Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

ABSOLUT. StudioFlow #1 / Always Edgy beszámoló

2017. október 24. Hadik

2017. november 21. - absolut_hu

img_3988_1.jpg

Nagyon vártuk már a STUDIO CSALAR által szervezett első kerekasztal-beszélgetést, és nemcsak azért, mert izgalmas témával készült a csapat – stílusosan az edgység fogalmát járták körbe -, hanem azért is, mert olyan vendégeket hívtak erre az alkalomra, akik edgységüket olyan természetesen viselik, ahogy csak kevesen képesek rá. Mi most a legizgalmasabb gondolatokat gyűjtöttük össze.

A szereplők:

Bocskor Bíborkát a Megasztár harmadik szériájában ismerhette meg az ország. A tehetségkutatón 6. helyezést elért énekesnő viszont ahelyett, hogy végighaknizta volna a következő években az országot, fejest ugrott az undergroundba az azóta egyik vezető alternatív bandává érett Magashegyi Underground élén. Elmondása szerint sosem hitt a társadalmi elvárásokban, igazi átváltozóművész, egyszer díva, máskor meg ő a lány a szomszédból.

Molnár Viola Anna a Vous.hu női online magazin újságírója és szerkesztője. Kinézete a legszebb pin up modellekével vetekszik, stílusa viszont sokszor ironikus és szókimondó. Ez a kettősség teszi őt annyira különlegesessé, és egyben emeli ki szakmabeli társai közül. Civilben némi misztikum lengi körül, de cikkein keresztül sokat megtudhatunk arról, hogy mik foglalkoztatják, hogy érzi magát a világban. Akárcsak Bíborkát, őt is csodáljuk őszinteségéért és bátorságáért.  

Tóth–Kern Enikő az a fajta divattervező, aki nem elégszik meg a szokványossal, az átlagos igényt kielégítő darabokkal; cipői és kiegészítői már-már szobori minőségben tetszelegnek. Elmondása szerint nem csupán testet eltakaró divatcikket kínál, hanem élményt. Megjelenésében ott van egy kis femme fatale jelleg, de ő az, aki ha éppen ahhoz van kedve, simán nullásra borotválja a fejét. Folyamatosan kísérletezget, határokat feszeget; ez adja saját és művészete karakterét.

Jöjjenek a beszélgetés legizgalmasabb gondolatai!

img_3999.jpg

Bocskor Bíborka

Fejlődés nélkül nem az igazi

Viola: Nem tudom, hogy az én területemen mit lehet tenni a fejlődésért, de talán abból indulnék ki, hogy szerintem milyen a jó írás. Ha mások cikkeit veszem alapul, és azt, hogy én miket olvasok el, akkor legtöbbször úgy néz ki a folyamat, hogy amikor meglátok egy hosszú cikket, legtöbbször már az elején elkattintok, mert úgy érzem abban a pillanatban, hogy nincs rá időm. A jó cikkeknél viszont ahogy elkezdem olvasni, annyira visz végig a stílus, a mondanivaló, hogy észre sem veszem, már el is olvastam. Jó lenne ismerni a receptet!

Enikő: Az ember élete végéig fejlődik jó esetben. Az én szakmámban a gyakorlat és a tapasztalat az, ami előreviszi a fejlődést. Belülről ez persze teljesen más; én látom a hibákat is, amik sokszor bosszantóak, vagy legalábbis ott az érzés, hogy nem lett tökéletes a végeredmény. Persze ilyenkor is jó érzés dícséretet kapni, de én tudom, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Kívülről ez teljesen más; az emberek csak a szép fotókat és a kész darabokat látják, és bele sem gondolnak, hogy mennyi munkával, teszteléssel jár, amíg eléjük kerül mind a kollekció, mind pedig a kampány.

Bíborka: Én nagyon lassú ember vagyok, és ezt nem feltétlenül a mindennapi életre értem, hanem az alkotás részére. Úgy érzem, hogy a karrierem során most következik majd egy nagyon izgalmas időszak, amikor már le tudom tenni azokat a szabályokat és prekoncepciókat, hogy milyennek kell lennie egy dalnak. Számomra a kísérletezésben jelenik meg leginkább a fejlődés. Szerencsére van rá lehetőség, mert a könnyebben befogadható számok mellett azért vannak bőven experimentálisabbak is. A zenekaron belül az összehang leginkább a közös világon alapul, ezenkívül viszont mindenki individualizálódik, akár egy családban.

img_3994.jpg

Molnár Viola Anna

Edgynek lenni mindenkinek mást jelent

Viola: Nekem elsőre mindig egy olyan karakter jut eszembe az edgy kifejezésről, aki nem fél kilógni a sorból; és nem feltétlenül külsőségekben kell ez megnyilvánuljon. A lényeg, hogy nem ijed meg attól, ha kitűnik a tömegből. Anyukámmal, aki pedagógus, a napokban beszélgettem erről, és ő azt mondta, hogy a 90-es években ez inkább negatívumnak számított. Ma már sokkal elfogadottabb, a világ is azt az üzenetet közvetíti, hogy találd meg a saját stílusodat, hangodat.

Bíborka: Én akkor találtam szembe magam az edgy fogalommal, amikor a kampányfilmet forgattuk, és ezáltal egy olyan kulcsot kaptam a kezembe, ami hatalmas energiákat felszabadított fel bennem, ahogy ott pucéran álltam a mező kellős közepén. Emlékszem, aznap még jeleztem is, hogy nem éppen makulátlan a bőröm, de idővel el tudtam engedni, és olyan felszabadultnak éreztem magam, amire nem gyakran van példa. Talán ezt jelenti számomra az, hogyha valaki edgy; hogy vállalja magát önmaga és mások előtt minden testi szépségével és annak fonákjával. Szerintem egy emberben annyi minden van benne, hogyha engedi, hogy mind kijöjjön belőle, akkor kiderülhet, hogy mindenki edgy a világon. A kérdés, hogy tényleg megengedi-e.

Enikő: A cipőimet úgy tudnám legjobban jellemezni, hogy hibrid alkotások a divat és a művészet között, amik különböző érzelmi kivetüléseknek a lecsapódásai. Nekem az egyik fő inspirációt az adja, ha kifigurázhatom a hordhatóságot. Nem szoktam a cipőimet szezonális kollekciókba helyezni, ezzel is az időtlenségüket szeretném hangsúlyozni. Nincs közük a hordható mainstream divathoz, végül is azt kérdőjelezik meg.

img_3997.jpg

Tóth-Kern Enikő

Uniformizált divat

Bíborka: Tavaly a Volton tűnt fel először, amikor a koncert után a fesztivál területén sétáltam, hogy mindenkin trikó és forrónadrág van kockásinggel a derékra tekerve. A fiúk körülbelül ugyanez, csak háromnegyedes gatyával. Tisztára mint Barbie és Ken. Persze nem minden fiatalra jellemző ez, emellett szerencsére van egy nagyon erős szubkulturális réteg, ami egyébként mindig is jelen volt, és ez nemcsak a divatra vonatkozik, hanem a zenére is. Sajnos itthon nagyon kicsi, amíg külföldön kimondottan számottevő.

Enikő: Bár sokan azt gondolnák, hogy az embereken a cipőket nézem elsősorban, nem így van, inkább az összhatás, ami érdekel. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem hoznak lázba a cipők; kimondottan szeretek extra darabokat hordani. Viszont közel nincs olyan sok cipőm, mint amit feltétezenek rólam. Tudom, hogy furcsán hangzik.

Viola: Nekem az egyik szívfájdalmam a magyar férfiak öltözködési szokásai. Tavaly elég keményen beleugottam a randizásba, és ott találkoztam izgalmas esetekkel. Sok esetben nemhogy az önkifejezés igényét nem láttam, de még az igényességét sem. Már a legalapvetőbb dolgokban hiány volt. Itthon még mindig az jellemző a nőkre és a férfiakra is, hogy nem önkifejezés céljából öltöznek, hanem a funkcionalitásért. Például hogy legyen egy meleg, megfelelő hosszúságú télikabátjuk, mindegy, hogy mennyire passzol a többi ruhához. Persze ebben az is benne van, hogy az emberek többségének figyelmét lekötik a mindennapos egzisztenciális problémák. Természetesen ebben az esetben nem róluk van szó, hanem azokról, akiknek meg lenne a lehetősége, de nincs meg az igény.

img_3981.jpg

November 22-én folytatódik az ABSOLUT. StudioFlow a Studio Csalar szervezésében, ahol a magyar divat jelenéről és jövőjéről lesz szó olyan kompetens személyek részvételével, mint Cakó Kinga, a CAKÓ márka tervezője és alapítója, Kárpáti Krisztina, PR menedzser és Zanin Éva, társadalomtörténész. Gyertek el a Hadikba, ahol welcome drinkkel várunk benneteket! Részletek itt.

Fotók: Tóbi Gergő

süti beállítások módosítása