Miért hízunk 30 éves kor fölött? Nem az alapanyagcsere lassulása az oka

A probléma több összetevőből áll.

no merlegen
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Arról már minden bizonnyal hallottál, hogy a tested a húszas éveidben eléri a teljes biológiai felnőttkort. Mivel a fejlődéshez, növekedéshez már nem kellenek kalóriák, ekkor a szervezet igénye lecsökken. A folyamat azonban itt nem áll meg.

A legtöbben nem a huszadik évük környékén, hanem kicsit később, harminc-negyven felett kezdenek egyre több felesleget felhalmozni. A tendenciát általában azzal magyarázzák, hogy az anyagcsere a kor előrehaladtával fokozatosan lassul. Ez azonban nem egészen így van.

Hízás harminc felett?

Az anyagcsere passzív lassulása alatt a legtöbben az alapanyagcsere fokozatos változását értik, ez azonban csak minimális szerepet játszik. A legtöbb hízás a középkorúak körében sokkal inkább azzal magyarázható, hogy egyre kevesebbet mozognak, ami a fenntartott izomtömegre is hatással van. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki ilyenkor hagyja abba a rendszeres sportolást, sokkal inkább szól az apró döntésekről. Egyre gyakrabban vagy fáradt, és ülsz le a buszon, inkább autóval mész bevásárolni, holott eddig bicikliztél? A sok kicsi összeadódik.

merleg

A felhalmozódó felesleg okainak alapos megértéséhez szükséges, hogy az anyagcsere fogalma alá tartozó részleteket is megismerd egy kicsit.

Az alapanyagcseréhez szükséges kalóriák azt az energiamennyiséget jelölik, mely ahhoz kell, hogy a szervezeted passzívan - mozdulatlanul fekve -, a légzés, bélmozgás, szívdobogás, gondolkodás funkcióit működtetve fenn tudja magát tartani. A fogyásban betöltött jelentőségéről itt olvashatsz. Az alapanyagcserét azonban csupa olyan tényező befolyásolja, mint a nem vagy a testmagasság, melyek megváltoztatása nem igazán lehetséges. Amikor azonban az anyagcsere pörgetéséről olvasol, akkor nem is erről van szó, hanem a következő három összetevőről.

  • Amikor eszel, az emésztés során az ételek termogenikus hatással rendelkeznek, ami a napi kalóriafelhasználás nagyjából 10%-a. Ezt szerény mértékben stimulálhatod azzal, hogy milyen ételeket, italokat válogatsz.
  • A mozgáshoz kalóriák kellenek. Minél többet és intenzívebben vagy aktív, annál több bevitt energiára lesz szükséged.
  • A harmadik faktor a mozgás után bekövetkező utóégető hatás. Amikor az izmokat terhelés éri, akkor mikrorepedések keletkeznek rajtuk, melyeket a test a pihenés ideje alatt gyógyít be. Ez az erősítő edzések után a legintenzívebb, és akár egy-két napon keresztül is eltarthat.

Az izomzat egy átlagos ember esetében a napi kalóriaszükséglet 20-25%-át égeti el, a többit sorrendben az agy, a szív, a máj, a tüdő, a vesék, valamint a többi szerv szükségletei. Ebből jól látszik, hogy mennyire fontos a sovány izomtömeg megőrzése, mely a kalóriaégetés két területét is érinti. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Ez azonban csakis rendszeres mozgással lehetséges, ugyanis a test az aktivitás csökkenésével a felesleges izmokat fenntartásuk magas kalóriaigénye miatt azonnal elbontja. Valójában tehát nem az alapanyagcsere lassulása a hízás fő bűnöse, hanem a mozgáshiány miatt bekövetkező izomveszteség, mely ellen már kevés, de rendszeres edzéssel is nagyon hatékonyan tehetsz.

Mégsem késő elkezdeni

A következő öt nő már negyvenéves is elmúlt, amikor változtatott az életmódján, és sikeresen lefogyott. Kíváncsi vagy, milyen módszerek váltak be nekik?

40 felett fogytak le végleg

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük