Így neveld a főnököd!

Nem rossz a munkahelyem, csak a főnök egy kibírhatatlan figura. Ki az, aki így gondolja? Mint ahogy minden embernek, a főnököknek is megvannak a maguk heppjeik, olyan dolgaik, amik miatt nehéz velük. Sokszor azt hiszi az ember, hogy ezen nem lehet változtatni, így kell kibírnom. A legtöbb esetben viszont lehet tenni azért, hogy jobb legyen a viszony a főnökkel, kevésbé frusztrálja az embert a munkája, elégedettebb legyen. A csodafegyver általában a kommunikáció, de persze nem mindegy, hogy kivel, mikor és hogyan.

Nekem is van tapasztalatom olyan főnökökkel, akiket nehezen viseltem. Mostanában inkább az ügyfelektől hallok extrém esetekről, ugyanis nekem nagy szerencsém van a sajátjaimmal. Biztos, hogy ez is az oka annak, hogy tizennégy éve ugyanott dolgozom. 

Miért gondolom, hogy jófejek a főnökeim?

Mert lehet, hogy olvassák ezt a cikket… Nem. Inkább mert alapvetően úgy gondolok rájuk, mint olyan emberekre, akik bíznak bennem, és segítenek nekem. Ha kérésem van, minimum meghallgatják, de általában előbb-utóbb előállnak valami megoldással is. Ha nincs ötletem, hogy hogyan csináljak meg valamit, akkor meg tudom velük beszélni, és mondanak olyan szempontokat, amikre nem gondoltam. Nem kiosztani szoktak feladatokat, hanem megkérdezik, hogy tudom-e vállalni. Ha igen, akkor felteszik a kérdést, hogy mire van szükségem hozzá, aztán meg békén hagynak. Jó, persze, azért nem egy munkahely-nirvánában élek én sem, nálunk is kérnek olyat, amit nincs kedvem megcsinálni. Sőt olyan is megesik, hogy pénzlevonással fenyegetőznek valamilyen adminisztrációs dolog le nem adása miatt, és van, hogy ezt egészen kiakadt állapotukban teszik. De ilyenkor is ott áll az elvárás mellett a magyarázat: szépen levezetik, hogy mi mivel és hogyan függ össze, és miért szükséges.

shutterstock 530404543

Mi kell ahhoz, hogy az embernek normális főnökei legyenek?

Sok embernek megkeseríti az életét a főnöke. A menthetetlen helyzet az, amikor kiderül, hogy bár neked konkrétan a saját főnököd okozza az álmatlan éjszakákat, de az ő viselkedése semmiben sem különbözik a munkahely többi vezetőjétől. Ha egy szervezetben az a szokás, a kultúra, hogy hibáztatunk, sosem köszönünk meg semmit, csak a saját érdekeinket nézzük, inkorrekt módon felhasználjuk mások eredményeit, bűnbakokat képzünk, elkenjük a felelősséget, lelkesedést nem, csak félelmet keltünk – akkor nem a konkrét főnökkel van a baj. Viszont érdemes sürgősen új állást keresni.

Ha viszont a munkahelyi légkör jó, szeretsz ott dolgozni, csak éppen a főnöknek vannak hülye dolgai, akkor lehet más szemszögből ránézni a helyzetre, és a főnökre is akár. Vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni, de elfogadni, vagy jobban kezelni lehetséges. És rengeteg esetben fordul elő, hogy a vezető nem is tudja, hogy milyen gondolatok forognak a beosztott fejében, és eszében sincs szívatni a munkatársait, mégis a másik oldalon úgy jön le, mintha azt csinálná. Itt jön képbe a főnök „nevelése”.

Általában három lehetőség van problémás főnök esetén: vagy katasztrofális a helyzet, és azonnal neki kell állni az álláskeresésnek, vagy elég a saját nézőpontodon változtatni egy kicsit, vagy érdemes beszélni vele. A két utóbbi kombinációja a legideálisabb. Nézzünk két jellegzetesen sokakat zavaró főnök-típust, akik ráadásul egymásnak az ellentétei.

Aki helyett mindent meg kell csinálni

Úgy kezel a főnök, mintha a személyi titkára lennék, velem irat meg minden anyagot, én csinálom a prezentációit, amiért azután ő szépen learatja a babérokat. Ez elég tipikus észlelés: a főnök nem csinál semmit, én meg mindent. Ha valaki ezt nehezményezi magában, akkor érdemes egy kicsit átgondolnia az elvárásait: hogy mi egy vezető dolga, és mi az övé. Mert az a helyzet, hogy a legtöbb munkahelyen a vezetőnek nem az a feladata, hogy prezentációkat készítsen, szakmai munkát végezzen. Akkor működik jól egy munkahely, ha mindenki azt a feladatot végzi, és csak azt, amit más nem tudna megcsinálni. Egy jó vezető irányt mutat, tárgyal, védi a területe érdekeit, kezeli, ha konfliktus alakul ki, és közbelép, tartja a hátát a saját főnökei felé, ha probléma van. Napi párszáz e-mailre ránéz, ügyfeleknek udvarol, dönt erről-arról, és százfélefajta üggyel foglalkozik. Ha eközben minden szakmai munkát áttol a beosztottaira, akik ezt meg is tudják csinálni, akkor helyesen jár el.

shutterstock 562474132

Beosztottként persze bosszantó lehet, hogy ő sütkérezik annak a sikerében, amit én csináltam – de lehet erre úgy is tekinteni, mint fejlődési lehetőségre. Ilyen esetekben a beosztott magasabb szintű, izgalmasabb feladatokat végezhet, mint amik talán máshol várnának rá, és ezek jó ajánlólevek a továbblépéskor. Vegyünk például egy tudományos kutatóintézetet. Van egy híres professzor, aki szerez támogatókat a kutatásaihoz, talál nemzetközi partnereket, rendszeresen legmenőbb nemzetközi lapokban publikál. Igen ám, csakhogy ezekbe a cikkekbe egy betűt sem ír – csupán az ötletet adta, a feltételeket teremtette meg a kutatáshoz, az eredményeket vitatta meg a munkatársaival, és átnézte, kijavította a kész cikket. Közben a kutatást, és az ebből készült cikk-írását tehetséges ösztöndíjasa végezte. Az ösztöndíjas moroghat, hogy mindent ő csinált, de nyilvánvaló, hogy ő maga képtelen lett volna a kutatás feltételeit megteremteni, és esélye sem lett volna második szerzőként megjelenni a legrangosabb tudományos folyóiratokban. Eltelik pár év, és a tehetséges ösztöndíjasból lett kutató azt tapasztalja, hogy megbízzák egy egyetemi tanszék vezetésével, hiszen a korához képest elképesztő a publikációs listája, és a legjobbtól tanulta a tudományos gondolkodást. Jó hogy annak idején teret kapott a főnökétől? Hasznos, hogy önállóan tud vezetni egy projektet? Megérte a sok munka?

Ahhoz, hogy elégedettebb legyél a munkáddal (és a főnököddel) lehet, hogy elég annyi, hogy átkeretezed magadban, mit is csinálsz, mondjuk fejlődési lehetőségnek hívod – és adsz magadnak egy határidőt: még egy évig csinálom, addig igyekszem a legtöbbet kivenni belőle a fejlődésemért, azután átgondolom a változtatást.

Ha ennek ellenére úgy érzed, hogy túlzás, amit a főnök csinál, minden felelősséget rád tol, bevállal a nevedben lehetetlen dolgokat, vagy mindent összekavar, és tőled várja, hogy tegyél rendet a katyvaszban – akkor érdemes lehet beszélni vele. Mondjuk így: nem látom teljesen tisztán, hogy mik az elvárásaid felém, te hogyan látod a feladatkörömet, segítenél ebben? Ha világosan kimondja, hogy szerinte mi a te dolgod, akkor már lesz mire hivatkoznod, ha valami olyat kellene csinálnod, ami nem tartozik ide. Ha olyanokat mond, amikkel nem értesz egyet, akkor ezt meg lehet beszélni. Vagy legalább tisztázódik, hogy mit vár, és te erre hajlandó vagy-e.

A másik véglet: a mikromenedzser

Ő az, aki mindenbe beleszól, elkészítesz neki neki valamit, és ő átírja az egészet, beleköt szerinted lényegtelen részletekbe, semmi sem jó neki, csak amit ő csinál. Ez nagyon frusztráló. Az ember úgy érzi, hogy nincs önállósága, gyerekként van kezelve, és örökösen elmarad a sikerélmény.

Itt megint meg lehet vizsgálni a saját szerepedet is. Ha még új vagy, akkor lehet, hogy nem ok nélkül teszi ezt. Vannak a cégnél olyan szokások, elvárások, minőségi követelmények, amiket még nem ismersz, amit meg kell tanulnod. Ez persze nem azt jelenti, hogy benne kell maradni egy ilyen elkeserítő helyzetben. Első lépésként meg kellene beszélni vele. Látom, hogy gyakran átalakítod a munkát, amit megcsináltam, néha semmit nem használsz fel belőle. Szeretnék jó lenni a munkámban, kérem, hogy segíts benne. Mit vársz, mit kellene másképp tennem, hogy elégedettebb legyél azzal, amit kiadok a kezem közül? Jó esetben itt ad valamilyen használható visszajelzést. Vagy elmondja, hogy ilyen-olyan területeken képzésre van szükséged. De ha ezt nem teszi, akkor is mond valamit, ami segít neked értelmezni, hogy mi áll a viselkedése mögött. Lehet, hogy azt mondja, fél évig senkinek nem engedi el a kezét. Vagy, ami simán előfordulhat, hogy ez nem rólad szól, az ő biztonságérzetéhez kell az, hogy minden anyagra rátegye a kézjegyét.

shutterstock 671099854

Ez utóbbi nehéz ügy, vannak ilyen control-freak emberek. De lehet mozgástered. Válassz valami kisebb részfeladatot, és kérdezd meg: Kipróbálhatnánk, hogy ezen a részterületen nagyobb önállósággal dolgozom? Szeretném megtapasztalni a készségeimet, látni, hogy önállóan is képes vagyok-e helytállni a munkakörömben. Természetesen megmutatnám, hogy mit csinálok, de mégis önállóan végezném, és azután ránézhetnénk, hogy sikerült. Erre nehéz azt válaszolni egy főnöknek, hogy Nem, nem hiszem, hogy a munkakörödhöz tartozó legkisebb feladatban is alkalmas lennél az önálló munkavégzésre. Inkább belemegy majd. Ráadásul így, hogy nem olyan jelentős feladatról van szó, és próbának hívjátok, nem olyan rémisztő számára, hogy el kell engednie a kontrollt. Ha mégsem megy bele, akkor érdemes megkérdezni, hogy mit gondol, mikor tudsz majd önállóan dolgozni. Ha azt mondja, hogy a te pozíciódban soha, az nem arra van kitalálva – akkor az egy érdekes információ számodra ahhoz, hogy eldöntsd, mennyi ideig szeretnél ott maradni.

Ha a fentiek közül az egyik a gondod a főnököddel, akkor próbáld ki a leírtakat! Örömmel venném, ha megosztanád a tapasztalataidat. Ha van baj a főnökkel, de nem ez, hanem egészen más, akkor írd meg az irokaszerknek@divany.hu címre, és itt a Díványon – névtelenségedet megőrizve – válaszolok rá, igyekszem ötletet adni a kezeléséhez.

Oszd meg másokkal is!
Mustra