„Nem tudom, mit csinálok pár nap múlva, ha elfogy az utolsó darab tűzifánk is, talán titokban elmegyünk gallyakat gyűjteni, hogy meg ne fagyjuk….  Biztosan  megint kikapcsolják a vizet, utána meg a villanyt is.  Tartozásunk van, egy régebbi személykölcsön miatt, amit nem tudtunk teljes egészében fizetni, ma már ez több, mint egymillió Ft-ra rúg.  Persze a végrehajtót nem érdeki, Andriskám után járó ápolási díjból is levontak, a férjem már közmunkát se kap….

A kétségbeesés mondatai ezek, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Négyes településről. Itt is javarészt a szegénység az uralkodó, a nagyúr, nem kímél senkit, maga alá gyűri a gyerekeket is, akik végképp nem tehetnek semmiről. Kun Attilának és feleségének esélye sincs a kitörésre, kénytelen felvenni azt a ritmust, amit a szegénység diktál, muszáj ott, és azon spórolni, amin csak lehet. Kenyéren, vízen, fűtésen, pedig ezeken szinte lehetetlen.

Katalinnak az első házasságából született kisfia halmozottan sérült, beszélni sem tud, egy kisbaba szintjén él, etetni, pelenkázni kell. Második házasságából született egy kislány Emese, aki általános iskolába jár, jó tanuló. Őt iskolabusz viszi két faluval távolabbra, mert csak ott van általános iskola.

A négytagú család egy szobában él, a férfi korábban közmunkát végzett, azonban ez most megszűnt. Tervezték, hogy esetleg a fővárosban vállal munkát, és csak kéthetente megy haza, de közben lábon kihordott egy infarktust. Most valamilyen módon kímélni kellene magát, de mint családfenntartó, rajta teher, hogy el tudja tartani a feleségét és a gyerekeket.

Míg korábban a kert egy részében megtermett a főzéshez való, ma már ez sem működhet, mert a belvíz tönkretette a földet. A spórolás, kuporgatás, számlák tologatása, esetleg gyors kölcsönhöz jutás a család mindennapi részévé vált. Legtöbbet visz a háztartásból a víz és villany, ezért aztán nem meglepő, hogy mint sok  család, ők is egy kádvízben kénytelen fürödni, hiszen a vízen is takarékoskodni kell. Az udvaron lévő egykor működő kútból ugyan nyerhetnének vizet, de annak fúrása, rendbetétele, no meg a vízórával való felszerelése, tetemes összeget vinne el.

Kati szerint az itt élők már belefásultak a mindennapokba. Míg régebben a számlák tologatásával, alkalmi, vagy közmunkával, egy fokkal jobban éltek, ma már szinte tapintható a szegénység és a nélkülözés, ami rányomja a bélyeget életükre. És erre nincs gyógyír, a helyi önkormányzat pár ezer Ft támogatást adhat, Családsegítő, vagy más hatósághoz nem nagyon mernek fordulni a gyerekek miatt, bár ismerik a törvényt, hogy pusztán szegénység miatt nem lehet a családból kiszakítani a gyerekeket, ők mégis tartanak a hatóságoktól.  Egyelőre csak álom számukra, hogy országon belül egy olyan városba költözzenek, ahol Attila, a férj tudna dolgozni.

Addig is, míg ez megvalósulhat, nagy szükségük volna egyfajta gyorssegélyre, hogy túléljék a telet, ők és a gyerekek, mert mint mondták: „ilyen nagy bajban még sosem voltak”.

A legcsekélyebb adománynak is nagyon örülnének, persze lehet, hogy csak csepp a tengerben, de ők is, mind oly sok szegény családnak a túlélés a cél, a válságból való kijutás. Itt segíthetik őket:  Kun Attila Korona Takarékszövetkezet 55100131-12008445