Emlékeztek? Ezzel a közfelkiáltással vetette bele magát Tim Cook Az Apple vezetésébe 2011-ben. Ő volt, aki kialakította az Apple beszállítói láncát, ami kétségkívül egy óriási munka, mégis, kevésnek tűnt a cég vezetéséhez. Mert hát Jobs egy… izé. Művész? Nem. Dizájner? Nem. Látnok? A szó szoros értelmében nem. Volt egy célja, elérte. Minek nevezzük ezt?

Vagy legyen inkább OCPD-s (rögeszmés-kényszeres személyiségzavaros). A dizájn megszállottja, aki inkább nem vásárolt bútort, mert egy sem tetszett neki. Aki az oxigémaszkok között is válogatott az operáció után, melyik néz ki jól. Vagy legyen inkább nárcisztikus személyiségzavaros. Ezt szépen úgy lehet hívni, hogy hajlítja a valóságot, a saját szabályait, gondolatait a környezetére erőlteti, és így váltja ki a saját számára megfelelő végeredményt.

Hagyjuk. Jobs összetett és kissé torzult jellemét kihasználva jutott előre, a sikerei miatt minden abuzáltja elnézi neki ezt, de végül is elmondható: a dizájnt tartotta a legfontosabbnak. A dizájn alatt sok mindent értett, azt is, hogy a felhasználó hogyan fogja használni az adott terméket. Mindent ennek vetett alá. És ahhoz, hogy az így megalkotott dolog működjön is, kellett a beszállítói lánc, a marketing, a fejlesztés, a műszaki tervezés és a többi, ez _alatt_.

Tim Cook vezetésével félő volt, hogy az Apple eltér ettől az úttól, és egy unalmas, repetitív robotgéppé változik. Egy merev, szabálykövető CEO, kiszámítható vezetésével. Pár hét múlva lesz hét éve, hogy Cook a cég élére került, így már látszik, beteljesedtek-e a félelmek.

Tényleg logisztikai cég lett az Apple?

Nos, nem egészen. Nem úgy, ahogy féltünk tőle, de ha kellően hunyorgunk, kellően elfordítjuk a fejünket féloldalasan, akár mondhatjuk ezt is. Hogy micsoda is Tim Cook, arra egy New York Times cikkben bukkantam rá, ahol ezt írták:

The next decade will reveal whether these imitations were a series of brilliant moves or large-scale financial engineering.

Tim Cook egy brilliáns finance engeneer, egy nagyon ügyes pénzmérnök. Miből látszik ez? Hat éve az Apple az Apple-nek nem volt nyitott hitele, és soha nem indított volna részvény-visszavásárlást, osztalékot sem fizetett. Mára az Apple 115 milliárd dollár hitelt vett fel, és 288 milliárd dollárt fizetett vissza a részvényeseknek.

Az eredmény? Látszik, a billió dolláros cég élete:

ke_pernyo_foto_2018-08-05_20_19_58.png

Its retail stores collect cash from customers quickly, it is ruthless on keeping inventory low, and it takes forever to pay suppliers. In the process, Apple’s operations are extremely effective cash generators.

This restructuring of operations to minimize inventory, move to subscription models (which generate predictable streams of cash) and keep suppliers waiting has become the dominant pattern in large corporations.

Finally, Apple is the epitome of an “asset light” company: It owns very few hard assets and therefore needs almost zero outside capital to run its business.

A cikk részletekbe menően kivesézi, miként változtatta egy készpénz-generáló állattá, aminek egyetlen hatalmas előnye, hogy a semminek gyártja a készpénzt. És ugyan megvalósítottak pár nagy értékű cégfelvásárlást az utóbbi években - ez Jobshoz képest soknak számít -, mégis, elenyésző összeg ez a kiadás a sehova-sem-tartó pénzgörgeteg-bevételhez képest.

De akkor mire jó ez az egész?

A Times az Apple-t a kapitalizmus jövőjének nevezi. Mivel az emberi elme mindig is szeretett - általában nem létező - ideológiákat gyártani emberek tette mögé, amiről valószínűleg a gyerekkori népmesék tehetnek, és amiért mindig is virágzottak az összeesküvés-elméletek, most lássuk Tim Cook ördögi tervét. Hogy képzelném én az ideológiát a tevékenysége mögött?

Tim Cook egymaga akarja felszámolni a hosszú távon, a klímaváltozás miatt fenn nem tartható kapitalizmust, és kibillenteni a világot egy pénzügyi fekete lyukkal.

Mint amikor túlterheléses támadást indítunk. Létrehozunk egy olyan céget, aminek nem lenne szabad léteznie.

Mert ez a mostani még nem az út vége. Tim Cook ügyesen alakítja azt, hogy a következő években még nagyobb legyen az árrés, ezáltal a profit, ezáltal a részvények értéke és a készpénz. A gumicukor-trükkről már írtam párszor a blogon, én neveztem el így, de ez nem von le a zsenialitásából: egyre több emberből szed ki egyre több pénzt.

Míg a jobs-i Apple fő motorja a dizájn volt, ahogy ez alá sorakozott be minden tevékenység, addig a cook-i Apple legfontosabb mozgatója a pénz. Minden a pénz érdekében történik, még az innovatív fejlesztések is ezt szoglálják. Ezért lesz milleniumi dizájn, ezért lesz TouchBar, iPad Pro, iMac Pro, olyan fejlesztések, amikre régóta vágytunk vagy egyáltalán nem kellettek, és ezek kombinációja. De a fejlesztés: áremelés. És még több pénz.

Ha valaki azt mondja, Cook nem zseniális, az nem tudja, mit beszél. A legnagyobb pénzmérnök, akit valaha láttál.