Ünnepi töltött hal - A zsidó konyha fontos előétele

Szász Eszter 2019. április 19.

Gombóc alakú hal? Elsőre elég furán hangzik, de ez egy zsidó étel, a Gefilte fish, vagyis töltött hal. Míg a maceszgombóc-levest, a sóletet vagy a flódnit szinte mindenki ismeri, addig ezt sokkal kevesebben.

Becsapós a neve, mert hal alakra számítunk, de az esetek nagy részében gombócokat vagy egy hosszúkás kenyérformát kapunk a tányérunkra. A töltött hal a zsidóknál az ünnepi étkezés előétele. 

A hal, mint szimbólum

A Tórában legalább négy utalás található a hal fogyasztásával kapcsolatban, ezért a zsidók szombaton és ünnepekkor mindig esznek halat.  A Kabbala szerint a jószerencse és a gyarapodás szimbóluma, ezért kétszer egy évben, a zsidó újévkor és Pészach ünnepén még azok is elkészítik, akik nem minden szombaton teszik az asztalra. Ilyenkor kalácsot nem, csak maceszt tesznek bele. Érdekessége még, hogy a mai Lengyelországban “zsidó jellegű hal” a neve, melyet karácsony este - is - fogyasztanak. 

gefilte_fish.jpg

Kóser halfajtából készítik, aminek van pikkelye és uszonya, leginkább csukából, de manapság már lazacból is csinálják, sőt, van vegetáriánus változata is. Gazdaságos, kiadós étel, így még a kelet-közép-európai szegény családok ünnepi asztalára is kerülhetett belőle.

Az eredeti recept vs. az egyszerűbb változat

Az eredeti recept szerint a halat úgy kell megnyúzni, hogy a bőre egyben maradjon, és rajta kell hagyni a hal fejét. A húst óvatosan le kell fejteni a csontról, ledarálni, és összekeverni a beáztatott, kinyomkodott kaláccsal, macesszal, a hagymával, tojással, sóval, borssal. Ezután a masszát vissza kell tölteni a bőrbe, a maradékból pedig gombócokat formálni. Közben a megmaradt hagymából, petrezselyemzöldből, répából, cukorból, sóból alaplét kell készíteni, és a halat és a gombócokat megfőzni benne. 

Ha jót akarunk magunknak, az egyszerűsített változatot készítsük: a gombócokat formázzuk meg, de a halba már nem kell visszatölteni.

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr2014719453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása