Majdnem 10 ezer éves a világ legöregebb fája: magányosan magaslik skandináv földön

Elképesztő kora ellenére remekül tartja magát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néha rácsodálkozunk idős emberek életkorára, ha a televízió vagy épp a lapok mesélnek róluk. Az emberek mellett ugyanakkor az élővilág is felvonultat meglepő eseteket szép számmal. Korábbi cikkünkben az állatvilág legidősebbjeiről szóltunk, de mellettük a természet nagy öregjeiről is érdemes említést tenni.

Ami a fákat illeti, nehéz lenne megjelölni, melyik is a világ legöregebbje, de a Svédországban magasló, Old Tijikko névre keresztelt fát - és így jóval hitelesebb - a világ legöregebb jegyzett fáinak egyikeként tartják számon. A fa a nevét Leif Kullman, a fa felfedezőjének kutyájáról kapta.

Elképesztő régen eresztett gyökeret

Vizsgálatok szerint ez a fa, mely a Fulufajallet-hegy tetején nőtt, egy norvég lucfenyő, mely még a legutóbbi jégkorszak legvégén kezdhetett növekedni. Ma, úgy tartják, mintegy 9950 éves. Viszonyításképp, ebben az időben az emberek épp csak, hogy rájöttek, hogy a föld megművelhető, és még csak évezredekkel ezután háziasították a juhot, a kecskét, a szarvasmarhát és a sertést.

További öreg fák

Világszerte több helyütt is jegyeznek rendkívül idős fákat. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük