Tragikus helyzetben a Gólyahír Egyesület egyik örökbefogadója
2017. december 17. írta: Imre Anda

Tragikus helyzetben a Gólyahír Egyesület egyik örökbefogadója

Amikor gyászol apa és fia

Karácsony közeledtével még nehezebb a magányosoknak, és azoknak az embereknek, akik tavaly még együtt ünnepelhettek… A tragédia felülírja a meghitt pillanatokat  is. Elveszíteni azt a társat, akivel egy életet éltünk, iszonyú nehéz, pláne úgy, hogy egy apa és a fia marad egyedül.  Régi mondás, de a mai napig igaz: ha egy nő összetartja a családot, akkor minden olajozottan működik, azonban ha ezek a feladatok egy férfira hárulnak, sokkal nehezebb a helyzet. 

adam.jpg

A Gólyahír Egyesület sokak előtt ismert, hiszen fennállásuk óta több mint 800 babának találtak szerető családot. A szülők az örökbefogadás után is tartják a kapcsolatot, tapasztalatokat cserélnek,  segítik egymást. András és felesége szintén az alapítványon keresztül jutott a kisfiúhoz, akit egészen kiskamasz koráig neveltek ketten. Ám egy súlyos betegség következtében meghalt az anyuka, és most apa és fia ketten maradtak… A lelki megrázkódtatáson még közel sincsenek túl, Andrásnak többször elcsuklott a hangja, míg össze tudta foglalni nehéz helyzetüket:

András: „míg a feleségem is dolgozott, fizettük a lakás- és a lakásfelújításra felvett hitelünket, a közüzemi számláinkat, nem voltak anyagi gondjaink. Mikor megbetegedett, megváltozott mindent, az akkori boldog és stabil életünk egy csapásra eltűnt. Egyelőre feldolgozhatatlan számomra a veszteség, szó szerint nem találom a helyemet, annyira hiányzik. Én nyugdíjas vagyok, abból a pénzből kell egyelőre gazdálkodnom. Mondanom sem kell, mennyire elviselhetetlen ez a helyzet, kétségbe vagyok esve, hiszen minden feladat rám hárul. Nem titkolom, hogy súlyos anyagi válságba is kerültünk, a nyugdíjam a törlesztésekre megy el. A lelki teher is óriási, Ádám, a fiunk kevésbé képes az érzelmeit kifejezni, ha valamiért szólok neki, rendre a fejemhez vágja: az anya nem így csinálná!  Megpróbálok minden elkövetni, hogy Ádámnak továbbra is meglegyen mindene, tudom, hogy ő is szenved, csak nem mutatja felém. Az iskolai pszichológus próbált vele beszélni, de ő elutasította. Egyelőre nem látom a kiutat…”

A Gólyahír Egyesületen belül összefogtak az anyukák, és szeretnének segíteni, valamelyest enyhíteni a fájdalmon, de támogatást nyújtanak abban is, hogy kérvényeken keresztül a bankoktól kapjanak haladékot a fizetésre.  Az Én Riportalanyaim és az Index olvasói már több ízben megmutatták, hogy nem mennek csak úgy el egy-egy megrázó történet mellett. Most is ebben bízom… és természetesen a legcsekélyebb támogatást is hálásan köszönök a család nevében.  Azok a kedves olvasók, akik szeretnék támogatni apát és fiát, ezen a számon megtehetik:

Gólyahír Alapítvány a Gólyahíres családokért, számlaszám: 10701018-68493985-51300009

                                                                                                 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr7513506605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása