Rizseket teszteltünk: melyiket válaszd a hazai boltokban kapható márkák közül?

rizsteszt cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Megfőztünk és végigkóstoltunk összesen hétféle hosszú szemű rizst, hogy megtudjuk, melyik a legfinomabb, és megéri-e kifizetni a kétszeres árat.

A rizs mára mindennapi alapélelmiszerünkké vált, mert praktikus, gyorsan elkészül és szinte mindenhez passzol. Egész Európában rengeteget emelkedett a rizsfogyasztás az utóbbi évszázadban, így van ez nálunk is, annak ellenére, hogy már jóval kisebb területen termelünk rizst, mint azelőtt. Még így sem tartozik a főbb élelmiszereink közé úgy, mint nagyon sok ázsiai országban, de sokkal több fogy. 

Az ötvenes években még sokkal fontosabb volt, ötvenezer hektáron termesztettek rizst az országban, van, ahol még megterem, mert megvannak a számára megfelelő körülmények, de északabbra már nem. Ma már ehhez képest csak kb. 3000 hektáron terem rizs Magyarországon, és ennek is jelentős része megy Németországba, Lengyelországba  és Svájcba, ahol nem megfelelők a körülmények ennek a gabonának a termesztéséhez. 

A teszt 

Hogy igazságos legyen a teszt, leszűkítettük az A típusú, hosszú szemű rizsekre, ezek közül is csak a nem gyors, nem zacskós verziókból vettünk. A zacskósban szerintem több a rizikó, hiszen nem lehet időközben belekóstolni, elég sós-e, elég puha-e már, szóval sosem veszek ilyet, de számomra meglepő módon a legtöbb boltban ebből kapható a nagyobb választék. Több bolt és márka így ki is esett a tesztelésből még indulás előtt.

Nagy választék

Sokkal nagyobb rizsválaszték kapható a boltokban, mint ahogyan arra számítottunk. A legtöbbfélét a Sparban találtuk, mindenütt tudtunk venni legalább egy fajtát az általunk tesztelt változatból. Az árkülönbségek jelentősek, a rizs kilójának ára 230 és 600 forint között mozog. 

Hogyan főztük?

Minden egyes rizst ugyanabban a lábosban, ugyanazon a lángon és ugyanúgy főztük. Először szűrőben, folyó víz alatt átmostuk. Utána kétszeres mennyiségű vizet öntöttünk rá, csipet sót tettünk bele, begyújtottuk alatta a legalacsonyabb lángot és alaposan átkevertük. Fedőt tettünk rá, és hagytuk párolódni tíz percig. Ekkor néztünk rá, és ha kellett, továbbfőztük. Szándékosan alig sóztuk, hogy az eredeti íz, ha van, jobban érzékelhető legyen.

teszteles

A technológiai tanulság

Fontos tanulságként vonhatjuk le, hogy a nagyon pontos technológia mennyit dob egy átlagos rizsen is. Eddig sosem álltam a rizs felett megfeszült figyelemmel, vagy vettem le a lángról, amint elkészült, pedig rengeteget számít. Néha az az egy keverés, máskor pár perc különbség vagy a láng állása többet változtat a végeredményen, mint maga az alapanyag.

Vizsgált tényezők

Ezeknél a típusú rizseknél azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy egyenletesen főjön meg, kívül és belül ugyanakkor érje el a kellő állagot. Ne ragadjon túlzottan, de ne is legyen száraz,  legyen valamiféle karaktere, íze. Mivel a rizsek félelmetesen hasonlítottak egymásra, nem pontoztunk, viszont minden vaktesztelő választott magának három kedvencet.

sos

SOS Hosszú szemű rizs 548 Ft/kg

Pont 10 perc alatt szívta magába a folyadékot, így nem főztem tovább, de kellett volna, mert belül picit ressek maradtak a szemek. Kevés nyálka vonja be, de nem tapad különösebben vészesen, de nem is pereg. Nagyon enyhe íz, semmilyen különös karakter vagy utóíz nem érezhető, de jó, hétköznapi rizs. 

Vakteszten kapott jellemzők: darabos / száraz, de karakteres.

s-budget1

SPAR S-BUDGET hosszú szemű rizs 235 Ft/kg

Körülbelül 12 perc kellett neki, hogy a megadott vízmennyiséget magába szippantsa. Már ekkor sokkal ragacsosabb volt az előzőnél, igazi pudingos állag jellemezte, ez hűlés közben pedig csak fokozódott. Nekem az íze viszont kellemesebb volt az előzőnél. A szemek belül tartanak, de nem kemények, kívül viszont kicsit túlfőttek, tehát nem sikerült egyenletesre főzni őket. Ízben ezt, állagban biztosan az előzőt választanám. Tejberizshez különösen alkalmas!

Vakteszten kapott jellemzők: ragacsos / tartalmas.

aldi

Aldi Happy Harvest Longkorn rice 319 Ft/kg

Körülbelül 13 perc kellett neki a megpuhuláshoz, ahogyan azt a csomagoláson is jelezték. Ez már jó pont. Az eddigi legjobban, legegyenletesebben megfőtt rizs, közepes mennyiségű keményítős bevonattal. Nagyon enyhe, kellemes íz, nem túl karakteres. 

Vakteszten kapott jellemzők: vízízű, jellegtelen / nem főtt szét, mégis túl puha / olyan semmilyen.

nagykun1

Nagykun rizs 314 Ft/kg

Tíz perc alatt megpuhult, felvette az összes vizet, a szemek nagyon szépen egyben maradtak. Ez a rizs nagyon szépen megtartotta a formáját, és szuper, fogkemény állaga lett, nagy kis keményítő maradt körülötte. Határozott, saját íze és illata van, nagyon szerettük.

Vakteszten kapott jellemzők: darabos és ragacsos / igazi klasszikus rizsélmény / finom, ízlik.

penny2

Penny Market - Hosszú szemű rizs 299 Ft/kg

Tíz perc alatt magába szívta az összes vizet, de kemény maradt, így kevés vizet öntöttünk rá, és hagytuk, hogy magába szívja. Így viszont a klasszikus totális rizskudarc ért el bennünket: kívül elkezdett bomlani, belül viszont kemény maradt. Íze sem volt, egyszerre ragacsos és száraz lett.

Vakteszten kapott jellemzők: Ez a menzás rizs!!! / Vizes, szétmállós. / Nem finom.

riceland1

Riceland A minőségű rizs 358 Ft/kg

Több idő és több víz kellett neki, mint a többieknek. Így is kevesebb idő alatt főtt meg, mint ami a csomagolására volt írva, nem kellett neki 15, csak 12 perc, de épp jó lett. Minimális ragacsos közeg vette körül, nagyon jól megtartották a szemek a formájukat, kívül-belül ugyanúgy megfőttek, ráadásul elég jó, fogkemény állagot lehetett vele eltalálni, ami nagyon ritka. Van egy enyhe, kellemes íze.

Vakteszten kapott jellemzők: Ez tök jó. / Ez egy jó rizs! / Szuper állaga lett.

lagris

Lagris hosszú szemű rizs 471 Ft/kg

A csomagoláson 14-17 percet sugallnak, nekünk 13 perc kellett a megpuhuláshoz, de ekkor már elkezdtek kissé szétesni a szemek. Minimális keményítő, nem ragad. Nem rossz állag, nem rossz íz, de volt már jobb is. A magas árat semmiképp nem látjuk indokoltnak, ennyivel nem emelkedik ki a mezőnyből. 

Vakteszten kapott jellemzők: Rendben van az állaga, nem ragad, nem száraz. / Ez egy korrekt rizs. /Ízes, karakteres.

Kedvenceink

A fent leírt vizsgálati szempontokat figyelembe véve a következő rizseket szerettük a legjobban:

  • Riceland
  • Nagykun
  • SOS
  • Különdíj: S-Budget - tökéletes rizspuding-, rizskásaalap

Fotók: Ács Bori/Sóbors

Ezt is szeretjük