2017. ápr 24.

Az agyzsugorító - jegyzet

írta: frími
Az agyzsugorító - jegyzet

Nem mindenkinek kenyere a beszéd. Vannak olyan szakmák, ahol nem is feltétlenül szükséges, hogy az ember értelmesen, szépen, a lehetőségekhez mérten összefüggően, az alanyt és az állítmányt pontosan egyeztetve szólaljon meg. A temetőcsősz például elboldogul az életben anélkül is, hogy a kommunikációja cicerói magasságokba emelkedne. Nem is követelmény nála, nem is ezért kapja a fizetését. Más kritériumok vonatkozhatnak azonban arra a politikusra, akit többek között azért juttat a szegény választópolgár a Tisztelt Házba, mert azt gondolja róla, hogy zökkenőmentesen, nagyobb torzítások és kilengések nélkül használja azt a magyar nyelvet, amit megtanult kétéves korában. Vagy egy kicsit később. Tuszi Úrnak, az állampárt frakcióvezetőjének ez még a mai napig nem sikerült. Merthogy Tuszi Úrnál mindennapos dolog, hogy hülyét csináljon magából, azzal, hogy úgy beszéli a nyelvünket, mint aki lenyelt közben egy százas szöget. Hibásan, dadogva, értelmetlenül és folyton Kazinczyt gyalázva. Nagy kérdés, hogy akkor minek ül a Parlamentben? Valószínűleg azért, mert máshova, mondjuk a versenyszférába, még takarítóként sem kéne. Esetleg protekcióval. Hiszen az még mindig működik. Sőt, leginkább csak az működik.

701aftlh5qkzuyhqs.jpeg

Tuszi Úr, a főnökéhez hasonlóan már csaknem harminc éve a politikából és ebből következően a befizetett adóforintokból él. Meg talán másból is, de azt egyrészt nem így hívják, másrészt erről a Debrecenben élők autentikusabban tudnának nyilatkozni. Ha kinyithatnák a szájukat. Szóval azt gondolhatnánk, hogy Tuszi Úrra az eltelt időszakban kommunikációs szempontból ragadt valami a koszon kívül. Annál is inkább feltételezhetnénk ezt, mert úgy hírlett, hogy a fideszes fiúk, élükön a nagyúrral a politikai pályafutásuk kezdetén beszédtanárhoz jártak, hogy pallérozzák és fényesítsék az akkor még elég hebehurgya állapotban lévő szónoki képességeiket. Hiszen egy-két kivételtől eltekintve meglehetősen gyorsan, hadarva és galuskásan beszéltek, aminek kisilabizálásához feliratok kellettek. Tuszi Úr valószínűleg ellógta az órákat. Neki nem a szavak, a kifejezések és az értelmes mondatalkotás volt a fontos, hanem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tervgazdálkodási szaka. És ezt el is végezte, az más lapra tartozik, hogy azóta is hiába várják, hogy lediplomázzon, mert azt mind a mai napig megspórolta. Nincs szüksége rá, hiszen azt a vagyont, amire azóta szert tett, papírok nélkül is képes volt kisajtolni. A politikából. És a hiszékeny állampolgárokból.

Feltéve, de nem megengedve azt is remélhetnénk, hogy Tuszi Úrnak diploma nélkül is van némi fogalma az adóváltozások hatásairól és következményeiről. Nézzük, hogyan is nyilatkozott erről:

„Inkább az aaa, az áruk, a szolgáltatások adóztatásának jövedék esetében, ööö fémkupak esetében, amelyek termék, termékdíj ööö(nél) ként jelentkeznek, jelentkeznek és az ken környezetvédelmi szempont, hogy ba fémkupakoknak, aaa, ügyében, ööö fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy csomó olyan adó öö intézkedést öö fogadtunk el, amelyek alapvetően nem érintik az emberek mindennapi életét.”

Nos, akkor vegyünk egy mély levegőt. De közben még véletlenül se próbáljuk meg szemantikailag, vagy nyelvtanilag, esetleg szóhasználat és logikai összefüggések szempontjából értelmezni Tuszi Úr zavart elméletét, mert félő, hogy nagyon hamar nemcsak a fonalat veszítenénk el, hanem az életkedvünket is. Különösen úgy, hogy ez a döbbenet még a legelismertebb nyelvészprofesszornak is fejfájásokat okozna. Merthogy ilyen gyöngyszemeket Szalacsi bácsi produkál a biharnagybajomi kocsmában három deci tömény után, keresve azt a kamerát, ami belőle a legnagyobb videomegosztó portálon tizenöt percre sztárt csinál.

d-ob20100713025-1500-jpg_exact689x459.jpg

Tuszi Úrról már messziről lerí, hogy egy modernkori polihisztor. Nemzetközi ügyekben is jártas, a ruandai népirtások szakértője, aki előszeretettel, olykor kéretlenül is csillogtatja a tudását a tárgykörben. Imigyen:

„Közép-Afrikában a Huti Tuszu, öö aaa Tu Tuszi Hutuk, Hutuk, nem Tuszi Hutuk ellentét kapcsán…”

Nem akarnánk Tuszi Úrba fojtani a szót, de ebből talán ennyi is elég lesz. Le is ülhet nyugodtan. Egyes. Hiszen sem a felkészültsége, sem a széleskörűnek hazudott ismerete nem elég ahhoz, hogy teljes meggyőződéssel állítsuk, hogy Tuszi Úr egyáltalán felfogja, vagy még inkább érti, hogy miről beszél, netalántán zagyvál össze-vissza. Nyökög, pöszög, vartyog, mint az a diák, aki azt reméli, hogy nulla tudással is átmehet a záróvizsgán. És akkor már csak egy kérdésünk van: miért is nem lett meg az a diploma?

Talán azért, mert Tuszi Úr ehelyett a gránátvetőket tanulmányozta, hogy egy sajtótájékoztató keretében arról is bőkezűen szórja a magvas gondolatait. Lássuk csak:

„a gránátvető az egy cső, ami hálót lő ki és öö, aa ide tartó és veszélyesnek bizonyuló drónokat hivatott elhárítani”.

Azt persze készséggel elhisszük, hogy ezt a CÖF-ös Jolika néni gond és csont nélkül beszopja, de egy hadászattal foglalkozó szakembernek már legjobb esetben is csak röhögőgörcse támad Tuszi Úr meglehetősen pongyola és fogalmatlan okfejtése hallatán. Tuszi Urat azonban a nevetségesen infantilis szakértelme sem akadályozza meg abban, hogy a tőle több száz kilométerre távol álló témákban is úgy törjön-zúzzon, mint az elefánt a porcelánboltban. Az állampárt frakcióvezetője kötelességének érzi, hogy az adófizetők pénzén szórakoztassa azokat az újságírókat, akiket más esetben és más körülmények között a Parlament folyosóin, a bajszos cimborája szellemi emlőin és táptalaján nevelkedve ekképpen oszt ki:

„amit csinálnak, az felháborító, Önöknek az a dolguk, hogy hiénák legyenek, de én meg dolgozni akarok a munkahelyemen."

6v4p2rjxn70dekqts.jpeg

Ehhez képest munka gyanánt Tuszi Úr csaknem harminc éve semmi mást nem tesz, minthogy még tovább zsugorítja az egyébként is tövig zsugorított agyakat és fennen hirdeti, hogy annyi esze van, mint egy marék bolhának. Vagy rosszabb esetben, mint a rezsibiztos haverjának. Nem nagy dicsőség. És miközben politikai értelemben egyfolytában gyilkolja a karakterét, azzal sincs tisztában, hogy a CEU-t eszik –e, vagy isszák, sőt fantomegyetemről, meg egyebekről hadovál és persze ööö-zik, aaa-zik, makog, hebeg, mekeg. Mint a beteg hegyi kecske, aki azért alattvalóként szalutál a gazdájának és a felesége barátnőjét milliókkal gazdagítja. Aztán azt is elmagyarázza kiváló jogászként, hogy az alapítványi pénzek hogyan veszítik el a közpénz jellegüket. Nem is lenne egy rossz szavunk sem, ha Tuszi Úr a tudását, műveltségét és rátermettségét a nyelvi zsenik táborában, egy napi valóságshow-ban, mondjuk a Való világ villájában kamatoztatná. Ott talán nem sok vizet zavarna. A politikai élet nagyszínpadán viszont csak azt bizonyítja, hogy mitől olyan poshadt a nemzeti együttműködés rendszere. Mert abban, többek között, Tuszi Úr és egyivású játszótársai védik a védhetetlent és mentik a menthetetlent. Mindannyiunk „jókedvére”. Vagy inkább szégyenére.

Szólj hozzá

jegyzet közéleti Az agyzsugorító