Tudtad, hogy a világban nem csak nálunk ünnep augusztus 20-a?

Ki az a Szent Amadour, és mi köze van a szúnyogoknak augusztus 20-hoz?

Tudtad, hogy 42 éve mindig ezen a napon rendezik meg Debrecenben a Virágkarnevált? És azt, hogy 2000 óta Hierotheosz magyar püspök ünnepeként is számon tartják augusztus 20-át? Elsősorban persze az államalapításra emlékezünk meg ilyenkor Magyarországon, de a világ más tájain is különleges nap a mai. Összeszedtünk néhány érdekességet.

Franciaország

A franciaországi Rocamadour a középkorban Európa egyik legfontosabb zarándokhelye volt. A legenda szerint a sziklákra épített város templomai közül a Szűzanya szentélyt az a Szent Amadour építette, aki Rómában szemtanúja volt Szent Péter és Szent Pál halálának, majd később ide utazott és remete lett. Minden év augusztus 20-án emlékeznek meg a város védőszentjére, akinek tiszteletére zarándokok is érkeznek ilyenkor Rocamadourba.

Rocamadour, Franciaország
Rocamadour, FranciaországShutterstock

Észtország

Észtország először 1918 februárjában vívta ki függetlenségét és alakított parlamenti demokrácián alapuló köztársaságot, mely ezután 22 évig maradhatott fenn. 1940-ben ugyanis a Vörös Hadsereg megszállta az országot, és létrehozták a területén az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságot. 1991 augusztus 20-án, egészen pontosan 11 óra 2 perckor, miután az észt parlament bejelentette kilépését a parlamentből, kikiáltották a második független Észt Köztársaságot. Ennek megfelelően az ország évente kétszer ünnepli a függetlenség napját, egyszer februárban egyszer pedig a mi magyar nemzeti ünnepünkkel egy időben, augusztus 20-án.

India

1944. augusztus 20-án született Rádzsív Gándhí, India egykori miniszterelnöke (1984-1989 között), aki másfél évvel a kormányfői posztról való leköszönése után 1991-ben a Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű Srí Lanka-i terrorszervezet bombamerényletének áldozatává vált. Rádzsív Gándhí halála után megkapta a legmagasabb indiai állami kitüntetést (Bharat Ratna), és a mai napig minden év augusztus 20-án országszerte megemlékeznek róla; családja, barátai és az Indiai Nemzeti Kongresszus - melynek pártelnöke volt - tagjai ünnepi műsorokat rendeznek, feldíszítik a tiszteletére állított szobrokat és koszorúkat helyeznek el a sírjánál.

Rádzsív Gándhí szobra Port Blairben
Rádzsív Gándhí szobra Port BlairbenShutterstock

Marokkó

A marokkóiak V. Mohammed királyra emlékeznek ma, aki a II. világháború alatt megvédte országa 250 ezer zsidó polgárát, miután a nácibarát francia Vichy-kormány erői megszállták az országot. 1953. augusztus 20-án a francia hatóságok Korzika szigetére, majd Madagaszkárra száműzték a királyt és családját, de száműzetése alatt a marokkói nép nemzeti felszabadító mozgalma olyan nagy lendületet vett, hogy a francia kormány kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni. V. Mohammed 1955-ben végül visszatérhetett hazájába, ahol az ország két legerősebb pártjának képviselőiből kormányt alakított.

A "szúnyog napja"

Valamennyi fertőző betegség közül a malária (mal aria = rossz levegő) okozta hosszú idő óta a legtöbb emberi megbetegedést. Már az időszámításunk előtti 2. században azt tartotta Marcus Terentinus Varro római tudós, hogy a mocsaras vidékeket, ahol a szúnyogok tenyésznek, leghelyesebb elkerülni, de a 19. századig senkinek sem volt pontos elképzelése arról, hogy mi is lehet a malária oka. Ekkor azonban többen is hangot adtak véleményüknek, hogy a sárgaláz terjesztője – vektora – a szúnyog lehet.

Végül 1897. augusztus 20-án Sir Ronald Ross angol orvos jött rá arra, hogy a maláriát a szúnyogok terjesztik, és ettől kezdve ezt a napot “a szúnyog napjaként” emlegetik. Ross felfedezte, hogy amikor az Anopheles szúnyog megszúrja az embert, a nyálában található Plasmodium parazita bekerül az áldozat szervezetébe.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek