Hobo imádja 20 évvel fiatalabb feleségét - Sztárszerelmek nagy korkülönbséggel

Fotókon öt magyar sztárpár, akik között nagy a korkülönbség, mégis imádják egymást.

hobo-cover-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szerelem nemcsak a határokat nem ismeri, hanem az életkort sem, mindezt pedig nem bizonyítja szebben más, mint azok a sztárpárok, akiknél a nagy korkülönbség sem akadály. Hobo például már több mint húsz éve él irigylésre méltó házasságában feleségével, Eigner Márta Borbálával, akivel a nyolcvanas évek elején találkozott először.

Borbála akkor mindössze 16 éves volt, és, habár nagyon tetszettek egymásnak, kapcsolatuk végül csak évekkel később teljesedett ki.

- 16 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Veszprémben épp egy John Lennon-emlékestet tartott, én pedig a közönség soraiban voltam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tekintetével felszegez a falra. Majd odajött hozzám, és elkezdtünk beszélgetni. Így indult a dolog - idézte fel emlékeit Hobo felesége a Blikknek 2014-ben.

Képes összeállításunkban rajtuk kívül olyan magyar sztárpárokat mutatunk még, akik között legalább húsz év a korkülönbség, mégis irigylésre méltó házasságban élnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük