Hogyan válassz halat karácsonyra?

Az egy dolog, hogy ne vegyük meg a büdös halat, de ezen túl is van néhány tipp, hogy tökéletes halétel kerüljön a karácsonyi asztalra.

Karácsonykor rengetegen választják a halat az ünnepi vacsora egyik fő alapanyagának. A Tudatos Vásárlók Egyesülete haltesztet tartott, és huszonkilenc, szupermarketben is kapható friss és fagyasztott halat vizsgáltak meg. Többek között megnézték laboratóriumban a halak nehézfémtartalmát, hogy megtalálható-e bennük az egészségkárosító hatású higany, arzén, kadmium vagy ólom, illetve, hogy rendelkeznek-e független fenntarthatósági minősítéssel és egyébként honnan is érkeztek. A tesztelt termékek között voltak tengeri és édesvízi halak is.

shutterstock 370900397

Mielőtt elmondanánk, hogy melyik halat érdemes választani, a tesztből az is kiderül, hogy mire érdemes odafigyelni a vásárlás során.

Honnan tudod, hogy friss a hal? 

A friss halakat onnan szúrhatjuk ki a piacon, hogy a húsuk feszes, kopoltyújuk vöröses, a szemeik fényesek és nem beesettek, bőrük nedves, vagyis erüljük az opálos szemű, hiányos, lepedékes, laza pikkelyű, szürkés-sárgás kopoltyújú, erős szagú halat, ugyanis ezek a nem jó minőségű áru ismérvei.

Részesítsd előnyben Magyarországon vagy a környező országokban tenyésztett édesvizi halat. Ezeknél legalább a szállításból adódó környezetterhelés kisebb a tengeri, óceáni halakéhoz képest, valamint nem áll fenn a veszélye a természetes halállomány túlhalászásának, hiszen ezeket kifejezetten halászati célra tenyésztik. 

Tengeri hal vásárlásánál érdemes odafigyelni arra is, hogy az MSC minősítésű ( Marine Stewardship Council ) terméket vegyünk. Ezzel jelölik azokat a halászokat, akik tartózkodnak a halászati területek kizsákmányolásától, azoktól a halászati módszerektől, amelyek az egyes halfajok kihalásához vezetnek.

shutterstock 245085394

Ezek a legjobb halak

A laboratóriumi vizsgálatok alapján a 29 tesztelt termékből háromnál (Delforg afrikai harcsafilé, Delforg gyorsfagyasztott pangasius, Classic gyorsfagyasztott pangasius) egyáltalán nem volt kimutatható egyik vizsgált szennyezőanyag sem.

Jó hír, hogy a többi terméknél is jóval az Európai Uniós határérték alatt volt a kimutatott nehézfém mennyisége. Ezek alapján elmondható, hogy a vizsgált halak fogyasztása nem jelent érdemi kockázatot a nehézfémek terén. A legnagyobb - de még így is bőven az egészségügyi határérték alatti - szennyezettség a hekkeknél volt tapasztalható, ennek a halfajnak a mintáiban (5 db) jellemzően két-két nehézfém is kimutatható mértékben volt jelen. A szennyezettségi lista végén voltak még a tőkehalak is.

A legmagasabb összesített pontszámot a hazai tenyésztésű, illetve ökovédjeggyel rendelkező halak kapták. A magyarországi tenyésztésű halak nemcsak a kisebb szállítási igény miatt nyertek plusz pontot, de jó hír, hogy az öt vizsgált halnál csak 3 esetben kellett 0,5 pontot levonni a vizsgált nehézfémek kismértékű jelenléte miatt, ezek összességében a legkevésbé szennyezett termékek között voltak.

A lista élére a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. bio busa szelete és pontyszelete, valamint a Győri Előre HTSZ Fresh Fish Today nevű pontya került. Szintén a lista elejére kerültek a fenntarthatósági (ASC, MSC) védjeggyel ellátott termékek is. Az Ocean Sea és az Almare Seafood pangasius (cápaharcsa) filéje. A lista többi helyezettjét innen tudod meg

Oszd meg másokkal is!
Mustra