Ember tervez, Isten végez. Jelen esetben jövendőbeli szülő tervez, gyerek végez. Van néhány dolog a szülői létben, ami máshogy alakult, mint ahogy azt elképzeltük a gyerek érkezése előtt.

Nem vettünk számításba ugyanis egy egészen pici, lényegtelen apróságot, ami befolyásolhatja a józanságunkat. Nevezetesen, hogy a gyerek cuki lesz és imádni fogjuk. Fuck! Ez így tényleg nehéz ügy. A korábbi – mára porba hullani látszó – elveink ugyanis leginkább a szabályok betartásával, a következetességgel valamint a korábbi életünkhoz minél jobban hasonlító életmód megtartásával függtek össze. De már most látom, hogy ez nem fog menni. Mert nem is akarjuk. Pedig még csak 4 hónapos.

Nem azt mondom, hogy a baba uralkodik rajtunk, de a biztonság kedvéért trónra helyezzük, fejet hajtunk előtte és apró kedvességeket szórunk a lába elé, csak szeressen minket. Azt sem állítom, hogy a gondolatainkat ő irányítja, de valahogy mindig azt csinálom, amit ő akar. A gyereknek ez a kezdetleges karizmája – ami, ajjaj, várhatóan csak nőni fog – az, amivel nem számolt a naiv jövendőbeli apuka (khm, én), amikor azt állította, hogy ő majd tudja, és pökhendi módon megmondta a tutit egy olyan dologról, amiről igazából fogalma sem volt. De mindenki nyugodjon le, nem ítélem őt el, csak előre szólok a jövendőbeli énemnek, hogy ez még csak a kezdet, lesz még rosszabb is.

Lássuk hát, mely állításaim buktak meg – eddig - a gyerek érkezése után:

1. Nem fog köztünk aludni

Naná! Nem fogjuk engedni, hogy közénk kerüljön, mert aztán az Isten se szoktatja le róla. Meg kell tanulnia egyedül aludni a saját helyén. Az első hónapokban még mellettünk alszik, de minél hamarabb átpateroljuk a saját szobájába – igen-igen, hogyne, persze. Legalábbis ez volt a terv. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy mi magunk is örülünk és nyugodtabbak vagyunk, ha éjszaka a közelünkben van, sőt, hajnalban, amikor először felébred, akkor betesszük őt magunk mellé az ágyba. Tudom, tudom, de az vesse rám az első követ, aki ellen tud állni annak, hogy a gyerekével együtt aludjon.

Fotó: Pexels.com

2. Nem fogom népszerűsíteni a szülőséget

Nagyon idegesített, amikor ránk akarták erőltetni, hogy vállaljunk minél korábban gyereket, vagy amikor mások döntötték el helyettünk, hogy eljött-e már az ideje, pedig mi még nem álltunk készen. Szerencsére – vagy éppen a józan eszünknek köszönhetően – nem dőltünk be a társadalmi elvárásoknak és a közösségi nyomásnak, így az esküvőnk után nem jött egyből a baba, hanem vártunk vele négy – úristen, mennyit? – azaz 4 darab évet. A szülői lét ugyanis sokáig ijesztőnek és megalkuvónak tűnt. Akkoriban megfogadtam, hogy nem fogok mások felett ítélkezni, ha halogatja a gyerekvállalást. Most sem teszem, de a komfortzónám elhagyásával és a kompromisszumokkal járó kényelmetlenségek – ha azok egyáltalán - a közelébe sem érnek annak a boldogságnak és szeretetnek, amit egy gyerek adhat. Most már értem, mit jelent szülőnek lenni. Kikiabálnám a világba és el szeretném mondani mindenkinek, akinek még nincs gyereke, hogy ez tényleg nagyon jó muri! De nem teszem, kibírom...

3. Szigorú leszek

Ez nyilván korai megállapítás, hiszen még csak egy néhány hónapos babáról van szó. Miben legyek szigorú? Ne szarjál annyit a pelenkádba! Elég volt a sok vigyorgásból! De a kis mocsoknak a huncut nézése és elbűvölő mosolya már most elvarázsol és ha néhány hónaposan így az ujja köré tudja csavarni az apját, akkor mit fog csinálni, ha rájön, hogy mi mindenre jó ez a szupererő? A szigor valójában a gyerek hatalmának a leplezése? Ha igen, bajban vagyok. Én mondom, soha ne nőjön fel.

 Azért van olyan pontja is az előzetesen felállított terveinknek, amelyet egyelőre sikerült betartanunk:

+1. A gyerek mellett is szánok időt magamra, a páromra és a barátokra

Nyilván vannak korlátok, mértékletesség is szükséges valamint jobban kell alkalmazkodni, de egy kicsit jobb szervezéssel (szerencsére ott a párom) minden megoldható: elmenni egy szülinapra, vendégül látni a barátainkat, egy-egy sörözés vagy közös mozi a gyerek mellett is belefér. Vagy az egyikünk otthon marad, vagy valamelyik nagyszülőre bízzuk. Természetesen a szabad programokra ritkábban van lehetőségünk és időben is korlátozva vagyunk, de minden megszervezhető, csak akarat és lehetőségek kérdése. Sőt, úgy gondolom, ez nagyon is fontos ahhoz, hogy élvezni tudjuk a gyerekvállalással járó többi lemondást és áldozatot.