Tisztán emlékszel, vagy a memóriád csal? Így kreál emlékeket az agy

Néha nem emlékszünk, bezártuk-e az ajtót, pedig megtettük, néha pedig tisztán emlékszünk, becsuktuk a fagyasztó ajtaját, mégis kiolvadt hűtő fogad otthon. Emlékszünk arra, ami nem történt meg, és nem emlékszünk arra, ami megtörtént.

Az agy különös játékot űz az emberrel, ám néha nem ilyen apróságok múlnak rajta, mire és hogyan emlékezünk vissza, gondoljunk csak a bűnügyek szemtanúinak beszámolóira. 

Scott Fraser, a memória tanulmányozásában igen jártas pszichológus a TED szórakoztató és ismeretterjesztő színpadán beszélt a témában egy korábbi bűntett kapcsán megszólaló szemtanúk emlékeiről. Előadása a videón megnézhető, annak magyar kivonata pedig alul olvasható.

Miért emlékeznek rosszul a szemtanúk?

A gyilkosság több mint 21 éve történt, 1991. január 18-án, egy kicsi alvóvárosban, a kaliforniai Lynwoodban, pár mérföldre Los Angeles délkeleti részétől. Egy apa kijött a házából, hogy szóljon kamasz fiának és annak öt barátjának, hogy hagyják abba a hülyéskedést a ház előtt és a járdán, menjenek haza, írják meg a leckét, és készüljenek alváshoz. Miközben az apa beszélt, egy autó lassan közeledett, és ahogy elhaladt az apa és a kamaszok mellett, egy kéz nyúlt ki az anyósülésről, és bumm, bumm, megölte az apát. Majd elhajtott.

A rendőrség és a nyomozók elképesztően eredményesek voltak. Fontolóra vették a szokásos bűnösöket, és kevesebb mint 24 óra alatt kiválasztották a gyanúsítottjukat: Francisco Carrilo, egy 17 éves srác, aki úgy három háztömbnyire lakott onnan, ahol a lövöldözés történt. Kerestek róla egy képet, összeválogattak pár fotót, és a lövöldözés másnapján megmutatták az egyik kamasznak, aki azt mondta: ez az a fotó. Őt láttam, ő ölte meg az apát.

Ennyi elég volt az előzetes meghallgatáson a bírónak, hogy Mr. Carrillót bíróság elé állítsa szándékos emberölés vádjával. A tárgyalást megelőző nyomozáson mindegyik kamasznak mutattak fotókat, ugyanazt a válogatást, mind a hat fiatal tanúskodott, és ugyanazt a személyt azonosították, akit korábban. Elítélték. Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, és a Folsom börtönbe szállították.

Mi itt a gond? Egyértelmű, tiszta tárgyalás, teljes kivizsgálás. Ja, igen. A fegyvert nem találták meg. Nem azonosították a járművet, melyből a fegyveres kinyúlt, és az autó sofőrjét nem tartóztatták le. És Mr. Carrillo alibije? Melyik itt lévő szülő ne hazudna a gyermeke hollétével kapcsolatban egy emberölés nyomozása kapcsán? Börtönbe került, de rendíthetetlenül kitartott ártatlansága mellett 21 éven át.

Mi itt a gond? Rendelkezésünkre áll az összes statisztikai elemzés az Innocence Project munkáiból, amiből kiderül, hogy 250-280 dokumentált esetben ítéltek el alaptanul, majd mentettek fel embereket, néhányukat a halálsorról, későbbi DNS-vizsgálat alapján, és tudjuk, hogy a felmentések több mint háromnegyedében mindössze szemtanúk tanúskodtak a tárgyaláson. Tudjuk jól, hogy a szemtanúk hibázhatnak.

A másik ok egy érdekes jellegből fakad, ami az emberi memória különböző agyi funkcióihoz kapcsolódik, de az egyszerűség kedvéért összefoglalom egy mondatban: az agy irtózik az ürességtől. A legmegfelelőbb megfigyelési körülmények között, a lehető legjobban csupán apró részleteket észlelünk, értelmezünk és raktározunk el agyunkban a teljes látványból, és ezeket az agyunk különböző részeiben tároljuk.

Tehát, amikor fontos lenne, hogy visszaidézzük, hogy mit láttunk, egy hiányos és részleges készletünk van. Mi következik ebből? Tudtunkon kívül, bármilyen indokolt eljárás nélkül az agy kiegészíti a hiányos információkat, melyeket nem tárolt, következtetés és feltevések alapján, olyan információforrásokból, melyek a megfigyelőhöz a megfigyelés után érkeztek. De ez nem tudatosan történik, tehát rá sem ébredünk, hogy megtörtént. Rekonstruált memóriának nevezzük. Mindenkivel megtörténik nap mint nap, mindenféle élethelyzetben.

Ez a két szempont volt fontos, a rekonstruált memória és a szemtanúk tévedhetősége, hogy ösztönözzön egy csapatnyi ügyvédet és vezetőjüket, a nagyszerű Ellen Eggers jogászt, hogy egyesítsék tapasztalatukat és tehetségüket, és kérvényezzék fellebbviteli bíróságon Francisco Carrillo ügyének újratárgyalását. Engem mint törvényszéki neurofiziológust fogadtak fel.

Ha átolvassuk a dokumentumokat Carrillo ügyében, az egyik szembeötlő dolog az, hogy a nyomozók azt állították, a megvilágítás jó volt a helyszínen, a lövöldözés idején. A fiatalok tanúsították a tárgyaláson, hogy jól láttak. De az eset január közepén történt, az északi féltekén, este 7-kor.

Számításaimat elvégezve, a Hold és Nap adatait figyelembe véve, a Földnek azon helyén és idején, amikor az eset történt, már jóval szürkület után volt, és nem volt holdfény aznap este. Az egyedüli fény mesterséges forrásból származott. Vesszük az összes számítást, és rögzítjük őket. Aztán lefotózzuk, és íme, hogyan nézett ki a helyszín a lövöldözés idején. A nyomozók szerint a megvilágítás jó volt. A kamaszok is azt állították. Mint látjuk, ez leginkább gyengének nevezhető.

Ezek azok a fotók, melyeket használtam a tanúskodásom során. Megállapítottam, hogy nem volt megbízható a színészlelés, mely elengedhetetlen az arcfelismeréshez, csak körvonalészlelés volt lehetséges, továbbá, mivel a pupilla kitágul a fény alatt, a mélységélesség, a távolság, amire fókuszálni tudunk, illetve felismerni a részleteket, kevesebb mint fél méter.

Rekonstruáltuk az esetet, eljött a bíró és egy csapat rendőrségi hivatalsegéd, hogy védelmezzék a helyszínen. Megkértük, hogy álljon az út szélére, tehát közelebb a gyanúsított járműhöz, mint aznap a fiatalok álltak, tehát a padkától távolabb állt, az út közepe felé.

Beszerveztünk egy autót, egy ugyanolyat, amilyen a fiatalok leírásában szerepelt. Két ember ült elöl, és miután az autó elment a bíró mellett, az utas kinyújtotta karját, rámutatott a bíróra, miközben az autó haladt, épp, ahogy a fiatalok elmondták. Nem volt nála valódi fegyver, de egy fekete tárgyat tartott, ami hasonlított a leírásban szereplő fegyverhez. Rámutatott, és ezt látta a bíró.

Ez az autó, kilenc méterre a bírótól. Egy kar nyúl ki az ablakon, és rád mutat. Ez kilenc méterre van. A fiatalok szerint az autó 4,5 méterre volt a lövés közben. Hát legyen. Ez 4,5 méter.

Ekkor aggódni kezdtem. Ez a bíró olyan ember, akivel nem ajánlatos pókerezni. Rezzenéstelen. Még a szeme sem rebbent. Miután végignézte a rekonstrukciót, felém fordult, és így szólt: "Van még valami, amit látnom kellene?"

"Bíró úr" - szóltam - arra kérem, hogy álljon ott, míg az autó megkerüli a háztömböt, majd idejön, megáll maga előtt egy méterre, az utas kinyújtja a karját, egy fekete tárgyat tart majd magára, és addig nézheti, amíg csak akarja." És ő ezt látta.

Láthatják, ahogyan a jelentésem is írta, hogy a főfény északról érkezik, tehát az elkövető arcát sötétség borítja. Hátulról érkezett a fény. Továbbá az autó teteje úgynevezett árnyékfelhőt képez az autó belterére, ami még sötétebbé teszi. És ez egy-két méter távolságban van.

Miért kockáztattam? Tudtam, hogy a mélységélesség fél méter vagy kevesebb. Az egy-két méter olyan volt, mintha egy focipályányi távolságra lenne. Végignézte, majd visszament, és a következő pár napban meghallgatta a további bizonyítékokat. A végén úgy döntött, hogy engedélyezi az újbóli tárgyalás kérvényezését. Valamint szabadon engedte Mr. Carrillót, hogy előkészülhessen saját védelmére, ha a vád úgy dönt, hogy újból tárgyalják az ügyét. De ők nemmel szavaztak. Carillo most szabad ember.

Ez ő és a barátnőjének a nagymamája. Barátnője terhes volt a tárgyalás idején. És fia született. Most ő és a fia a kaliforniai egyetemre járnak Long Beach-en.

Mit kell megjegyeznünk ebből? A körültekintést mindannyiunk számára. Magamnak is észben kell tartanom, hogy mennyire is pontosak az emlékeink, amiket igaznak hiszünk. Óvatosnak kell lennünk, mert az emlékeink pontossága nem mérhető azzal, hogy mennyire élénkek, és azzal sem, hogy mennyire gondoljuk azokat helyesek.

Forrás: www.ted.com

• emlék
• memória
• Terasz