Lassan nem marad feddhetetlen példakép a gyerekeink számára

2018. január 23. 14:29 - Ficza J.

Van valami elbizonytalanító a közvélemény erejében. Merthogy ferde. Nézünk, nézünk, de nem látjuk a teljes képet addig, amíg nem jön valaki, hogy elmozdítsa a fókuszpontunkat. Az emberek véleményét sok minden befolyásolja, és itt ne feltétlenül csak a médiára és a politikusokra gondoljunk: egy új generáció hangos dörömbölése vagy a változó társadalmi viszonyok ugyanolyan hatással vannak a tömegek gondolkodására, mint egy gyógyszerreklám. A véleményvezérek (legyen az egy fitness celeb vagy egy falusi pap) szerepe pontosan azért fontos, hogy a nagy masszában minden csoport megtalálja a maga iránytűjét. De manapság már olyan világban élünk, ahol kifejezetten nehéz megtalálni azt a tartós és pozitív példaképet, akit örülnénk, ha a gyerekeink követnének. Véleményvezérek jönnek-mennek, a hitelük pedig sokszor rapidsebességgel szenved csorbát. Amilyen könnyen megszerezhető a 15 perc hírnév, olyan gyorsan egy csettintéssel a semmibe bukhatunk.

Kinek higgyünk hát? Honnan tudhatnánk, hogy ki hiteles?

victoria-station-busy-people-victoria-735795.jpeg

Fotó: Pexels.com

SPOILER: Senkinek! A többség nyilvánvalóan nem hiteles, hiszen a népszerűség csak egy álarc.

Elárulom, hogy mi, szülők sem álltunk gyerekként (sőt, most felnőttként sem) jobb választási helyzet előtt, csak sokáig nem tudtunk róla.

Vegyük például Woody Allent: egy zseni, aki évtizedekig finom humorba áztatva tartott tükröt a nagyvárosi értelmiség problémáinak, elgondolkodtatva nevettetett minket úgy, hogy közben végig mindenki tudta róla, hogy egy sunyi kis perverz. Én is tudtam, mégis az Annie Hall minden másodpercéért hálás vagyok. Számtalanszor eszembe jut, idézem, hatással van rám.

Hah, művészek – gondoltuk és egy legyintéssel elintéztük a szépen csendben elhaló botrányait és még azt is furcsán elfogadhatónak tartottuk, ha valaki elveszi a saját nevelt lányát. A közvélemény ilyenkor egyszerűen nem foglalkozik mással, csakis a mesteri életművel.

Aztán mi történik? Végre újra foglalkoznak a témával egy olyan időben, amikor már lehetetlen a szőnyeg alá söpörni (mert a véleményvezérek új generációja úgy döntött) és elég valószínű, hogy Allenből lesz az új Kevin Spacey, akit kitagadnak és máglyára vetnek. Persze - tegyük hozzá gyorsan - teljesen jogosan, hiszen aki gyerekeket molesztál, annak a pokol legsötétebb zuga is kegyelmes büntetés.

A „miért most?” kérdést nem teszem fel, erre már sokan válaszoltak. Engem inkább az érdekel, hogy hogyan tekintsünk a sikeres emberek teljesítményére azután, hogy kiderült, valójában ők is ugyanolyan seggfejek, mint bárki más. Átértékelődik minden, amit addig tettek?

Tekerjük vissza egy kicsit az időt.

- A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: „te perverz vagy”. Azt válaszoltam: „Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól”.

Woody Allen híres poénja legalább harminc éves, de két évvel ezelőtt is még viccesnek számított. Ma már inkább vérfagyasztó. Igazságtalan lenne kijelenteni, hogy a történtek tudatában változott meg a poén megítélése, hiszen már a 90-es évek elején megjelentek az első hírek a zaklatásról, csak akkor nem hittük el és nem tartottuk ízléstelennek. Azóta viszont változott az a bizonyos fókuszpont.

A sikeres embereket hajlamosak vagyunk az életművükkel azonosítani és ennek megfelelően idealizálni. Woody Allen egy zseni, szóval egy kicsit bohókás és hóbortos. Kevin Spacey egy zseni, szóval tutira jó arc. Marton László egy zseni, szóval biztosan rendes ember. Igen ám, de a bohókás emberek nem nyúlnak kislányok bugyijába, a jó arc nem mászik rá 14 éves fiúkra, a rendes emberek pedig nem nyomják fiatal lányok kezét a farkukra.

A valóság akkor taglóz le igazán, amikor rájössz, hogy nem hagynád kettesben a gyerekedet azzal az emberrel, aki megírta a Manhattant. Vagy nem engednéd el vendégségbe a kamasz fiadat ahhoz az emberhez, akit istenítesz a Kártyavár miatt. Sőt, nem örülnél, ha a lányod annál az embernél lenne gyakornok, aki színpadra vitte a Képzelt riportot.

Az elmúlt egy év bebizonyította azt a régóta levegőben terjengő gyanút, hogy

a siker nem jogosítja fel a híres embereket arra, hogy jobbaknak vagy többre tartsuk őket.

Ez nem csak a művészekre igaz, hanem mindenkire, aki a szakmai teljesítményének köszönhetően népszerűvé válik: sportolók, politikusok, de még a cégvezetők is.

Kroc, Jobs, Zuckerberg – csak hogy a topligát említsem, ne a te főnöködet.

Hát micsoda életút áll mögöttük? Kitörölhetetlen nyomot hagytak a világban. De kérdezd meg mi a véleménye róluk azoknak, akiket átvertek, kihasználtak vagy megaláztak.

Vagy ott van például Madonna, aki hiába számít évtizedek óta ikonnak, ha a lánya az első adandó alkalommal az apjához költözött, mert nem bírta őt elviselni.

Ha benézel a függyöny mögé, meglátod, hogy nem csak a szexuális ragadozók vagy az aggresszorok hiteltelenek, hanem nagyon sokan azok közül, aki nyilvánosság előtt szerepelnek. Lassan nem marad feddhetetlen példakép a gyerekeink számára.

A siker ugyanis felelősséggel jár. A sikeres embereknek nem csak akkor kéne követendő normákat és értékeket képviselniük, amikor látják őket, hanem a magánéletben egyaránt.

Vajon mi derülne ki a híres, elismert és népszerű emberekről, ha a gyerekeik őszintén mesélnének róluk?

Bizony ugyanaz lenne az eredmény, mint nálunk, “halandók” gyerekeinél. Köztük és köztünk is vannak jó szülők, mindegyikünk hibázik egyszer-egyszer, jó részük pedig pocsék szülő.

A sikert nem mindig érdemes pénzben, díjakban, intelligenciában, hatalomban vagy hírnévben mérni, mert ha végül a gyereked őszintén azt mondja neked, hogy "szeretlek apa" (és ezt felnőttkorában is így gondolja), akkor te is legalább annyira megváltoztattad és elviselhetőbbé tetted a világot, mint mondjuk Gates, Bowie vagy Gandhi.

Fókuszpont, érted.

És akkor mi legyen a sikeres emberekkel? Nincs új a nap alatt. A munkáik továbbra is tagadhatatlanul mesteriek, de példaképpé igazán csak egy jó szülő válhat.

Ha tetszett a bejegyzés és még többet olvasnál a modern apaságról, kövess a Facebookon vagy az Instagramon, illetve nézd meg a videóimat a Youtube-on.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr5213597073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása