Legenda, szimbólum, a magyar vállalkozó archetípusa. Ezt mondták Demeter Béláról, a "meggymagos" emberről, aki a rendőrállam rendőrtévéjének Kék fényében a nép ellenségének tetszett, az utókor szemében pedig népi hős. Az általa megvesztegetett korrupt vezetők viszont teljesen kiestek a közemlékezetből.
Ezzel a címmel jelent meg egy cikk Demeter Béláról és testvéreiről a Délmagyarország 1952. július 6-i számában. A vádlottak azt tették, ami kapitalista társadalomban normális, szocialista társadalomban bűn. Adtak és vettek, vették a facsemetét, amennyiért tudták, és eladták, amennyiért tudták. Kerestek az üzleten, amennyit lehetett, és kialakítottak egy ügynöki hálózatot. Az ügynökeik közvetítették az árut szerte az országban jutalékért. A cikk szerint ezeken az üzleteken jó sokat kerestek, ami lehetséges, mert hiánygazdaságban, ahol a keresletet és a kínálatot összekapcsoló piac nem működik, jól kereshet, aki betölti azt a funkciót, amely a rendszerből hiányzik. "A vádlottak többségükben gazdag kertészek, illetőleg ezeknek a kertészeknek ügynökei, megbízottai voltak. Bűnös tevékenységüknek az adott lehetőséget, hogy a faiskolák területén a szocialista fejlődés viszonylag lassabban haladt, mint a mezőgazdaság egyéb ágaiban. Ezért furakodhattak be spekuláns és kapitalista elemek az országos fásítás megvalósításába. Spekulációs célokra vásároltak facsemetéket. A per fővádlottja Demeter Béla új-szegedi kertész volt, aki régi összeköttetéseit felhasználva, különböző útfenntartó vállalatoknak adott el facsemetéket, amelyeknek legnagyobb részét a törvény rendelkezéseinek kijátszásával kistermelőktől vásárolta."
A Demeter-testvérek híres szegedi (szőregi) kertészdinasztia sarjai voltak, és tényleg nem kellett szűkölködniük. Demeter Béla öt évi, testvérei tizennégy havi, illetve egy évi börtönbüntetést kaptak. A szegedi, Szeged-környéki jó nevű kertészek közül sokan (állítólag másfél százan) kerültek ekkoriban kulákként, spekulánsként, üzérként börtönbe.
Húsz évvel később Demeter Bélát ismét elítélték. A televízió Kék fény című rendőrségi műsorában 1971. október 7-én, még a vádirat lezárása előtt foglalkoztak Demeter Béla ügyével. Ekkor az állampárt vezetésében éles hatalmi harc dúlt. A reformellenes szárny a szociális demagógia fegyverével éles támadásokat intézett a reformkommunisták ellen abban a reményben, hogy szovjet segítséggel megbuktathatják Kádár Jánost. Ennek a szárnynak a prominens képviselője volt a pártállami médiában Szabó László, a Népszabadság belpolitikai rovatvezető-helyettese és a Kék fény műsorvezetője.
A Kék fény adása utáni napon a Népszava rendőri tudósítójának, Balla Ödönnek a cikkével beindult a meggymagos elleni sajtókampány. A cikk a magánkertész vagyoni helyzetének ecsetelésével kezdődött ("kacsalábon forgó", "úri fényűzéssel" berendezett villa, egy másik balatoni "luxusvilla", két kocsi...). A cikk arról szólt, hogy Demeter a Hermesz Áfész nevében vásárolt állami gazdaságoktól, téeszektől facsemetéket és növényeket, s ezeket a Hermesz égisze alatt értékesítette. Miként két évtizeddel korábban, most is felvásárolt és eladott, noha csak azt értékesíthette volna, ami a saját kertészeteiben termett. Az (addig értéktelen hulladékként kezelt) meggymagot is a Hermesz megbízottjaként vette meg a Kecskeméti Konzervgyártól kilónként 1,70Ft-ért nyersen, illetve 4 forintért szárítva, és 40 Ft-ért adta tovább az Országos Ültetvénytervező Vállalatnak.
A meggymag. Rédei Ferenc felvétele egy Népszabadság-cikket illusztrált 1990-ben.
A Népszabadságnak az ítéletről tudósító cikke szerint Demeter galád módon kihasználta, hogy a vevők csak a Hermesz árlistáját ismerték, miközben Demeternek "voltak olcsóbb beszerzési forrásai", ezért aztán olykor többszörös áron tudta értékesíteni az árut. Tehát ő sem kért többet, mint a Hermes szövetkezet, mégis sokkal többet keresett, mert a Hermes valamiért sokkal drágábban vásárolt (például a fűzfacsemetét), mint ő.
Az ügy megítélése azonnal vitát váltott ki. A Népszabadság reformellenes szárnyának prominense, Szamosi Károly főszerkesztő-helyettes 1972 elején nagy cikkben tette helyre azokat, akik nem a megfelelő tanulságokat vonták le a történtekből (mint például Cseres Tibor, akinek az Élet és Irodalom 1977. október 30-i számában megjelent Meggymag c. cikkét a szerző megnevezése nélkül idézi is): "Általános az. hogy a dolgozó emberek elítélik ezeket a harácsolókat. nyerészkedőket, s helyeslik, hogy a bűnüldöző szervek a törvény szigorával fellépnek ellenük.../.../ A társadalom e pozitív visszhangja mellett találkozunk másfajta reagálással is, amely ugyan általában szintén elítéli a leleplezett bűnösöket, a törvénytelen haszonszerzést, de azt állítja, hogy ezek a bűnözők tevékenységükkel valamiféle tényleges társadalmi szükségletet elégítettek ki, olyat, amelyet a szocialista szektor normális úton nem elégít ki. /.../ ...az Élet és Irodalom egyik cikkében azt olvashattuk, hogy az a szegény kertész 'nem bírta nézni a felhalmozott áru és a kielégítetlen igény közötti szakadékot'. 'Valamiféle hiányt pótol'. 'Azzal élnek vissza, hogy még szükség van rájuk.' Mások azt is mondják, hogy ezek az emberek igazi gazdasági menedzsertípusok, életrevalóak, mozgékony gazdasági vezetők." Hát: "Nem! Ezek tisztességtelen emberek, akik kihasználják mások gyengéit, a társadalom egészének rovására nyerészkednek, és nyugodtan kijelenthetjük: ezzel semmiféle társadalmi szükségletet nem elégítenek ki, csak saját meggazdagodásukra dolgoznak! Súlyos hiba lenne, ha az ilyen módszereket, szemléletet sugallnánk gazdasági vezetőinknek. Ha ügyetlennek mondanánk azt a gazdasági vezetőt, aki nem ügyeskedik, ha tehetetlennek nyilvánítanánk azokat, akik nem, játsszák ki a törvényeket."
1972. március 8-án Dr. Lomjapataky Béla (aki az '56-os perekben hozott halálos ítéletekkel bizonyította megbízhatóságát) négy év szigorított börtönre és 633 ezer forint megfizetésére ítélte Demetert. (L. Népszava, 1972. március 9.) Az ítéletét másodfokon három év két hónapra mérsékelték, és Demeter 1973 augusztusában szabadult kedvezménnyel.
A reformellenes kurzus bukásával a meggymagos-ügy megítélése is változott. 1980 októberében már így írt Szántó Péter a Népszavában: "az sem baj, ha városonként akad egy-két élelmes ember, aki valami jó ötlettel százezreket, milliókat keres. A meggymagos emberen kívül hallottam olyasvalakiről, aki egykoron — ki tudja, hogyan szerezte a megbízatást — az albán államvasutaknak szállította a szabványosított köpőcsészéket, s ezen gazdagodott meg."
1980 novemberében a bíróság mentesítette Demetert a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól. 1982 júliusában Deák András a Népszavában fölöttébb pozitív cikket írt arról, hogy miként él a per után tíz évvel a meggymagos: "nem szükséges emlékeztetni az üzérkedésért elítélt Demeter Béla néhány olyan ötletére, amellyel tulajdonképpen mindenki jól járt. A konzervgyár is, amely a különben leírt, hulladékba dobott magokért pénzt kapott, s a szövetkezet is, amely viszonylag olcsón hozzájutott a neki annyira hiányzó kiválogatott, jó minőségű, csíraképes magokhoz./.../ az utóbbi időben rendelkezések sora ösztönzi a vállalkozókedv fokozását, a jó értelemben vett ötletemberek szerepének előtérbe kerülését. S a közvélemény is egyre inkább elismeri: nem kell ferde szemmel nézni azt, aki azért tesz szert nagyobb haszonra, mert többet produkál." Mindez azért "nem változtat azon, hogy Demeter bűncselekményt követett el, az ítélet jogosságát aligha lehet megkérdőjelezni". Demeter lelkesen kalauzolja a riportert budakalászi kertészetében, és leszögezi, hogy ő már csak a kertészetének és a kertészetéből él, és egyébként rendszeresen szállít annak az ültetvénytervező vállalatnak, amelynek a meggymagot is eladta.
A rendszerváltás után a meggymagos végképp megdicsőült. A Népszabadság győri tudósítója 1990-ben immáron a szociális irigység eltűnését jövendölte: "A meggymagos gazdagságát a szegények is megbocsátják. A meggymagostól nem sajnálják a milliókat. /.../ A meggymagosból legenda lett. Manapság minden sikeres vállalkozóban a meggymagos arcára akarnak ismerni az emberek. Ha a meggymagos a milliomos, akkor van igazság, még ha én szegény vagyok is."
1993-ban elkészült és a televízióban lement az egész történetet és annak hátterét feldolgozó kétrészes dokumentumfilm, a Törjünk fel egy meggymagot (Rendező: Zolnay Pál, szerkesztő-riporter: Wisinger István), melyben Demeteren kívül megszólalt Nyers Rezső és a Kék fényes Szabó László is. Ennek kapcsán írta Varsányi Gyula a Népszabadságban, hogy a meggymagos "népi hőssé", "legendássá, még később szimbólummá vált, a 'magyar vállalkozó' egyik korai archetípusává". Ez a dokumentumfilm tárta föl, hogy milyen politikai megrendelés indította el a meggymagos-pert és többi korabeli "üzérkedési pert". A dokumentumfilmnek magának is kalandos története van (például föltörték a lakatra zárt szekrényt és elvitték a munkakópiát), de erre ebben a blogban nem tudunk kitérni. (L. itt.)
Egy kocka a dokumentumfilmből a Népszavában.
Hankiss Elemér, a Magyar Televízió éléről alkotmányellenes eszközökkel eltávolított elnök az ellene indított koncepciós eljárást a meggymagos-perhez hasonlította.
Demeter Béla 1997-ben, nyolcvanéves korában elhunyt. Móczár Béla, a Magyar Kertészek Egyesületének elnöke búcsúztatta őt a Szabad Földben: "Termékei a hatvanas-hetvenes években meghatározó mennyiségben kerültek az állami faiskolákba is. Ő biztosította a hazai alanycsemete-termesztés 40 százalékát, mintegy 2-2,5 millió darabot. (E sorok írója készítette faiskolájában az országos mezőgazdasági kiállításra szánt képeket arról, milyen is egy korszerű faiskola.) Nem a munkát, az eredményt irigyelték meg tőle, és lecsapott rá az ÁVH utóda, a gazdasági rendőrség. Nevetséges váddal, a meggymag gyűjtése miatt ítélték el. A kádárista bíróság egyik legnagyobb baklövése volt a hírhedtté vált meggymagos per, mert ennek nyomán a meggymag a szorgalom és találékonyság jelképe lett: hogyan lehet a mások által kidobott magot felhasználni, abból pénzt csinálni, valutát termelni. Miután Demeter Béla faiskoláját felszámolták, évekig Olaszországból került hazánkba többszörös árért az importcsemete. Megérte? Kiszabadulása után munkához látott, s mivel faiskolai engedélyét bevonták, rózsatöveket termelt és gyökérzöldséget hajtatott. Vitte a csomózott zöldet a nagybani piacra, abból élt. Eltelt pár év, ismét engedélyes faiskolás lett, gyümölcsfákat, fenyőket állított elő, sőt exportált is Ausztriába."
Ahogy távolodunk az eseményektől, úgy mitizálódik a meggymagos története. Veress Jenő 2015-ben a Népszabadságban már egészen a rendszerváltásig terjesztette ki Demeter rabságát: "Ő a konzervgyárban kidobott meggymagot vásárolta föl fillérekért, és facsemetéket nevelt belőlük, amiket jó áron eladott. Tisztességtelen haszonszerzés miatt bíróság elé állították, és lecsukták, ahonnan csak a rendszerváltás után szabadult." (Persze facsemetéket sem nevelt Demeter azokból a magokból, bár ez a változat is több helyen olvasható.)
A per tárgya leszűkült a meggymagra, holott nem az volt a vád lényege, hanem az, hogy kereskedelmi tevékenységet folytatott az, aki csak a saját maga által előállított termékek értékesítésére volt jogosult. Ezt ma (ál)őstermelők tömegei teszik meg büntetlenül, de az ő büntetlenségük mégsem példázatos, hiszen ők csupán adót csalnak, és nem olyan hatalmi kereskedelmi monopóliumot törnek meg, mint Demeter.
Teljességgel feledésbe merült, hogy a pernek több elítélt vádlottja is volt: a Hermesz főosztályvezetője, főkönyvelője és magboltjának igazgatója, akiket Demeter lefizetett, vagyis korrumpált. Lehet mondani, hogy a parancsgazdaságban másképp működik és más megítélés alá esik a korrupció, mint a piacgazdaságban, mert a piacgazdaságban a hatékonyságot mérsékli, a parancsgazdaságban pedig a hatékonytalanságot. Mindazonáltal mégsem vélhetjük, hogy korrupció nem történt vagy hogy az adott esetben az etikailag teljességgel aggálytalan.
Az egyik cikkben (Népszava, 2007. október 12.) "kapitalista módszernek" nevezik és ekként tekintik előremutatónak a meggymagos üzletet. De itt nem egészen arról volt szó, hogy a meggymagos megpróbált úgy viselkedni, mint egy vállalkozó a piacgazdaságban, és nem is egyszerűen arról, hogy érvényesítette azt az extraprofitot, amely rendes piacgazdaságban valamilyen nagy ötletért, innovációért jár. Demeter Béla azokat a kivételes üzleti lehetőségeket használta ki, amelyek a szocialista parancsgazdaság sajátosságaiból, a hiánygazdálkodásból és a vállalatok költség-érzéketlenségéből (a puha költségvetési korlátból) adódtak. Ő volt ezekben az üzletekben az egyetlen szereplő, akit a profitérdekeltség vezérelt, ezért lehetett az ő profitrátája olyan magas. Ez természetesen nem az ő bűne, hanem a parancsgazdaságé, de mindenesetre azt jelenti, hogy az ő hasznának a mértéke a helyzetből adódóan volt olyan nagy, és nem az (egyébként persze nyilván kiváló) kereskedői képességeivel volt arányos.
Ahhoz tehát, hogy a meggymagost példaképpé emelje az utókor, kissé el kell felejteni az ő valóságos történetét.
