Ha borotvával szőrtelenítesz, az eredmény nem lesz túl tartós, és már másnap érezheted a kis borostákat.

A szőr növekedése viszketéssel jár, ami a borotválás esetében fokozottan érezhető, mert csak rövid idő telik el a vágás és a szálak kibújása között, ráadásul a penge megszabadít a bőr felső hámrétegétől, ezért irritáció is felléphet. Ahhoz, hogy elkerüld az állandó, kellemetlen vakaródzási kényszert, az alábbi dolgokat teheted.

Ne tusfürdőt használj!

Borotválásnál nagyon fontos a megfelelő síkosítás, hogy a penge gond nélkül tudjon haladni a bőrön, és ne okozzon sérülést. Ehhez a legtöbben tusfürdőt vagy szappant, esetleg borotvahabot használnak. Ezek mind szárítanak, főleg, ha nem sikerül maradéktalanul eltávolítanod a bőrről, ami további irritációhoz vezet. Használj helyettük babaolaj gélt: a kence már akkor ápolja a bőrt, amikor borotválod, és akkor sem lesz semmi gond, ha marad belőle egy kevés az érintett területen, mert hidratálja azt.

Krémezz, krémezz, krémezz

Használj kímélő testápolót közvetlenül a borotválás után – az sem baj, ha kifejezetten olyat választasz, amit szőrtelenítés után kell használni. Viszont ne állj meg ennyinél: szokj rá, hogy naponta többször bekened a kímélő krémmel a leborotvált bőrt, mert így megelőzöd a kiszáradást, és a szőrnövekedés okozta viszketést is csökkentheted.

Cseréld le a borotvát!

Ha régóta használsz egy borotvát, könnyen lehet, hogy azért viszketsz, mert már nem elég éles, és túlságosan rá kell nyomnod ahhoz, hogy levágja a szőrt. Ez láthatatlan, de érezhető hámsérüléseket okoz, amelyek gyógyulása viszketéssel jár. Az eldobható borotvát érdemes néhány használat után lecserélni, nemcsak ezért, hanem higiéniai okokból is.

  • Megosztás:
hirdetés