Mi a gyorséttermes milkshake-ek titka? Így készül otthon

Ács Bori 2019. augusztus 22.

Vajon mitől ér öt dollárt az a turmix, amit Mrs. Mia Wallace iszik a Ponyvaregényben? Sosem tudjuk meg, miért kerül annyiba, de azt még a kötekedő Vincent Vega is elismeri, hogy ez a turmix nagyon jó.

Persze nem ezt a szót használja, de ez most mindegy, a lényeg, hogy ez a filmtörténet egyik legnagyobb jelenete, tökéletes felvezetője a még ennél is nagyobb táncjelenetnek. Valójában egyáltalán nem a turmix itt a lényeg, hanem a feszengő beszélgetés műfajának legpontosabb ábrázolása.

Mi pontosan a tejturmix?

Ettől függetlenül emlékszem, hogy mikor először láttam ezt a filmet, nem is tudtam, mi az a turmix, amit ott isznak. Nekem is csinált a nagyim banánturmixot kiskoromban, de egyrészt abban banán volt és tej, másrészt almás pite mellé ittuk, nem hamburgerhez.

milkshake_1.jpg

A fagylalt-tej kombináció teljesen ismeretlen volt számomra, ahogy az édességnek - ilyen közvetlenül - a sóssal együtt való fogyasztása is merő abszurdumnak tűnt, de elképesztően vonzott. Aztán a gyorséttermes tejturmixok persze valamelyest bebizonyították az ábrázolt élvezeti érték valódiságát, de ennél jóval többet képzeltem eredetileg.

A minőségi alapanyag a kulcsa

Mint minden iszonyú egyszerű recept, ez is az alapanyagon múlik, a turmix a fagylalton: finom fagyiból jó lesz, vacakból pedig felejthető. De nem csak az íz számít, legalább annyira fontos az állag, hogy sűrű legyen, de még szívószállal éppen felszívható és nagyon-nagyon hideg. Ezért teszünk bele egy kis jeget is.

Sokan cifrázzák mindenféle sziruppal, öntettel, feltéttel. Belfastban jártam egy helyen, ahol körülbelül negyvenféle különböző változatban adták, például pillecukorkás kivitelben, én mégis a legegyszerűbbet szeretem.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr7615003580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása