018.02.24. 14:37:58

@dr utcai arcos: Én sem hallottam még olyat, hogy saját fúrt kútra vízórát kellene tenni. Amúgy azt sem értem igazán, hogy akinek ilyen mértékben lóg ki a segge a gatyából az miért vállal második gyereket, pláne hogy az első még sérült is.

]{udarauszkasz 2018.02.24. 15:13:33

@Viszlát és kösz a halakat: Felesegemek regi hazanal a zuhanyrozsabol, es a csapbol is jott a viz melle vellany :D (21V koruli valtoaramot mertem, a bojlerrel volt gond, el is jottunk onnan gyorsan, meg mielott halalos aldozatokat kovetel a haz...)

gyászhuszár 2018.02.24. 15:31:43

@midnightcoder2: kerdezd meg a ciganyokat a gyerekvallalasrol ok majd kiokitanak vagy leszurnak.

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 15:52:01

@]{udarauszkasz: költözi egyszerűbb mint bojlert cserélni :)

mókusfülecske 2018.02.24. 15:56:32

@midnightcoder2: pedig létezik, nem is egy-két településen.

mókusfülecske 2018.02.24. 16:37:22

@Viszlát és kösz a halakat: p. ahol a ház csatlakozik a szennyvízcsatorna hàlózatra, de nincs vezetékes vízszolgáltatás, vagy arra nem kívánnak csatlakozni. Ugyanis vízre nem, de szennyvízre kötelező csatlakozni ott ahol ezt kiépítették.

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 16:54:14

@mókusfülecske: Erre tudnál adni valami forrást? Mert igen abszurdnak tűnik és ellentétes a gyakorlattal (=külön vízóra a kerticsapra, hogy ne kelljen csatornadíjat fizetni a locsolóvizre csak a lakásba bemenő ág fogyasztására)

mókusfülecske 2018.02.24. 16:57:15

@Viszlát és kösz a halakat: A másik feltétel, ha az ingatlan szennyvize közcsatornába van bekötve, hogy a saját célú kútból származó vizet hiteles, úgynevezett „telki” vízmérővel köteles mérni a tulajdonos, illetve a felhasználó, hiszen ez a víz is belefolyik a közcsatornába, így csatornadíjat kell fizetni ezután is – folytatta. Ellenőrzik, ha valaki mégis összeköti a kutat a házi rendszerrel, szabálytalanság esetén kötbéreznek, illetve a házi rendszert „lekapcsolják” a közhálózatról. A hiteles „telki” mérőt a tulajdonos is beépíttetheti, illetve a vízműnél is megrendelheti ezt, de a mérő üzembe helyezését csak a szolgáltató végezheti el. A beszerelés a vízmű ügyfélszolgálatán kezdeményezhető.
www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ingyenes-vizmero-beszereles-2069615/

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 16:59:56

@mókusfülecske: Ja igen, a szomszédunknál a viz bent van az udvaron de csatorna bekötve nincs. Van is jó büdös szarszag nyáron a pottyantósuktól hogy basznák meg.

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 17:07:01

@mókusfülecske: És ki beszélt itt arról, hogy a kerti kút vize be van kötve a ház vízrendszerébe? Mert amit te hoztál az arról szól.

Imre Anda 2018.02.24. 17:21:08

@Szil76:
szia!

itt küldöm a telefonszámokat: 06 30 8224 196 Kun Attiláné Kati 06 49 952 449

köszönöm, ha tudsz bármiben segíteni:)

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 18:02:58

Arra azért továbbra is kíváncsi lennék, hogy mennyi nekik a havi viz és villanyszámla mint a háztartás legnagyobb tételei.

zenitó 2018.02.24. 18:07:17

Ezek szerint tényleg csak a víz és az áramszámla a húzós, a 2 élő telefonszám ócsó' lehet.

]{udarauszkasz 2018.02.24. 18:17:51

@zenitó: Feltoltokartyaval egesz olcson el lehet ketyegni mar Magyarorszagon is. De mondjuk egy bojleres hazban, ahol 20E nagysagrendu a villanyszamla, plusz viz, azert ez is eleg nagy tetel tud lenni. 25-30E, munkanelkuli ferj, otthon gyereket apolo feleseg, jovedelem nelkul, mindenfele rendszerbol kiesve, eleg erbevago tud lenni. Eddig megtermeltek az elelmiszert,mar az se megy. En a vonat elott landoltam volna, az biztos.

]{udarauszkasz 2018.02.24. 19:07:46

@Viszlát és kösz a halakat: Milyen kodlap, milyen billentyuzet van a gepeden? En nem irtam ilyet, hogy 49. (a 49 egyebkent az "1" karakter ASCII kodja.)

kiscsilla 2018.02.24. 19:16:38

@Szil76: ott a számlaszám a cikk végén!

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.24. 19:23:07

@]{udarauszkasz: a kommentben küldött 2 szám egyike 49-es, erre jött a "a 2 élő telefonszám ócsó' lehet." komment és te erre válaszoltad az occó feltöltőkártyát.

nem olyan bonyolult ez ...

2018.02.24. 19:44:58

Többen írják , hogy kamu a cikk. Nem tudom. De az biztos , hogy maga a történet rengeteg emberre igaz. A szegénység , a küszkodés , a mindennapi harc a fennmaradásért. Ezért felelős mindenki aki hatalmon volt eddig . Mind tolvaj és gazemberek ,a mostani hatalom már az elmebetegség szintjén is áll. Egy lecsúszott szetencsétlen ország lettünk , ahonnan menekül aki teheti. Egy kafkai szűrreális világ lett a mienk, és sebesen tartunk Ázsiába , ki Európából. Egyszer majd a nép az isten adta kisöpri a szemetet , de arra még várni kell.

kvadrillio 2018.02.24. 21:13:45

Felháborodott a fideszes kórboncnok, hogy az utolsó arab orvos is felmondott a sátoraljaújhelyi kórház gyerekosztályán

nickgrabowszki

2018. február 24., szombat 17:44 |

Migráncshiszti - azt írta.ek.jpg

Bezárt a csecsemő- és gyermekosztály a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban, a kórház tájékoztatása szerint

az ellátás a személyi feltételek hiánya miatt határozatlan ideig szünetel.

Azaz nem volt már orvos, aki ellássa a betegeket: az utolsó arab orvos, az osztályt eddig vezető Abdul Gafor Faris felmondott. Az erről szóló hírhez a kórház patológiájának osztályvezető főorvosa, Bohus Péter a Facebookon annyit fűzött hozzá:

...HOPPPÁÁÁÁ ! EZ KIMARATTTT VIKTORKA ÉVÉRTÉKELŐJÉBŐL ?????!!!!! :o)

kvadrillio 2018.02.24. 21:15:32

KOMOLYAN. ABBA KÉNE HAGYNI MÁR A NÉPIRTÁST !!!!!!! VAGY MEGSZERVEZEM A FALUSI NYOMORGÓK MENETÉT A PARLAMENT ELÉ !

kvadrillio 2018.02.24. 21:16:53

bocsika, de kurv asokat éheztem és fáztam gyermekkoromban.

kvadrillio 2018.02.24. 22:02:46

RIADÓÓÓÓÓÓÓ ! FÖLROBBANGHATNAK A VÍZÓRÁK !!! ÉS...FELROBBANHATNAK A VÍZÓRÁK !!!!
Extrém hideg rohanja le az országot: víz nélkül maradhatnak a családok

Pénzcentrum
2018. február 23. péntek 16:55

A szombat déltől várható extrém hideg miatt Vörös kód riasztást adtak ki; az intézkedés a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben. Az extrém hideg miatt az ingatlantulajdonosokra is plusz feladatok várnak, ha ugyanis nincs szigetelve a vízóra, könnyedén szétfagyhat, és víz nélkül maradhat a háztartás. Mutatjuk a teendőket.

A szombat déltől várható extrém hideg miatt Vörös kód riasztást adott ki az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben. Az OMSZ előrejelzése szerint szombaton hajnalban mínusz 1 és mínusz 10 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk; míg vasárnap a hajnali hőmérséklet általában -7 és -14 fok között alakul, de a havas, szélvédett tájakon -15 fok alá is lehűlhet a levegő.
A jövő heti előrejelzés pedig szintén kemény hajnali fagyokra figyelmeztet, akár mínusz 20 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, míg napközben mínusz 2 - mínusz 10 fok lesz a valószínű.

Az extrém hideg miatt az ingatlantulajdonosokra is plusz feladatok vár(hat)nak (amellett természetesen, hogy figyelnünk kell a környezetünkben élőkre, főként az egyedülálló nyugdíjasokra, illetve hajléktalanokra). Ugyan a fagy leggyakrabban a nyaralóknál vagy a ritkán használt vízvezetékeknél okoz csak komoly károkat, ugyanakkor a legdurvább mínuszok sokszor azokat a háztartásokat sem kímélik, ahol sok vizet használnak, és erős az áramlás.
Jó, ha tudod! A belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelemről az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia! A fagy elleni elmulasztott védelemből eredő meghibásodáskor a mérő cseréjének költségét és az elfolyt víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie!

Még most sem késő ugyanakkor megtennünk a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségeit. Az eltört vezetéken keresztül egy óra alatt is akár a többszöröse ömölhet a szabadba egy átlagos család napi vízfelhasználásának.
Elfagyott vízórák (2017.01.13.)
+3

Ezért rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljünk arra is, hogy helyén van-e az aknafedél, illetve a rendkívüli hidegben alulról gondoskodjunk a hőszigeteléséről is. Erre a legalkalmasabb egy hungarocell lemezt az aknatető aljára rögzíteni. Az esetek döntő hányadában ez megfelelő védelmet biztosít, de aki még óvatosabb, az a vízmérőt is leszigetelheti. Erre akár egy papírdoboz is alkalmas, amelyet lefelé fordítva kell a mérőszerkezetre helyezni, amely benn tartja a talajból felfelé áramló kevés hőt.

Ha mindezek ellenére mégis megtörtént a baj, fontos, hogy a vízmérőt vagy a szabadon lévő műanyagcsöveket ne próbáljuk nyílt lánggal felolvasztani (hősugárzóval, esetleg komolyabb hajszárítóval sok esetben magunk is fagy-mentesíthetjük az órát), mert a hirtelen felolvadó víz szétvetheti a mérőt, illetve a csövet. Ilyenkor inkább forduljunk szakemberhez!

]{udarauszkasz 2018.02.24. 23:12:02

Nalunk egy regi kabatot huztam ra a vizorara, az eddigi teleken megvedte a szetfagyastol. Most -4,5 fok van kint, majd kivancsi leszek, a -15ot is kibirja-e igy.

Szil76 2018.02.24. 23:25:43

Köszi Kiscsilla, a szamlaszamot lattam. Más módon szeretnék segíteni.

vuvuvu2 2018.02.25. 08:34:24

@Danubius: tényleg azt gondolod, hogy az a legnagyobb probléma, hogy a felsőfokú végzettségű fiataloknak nincs lehetősége kisebb városokban munkát vállalni és szegényeknek Miskolcra meg Szombathelyre kell menniük dolgozni? sokkal nagyobb probléma, hogy a sajnos képzettség nélküli, kistelepülésen élő tömegek reménytelen helyzetben vannak, és folyamatosan termelődik újra az egyre mélyebb szegénység - hacsak a gyerekeket nem sikerül képzettséghez és ezáltal munkalehetőséghez juttatni.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.02.25. 10:47:19

@röf: ezek azok az NGO-k akikt Debrecen, és Pácsen sem engedett irodához jutni a Fideszes önkormányzat. Mert ezek nem a bevándorlókat segítstték volna, hanem az ilyen mélyszegénységben élőket. De mivel a Fidesz szerint Magyarországon már felszámolták a szegénységet., és már minden kerítés kolbászból van fonva ezért ezekre az NGO-ra sincs szükség.
Mondd te egyedül vagy ilyen hülye vagy valaki segít neked. A sátoraljaúhelyi kórház gyerekosztályét is a gonosz NGO-k záratták be ugye?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.02.25. 10:54:10

@rallus: A reálbér növekedés lehet, hogy a legmagasabb volt a régióban, de ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a régióban nálunk voltak legalacsonyabbak a reálkeresetek hála O1GV és csapatának áldásos tevékenyséért, amivel Európa összeszerelő üzemévé züllesztette Magyarországot.
Az pedig viccesen hangzik, hogy 8 év kormányzás után még mindig van pofád az előző nyolc évre hivatkozni. Hát mi a faszt csinált a jelenlegi kormány az elmúlt nyolc évben?

Visceroid 2018.02.25. 14:52:54

@The Ghost Wolf O1G: "Hát mi a faszt csinált a jelenlegi kormány az elmúlt nyolc évben? "

Nyugi, ameddig kormányon lesznek mindig azt fogják szajkózni.

Viszlát és kösz a halakat 2018.02.25. 14:58:07

@The Ghost Wolf O1G: "nálunk voltak legalacsonyabbak a reálkeresetek hála O1GV és csapatának áldásos tevékenyséért"

ja mindenkinek él még az emlékeiben a 2010ig tartó aranykor de aztán jött az O1G és hazavágta a csodálatos gazdaságot és éllovasból sereghajtót csinált.

Oh wait...

"Hát mi a faszt csinált a jelenlegi kormány az elmúlt nyolc évben? "

Szart takaritott. Nem ki meló kiásni egy országot a szargödör aljáról, sokkal nagyobb meló mint lelökni oda.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.02.25. 15:49:01

@Viszlát és kösz a halakat: Akkor miért hallok évek óta csak győzelmi jelentéseket, hovgy így legyőztük a haldokló Európát, úgy a saját lábunkon állunk, ás tulajdonképpen mi teszük szívességet az EU-nak, hogy elfogadjuk a szaros pénzét? Mert a magyar gazdaságnak nincs szüksége erre a pénzre.
Lehet, hogy csak azért vesszük át a támogatásokat, hogy legyen mivel kistaffírozni Mészáros Lölőt, Garancsit és a többi O1GV strómant?
Elég szar dolog még most is az "emúttnyócévre" hivatkozni. Azt szeretik elfelejteni az "emúttnyócévre" hiavtkozók, hogy 2008-2009-ben gazdaságiválság söpört végig a világon, de kb. 2010-2011-től az egész világon hatalmas konjunktúra és pénzbőség indult be.
De ti csak szídjátok az emútnyócévet.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.02.25. 15:58:29

@Viszlát és kösz a halakat: Még csak annyit, hogy a stadionépítést és az eleve elbaszott fejlesztéseket nem nevezném a gazdaság szarból történő kiásásának.
Belegondoltatok abba, hogy a szép stadionok fenntartása mennyi pénzbe fog kerülni? Mert felhúzni őket az egy dolog, de azokat fenn is kell tudni tartani.
A paksi erőmű bévítése miért nem yilvános? Miért kellett 30 évre titkosítani, ha olyan jó dolog? Az OLAF miért vizsgálódik egyre több a kormány köreihez és O1GV rokonaihoz köthető beruházással kapcsolatban.
Azt már meg sem említem, az EU ezt a pénzt nem arra adta, hogy az országban minden faluban és kisvárosban legyen egy stadion, hanem kórház fejlesztésre, ipar telepítésre... és hasonló dolgokra.

Négyes 2018.02.26. 08:49:40

Tisztelt Imre Anda!
Megható cikket írt erről a Négyesen élő családról.
A probléma mindössze csupán annyi, hogy a valóságot ez a cikk nem fedi
Valótlan dolgokat írtak le benne erről a családról, Négyesről.
Informálódni kellen, mielőtt egy ilyen cikket kiad a kezei közül.
Személyesen ismerem őket, mióta ide költöztek Négyesre.
Mióta itt élnek csupán a koldulásból állnak ki. A munka az nem az erősségük. A beteg gyermek, Andriska tartsa el az egész családot. A négyesi emberek eljárnak dolgozni. Jelzem dolgozni, nem az internet előtt ülnek, és valótlan, hazug szövegekkel gyűjtik a pénzt megtévesztett emberektől. Szívbeteg? Lábon hordott ki egy infarktust? Vicc....Kikapcsolják a villanyt és a vízet? Az internetet nem, amin koldulnak? Belvíz? Hol? A szomszédságukban nincs, csak náluk! ? Közmunkát nem kap? Megszűnt? Nem véletlenül felmondott, mert nem akart dolgozni? Ezek tudatában döntse el mindenki, hogy milyen támogatást gyűjt, és kinek is adja. Vannak olyan emberek, akik megérdemlik a segítséget, szívvel lélekkel gondozzák gyerekeiket erőn felül...a házukat eladják hogy a gyermeküknek enyhítsék fájdalmát...az ilyen embereknek kell segíteni! Én szégyenlem magam, hogy egy ilyen cikk megjelent.....

Attiláné Kun 2018.02.26. 13:13:33

Nagyon sajnálom hogy az önkormányzat ilyen bejegyzést tett közzé sajnos szálkák vagyunk a szemükbe a hölgy a valóságot írta a családról mert több éve ismer és a lakásunkat is látta személyesen ismerjük egy mást több éve mindig is a valóságot írja a blogot szerkesztő Andrea egy nagyon segítőkész ember

Négyes 2018.02.26. 14:30:52

Kedves Kati csak egy mondatot írj kérlek ami igaz belőle....Sajnos nincs. Az Önkormányzatnak nem vagytok szálkák! A hibát nem másban, hanem magatokban kell keresni. Attól, hogy valaki látta a házatokat, az még nem azt jelenti, hogy ismer is titeket. Ez a cikk jó példa erre. Andrea csupán naív volt, akit át tudtatok verni, mint oly sok embert....Őt ezért nem is hibáztatja senki, csak előtte lehet jobb lett volna ha bárkit, jelzem bárkit megkérdezett volna a faluból. Akkor ezt a megtévesztő cikket biztos vagyok benne, hogy nem írta volna meg!
A tények magukért beszélnek sajnos....a gyerekeket mi is sajnáljuk, nagyon....!

Imre Anda 2018.02.26. 19:15:38

@Négyes: Tisztelt Kommentelő!

Mivel a nevét nem írta alá, így sajnálatos módon nem tudom a nevén szólítani, csak sejtéseim vannak, hogy kit tisztelhetek önben. Ami a család sorsát illeti, volt szerencsém személyesen is betekinteni az életükbe, ugyan ehhez miért kellett volna információkat szerezni, pláne engedélyt kérni, netán bejelenti önnek, hogy milyen nyomorúságos helyzetben élnek, hiszen ezt nálam biztosan jobban tudja. Lehet bűnbakot keresni, hibáztatni, és nyilván rajtuk kívül még sokan élnek hasonló helyzetben, de képzelje el, ha egy-egy cikk megírásával segíthetek rajtuk, no és persze másokon is, mint ahogy már korábban meg is tettem, akkor én megteszem.... mert ők is emberek....
Bár ön rólam azt állítja, hogy naív vagyok, mifelénk ezt szociális érzékenységnek hívják és örömmel tölt el, hogy kaptak segítséget.

Örülök, hogy ön is bővíti a blogom olvasóinak a számát, üdvözlettel:
Imre Andrea

Szunyog83 2018.02.27. 06:08:13

@Imre Anda:
Talán azért kellett volna informálódnia, mert újságíróként (legyen az nyomtatott, vagy online) törekednie kéne a pontos tájékoztatásra, mielőtt valótlanságokat állít.
Nem fogom pontokba szedni a hazugságokat, mert azt előttem már megtették.

A szociális érzékenysége pedig biztosan nyugtatja magát, a baj csak az, hogy ha csalókon segít az ember, majd kiderül, hogy a segítség nem egészen arra ment, amire szánta volna, akkor ez az ún. szociális érzékenység nagyon hamar átfordul érzéketlenséggé és már azon sem fog segíteni, aki valóban rászorulna.

További szép napot:
Martonosi Zoltán
önkormányzati képviselő

Imre Anda 2018.02.27. 06:30:05

Tisztelt Uram!

A leghatározottabban visszautasítom, hogy csalókon segítenék! Ami a szakmát illeti, kiváló tanítóim voltak, így pontosan tudom, hogy egy riportban mikor kell megszólaltatni másik felet. Mivel önöket nem említette senki sem a cikkben, így nem is lett volna létjogosultsága az önkormányzatot is megszólaltatni, tudja ez egy úgyn. szocio-riport!

Részemről a történet itt befejeződött, ja még csak egy apró momuntum: az emberek ( akik nem hitték csalóknak őket) összegyűjtöttek annyi pénzt, hogy képesek legyenek új életet kezdeni.

Ami az én érzekenységemet, vagy érzékletlenségemet illeti, azt bízza rám a tisztelt képviselő úr!

vackor1 2018.02.28. 19:50:16

@Imre Anda: Tisztelt Hölgyem !

Szeretném megkérdezni , hogy végül mi lett ebből a történetből , mert magam is terveztem pénzt küldeni a családnak , ahogy tettem ezt több alkalommal is az Indexen megjelent hasonló cikkek - pl. a A város mindenkié blog - nyomán , de bennem is felmerült már a kérdés , hogy jó helyre megy-e..Nem azért , mert megterhelő az összeg és bár tudom/gondolom , hogy nem ez fogja megoldani/nem így tudNÁNK megoldani magát a problémát, csak talán kicsit tudunk segíteni , de azért egy ideje elgondolkoztam és azt is megmondom miért.
Az első eset az volt, hogy az ominózus cikk írójának írtam privátban , hogy szívesen hozom-viszem és vendégül látom a családot a Balatonnál , még csak egy válasz sem érkezett , a másik esetben szintén a szerzőnek jeleztem , hogy egy megvett ingatlan modernizációja miatt az addig használt bútorok, elektromos eszközök- televíziók, hűtők , stb.- ingyen elvihetők a családnak és másoknak is , csak ezeknek a szállítását én nem tudom megoldani , amennyiben ebben tudnak segíteni, akkor szívesen adom olyanoknak, akik örülnének ezeknek. NEM kidobásra váró lim-lomról volt szó, csupán régebbi tárgyakról , amiket én nem akartam megtartani, újakat vettem mindenből. Nos, erre sem érkezett semmilyen reagálás, ezen esetek után gondolkoztam el , hogy valóban jó helyre mentek -e addig a támogatásaim.. Mondjuk Karácsony előtti történeteim is vannak sajnos , kifejezetten negatív dolgokkal kellett szembesülnöm azokban az intézményekben , akik a szerencsétlenebb embertársainkkal foglalkoznak állami vagy önkormányzati munkakörökben .. :((
Öntől az utolsó pár komment miatt érdeklődöm , Önnek kell tudnia , hogy mi az igazság , hiszen azt írta, sejti ki lehet - és gondolom a motivációt is tudja - Négyes nicknevű kommentelő , és van még egy hsz egy önkormányzati képviselőtől is, ő a négyesi önkormányzat munkatársa ?
Azért merem ezt itt megtenni , mert ezt a cikket már nem olvassák mások, Ön viszont látja.
Válaszát előre is köszönöm, további kellemes napot, jó munkát kívánok Önnek !
Üdvözlettel: Zsolt

Imre Anda 2018.02.28. 19:58:41

Tisztelt Hölgyem !

Szeretném megkérdezni , hogy végül mi lett ebből a történetből , mert magam is terveztem pénzt küldeni a családnak , ahogy tettem ezt több alkalommal is az Indexen megjelent hasonló cikkek - pl. a A város mindenkié blog - nyomán , de bennem is felmerült már a kérdés , hogy jó helyre megy-e..Nem azért , mert megterhelő az összeg és bár tudom/gondolom , hogy nem ez fogja megoldani/nem így tudNÁNK megoldani magát a problémát, csak talán kicsit tudunk segíteni , de azért egy ideje elgondolkoztam és azt is megmondom miért.
Az első eset az volt, hogy az ominózus cikk írójának írtam privátban , hogy szívesen hozom-viszem és vendégül látom a családot a Balatonnál , még csak egy válasz sem érkezett , a másik esetben szintén a szerzőnek jeleztem , hogy egy megvett ingatlan modernizációja miatt az addig használt bútorok, elektromos eszközök- televíziók, hűtők , stb.- ingyen elvihetők a családnak és másoknak is , csak ezeknek a szállítását én nem tudom megoldani , amennyiben ebben tudnak segíteni, akkor szívesen adom olyanoknak, akik örülnének ezeknek. NEM kidobásra váró lim-lomról volt szó, csupán régebbi tárgyakról , amiket én nem akartam megtartani, újakat vettem mindenből. Nos, erre sem érkezett semmilyen reagálás, ezen esetek után gondolkoztam el , hogy valóban jó helyre mentek -e addig a támogatásaim.. Mondjuk Karácsony előtti történeteim is vannak sajnos , kifejezetten negatív dolgokkal kellett szembesülnöm azokban az intézményekben , akik a szerencsétlenebb embertársainkkal foglalkoznak állami vagy önkormányzati munkakörökben .. :((
Öntől az utolsó pár komment miatt érdeklődöm , Önnek kell tudnia , hogy mi az igazság , hiszen azt írta, sejti ki lehet - és gondolom a motivációt is tudja - Négyes nicknevű kommentelő , és van még egy hsz egy önkormányzati képviselőtől is, ő a négyesi önkormányzat munkatársa ?
Azért merem ezt itt megtenni , mert ezt a cikket már nem olvassák mások, Ön viszont látja.
Válaszát előre is köszönöm, további kellemes napot, jó munkát kívánok Önnek !
Üdvözlettel: Zsolt

Imre Anda 2018.02.28. 19:59:18

Kedves Zsolt!

Nagyon kedves öntől, hogy ez idáig is próbált segíteni, azt sajnos nem tudom, hogy miért nem válaszoltak megkereséseire.
A négyesi családdal kapcsolatban bizton állítom, hogy amit leírtam az úgy van, több éve személyesen is voltam náluk egy tévé riport kapcsán, akkor is nagy szegénységben éltek, de nem nyomorogtak, mint most. Jól tudom, hogy nagyon sok család van hasonló helyzetben, és nem nekünk kellene megoldani az ő élethelyzetüket. Persze csodálatos dolog, hogy még a környék tűzoltói is felkeresték a családot, és az ország minden részéről érkezett számukra segítség: Az önkormányzat csalóknak nevezte őket! Az én szótáramban a csaló szó egész mást jelent, és jelen esetben errről szó sincs! Soha nem adnám a nevemet olyan dologhoz.. nyilván engem is rosszul érintett, amit az én írói tevékenységemről írtak úgy, hogy nem is ismernek, és a riport nem az önkormányzatról szólt, hanem egy családról.

Nem akarom befolyásolni önt, tegyen belátása szerint, a hétvégén megírom a cikk folytatását: mennyi pénz és adomány gyűlt össze, és mit kezdenek vele, hova költöznek, mert nyilván ez csak tűzoltás amit kaptak, hosszú távon munkát kell kapniuk, hogy megéljenek és ehhez új életet kell kezdeniük.
Köszönöm, hogy olvasta a blogomat, és kérem, a jövőben is tartsa meg ezt a jó szokását.

Üdvözlettel: Imre Andrea

2018.03.25. 08:50:58

hát eltelt egy hónap, kezdem azt hinni, hogy szélhámosság áldozata lettem sokunkkal egyetemben, és ebben nem az átutalt 10eFt elvesztése a szomorú...
süti beállítások módosítása