Az Apple kinyitotta a kapukat, és már nemcsak az előre kiválasztott fejlesztők programjait várja az órás App Store-ba. Mind az 1,2 millió iPhone-alkalmazás fejlesztőinek lehetősége van arra, hogy órás kiegészítővel lássa el az kódját, és kiadja a csuklóra optimalizált miniváltozatot.

screen-shot-2015-03-31-at-1-28-58-pm.png

Akik pedig már elkészültek a saját verziójukkal (úgy mint többek között a Twitter, a Things, a Target, a New York Times, az Uber, a Flipboard vagy az Evernote), pár érdekes szempontot biztosan tudnának mondani a most bemelegítő fejlesztőknek. Új platform, új filozófia: szinte biztos, hogy aki egy kisméretű iPhone-appot készül kiadni, rosszat tesz a felhasználóival.

Jamie Hull az Evernote-tól megosztott pár gondolatot a tapasztalatairól, amiket érdemes megfogadni. Így elolvasva őket talán magától értetődőnek tűnnek, de mint minden magától értetődő dolog, ez is az elsők között van, amit elfelejtenek az emberek.

A színek és az ikonok fontossága sosem látott mértékűre nő.

Nincs hely a feliratokra, ezért egyértelmű, jól beazonosítható ikonokra, ábrákra, és kifejező színekre van szükség. Ezt én teszem hozzá: a piros és a zöld szín egyértelmű jelentésén kívül nem ártana megegyezni egy egységes színhasználatban, esetleg az Apple is szabályozhatná ezt. Például hogy azonos kék jelentse a keresőfunkciót minden alkalmazásban, ilyesmi. Sokkal otthonosabbá tenné 50 app egymásutáni használatát.

Minél rövidebb az interakció, annál jobb.

A felhasználókat nem beszippantani kell, nem a folyamatos használatra kell sarkallni őket, hanem minél gyorsabban elengedni. Az Apple 30 másodperces interakciót javasol, az Evernote megírásánál 3-5 másodperc volt a cél. Hogy miért? Fél perc alatt elfárad a kezünk, és az információt kevesebb idő alatt is át lehet adni - ha jó az app.

Context Is King

A korábbi Android Wear-appal szemben az Evernote Apple Watch alkalmazása nem ad teljes hozzáférést a fiókunkhoz. 5-10 jegyzetet dob fel csak, azokat, amiket a legrelevánsabbnak ítél meg az adott szituációhoz. Ha mondjuk lefotóztad, hol áll az autód egy parkolóban, az app akkor dobja fel neked, amikor közelítesz a helyhez.

Majdnem minden jobb a telefonon.

Ezt kell észben tartani. Nem azért pötyögünk az órán, mert azt a legegyszerűbb használni. Ha ezt elfogadjuk, akkor nem öntünk rá mindent a felhasználóra, hanem csak azokat a funkciókat, amikre tényleg szüksége lehet.