Elhunyt felesége kívánságát teljesítette a kerttel a férfi – Egy reggel szokatlan dolgot vett észre

Felesége emlékére hozta létre a kis kertet a férfi, néhány hónappal később pedig meglepetés fogadta benne.

kert cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mindenki máshogy dolgozza fel egy szeretett személy elvesztését. Vannak, akik önmagukban, egyedül igyekeznek túllendülni a veszteségen, és vannak, akik a családhoz, barátokhoz fordulnak segítségért. Egy dél-texasi férfi viszont egészen egyedi és megható módját választotta a gyásznak.

Hét boldog évet töltött együtt feleségével, azonban az életüket egy tragédia törte össze: szerelme kómába esett, majd elhunyt. Borzasztóan megviselték a történtek, fogalma sem volt, hogyan él majd tovább párja nélkül. Természetesen sokat gondolt rá, egy nap pedig eszébe jutott valami, amire kedvese nagyon vágyott.

Szerelme emlékére ültetett virágokat

Feleségével az együtt töltött évek alatt azt tervezgették, hogy egyszer majd közösen létrehoznak egy gyönyörű kis kertet, de erre már soha nem kerülhetett sor. Az összetört férfi úgy döntött, teljesíti párja nagy vágyát, és szerelme emlékére, tiszteletére teleülteti az udvar egy részét virágokkal. Hamarosan bele is vágott a nagy munkába: utánanézett az interneten a kertészkedés alapjainak, mindent elolvasott, majd pedig elültette első növényét. Arra viszont nem számított, hogy néhány hónappal később meglepetés várja majd reggel a virágok között.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük