Paradicsomos szendvicsek a világ körül: a spanyol, az olasz és az amerikai

Ács Bori 2019. augusztus 17.

Most bizonyára azt gondoljátok, hogy a paradicsomos szendvicsről nem lehet beszélgetni vagy írni, pedig dehogynem, oldalakat tudnék írni róla, annyi mindent kell és lehet ezzel kapcsolatban mondani.

Én egy csomó minden miatt várom a nyár végét, az egyik ezek közül a paradicsom. Bár egész évben esszük, valójában augusztusban és szeptemberben a legeslegfinomabb ez a gyümölcs. Ilyenkor viszont annyira jó, hogy én a paradicsomot is paradicsommal eszem, így aztán a kenyérre sem kell nekem semmi más. 

Vannak, akik már a gondolattól is viszolyognak, hogy a paradicsomlé bele-ráfolyik a kenyérre, én éppen ezt szeretem a legjobban. Persze nem úgy, hogy eláztatja teljes egészében, az túlzás lenne, és ezzel sokan mások is így vannak, de van ennek tudománya, sőt, hagyománya is van több nemzet konyhájában.

Az olasz bruschetta

Az olaszok egyik legfinomabb előétele eredetileg csak egy fokhagymás pirítós olívaolajjal lecsepegtetve, de mivel a legnépszerűbb feltét a paradicsomos, ezért a legtöbben vele tudják csak elképzelni. Van, ahol az apróra kockázott bazsalikomos paradicsomot a pirítós mellett tálalják, másutt a kenyér már a feltéttel megpakolva érkezik az asztalra, éppen a fent említett "kenyérázás" témájában fennálló ellentétek miatt.

bruschetta_1.jpg

A katalán kenyér

A bruschetta déli rokonának, a pan con tomate-nak elkészítésekor viszont egyértelműen a hozzám hasonló paradicsomlétől ázott kenyérpártiaknak kedveznek, mikor a nagyon érett és édes paradicsomot úgy, ahogy van, egészben a fokhagymás pirítósba dörzsölik. A tetejére már csak egy kis olaj és só kerül. Persze van, ahol nem ennyire rusztikusan adják elő ezt, hanem külön reszelik le a paradicsomot egy nagy lyukú reszelőn, és így halmozzák a pirítósra. 

Az amerikai BLT

Az amerikaiak kedvenc paradicsomos szendvicse tulajdonképpen kilóg a sorból, mert nem nevezhető sem minimalistának, sem gazdagnak, nem kizárólag a paradicsom és a kenyér kettőssége az, amire épül, mégis az áll a kompozíció középpontjában. A ropogós szalonnából, salátalevelekből és paradicsomból álló szendvics Amerika egyik kedvence, még akkor is, ha a sok zsír és só miatt nem a legegészségesebb. Nálunk épp ezért készül kevesebb és kevésbé zsíros füstölt sonkával a bacon helyett, mert nem a zsír a fontos, hanem a füstölt íz és a ropogós állag, ami kontrasztot képez a lédús paradicsom mellett.

Fotók: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr8015006298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása