Soha olyan keveset nem beszéltek az abortuszról a magyar sajtóban, mint akkor, amikor a legfontosabb dolgok történtek ezen a téren. Az Arcanum több mint 17 ezer lapján szerepel az abortusz szó, vagy a terhességmegszakítás vagy a művi vetélés. És ebből csak kb. minden másfélszázadik, alig több mint száz jut az 1945-1956 közötti időszakra. Pedig a legbrutálisabb abortusztilalom is és az abortuszszabadság kezdete is erre az időszakra esett. (1. rész)

A Vörös Hadsereg 1945-ben fölszabadította az abortuszt. Mondhatni, kierőszakolták az abortusztilalom feloldását. A Vörös Hadsereg katonáinak erőszakos szexuális tevékenységéről Pető Andrea publikálta az első alapos tanulmányt 1999-ben a Történelmi Szemlében. Eszerint: "A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-én felfüggesztette a Büntetőtörvénykönyv magzatelhajtást tiltó rendelkezését, és kimondta, hogy azt a megfelelő engedélyek után az orvos kizárólag egészségügyi intézetben, és a magyar születésszabályozási gyakorlatban most először: kötelező módon ingyenesen elvégezheti. A felfüggesztés a tervek szerint csak négy hónapig maradt volna érvényben. Ezzel azonban precedenst teremtettek és az 1878-as törvény korábbi egyértelmű tiltása, valamint az annak kijátszására szolgáló születésszabályozás gyakorlata ezzel végleg felborult."

Ekkor lehetett először legálisan megszakítani a terhességet nem orvosi okokból. Az orvosi indikáción kívül csak nemi erőszakra hivatkozva lehetett kérvényezni a terhessségmegszakítást, de persze erre bárki hivatkozhatott. A rendelet jogilag értelmezhetetlen helyzetet teremtett, hiszen egy városi nemzeti bizottság, (elvileg) egy társadalmi szerv függesztett fel egy törvényt országos hatállyal. A felfüggesztés időtartama is bizonytalan maradt.

Ezzel a címmel tudósított a Világ 1946 májusában a Budapesti Orvosegyesület ankétjáról, ahol vezető szakorvosok arról számoltak be, hogy "az elmúlt évben Budapesten 12000, az országban körülbelül 100.000 művi vetélést hajtottak végre, ezek közül Budapesten 500, vidéken körülbelül 4000 haláleset történt. Betegség, esetleg örökös meddőség maradt hátra Budapesten mintegy 6000, vidéken 40.000 esetben. Az egyik fővárosi szülészeti intézetben 100 szülésre februárban 80 abortusz esett." Magyarországon becslések szerint 50-200 ezer alkalommal követtek el nemi erőszakot a Vörös Hadsereg katonái. A százezer művi vetélésnek a nagyobb része tehát nem ebből adódott. Az a nyolcvan abortusz, amely 1946 februárjában egy fővárosi klinikán száz szülésre jutott, már végképp nem lehet összefüggésben a vörös katonák ténykedésével, hiszen a tömeges nemi erőszak ideje már rég lezárult, amikor az akkor elvetetett magzatok megfogantak. A számokból az is kiderül, hogy az abortusz halálos és sérült áldozatainak száma (ekkor még) nem csökkent, hanem a többszörösére nőtt a két világháború közötti időszakhoz képest, amikor a terhességmegszakítások túlnyomó részét illegálisan, kórházon kívül hajtották végre.

Azok a baloldaliak, főként szociáldemokraták, akik a korábbi évtizedekben a nők önrendelkezési jogáért és a szociális alapú abortusz legalizálásáért harcoltak, most bajban voltak. Korábban érvelhettek azzal is, hogy az abortusz legalizálása a Szovjetunióban sem vezetett demográfiai visszaeséshez, de 1936-ban a Szovjetunióban az abortuszszabadságot szigorú abortusztilalom váltotta fel, s a háború utáni években nehéz volt a Szovjetunióéval ellentétes gyakorlat mellett érvelni. A pártegyesítés előtt, 1947-ben bizonyos szociáldemokrata csoportok még próbálkoztak azzal az érveléssel, hogy a szocializmus első időszakában, miként a Szovjetunióban, nálunk is létjogosultsága van a szociális indikációjú abortusznak, s a tilalom majd csak akkor lesz indokolt, amikor már nálunk is megszilárdult a szocialista jólét. Ezzel az érveléssel állította szembe az Új Ember, a katolikus hetilap azoknak az orvosoknak a véleményét, akik még azt is kétségbe vonták, hogy lehet a művi vetélésnek valós orvosi indokoltsága.

Baba a mérlegen, 1950. (Fortepan, Hungaricana, Képcsarnok)

Az abortuszok számáról hivatalos adatokat a Központi Statisztikai Hivatal 1950-től közöl. Az 1950-1952-es adatok lényegében azonosak (1950: 1707, 1951: 1700; 1952: 1700), alighanem politikai úton határozták meg őket. A művi vetélések valóságos számáról ezek természetesen nem mondanak semmit, pusztán arról tanúskodnak, hogy az abortusztilalom régi szabályozása helyreállt. Csak az orvosi okokból elvégzett legális küretek számát tartják nyilván, és azokból is sokkal kevesebbet regisztráltak ekkor, mint a világháború előtt.

A régi abortusztilalom helyreállításához 1952-ig nem kapcsoltak új retorikát. 1952 februárjában azonban megkezdődött az abortusz elleni könyörtelen küzdelem. Május 29-én megjelent az egészségügyi miniszter (Ratkó Anna) 81/34/1952.EüM számú utasítása a terhesség megszakításának szabályozásáról. Első- és másodfokú bizottságokat hoztak létre, amelyek szigorúan bírálták el a terhesség megszakításának orvosi indokoltságát. Kiterjedt bejelentési rendszerrel igyekeztek kizárni a terhesség és a vetélés eltitkolásának lehetőségét. Már magát a terhességet is kötelező volt bejelenteni. Az abortusz elleni harcot nagyszabású agitációs kampány kísérte. A hatóságok sokszoros buzgalommal üldözték az abortusztilalom megszegőit. Ratkó Anna miniszterasszony 1953. február 27-én kelt jelentése szerint "1952. évben magzatelhajtás miatt vád alá helyezett terheltek száma: 1386. Magzatelhajtás bűntette miatt 1952. évben elítélt terheltek száma: 894. 1953. januárban összesen 217 személlyel kapcsolatban hoztak ítéletet".Közel négyszáz vádlottat ítéltek letöltendő, ötszázat felfüggesztett börtönbüntetésre. A magzatukat elhajtató vagy saját maguk elhajtó nők jellemzően 2-8 hónapi (az esetek kétharmad részében felfüggesztett) börtönbüntetést kaptak. 

Ratkó Anna, két évtizeddel a Ratkó-korszak után. (Magyarország, 1974. szeptember 29.)

A népszaporulat ugyanúgy a rendszer minőségét jelző adat lett, mint a termelési eredmények. Az egyik abortuszellenes brosúra így fogalmaz: „A szülészeti rendtartás adatai azt mutatják, hogy a felszabadulás óta a születések száma mutat ugyan állandó jellegű emelkedést, de ez az emelkedés nem olyan fokú, mint azt a politikai, társadalmi és gazdasági életünkben történt nagyarányú változás indokolja, illetőleg megkívánja. A születések száma ma is alig haladja meg a 20 ezreléket. A Szovjetunióban a bűnös vetélések elleni harc és a szocializmus embert formáló ereje révén a születési arányszám a 40 ezreléket is meghaladja. Ez az adat arra enged következtetni, hogy hazánkban a bűnös vetélések száma közel annyi, mint a születések száma.” (N.b. a születések száma ma már a 10 ezreléket sem éri el.) A születésszám három éven át 20-30 ezerrel (10-15%-kal) nőt az abortuszellenes intézkedések hatására. Ennyivel csökkenthették az illegális abortuszok számát a szigorító rendelkezések.

Dr. Hajnal Richárd idegorvos, antialkoholista, turistavezető, grafológus és régi illegális kommunista fejtette ki nagy tanulmányban az Orvosi Hetilap hasábjain 1952 decemberében az abortusztilalom szocialista ideológiáját: "A szocialista társadalom az emberek kölcsönös segítségnyújtásán alapul. Tehát erkölcsös az, aki vállalja a kötelezettségeket és vállalja a felelősséget, amelyet a kötelezettségek teljesítése jelent. /.../ A szocializmus az emberek új szilárd kapcsolatát teremti meg. A szocializmus 'egyesíti az embereket, megdönthetetlen morális és politikai egységbe forrasztja össze az egész társadalmat' (Lenin). A nemek kapcsolata, férfi és nő kapcsolata ebbe a szilárd egységbe épül bele. Férfi és nő kapcsolatának tartalma: ' ... a termelési és kulturális érdekek azonossága és közössége által gazdagított természetes szerelmi érzés' (Kolbanovszkij). /.../ ... helytelen, ha a férfi és nő kapcsolatát annak intim jellege miatt elválasztjuk az emberek közti kapcsolatok elvi szempontjaitól.
A művi vetélés lehetősége megerősíti a nő és férfi kapcsolatában az átmeneti jelleg, az ideiglenesség fenntartását. Ott, ahol nő és férfi kapcsolatának alapja nem a 'termelési és kulturális érdekek azonossága által gazdagított természetes szerelmi érzés', hanem fellobbanó vágy vagy pillanatszülte alkalom, ott, ahol a kapcsolatot nem 'a szeretett személy sorsa iránt érzett felelősség' jellemzi, a születendő vagy megszületett gyermek mégis kötöttséget, kötelezettséget jelenthet. De mindaddig, amíg a művi vetélés lehetősége biztosítja, hogy a kapcsolat következményei elháríthatók, addig nem is fejlődhet ki felelősség a szeretett személlyel szemben./.../ A művi vetélés elleni küzdelemben azok ellen a csökevények ellen harcolunk, amelyek megelégedtek azzal, hogy haladó jelszavak támogatásával fügét mutassanak a polgári társadalomnak, az osztálytársadalom elleni harc helyett. Az ellen a csökevény ellen harcolunk, amely az osztályharc hatalmas, közös érdeke helyébe a személyes korlátozások apró sérelmei elleni harcot helyezi. Bizalmatlansággal, éspedig jogos bizalmatlansággal figyeljük, aki személyes szabadsága biztosítékának azt tartja, hogy szabadon határoz gyermekének világrahozatala felett, ahelyett, hogy szabadon határozna abban a kérdésben, hogy hol a helye, vagy hova összpontosítsa erejét az osztályellenség elleni küzdelemben, a szocializmus építésében."

Áldás a Ratkó-babán, 1954. (Fortepan, Hungaricana, Képcsarnok)

A legális abortusz, a fogamzásgátlás a burzsoázia és a gyarmatosítók eszköze a tömegek nyomorának tartósítására: "A termelés emelése helyett — a születések számának csökkentése; az idegen tőkeérdekeltség kisajátításáról és államosításáról szóló törvények helyett — a művi abortusz törvényesítése; a dolgozók felszabadítása, nemzeti öntudatának emelése érdekében folytatott propaganda helyett — a fogamzásgátlás módszerének propagálása; a technikai ismeretek terjesztése helyett — a születésszabályozás technikájának terjesztése és népszerűsítése: ezt a 'megoldást' nyújtja a szociális kérdések megoldására a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban a burzsoázia." (Rédei Jenő, Szabad Nép, 1955.október 10.)

A közemlékezetben az abortuszellenes kampány hivatalos jelszavaként ragadt meg, hogy "Leánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség." Ferdinándy György egyik elbeszélésében például ezt olvassuk: "Jelszavakat festettünk. 'Asszonynak szülni kötelesség, leánynak szülni dicsőség!' Felajánlásokat tettünk. Egy hetedikes kislány jelentette, hogy Sztálin elvtárs (Szoszó) születésnapjára ő is szülni fog!" (Mozgó Világ, 2012/6.) A rendszerváltás időszakában derült fény a Népszavában arra, hogy ez nem volt hivatalos jelszó. Annyira nem, hogy az ÁVH bevonásával igyekezett a pártközpont felderíteni és eltüntetni ezeket a feliratokat, hiszen a leányanyaság dicsőítése az akkor már konzervatív pártállami családfelfogással nem fért össze.

Szocialista család, 1954. (Fortepan, Hungaricana, Képcsarnok)

A következetes szigort egy évig sem lehetett fenntartani. Az 1953 február elsején hatályba lépett 8100—9/1953. EüM. utasítás az abortusz szabályozásának magyarországi történetében először lehetővé tette, hogy a terhes nő "életkorára s rendkívüli méltánylást igénylő személyi vagy családi körülményeire tekintettel" kérvényezze a művi vetélést. Ez voltaképpen áttörést jelentett jogi szempontból, de nem így él a közemlékezetben, mert nagyon kevés engedélyt adtak ki. (Jogtudományi Közlöny, 1987/9.) Ez a lehetőség eredetileg alighanem csak a politikai elit bajba jutott rokonainak és kapcsolatainak a kimentését szolgálta. De Sztálin halála és az idők változása kiszélesítette ezt a kiskaput. 

Az abortuszok száma az 1952-es 1700-ról 1953-ban 2800-ra, 1954-ben 16300-ra, 1955-ben 35398-ra emelkedett. És 1955-ben a Szovjetunióban liberalizálták a terhességmegszakítást! "Nekem határozott álláspontom, hogy minél előbb követjük a szovjet példát, vagyis az abortusz-tilalom teljes megszüntetését és az abortusz gyógyintézetekben való általános engedélyezését — annál jobban, egyszerűbben kerül a megoldás útjára e probléma. Meggyőződésem, hogy a legtöbb nő nem ok nélkül kéri terhessége megszakítását./.../ A szovjet példa követése lehetővé teszi, hogy a családokra, az asszonyokra bízzuk az anyaság kérdésének eldöntését, azt, hogy mennyi gyermeket akarnak. Minden családnak, minden asszonynak személyes joga eldönteni, hogy mikor akar utódot. Ezt a bizalmat a nők emberi méltóságának tiszteletbentartása is megkívánja!" Ezt nyilatkozta 1956 májusában a Népszavának Dr. Zoltán Imre nőgyógyász professzor, aki 1952-ben még az abortuszellenes kampány egyik szócsöve volt.

Dr. Zoltán Imre igazgató főorvos orvosdoktorokat avat. (Magyarország, 1970, május 17.)

1956. június 3-án jelent meg a Magyar Közlönyben a Minisztertanács 1.047/1956. (VI. 3.} számú határozata, mely lényegében lezárta az abortusztilalom korszakát Magyarországon. Az abortuszig továbbra is bizottságon keresztül vezetett az út, de ez a bizottság immáron csak felvilágosíthatott, véleményezhetett, agitálhatott, de ha az érintett ragaszkodott a döntéséhez, akkor az abortuszhoz az engedélyt meg kellett adni. A katolikus hetilap, az Új Ember, hosszú évek után először gyakorolt kritikát a kommunista kormány valamely intézkedése ellen. Az abortuszrendeletet bírálta Berecztóczy Miklós esztergomi érseki helynök.

A legális abortuszok száma már 1956-ban nyolcvanezer fölé ugrott, és egy évtizeden át szinte évről évre emelkedett, míg a kétszázezret is meghaladta. 

A hatvanas-hetvenes évek szenvedélyes népesedési (és attól elválaszthatatlanul) abortusz vitákat hoztak.  

 A sorozat első részét lásd itt.