Móka Miki gyerekkorunk kedvence volt - 75 évesen egy mesés birtokon él Levente Péter

Levente Péter 1965-től 1977-ig volt Móka Miki.

móka-miki-levente-péter-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Levente Péter 1965-ben került be a köztudatba, mivel ebben az évben lett a Zsebtévé Móka Mikije. Az akkor még csak 22 éves színész pillanatok alatt belopta magát a gyerekek és a felnőttek szívébe is, generációk nőttek fel a műsorán. Levente Péter május 20-án ünnepelte 75. születésnapját. A Jászai Mari-díjas színész ma már egy Tatabányához közeli falu egyik mesebeli birtokán él feleségével, Döbrentey Ildikóval. Levente Péter még most is aktívan dolgozik, erről a Best magazinnak mesélt.

Így telnek Levente Péter hétköznapjai

Levente Péter 1977-ig volt Móka Miki, utána Gyabronka József vette át a szerepét. A színész több darabban is feltűnt, például a West Side Story-ban, a Tündér Lalában vagy a Robin Hoodban. Nemcsak színészként, hanem rendezőként is megcsillogtathatta tudását, de előfordult, hogy a feleségével együtt rendezett olyan darabokat, melyek kifejezetten a gyerekeket célozták meg. Összesen három gyermekük született, de sajnos ketten, Dombika és Marcika csecsemőkorukban elhunytak. 1978-ban megszületett lányuk, Dorka, aki három tündéri unokával ajándékozta meg a házaspárt.

Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó.
Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó.
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

A színész és felesége ma már egy apró faluban, Héregen laknak. A házuk egy nagyon régi, ám gyönyörű állapotban lévő parasztház, ahol nagyon szeretnek együtt élni, az egész család rajong a természetért. Óriási kertjük van, kint, az udvaron saját kemencével rendelkeznek, melyet Levente Péter felesége gyakran használ, de még egy kis csónakjuk is van.

A hétköznapjaik is dolgosan telnek, Döbrentey Ildikó a dolgozószobájában írja a meséket, emellett szebbnél szebb grafikákat készít. Levente Péter pedig felnőtteknek szóló magatartáskultúra-előadásokat, míg a gyerekeknek kacagó koncerteket tart.

Aranylakodalmat ültünk nemrégen, a mai napig közös az ágyunk. Esténként társasjátékozunk, utána jön a nyugdíjas szex

- nyilatkozta a lapnak Levente Péter, akinek mindennapjait három unokája aranyozza be, de természetesen a kis rajongói is az élete részét alkotják.

- A szívemben minden magyarul is értő gyerek egy kicsit az enyém. Bármit kérdezhetnek, mert az előadásaim interaktívak. Sokat autózom, de ez a kicsi falu az otthonom, az itteni emberek pedig a tágabb családom. Semmivel nem csábíthatnak el innen - tette hozzá.

Így néznek ki kedvenc bemondónőink

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy festenek napjainkban Magyarország legnépszerűbb bemondónői.

Friss fotón az 54 éves Sugár Ágnes - Kedvenc bemondónőink régen és ma

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük