Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere
2018. szeptember 19. írta: Almás Jóska

Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere

szivargas.pngMár egy hete, hogy túl estünk a Nagy Csalódáson, de az olyan funkciók hiánya, mint a vízszintesen is működő Face ID, még mindig fáj sokaknak. Még a nyáron én is azt jósoltam, hogy érkezik az, méghozzá az iOS 12 rejtett funkciójaként. Eddig úgy tűnt, ez hiba volt, de az elmúlt napok történései megerősítették, hogy mégse tévedtem.

Lehet, hogy hallottátok, de megjelent az iOS 12.1 első bétája, ami hivatalos a Group FaceTime miatt érdekes, a kódok mélyére tekintve viszont ott az a bizonyos sor egy 2018 őszén érkező iPad-ről, aminél ráadásul a horizontális feloldás is működik. És ez alatt bizony nem egyszerű jelkódolást értek, hanem a várva várt, (majdnem) minden irányú Face ID működtetését.

A gond csak az, hogy várhatóan ez a szenzoroknál is egyedi elrendezést igényel, vagyis kicsi az esélye, hogy a funkció a tavaly bemutatott vagy akár az idei iPhone-okra is érkezzen. Persze mondhatnánk, hogy majd jövőre, csakhogy ez az elrendezésbeli probléma a telefonok kávamentessége ellen szólna, így idén ősszel arra is fény fog derülni, hogy a következő egy-két évben várhatunk-e hasonló "reformot" vagy ez az iPad-ek sajátja marad. Emiatt is fontosak lesznek az októberi bejelentések: kiderül az iPhone-ok jövője!

Reményre adhat okot, hogy Jony Ive tavaly úgy nyilatkozott, az iPhone X nem nyerte még el végső formáját és idén nagy változásra számíthatunk. Mivel semmi ilyesmi nem történt, vajon mi másra utalhatott volna, mint erre a nagyon hiányzó funkcióra?

A kódok közt egyébként az is kiderül, hogy a Memojikat tudjuk majd szinkronizálni is több eszközzel. Ebben nincs semmi meglepő, de az ilyesfajta utalgatások csak tovább erősítik azt, amit eddig is tudtunk: a kávamentes iPad Pro marha közel van.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr2814249433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása