Tönkrevághatják a női hormonrendszert a kozmetikumok segédanyagai

A kozmetikai és szépségápolási termékek leggyakrabban használt összetevői megzavarhatják a nemi hormonok működését a női szervezetben, derül ki egy új kutatásból.

A virginiai George Mason Egyetem kutatói 509, 18 és 44 éves kor közötti nőtől származó vizeletmintát elemeztek, eredményeiket pedig a Psychcentral.com is megosztotta. 

A kutatás 

A vizsgálatban orvosi kezelés alatt nem álló, illetve hormonkészítményt nem szedő alanyok vehettek részt, akiken a kozmetikai termékek tartósítására használt parabének és az UV-blokkoló tulajdonságokkal rendelkező benzofenonok hatásait vizsgálták.

A vizsgálat során a korábbiaktól eltérően most több vegyület együttes hatását elemezték a teljes menstruációs ciklus során, így az eddigieknél jóval árnyaltabb képet kaptak a fenti anyagok és a hormonháztartás kapcsolatáról, írja dr. Anna Pollack, a George Mason Egyetem segédprofesszora. A vizeletminták alapján már az egészen alacsony vegyianyagszint is hatással van a hormonrendszerre.

Az eredmények

Az egyik legjelentősebb felfedezés az volt, hogy míg egyes vegyi anyagok a női nemi hormonok egy részének csökkenését, más kemikáliák a hormonszint emelkedését váltották ki. Hatásuk tehát olyan komlpex, hogy komoly zavart okozhatnak a nemihormon-háztartásban, és így hatással lehetnek a termékenységre is, sőt:

Az ösztrogénszint és a mellrák kialakulása közötti kapcsolat régóa ismert.
Az ösztrogénszint és a mellrák kialakulása közötti kapcsolat régóa ismert.Shutterstock

ha későbbi vizsgálatok során is megerősítést nyer, hogy egyes parabének emelik az ösztrogénszintet, nagyon fontos információkra tehetünk szert az ösztrogénszinttel összefüggő betegségek (pl. mellrák) kialakulásáról is. 

A vizsgálat tanulsága tehát, hogy óvatosnak kell lennünk az említett vegyi anyagokkal, és ez különösen fontos a nők esetében, akik kozmetikai termékeken keresztül rendszeresen találkozhatnak azokkal.

Oszd meg másokkal is!
Mustra