Mikor szoktassuk le a gyereket a cumiról?

A fogorvosok egyértelmű választ képviselnek a kérdésben, de ettől még a szülőknek nincs egyszerű dolguk.

Bár az én gyerekeim sosem cumiztak, az ismerőseim között többen vannak olyanok, akiknél a gyerek sokáig hódolt ennek a szenvedélynek. Ha pedig egy kisgyerek 3-4 évesen még cumizik, akkor az anya biztos jó párszor megkapta már a kérdést, hogy “nem nagy már a cumizáshoz?”. Az óvodákban sem nézik jó szemmel a cumit, de a gyerekek általában annyira erősen kötődnek hozzá, hogy a leszoktatás nem egyszerű feladat, ezért sok szülő bizonytalan, hogy mihez kezdjen.

A cumi sokszor életmentő lehet, és megnyugvást adhat a babának altatáskor, autóban vagy bármilyen feszült helyzetben. De mikor van itt az ideje, hogy elkezdjük róla leszoktatni a gyereket? A Romper szakértőkkel és tudományos eredmények segítségével próbált útmutatást adni a szülőknek, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a sokáig tartó cumizásnál.

A legfontosabb: nem állnak halomban azok a tudományos cikkek, melyek azt állítják, hogy a sokáig tartó cumizás életre szóló károkat okoz. Ugyanakkor a fogorvosok nagyjából egységes álláspontot képviselnek ezen a területen.

Elvennéd a cumit?
Elvennéd a cumit?Shutterstock

“Fogászati szempontból 2 éves kor körül célszerű korlátozni a cumi használatát, és 4 éves korára pedig teljesen le kellene szoktatni róla a gyereket” - mondja dr. John Stritikus dickinsoni szájsebész. Négyéves kor után ugyanis a cumizás harapáshibákhoz vezethet, ami problémákat okozhat a rágásban, beszédben és a megjelenésben, ezek orvoslására pedig gyakran fogszabályzásra van szükség.

Az Amerikai Fogászati Szövetség (ADA) ajánlása is azt mondja, hogy ha 4 éves koráig a kisgyerek nem hagyja el a cumit, akkor a szülőnek érdemes leszoktatnia róla. Ugyanakkor elismerik, hogy a túlzott kényszer több kárt okoz, mint hasznot, vagyis ők is tudják, hogy ez nem olyan egyszerű feladat. 

A fogakon kívül a beszédfejlődésre lehet még hatással a cumi, bár ezen a területen egymásnak ellentmondó eredmények is születtek. Egy 2008-as tanulmányban ugyanis nem találtak összefüggést a hosszan tartó cumihasználat és az artikuláció között. Egy 2015-ös vizsgálat szerint ugyanakkor a cumi lelassíthatja a beszéd kialakulását, mert gátolja a nyelv szabad mozgását és a hangképzést. Egy 2009-es kutatás pedig azt mondja, hogy azok a gyerekek, akik három évnél tovább szopták az ujjukat vagy cumiztak, háromszor nagyobb valószínűséggel lesznek beszédhibásak a nem cumizósokhoz képest.

Nem könnyű letenni a cumit
Nem könnyű letenni a cumitYoray Liberman / Getty Images Hungary

A Wisconsin-Madison Egyetem pszichológusai néhány évvel ezelőtt egy további szempontra hívták fel a figyelmet. Megállapították, hogy a cumi gátolhatja a kisfiúk érzelmi fejlődését, mert megakadályozza a mimika és az arckifejezések kialakulását. Érdekes módon a kislányok esetében nem tapasztaltak ilyen összefüggést, ennek oka a kutatók szerint az lehet, hogy a lányoknál ezek a folyamatok már a cumihasználat előtt vagy annak ellenére is lezajlanak.

A válasz tehát nem egyértelmű, így a szülők kénytelenek továbbra is a megérzéseikre hagyatkozni. A fogorvosok tanácsait mindenesetre érdemes megfogadni, és amennyire lehet, 4 éves kor után limitálni a cumizást, esetleg bevezetni, hogy csak elalváskor használhatja. De egy biztos: attól nem leszel rossz anya, hogy cumit adsz a gyerekednek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra