Chili sin carne: ilyen az, amikor a csiliben nincs hús

Ács Bori 2019. június 18.

Ellentmondásosnak tűnhet olyan húsalapú ételeket húsmentesen készíteni, amelyekből éppen a főszereplőt távolítjuk el, azonban ebben a kivételes esetben ez nem csak teljesen működőképes lépés, de minden tekintetben logikus is.

Az étel, amiben van sok hús és még rengeteg hüvelyes is, olyan tápanyagbomba, amire nem feltétlenül van minden nap szükségünk.

Máskülönben is igyekszünk csökkenteni a húsfogyasztást, de a vörös húsokét különösen, a chili con carne pedig tényleg olyasmi, ami tökéletesen megáll a lábán hús nélkül is. Sokszor szoktam azzal ellensúlyozni a hús hiányát, hogy többféle babbal, esetleg csicseriborsóval készítem egyszerre, hogy változatosabb és összetettebb legyen a fogás.

chili_sin_carne_1.jpg

A két kihagyhatatlan összetevő

Sok hagyma és paprika, valamint rengeteg fűszer ellensúlyozza a főszereplő száműzését, sőt, ki kell emelni közülük két nagyon fontos összetevőt, amelyek nélkül nem csili a csili.

Az egyik a füstölt paprika, amit nagyon sok húsmentes ételbe teszek, mert valóban füstös íze van, amitől az egész fogás kap egy húsos jellegű csavart. A másik az étcsokoládé, ami a hagyományos csilibe is kell, de ide még inkább. Nem, nem lesz tőle bizarr módon csokoládéízű az étel, de kap egy egészen különleges mellékízt.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3614888454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása